Digitalcash.hu
  • Telefonszámunk:
    +36 70 538-8940
  • Címünk
    Budapest, Hungary
  • Munka időnk:
    Hétfő - Péntek 9.00 - 17.00

New to site?


Login

Lost password? (X)

Already have an account?


Signup

(X)
Farooq
KezdőlapCBDCMég egy kis digitális jegybankpénz.
17
jan

Még egy kis digitális jegybankpénz.

  • Szerző
    dr. Varsányi Károly
  • Kommentek
    1 Komment
  • Kategória

A kisalagi Kávéház többször szerepelt már oldalunkon.

Most a tegnapi – digitális jegybankpénzről szóló – írásunk kapcsán tennénk közzé egy írást az oldalról, melyet mi is csak tegnap ismertünk meg és kaptunk meg utánközlésre. Annál is inkább, mert úgy tűnik, hogy az MNB hajlik az IMF ezirányú (digitális jegybankpénz) javaslatára, vagy ahogy ezt mi írtuk anno:

CBDC, vagyis a központi bankok által kibocsátott kriptopénzek, aminek a segítségével a (globális) pénzügyi tervezés (hello IMF) nem hasonlítana többet egy törött visszapillantó tükörre, amire idegesen pislog az autót vezető, (de minek, mert abban úgyis csak azt látja, amit már elhagyott!). A blokkláncon alapuló, valós idejű inflációs, nominális és reál GDP-re vonatkozó adatoknak biznyára nagy keletje lenne központi banki körökben is….”

Jöjjön az írás:

” Fából vaskarika, avagy mire jó az állami kriptopénz?


Az utóbbi időben egyre több hírt hallani az állami kriptopénz kibocsátás lehetőségéről, mint a központi bankokat, vagy egyéb kibocsátó szervezeteket nélkülöző, osztott főkönyvön (blokkláncon) alapuló kriptopénzek valós alternatívájáról.


Járjuk körbe a témát, – hisz mást úgysem tehetünk, mert sem az újságírók, sem a bankok nem tudják pontosan miről beszélnek, csupán annyit éreznek, hogy megingott a bizalom a hagyományos (jelenlegi) pénzügyi rendszer szolgáltatásai iránt mind kényelmi, mind adatbiztonsági szempontból, ezért változásra van szükség.


Ehhez a legjobb kiindulópontot Christine Lagarde-nak, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatójának a beszéde jelenti, amelyet 2018. november 14-én tartott a szingapúri fintech fesztiválon. A beszéd szövege az IMF hivatalos honlapján jelent meg, de az ugyanott található link segítségével PDF formátumban is letölthető, és elolvasható. Címe: Winds of Change: The Case for New Digital Currency, magyarul: A változás szele: Az új digitális valuta ügye.

(Szerkesztő megjegyzése: az IMF korábbi állásfoglalása pedig itt érhető el magyar nyelven).


Mielőtt tévedésbe esnénk, és az eszmei zűrzavar örvénye még jobban a mélybe rántana, rögtön szögezzük le, hogy az előadás arról szól, amire a címe utal: Az új digitális pénzről.

Hogy mi az? Nos, a beszédből nem derül ki, amely alapvetően polemizál, kérdéseket tesz fel, és problémákat rendszerez, azonban néhány fontos gondolatot mégis tartalmaz:


Az egyik, hogy az új állami digitális pénznek alapvetően a kiskereskedelemben (a mindennapos bolti vásárlásokban) lenne szerepe, és a bankjegy, illetve érme alapú készpénz funkcióját töltené be, amelyek használata jelentősen visszaszorulna.

A másik, hogy az állam bocsátaná ki, és vállalna érte kötelezettséget (felelősséget), nem pedig a kereskedelmi vagy lakossági bankok, a hozzátartozó ún. tokent (digitális kódot) vagy számlát pedig az állam (illetve a központi bank) tartaná nyilván, illetve vezetné.


Ma nem az állam áll helyt az elektronikus számlán lévő pénzünkért? Nem, de a túlnyomó részét még csak nem is ő bocsátja ki!

A központi bank szabályozása alapján többnyire a kereskedelmi bankok alkalmazottai böknek rá a billentyűzetükön lévő számokra, majd könyökölnek rá az „ENTER” gombra annak függvényében, hogy betéved–e valaki a bankfiókba hitelt felvenni.

A hitelnek megfelelő számú nullát hozzáírják az adós számláján lévő összeg végéhez, majd az ily módon teremtett pénz után járó, adózott kamatot a bank zsebre teszi.

A legyártott pénz mintegy tízszerese lehet annak, mint amennyit a kereskedelmi bankoknak ehhez a betétesektől össze kell gyűjteniük, ezt hívja a szaknyelv részleges tartalékrátának, vagy angolul fractional reserve-nek.


Ha a bank csődbe megy, az állam mossa kezeit, és a betétbiztosítási alap felé mutogat. Ha az alap kiürül, akkor a kedves ügyfél pórul jár, mint ahogy az történt Cipruson nem olyan régen. Persze előfordulhat, hogy az adófizetők pénzéből az állam „kisegíti” a nehéz helyzetben lévő (értsd: felelőtlenül, vagy korrupt módon gazdálkodó) magánbankot, amit annak elvileg vissza kell fizetnie, de a gyakorlatban sosem teszi: Emlékszünk a kilencvenes évek több százmilliárd forintos hazai „bankkonszolidációjára”? Hallott valaki olyasmit, hogy a bankok visszafizették volna az állami „kölcsönt”? Esetleg a 2008-as pénzügyi válság során történt ilyen Amerikában, vagy másutt? Maradjunk annyiban, hogy az állam vagy megmenti a bankot, vagy nem, de annyi bizonyos, hogy ebben az egyéni számlatulajdonosok szempontjai nem játszanak meghatározó szerepet, vagy ha igen, ott jelentős politikai érdekek húzódnak meg.


A készpénzzel más a helyzet: Készpénzt – az elektronikus számlapénztől eltérően – kereskedelmi bankok nem bocsáthatnak ki, azt kizárólag a központi bank teheti meg, és vállal a bankjegyek és érmék hitelességéért és érvényességéért felelősséget.

Ez a megkülönböztetés első hallásra furcsának tűnhet, de igazolásul (eredeti nyelven) idézzük az IMF főigazgatója fent hivatkozott beszédének erre vonatkozó passzusait, amellyel egyúttal megindokolja a digitális készpénz-kibocsátás központi felügyelet alá helyezésének szükségességét:


„Beyond regulation, should the state remain an active player in the market for money? Should it fill the void left by the retreat of cash?
Let me be more specific: should central banks issue a new digital form of money? A state-backed token, or perhaps an account held directly at the central bank, available to people and firms for retail payments? True, your deposits in commercial banks are already digital. But a digital currency would be a liability of the state, like cash today, not of a private firm.”


Az IMF tehát kiskereskedelmi célokra (retail payments), készpénz helyettesítő eszközként látja megvalósíthatónak az új digitális pénzt, és mint ilyen feltehetőleg felső korláttal fog rendelkezni mind a transzfer, mind a birtoklás tekintetében, amelyre a beszéd is utal, csakúgy mit arra, hogy vajon fog-e utána a központi bank kamatot fizetni (valószínűleg nem, minthogy a készpénz sem kamatozik):


„If digital currencies are sufficiently similar to commercial bank deposits – because they are very safe, can be held without limit, allow for payments of any amount, perhaps even offer interest – then why hold a bank account at all?”
azaz


„Ha a digitális pénz eléggé hasonlít a kereskedelmi bankok betétjeihez – mivel nagyon biztonságos, korlátozás nélkül tartható, és bármely összegű fizetést lehetővé tesz, talán még kamatot is ad – akkor minek tart a bank számlát egyáltalán?”


Lagard a beszédében a kripto pénzeket mindössze kétszer említi, akkor is csak úgy, mint az egyik lehetséges próbálkozást (keresi a helyét a nap alatt, harcol a helyéért – are vying for a spot) a készpénz nélküli világban a stabilabb érték, valamint az olcsóbb és gyorsabb fizetés reményében:


„Even cryptocurrencies such as Bitcoin, Ethereum, and Ripple are vying for a spot in the cashless world, constantly reinventing themselves in the hope of offering more stable value, and quicker, cheaper settlement.”


Az IMF főigazgatójának gondolatai a papíralapú készpénz digitális kiváltása körül forogtak a beszédben, az általa megfogalmazott „változás szele” egyedül erre a területre korlátozódott. Hivatali pozíciójából adódóan fel sem merült benne a bankok megkerülésével megvalósított, osztott rendszerű pénzkibocsátás, átutalás és nyilvántartás lehetősége, a beszédet azon probléma körülírása jellemezte, hogy az egyre nyilvánvalóbbá váló, és már-már nyomasztó felhasználói igényeknek megfelelően, a készpénz-forgalom háttérbe szorulását követően hogyan lehetne az azt helyettesítő közvetlen ügyfél-ügyfél (peer-to-peer) kapcsolatot digitálisan megteremteni a kisösszegű fizetések alkalmával a felek anonimitásának megőrzése mellett.

(Szerkesztő megjegyzése: újra, meg újra ugyanazok a körök. Lásd még: itt, vagy ahogy korábban íruk:

Nyilván rengeteg kérdésre meg kellene adni a választ egy ilyen jellegű CBDC/CBCC kapcsán:

Az új jegybanki pénzzel végzett átutalások lehetnek értékalapúak (pl. készpénz) vagy számla alapúak (pl. betét), névtelenek vagy regisztráltak, felhasználásukat korlátozhatják – összegük vagy fizetési szándékuk szerint -, lehet rajtuk kamatot elérni/lehet kamatmentes, lehet abban tartani a kötelező jegybanki tartalékot, mi lesz a Bázel III-al, mi lesz a banki kamat marzsokkal és végső soron az egész bankrendszerrel, valamint milyen makrogazdasági következményei lesznek az ilyen pénznek, ha a lakosság szabadon tarthatja az ilyen új pénzben a megtakarításait a készpénz helyett?”


Tekintettel arra, hogy a központi bankoknak ebben megint csak meghatározó szerepet szánna, az lehetetlen vállalkozásnak bizonyul, így még neki sem sikerül fából vaskarikát készítenie. 


A beszéd tehát – a sokak által hangoztatott tévhittel szemben – középpontjában nem az állami kriptopénz áll szól, és nem annak kibocsátását szorgalmazza.

Viszont van benne utalás egy IMF tanulmányra, amely a központi bankok új digitális pénzét elemzi, az oda mutató link az előadás szövegében megtalálható, de akár innen is letölthető. Abban – egyik lehetőségként – az állami kriptopénz kibocsátása is felmerül, ugyanakkor – mi mást tehetett volna – ez az elemzés sem tud elszakadni a központi bankok felügyeleti szerepétől, és az osztott blokklánc működtetését annak keretin belül látja megvalósíthatónak. Teszi ezt szintén a készpénzes fizetések vonatkozásában, bár már némileg „megengedőbb” álláspontot foglal el a számlapénzek kripto alapra helyezéséről.


Ugyanakkor ez nem oldja meg a jelenlegi pénzügyi rendszer problémáit, hisz amennyiben a kamatos kamatra épülő hitelezés rendszerét továbbra is fent szeretnék tartani, – márpedig miért ne tennék, – úgy az állami kriptopénz matematikai alapjait úgy fogják meghatározni, hogy a bankok az eddigieknek megfelelően a jövőben is belátásuk szerint bocsáthassanak ki pénzt, és állapítsák meg a kamatlábat, ami a mostani rendszertől alig fog különbözni.

Elvileg átláthatóbb lehet a rendszer, és adott esetben bárki nyomon követheti a pénzkibocsátás ütemét, és az átutalások dinamikáját, ami nem feltétlenül kedvező az állam számára, ráadásul adatvédelmi kérdéseket is felvet, ezért a betekintést minden valószínűség szerint titkosítási eljárások alkalmazásával korlátozni fogják. Már ma is léteznek olyan kriptopénz változatok, amelyek ezt lehetővé teszik.


Ugyanakkor a (részleges) névtelenség gátolja a fekete pénzek mozgásának nyomon követését, az átutalások személyekhez vagy vállalkozásokhoz kötését, és körülményesebbé teszi az adók beszedését még akkor is, ha a természetes és jogi személyek elvileg csak a számukra meghatározott kripto-címeket használhatják majd. Ezért végső soron annyi korlátozást és kiskaput fognak beépíteni a rendszerbe, ami semmissé teszi majd a kriptopénz változatok előnyeit, így azok gyakorlatilag a hagyományos rendszert fogják leképezni.


De nem ez az egyedüli oka annak, hogy az állami kripto-projekt miért nem fog széles teret nyerni:


A kriptopénzek az eddiginél kisebb mértékben teszik lehetővé a részleges tartalék ráta alkalmazását, és ezzel visszafogják a hitelezést, mivel az emberek és vállalkozások a mostaninál kisebb arányban fogják bankokra bízni a pénzüket, kevesebb betétet helyeznek el náluk, inkább a saját elektronikus pénztárcájukban fogják azt tárolni. Ezen segíthet ugyan a bankok által biztosított kamat, de az eddigi tapasztalatok alapján mégis rengeteg készpénzt tartanak maguknál az emberek, és a vállalkozások (az utóbbiaknál ezt jogi úton korlátozzák – mégis így van), amelynek mennyisége az elektronikus tárca bevezetésével a fokozott biztonság miatt minden bizonnyal nőni fog, szembe menve a mostani készpénzforgalmat szűkítő törekvésekkel.


A készpénz forgalom visszafogására, majd távlati megszűntetésére irányuló szándéknak több oka van, amelyből a bankjegyek és érmék előállításával, kezelésével, őrzésével és szállításával járó költségek csökkentése a legkevésbé fontos, akármennyire is azt tolják az arcunkba a híradások nap mint nap, sikeresen elfedve a lényeget:   


A készpénz mennyiség csökkentése ugyanis egyrészt a bankbetétek felé tereli a pénzeket, hisz az elektronikus bankszámlán kívül azt nincs máshol tárolni még akkor sem, ha részvényt veszünk belőle, vagy befektetési alapba tesszük, – az így vagy úgy, de mindenképp a bankok számláin fog kikötni, ami az eddiginél nagyobb mennyiségű hitel kihelyezését teszi számukra lehetővé.


Másrészt gazdasági recesszió idején az államok és bankok az eddiginél szélesebb körben alkalmazhatják a negatív kamatot, ami nem más, mint a bankokban elhelyezett pénzek hivatalos lenyúlása, hisz azokat nem tudjuk kivenni, nem tudjuk otthon a párnacihában tárolni, hogy legalább a korábbi értéke megmaradjon.

Persze ingatlant vagy aranyat vehetünk belőle – feltéve, ha nem korlátozzák az átutalható mennyiséget, amire szintén van példa – viszont ilyen esetekben is akármennyire próbálunk a számlapénztől szabadulni, az mindenképp a bankrendszeren belül marad, legfeljebb gazdát cserél, és nem szívesen fogadják el, de a sápot az állam vagy a bankok mindenképp leszedik róla. 


Harmadrészt valamely ország bankrendszerének csődje esetén – amire legutóbb Argentínában volt példa, de Venezuela vagy Zimbabwe sem kivétel, ami napjaink pénzügyi válságának előre haladtával szintén egyre több országot fog fenyegetni – egyszerűen letiltják, vagy korlátozzák a bankszámlákhoz való hozzáférést, és lévén, hogy így nem lesz nagy mennyiségű készpénz forgalomban, a káosz idővel kényszerűen elcsitul. Más kérdés, hogy mennyit fog érni a pénzünk, amikor ismét hozzájuthatunk.


A történetet nem egy fantasztikus filmből vettem, hanem az Egyesült Államokból, amikor az 1929-es pénzügyi válság nyomán 1933-ban Roosevelt elnök elrendelte az összes bank bezárását néhány hétre, lehetetlenné téve a pénzfelvételt, vagy a dollár aranyra váltását. Ezt követően a lakosság számára kötelezővé tette a birtokában (tulajdonában) lévő arany 25 dollár/uncia áron történő eladását az amerikai állam részére, tíz év börtönnel fenyegetve azt, aki nem teszi meg, majd miután az aranyat beszedte, felemelte az árát 35 dollárra. Az előbbi eljárást ma jelentősen megkönnyíti az a körülmény, hogy a forgalomban lévő dollármennyiségnek jelenleg már csak kevesebb, mint öt százaléka (!) bankjegy, azaz papíralapú készpénz, a többi elektronikus számlapénzként jelenik meg. De vehetjük a görög vagy a ciprusi példát is, ahol pár évvel ezelőtt a válság nyomán korlátozták a készpénzfelvételt a bankautomatákból és a bankfiókokban, a híradásokból bizonyára emlékszünk még a hosszú sorokra.


Ugyanakkor nem kell ilyen messzire mennünk, nemrégi hír volt, hogy a Magyar Nemzeti Bank elrendelte az NHB Bank egy napra történő bezárását, és harminc napra a 7 millió forint feletti betétek kifizetésének korlátozását a likviditás helyreállítása érdekében – értsd: a bank nem képes a betétesek aktuális követeléseinek teljes körűen eleget tenni, illetve az jelentős veszélyben van.

De hogy a „legvadabb” elképzeléseket is ismertessem, a számlapénz kizárólagos alkalmazása lehetővé teszi az állam számára a társadalom tagjainak teljes ellenőrzés alatt tartását és befolyásolását, hisz gondoljunk bele, hogy már ma is milyen helyzetbe kerülnénk, ha egyik napról a másikra közölnék velünk, hogy a számlá(i)nkat zárolták, nem férhetünk hozzá, amíg nem tisztázódnak velünk kapcsolatban bizonyos körülmények.


Mindezt azért ismertettem, mert egyáltalán nem biztos, hogy a központi bankoknak és az IMF-nek valós érdeke fűződik a készpénzes fizetések digitális alapra helyezéséhez, sőt, fordítva áll a helyzet, mint ahogy azt a bankjegyek vonatkozásában hangoztatják is, Svédországot példának hozva, ahol a boltok jelentős része készpénzt már nem fogad el. Ezért a magam részéről tamáskodva figyelem a készpénzforgalom digitális alapokra helyezésére irányuló próbálkozásokat az állam, vagy a központi bankok részéről, amit inkább porhintésnek tudok be.


Ezt szintén alátámasztja, hogy a virtuális pénzek árfolyamát jegyző internetes oldalakon megjelentek az ún. stable coin-ok, – például a „tether”, amelynek egysége egy dollárt ér, de van már több hasonló is (basecoin, stablecoin). Ezek olyan kriptopénzek, amelyek egy állam által kibocsátott és elismert ún. fiat pénzhez (ritkábban nyersanyaghoz) kötik az árukat (értéküket), és a kibocsátó szervezet az adott kriptopénz beváltására (visszaváltására) előre meghatározott, rendszerint az eladási árral megegyező árfolyamon kötelezettséget vállal. Ez a fedezetként alkalmazott fiat pénz vonatkozásában gyakorlatilag készpénz helyettesítő eszközként funkcionál, hisz az átutalások során névtelenséget biztosít, a kriptopénz a tulajdonosok a saját elektronikus tárcáiban kerül megőrzésre, és a rendszer a felek közt közvetlen fizetést tesz lehetővé amellett, hogy bármikor hivatalos számlapénzzé tehető. Már csak a központi banknak kell ráütnie a pecsétet, és felügyeletet gyakorolnia afölött, hogy a kibocsátó által vállalt fedezet valóban rendelkezésre áll, és a vállalt kötelezettségét teljesíti.


Ily módon az IMF-nek nem kell feltalálnia csövön a lyukat, a megoldás rendelkezésére áll, bár úgy tűnik, mégsem fűlik hozzá a foga.

Címkék:

dr. Varsányi Károly ügyvéd, a digitalcash.hu oldal szerkesztője, más oldalak vendégírója, blokklánc jogász. Ha kérdésed van a digitális fizetőeszközök vagy a digitális eszközosztályok (tokenek, etc.) kapcsán, akkor írj neki.
Ajánlott bejegyzések
SZÓLJ HOZZÁ
1 Komment

Leave A Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Digitalcash.hu