Akik rendszeres olvasói a digitalcash.hu-nak azok tudják, hogy a magunk részéről igyekszünk azokat az “alapokat” megmutatni a blokklánc és kriptos közönségnek, amik talán jobban érthetővé teszik a blokklánc/kriptopénz, az ún. open internet és open protocol kérdéskörét.

Legyen ez a a “Kiáltvány a kibertérből” vagy akár a “Kripto anarchista manifesztum” esetleg némi kriptográfiai alapozás, vagy az okos szerződések kérdése, úgy gondoljuk, hogy ha nem tudjuk, hogy honnan és miért haladunk egyre digitalizálódó társadalmunkban ebbe az irányba, akkor a jó kérdéseket sem tudjuk feltenni napjaink történései kapcsán.

Ma oldalunk “névadója” David Chaum által eredetileg 1985-ben írt „Biztonság azonosítás nélkül” című esszéjéről írnánk pár szót, ami úttörő dokumentumnak tekinthető, és amely részletes tervet tartalmaz a magánszférára épülő internet jövőjéről.

Ennek apropóját főleg az ún. privacy coinok, vs. a Facebook féle Libra, kis részben a PSD2 féle PISP és AISP, valamint az azonosítás nélküli információ továbbító rendszerek adják, ugyanis az open internet és open protocols-hoz való hozzáférés ma már a digital rights részét képezi, amivel többek között az üzleti jog is foglalkozik.

Nem mindegy azonban, hogy hogyan viszonyulunk a témához és milyen kérdéseket teszünk fel.

Példának okáért a Bitcoin (vagy egyéb kriptopénz) értékére vonatkozó kérdések kapcsán én meg szoktam kérdezni, hogy mennyit ér egy olyan fizetőeszköz, ami határokon átívelő, közvetítő és cenzúra mentes, nem inflálódik, alapesetben(!) gyors és olcsó, lefoglalhatatlan, pszeudonim, ezért még radar alatt van és nem kötődik sem kormányhoz, sem központi bankhoz, ellenben elég volatilis? Mást fog érni egy kínai multimilliomosnak, mást egy orosz oligarchának és megint mást egy indiai nyomornegyedben élőnek vagy egy afrikai ország lakójának, ahol éppenséggel nincsen banki infrastruktúra.

Ahogy azt sokan megfogalmazták a Facebook coin kapcsán, hogy minekutána a Facebook ismer Téged, ismeri a barátaidat, a kapcsolati hálódat, a most bevezetendő Globalcoin-nal ismerni fogja a pénzügyi szokásaidat is, megalkotva ezzel a tökéletes AML/KYC-t (nevet).

Mindig is elismeréssel adóztam az olyan látnokoknak, mint például William Gibson a Neurorománc írója, akinek híres kijelentése, miszerint “A jövő már itt van, csak egyenlőtlenül van elosztva” (“The future is already here. It’s just unevenly distributed.” ) már középiskolás koromban megdöbbentett.

Maga a Neurorománc ugye 1984-es, míg a mostani Chaum esszé 1985-ös. Az, hogy hogyan voltak képesek ezek az emberek ennyire előre látni a jövőbe bizony felveti a konteók és a titkosszolgálatok (programozott társadalom) kérdését is, de ebbe most ne menjünk bele.

David Chaum nemcsak arra vonatkozóan írt konszolidált tervet, hogy az adatvédelem és a digitális szuverenitás hogyan őrizhető meg az interneten, hanem a vak aláírásokkal, az ún. mixer rendszerekkel és digitális értékmegőrző megoldásokkal is foglalkozott és elgondolkodott azon is, hogy mi történne, ha az internet metaadatoktól függene.

Azt is töredelmesen bevallom, hogy akármennyire is tisztelem David Chaumot, nem néztem még utána az Elixxir.io-nak részletesen, mert kenyérkereső tevékenységem éppen elég időmet viszi el, azonban azt feltételezem, hogy nem lehet rossz a koncepció, ha Chaum áll (részben) mögötte.

Nézzük inkább, hogy miről is írt Chaum, melyből mi most csak szemezgetünk az idő hiányában:

„A nagyszabású automatizált tranzakciós rendszerek a nyakunkon vannak. Az ezekkel a rendszerekkel szükségszerűen együtt járó architekturális megoldások (ti: internet megvalósítása) gazdasági és társadalmi átalakulást eredményez majd és egyre nehezebben fordítható vissza. Bármilyen megközelítés is érvényesül, valószínűleg mély és tartós hatással lesz a gazdasági szabadságra, a demokráciára és az információs jogainkra.

A gazdasági szabadságra vonatkozó korlátozások a jelenlegi megközelítés keretén belül tovább bővíthetők. A piacokat gyakran manipulálják a felek, akik külön hozzáféréssel rendelkeznek más résztvevők tranzakcióira vonatkozó információkhoz. Az információs szolgáltatók és más fontos szereplők például megőrizhetik a különböző információs és médiaelosztási csatornák irányítását, miközben szinergikusan megerősítik pozíciójukat olyan kifinomult marketing technikákkal, amelyek a fogyasztókkal kapcsolatos messzemenő információk gyűjtésén alapulnak.

A számítógépesítés már lehetővé tette, hogy ezek és más szervezetek példátlan méretre és befolyásra tegyenek szert, ha a számítógépesítés a jelenlegi vonalak mentén folytatódik, az ilyen dominancia tovább növelhető.

Az információgyűjtés és a terjesztés számítógépesítésének azonban nem kell központosítottnak lennie: az itt bemutatott fizetési rendszer kommunikációs rendszerekkel történő integrálása az egyének és a kis szervezetek számára egyenlő és korlátlan hozzáférést biztosít az információforgalmi csatornákhoz.

Továbbá, ha az egyének és szervezetek tranzakcióira vonatkozó információk külön, nem kapcsolható kapcsolati pontokra oszlanak, az ilyen információk nagyszabású összegyűjtésének tendenciája, a piaci manipuláció és ezáltal az uralkodásra való törekvés megfordítható.

A jelenlegi megközelítés szerinti számítógépesítésre irányuló kísérletek veszélyeztetik a demokráciát.

Mint említettük, ezzel valószínűleg széles körű ellenkezést fognak okozni, az ebből eredő patthelyzet olyan biztonsági mechanizmusokat eredményez, amelyek előzetes korlátozásra épülnek és ezáltal a biztonságra alapozva adatokat kötnek össze és erős felügyeletet igényelnek. Ez a felügyelet jelentősen lehűtheti az egyéni részvételi és érdekérvényesítési kedvet a csoportokban és magában a (digitális) közéletben.

A nem megfelelő biztonság és a személyes  azonosítást lehetővé tevő nyilvántartások felhalmozódása továbbá nemzeti sebezhetőséget jelent.

Emellett a marketingben alkalmazott  kifinomult adatgyűjtési és elemzési technikát alkalmazzák a közvélemény és a választások manipulálására is. (Chaum már akkor látta a Cambridge Analytica veszélyét, amikor az még nem is létezett!)

A lehetőség azonban adott nemcsak az összes ilyen tendencia megfordítására, hanem a fokozott felügyelet nélküli elfogadható biztonság kialakítására, és a demokrácia erősítésére is.

A szavazás és a felmérések például  elvégezhetők az új rendszereken keresztül, ahol a válaszadók releváns hitelesítő adatokat mutatnak be álneves, pszeudonom módon, és ezáltal nem lenne szükség központosított koordinációra.

Az új megközelítés gyakorlati alapot biztosít két új információs emberi jog számára, amelyek a jelenlegi megközelítés szerint nem érhetők el.

Az egyik az egyének joga, hogy a tranzakciós rendszerhasználatban a szervezetekkel egyenlőséget élvezzenek.

Ezt a gyakorlatban az egyének azon paritáshoz való jogát határozza meg, ami garantálja, hogy megvédjék magukat a visszaélésekkel szemben, a jogvitáikat (maguk) rendezhessék, meghatalmazással élhessenek a digitális térben és a szolgáltatásokat nyújthassanak vagy kapjanak. 

A másik az egyének joga, hogy csak a szükséges minimális információkat tegyék közzé róluk, valamint az információforrásokhoz és terjesztési csatornákhoz való hozzáférést, ide értve a szervezetekkel folytatott tranzakciókat is, és – alapvetően – az egyén információs életét magában foglaló összes kölcsönhatás védelmét.

Az információs technológia fejlődését mindig a társadalom jelentős változásai követték: például a törzsi és nagyobb hierarchikus formák közötti átmenetet az írásos nyelv kísérte, a nyomtatási technológia pedig elősegítette a demokráciák kialakulását. A számítógépek összekapcsolása a távközléssel megteremti a végső közegnek nevezett teret és ez természetesen nagy lépés a papír alapú társadalom felől.

Azt is megkérdezhetnénk persze, hogy milyen társadalomhoz vezet majd ez az új technológia? Úgy tűnik, hogy a fenti két megközelítés eléggé eltérő választ ad erre.