Digitalcash.hu
  • Telefonszámunk:
    +36 70 538-8940
  • Címünk
    Budapest, Hungary
  • Munka időnk:
    Hétfő - Péntek 9.00 - 17.00

New to site?


Login

Lost password? (X)

Already have an account?


Signup

(X)
Farooq
KezdőlapBlokklánc jogászA kód, a szólásszabadság és a praktikus mindentudás. I. rész.
19
okt

A kód, a szólásszabadság és a praktikus mindentudás. I. rész.

Aki egy kicsit is elmélyült a decentralizált/DLT/blokklánc technológia jogi kérdéseiben, az pontosan tudja, hogy a story bőven többről szól, mint, hogy hány %-al adózzanak a kriptopénzek, vagy legyen-e KYC/AML azonosítás.

Az Egyesült Államokban kiterjedt vita folyik az Első Alkormánykigészítés kapcsán a szólás szabadságának értelmezéséről és mondjuk egy Jake Chervinsky vitázik pro és kontra más blokklánc jogászokkal.

Teheti ezt azért, mert a téma, miszerint a Bitcoin végső soron a szólás szabadságának az eszköze is (P2P text messaging system), adja magát, hiszen valóban lehet üzenetet küldeni vele és általa, azonban az Első Alkotmánykiegészítés nem minden esetben védelmezi a szólás teljes, 100%-os szabadságát.

Példának okáért nem lehet a szólásszabadság örve alatt uszítani, vagy rágalmazni, bűncselekmény elkövetésére felhívni, ahogy jelen blog hasábjain is volt már erről szó.

Jogi berkekben sem egységes az ún. alapjogoknak a megítélése, hiszen vannak olyan ügyvédek, akik ezeket olyan szinten elvont fogalmaknak értelmezik, mely szintű elvontság már a sikeres védelmezésüket kérdőjelezi meg.

Ettől függetlenül maga a Bitcoin is, mint adott esetben a szólás szabadságának egy egyköze vizsgálható és ma neki is kezdünk egy részletesebb bemutatásának a témának.

Ugyanúgy nem mindegy mondjuk, hogy kikből is áll a big data, ki ad kinek mit magából és mondjuk mennyiért? Merthogy a big data emberekből áll, azaz belőlünk.

Következzen tehát egy témába vágó írás, amit nem jómagam követtem el ugyan, de talán én leszek megintcsak az első, aki ezt a fajta megközelítését a DLT/blokklánc témának bedobom a köztudatba.

” A szólásszabadság problémáit minden korban az emberek rendelkezésére álló kommunikációs technikák és azok tényleges használatának módja alakítja. 1997-ben, húsz évvel ezelőtt, amikor a Yale-en elindítottam az Information Society Project (ISP) nevű kutatóközpontot, épp csak beléptünk az internet korába. A legtöbben még betárcsázós modemet használtak, nem volt még Facebook, Google vagy YouTube, Instagram, Snapchat, és nem voltak iPhone-ok sem. Alig húsz évvel később új korszakba léptünk: az algoritmusos társadalom (algorithmic society) korába, amelyet a nagy, multinacionális, az országok és az átlagemberek között elhelyezkedő közösségimédia-platformok és az algoritmusok, valamint a mesterséges intelligencia tömegek irányítására való használata jellemez. Korábbi munkáimban amellett érveltem, hogy a digitális korszak még hangsúlyosabbá teszi a szólásszabadság legfontosabb céljainak egyikét. Azt állítom, hogy a szólásszabadság célja a demokratikus kultúra védelme és támogatása. A demokratikus kultúra olyan kultúra, amelyben az egyes emberek megfelelő lehetőséget kapnak azon jelentéstartalmak és kölcsönhatások kialakításában való részvételre, amelyek egyénekké formálják őket.

A kezdeti internet úgy tűnt, hogy az ilyen demokratikus kultúra lehetőségeinek szimbó­luma. Az emberek saját műsorszolgáltatójukká válhattak, végtelen számú emberhez szólhattak, nemcsak a saját országukban, de az egész világon. A digitális technológiákkal felfegyverkezve az átlagember is képessé vált a média hagyományos kapuőreinek kikerülésére. Egyre újabb módokon válhattak a kultúra részeseivé a kulturális termékek előállításának és megszerzésének új, digitális formái segítségével. Azt mondtam, hogy a digitális szólás jellemzője az „útkeresés és rákattanás” (glomming on), ami nemcsak a digitális szólásra igaz, hanem általában véve a szólásszabadságra. 

Mindazonáltal arra is figyelmeztettem, hogy a digitális korszak megváltoztatja az Első Alkotmánykiegészítés viszonylagos jelentőségét a szólásszabadság biztosításában, ideértve a demokratikus kultúra védelmének és előmozdításának célját is. Az Első Alkotmánykiegészítés, mint leírtam, egyre kevésbé felel meg e feladatnak, továbbá ha a bíróságok az Alkotmányt rövidlátóan értelmezik, az Első Alkotmánykiegészítéssel kapcsolatos bírói doktrínák valójában akadályozzák egy valóban demokratikus kultúra védelmét és fejlődését.

Először is kifejtettem, hogy az internet fejlődésével az Első Alkotmánykiegészítéssel kapcsolatos bírói doktrínák egyre kevésbé lesznek elégségesek, bár a demokratikus kultúra védelme szempontjából szükségesek. A demokratikus kultúra biztosításával kapcsolatos felelősség így nagyrészt magánszereplőkre, szakemberekre, törvényhozókra és közigazgatási hivatalokra hárul.

Másodszor: kifejtettem, hogy az üzleti modellek fejlődésével a gazdasági társaságok az Első Alkotmánykiegészítéssel kapcsolatos újszerű elméleteket nemcsak a szólásszabadság általános védelmére használják fel, hanem arra is, hogy a digitális infrastruktúrához való hozzáférést korlátozzák, és a szabályozást saját üzleti modelljeik sikerének és a profit védelmének szolgálatába állítsák. Mindenesetre a digitális cégek gyakran találják magukat a demokratikus kultúra értékeinek pártján – de ugyanilyen gyakran követelik az alkotmányos védelmet az egyének és csoportok megfigyelése és ellenőrzése érdekében bevetett módszerek számára is.

A XXI. században sem az Első Alkotmánykiegészítéssel kapcsolatos bírói doktrínák, sem a magánszektor szereplői nem lesznek képesek a szólásszabadság értékeit megbízhatóan megvédeni. Ez azt jelenti, hogy át kell gondolnunk az Első Alkotmánykiegészítés szerepét a digitális korban. Egyrészt az Első Alkotmánykiegészítés legfontosabb célja továbbra is az, hogy védelmet biztosítson az ellenőrzés és megfigyelés új eszközei segítségével megvalósuló állami cenzúrával szemben. Másrészt a bíróságoknak nem volna szabad oly módon értelmezniük az Első Alkot­mánykiegészítést, hogy akadályozzák az államot az infrastruktúrát biztosító vállalatokra vonatkozó szabályozás megalkotásában azért, hogy védjék a demokratikus kultúra értékeit, valamint az egyének közéletben való részvételének lehetőségét. Így az állam, amely továbbra is fenyegetést jelent a szabad véleménynyilvánításra, szükségszerűen ellensúlyt is kell képezzen a magánszféra alkalmazta ellenőrzés és megfigyelés fejlődő technológiáival szemben.

Az internet korai korszakából a napjaink algoritmusos társadalmába való átmenet csak felerősítette ezeket az aggályokat. Az algoritmusos társadalomra jellemző az egyének adatainak széles körű gyűjtése, ezzel elősegítve a kormányzatok és a magáncégek általi megfigyelés, ellenőrzés, hátrányos megkülönböztetés és manipuláció új formáit. Nevezzük ezt a big data prob­lémájának.

Az algoritmusos társadalom a szólás gyakorlati feltételeit, valamint a megnyilvánulásokat (speech) ellenőrző, korlátozó és cenzúrázó entitásokat is megváltoztatja.

Először is, a digitális véleménynyilvánítás (speech) magánkézben lévő, kifinomult kommunikációs infrastruktúrán keresztül folyik. Napjainkban a magánkézben lévő infrastruktúrák tulajdonosainak döntései határozzák meg a tényleges lehetőségeinket a megnyilvánulásra, ők irányítják azokat a digitális tereket, amelyekben az emberek egymással kommunikálnak. Ez a véleménynyilvánítás magánszabályozásának (private governance) problémája. Ezt megértve, az országok kidolgozták a véleménynyilvánítás szabályozásának új technikáit. Nemcsak közvetlenül a megszólalókat célozzák, hanem a magánkézben lévő infrastruktúra tulajdonosait is, azt remélve, hogy rákényszeríthetik vagy felkérhetik őket arra, hogy az állam helyett ők szabályozzák a szólásszabad­ságot. Ez a szólásszabályozás „új iskolájának” problémája.

A digitális korban az egyének már nem a véleménynyilvánítás szabályozásának jól ismert kételemű modelljével állnak szemben. A kételemű modellben két központi szereplő található: az állam hatalma fenyegeti az egyén szólásszabadsághoz való jogát. A digitális kor ehelyett a megszólalás szabályozásának plurális modelljét hozta magával. A plurális modellben az egyéneket nemcsak az állam ellenőrizheti, cenzúrázhatja és felügyelheti, hanem a különböző jogha­tóságon átnyúló, nemzeti határokon átívelő, különféle magáninfrastruktúrák tulajdonosai is. Valójában a magáninfrastruktúrák legnagyobb tulajdonosai már akkora hatalommal rendelkeznek, hogy akár egyfajta uralkodóknak is tekinthetjük őket. Folyamatos küzdelmet vívnak az országokkal a digitális hálózatok irányításáért, amelyek viszont ezeket a befolyásos szereplőket kívánják ellenőrizni és maguk mellé állítani. Az ilyen, ellenőrzésért és együttműködésért vívott küzdelmeknek az eredményei határozzák meg a digitális korban a beszéd tényleges feltételeit.

Röviden, az algoritmusos korban a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jogok egyszerre több irányból is fenyegetésnek vannak kitéve. Az egyéneket a big data általi ellenőrzés és megfigyelés fenyegeti, a vállalatok pedig esetleg az Első Alkotmánykiegészítéssel kapcsolatos érveket próbálják arra használni – nem megfelelő módon –, hogy megvédjék a polgárok meg­figyelésére és ellenőrzésére való képességüket. Az egyének véleménynyilvánítási szabadságát a magánszabályozás és a szólás szabályozásának új iskolája is fenyegeti. Bár ebben a világban is szükségesek az Első Alkotmánykiegészítés bírói doktrínái, már nem elégségesek ahhoz, hogy a véleménynyilvánítás szabadságához kellő biztosítékot nyújtsanak. E fenyegetések mindegyike a maga módján veszélyezteti az Első Alkotmánykiegészítés alapját képező értéket: a részvételen és véleménycserén alapuló, életteli demokratikus kultúra ígéretét. A problémák első csoportja rossz irányba terjeszti ki az Első Alkotmánykiegészítést, a második szerint pedig az Első Alkot­mány­kiegészítés alkalmatlan az online véleménynyilvánítási szabadság védelmére.

Az algoritmusos társadalomban a szólásszabadság elméletének kulcsfontosságú kérdései ezekből a problémákból fakadnak. A big data, az emberek életének és lehetőségeinek befolyá­solására használt algoritmusok és a mesterséges intelligencia áll ezek középpontjában. Érintik továbbá azokat az új technikákat is, amelyeket az államok alkalmaznak az internetes véleménynyilvánítás szabályozására, valamint azoknak a nagy, magánkézben lévő szervezeteknek a fel­emelkedését, amelyek manapság ténylegesen irányítják az emberek nagy részének online megnyilvánulását.

Ebben az esszében bemutatok néhány, a szólásszabadság gyorsan változó környezetének megértése szempontjából kulcsfontosságú elképzelést. Az 1. rész a bizalmi adatkezelők és az ­algoritmus révén okozott sérelem fogalmait mutatja be. E fogalmak segítenek megérteni, hogy az Első Alkotmánykiegészítés alapján milyen esetekben kellene engedni az állam számára, hogy szabályozza azon társaságok működését, amelyek az adatok gyűjtését, elemzését és terjesztését végzik. A 2. rész a szólás szabályozásának új iskolájaa köz- és magánszektor együttműködése (és kooptálás), illetve a véleménynyilvánítás magánszabályozásának fogalmát járja körül. E fogalmak segítenek megérteni a véleménynyilvánítás szabályozását napjainkban, és azt, hogyan kell kiegészítenünk az Első Alkotmánykiegészítés garanciáit a véleménynyilvánítás szabadságának védelme érdekében.

2. A big data a Zöld Szója

Egy szilícium-völgyi mondás szerint „a big data az új olaj”. Mire gondolnak, akik ezt mondják? A big data elengedhetetlenül fontos az algoritmusok és a mesterséges intelligencia (MI) használata és fejlődése szempontjából. Az algoritmusok és az MI a gépek, a big data pedig az üzemanyag, amellyel működnek. Ahogyan az ipari termelés korában az olaj működtette a gépeket és gyárakat, úgy működteti a big data a gépeket az algoritmusos társadalomban. Az algoritmusos társadalom a korai internet korábbi előnyeire épít. Az algoritmusos társadalom gigan­tikus adatbázisoktól függ, amelyek olcsón és könnyen összegyűjthetők, összekapcsolhatók és elemezhetők. Ehhez azonban a kormánynak és a vállalkozásoknak olcsó számítógépekre, olcsó telekommunikációs eszközökre, olcsó tárolásra és az adatok leírásának számítógépekkel könnyen feldolgozható, egymással kompatibilis módozataira van szüksége. Azonban a kormánynak és a vállalatoknak mindenekfelett arra van szükségük, hogy a világról és az emberi tevékenységekről óriási mennyiségű adatot gyűjtsenek. A digitális kor mindezt lehetővé teszi, mivel a digitális kommunikációnak része az adatok létrehozása, másolása, tárolása és a másolatoknak egyik helyről a másikra való továbbítása. A digitális korban egyre több dolog, amit az emberek mondanak vagy tesznek, digitális nyomot hagy, amely gyűjthető, másolható, szerkeszthető és elemezhető. Röviden, a digitális társadalom az algoritmusos társadalom szülőanyja. Létrehozta azt a technológiai platformot, amelyen az algoritmusok és az MI működik.

Van egy második magyarázat is arra, hogy miért a big data az új olaj. Mert az olaj az ipari termelés korában kulcsfontosságú volt, a vagyon egyik forrása – így a hatalomé is. A digitális korszakban ugyanúgy alakulnak ki a vagyon új formái, ahogyan az ipari forradalom korában történt. Az információ korában a vagyon négy különösen fontos formája a szellemi tulajdon, a hírnév, az információbiztonság és a big data. A big data a mindenhol megtalálható szenzorok és programok által összegyűjtött személyes adatokat és a világról szóló egyéb adatokat jelenti. Metaadatokat, azaz az összegyűjtött adatokra vonatkozó adatokat is tartalmaz.

Az algoritmusos társadalom célja a praktikus mindentudás: az a képesség, hogy a lehető legtöbbet tudjunk arról, hogy ki mit csinál, mikor és hol, és előre jelezzük, ki mit fog csinálni, mikor és hol. A praktikus mindentudás lehetősége azonban felvet egy fontos politikai kérdést: ki lesz ennek a mindentudásnak a birtokosa és ellenőre? A gépek mögött emberek vannak: ­kormányok, vállalatok és szervezetek. Az információgyűjtés, -használat, -elemzés és -ellenőrzés technológiáin keresztül az algoritmusos társadalom új hatalmi háztartást hoz létre. A korai internet azzal a reménnyel kecsegtette az embereket, hogy az új technológia kiegyenlíti a politikai és társadalmi hierarchiákat azáltal, hogy a politikai, szervezeti és kommunikációs hatalmat széles körben elérhetővé teszi a világon. Az emberek azt remélték, hogy az internet és a kapcsolódó technológiák demokratizáló erőként működnek majd. Bizonyos mértékben ez így is van. A dolgok azonban nem egészen így alakultak.

Alapvetően különbséget kell tennünk a kiterjedt (distributed) és a demokratikus hatalom között.

Egy hatalmi forma akkor demokratikus, ha sok ember részesül benne, és részt vesznek az alkalmazásáról szóló döntés meghozatalában is. Egy hatalmi forma akkor kiterjedt, ha számos különböző helyen működik, és nagyon sok különböző embert és helyzetet érint. Bizonyos tekintetben az internet és a vele összefüggő digitális technológiák demokratikusabbá tették a hatalmat, viszont más vonatkozásban az internet lehetővé tette, hogy a hatalom széles körben legyen kiterjedt, de ne legyen demokratikus. Például az Apple az App Store-on keresztül a világon bárhol képes ellenőrizni az iPhone-okat és iPadeket. Ezt az ellenőrzést az internet tette lehe­tővé. Az internet minden egyes ember iPhone-ját vagy iPadjét az Apple szervereihez kapcsolja. A hatalomnak e formája kiterjedt, de nem demokratikus.

Az algoritmusos társadalomban a felügyelet és az adatgyűjtés már igen kiterjedt, de nincs garancia ezek demokratikus ellenőrzésére. Adatot sok emberről, sok helyen lehet gyűjteni, de viszonylag kevés ember rendelkezik erőforrással és tényleges képességgel ezen adatok gyűjtésére, elemzésére és feldolgozására. Ez az aszimmetria kulcsfontosságú az algoritmusos társadalom politikai kihívásainak megértéséhez. A big data információkat gyűjt az emberekről: hollétükről, tevékenységükről, jellemzőikről és viselkedésükről, és elemzi őket. De azok az emberek, akikkel az összegyűjtött információk kapcsolatosak, nem szükségszerűen azok, akik az információkat felügyelik. Éppen ellenkezőleg: a világ lakosságával kapcsolatos információk a kormányzatok és nagyvállalatok adatfeldolgozási, elemzési és döntéshozatali eljárásainak malmára hajtják a vizet. A big data az emberek kategorizálásának, a velük kapcsolatos döntéshozatal és a felettük tör­ténő hatalomgyakorlás új módjait teszi lehetővé. Ebben az értelemben a big data nemcsak az új olaj, hanem egyben a Zöld Szója is.

Azok kedvéért, akik nem emlékeznek: a Zöld Szója egy 1973-ban, Charlton Heston főszereplésével készült tudományos-fantasztikus film címe. 2022-ben játszódik, amely évtől már csak néhány esztendő választ el bennünket. A világ élelmiszerhiányban szenved, a Soylent ­Corporation pedig előáll egy tápláló nápolyival, a Zöld Szójával, amely az egész világot képes ellátni. A vállalat azt állítja, hogy energiadús planktonokból készül, de kiderül, hogy ez hazugság. A film leghíresebb mondata a legvégén hangzik el, amikor Charlton Heston – miközben elviszik a hatóságok – azt kiabálja: „Emberekből! A Zöld Szója emberekből készül!”

Ezzel el is jutottam a jelen esszé első lényeges gondolatához. A big data nem egyszerűen a gazdagság egyik óriási új forrása, és nemcsak az algoritmusos társadalmat működtető üzemanyag. A big data a Zöld Szója. A big data emberekből készül.

2.1. A technológia közvetíti (és létrehozza) az emberek közötti hatalmi viszonyokat

Ebben az esetben senki nem készít élelmiszert az emberekből. De az emberekkel kapcsolatos adatokból lesz üzemanyag. Az emberekkel kapcsolatos adatok – a tevékenységeik, ügyleteik, hollétük és preferenciáik – hajtják az algoritmusos társadalom motorját. Az adatok teszik lehetővé az algoritmusos kombinációk új, érdekes és egyre hathatósabb formáit, amelyek új nézőpontból engednek betekintést az emberi viselkedésbe, és növelik az előrejelzés, kockázatkezelés és ellenőrzés lehetőségeinek számát. Ugyanilyen fontos az is, hogy az emberekkel kapcsolatos adatok az emberek nagy tömegei fölötti irányítás és ellenőrzés központi eszközét jelentik, meghatározva lehetőségeiket és sorsukat. Amikor azt mondom, hogy a big data a Zöld Szója, nem egyszerűen arra gondolok, hogy az adattal foglalkozó szakemberek a big datát csupán az emberek és a közöttük lévő kapcsolatok tanulmányozásához használják, hanem arra, hogy a big data gyűjtése, elemzése és felhasználása irányítás és ellenőrzés céljából emberek közötti hatalmi viszonyokat is magában foglal. Ez akkor is így van, ha az adatkezelést és döntéshozatalt teljes egészében algoritmusok, MI-ágensek és robotok végzik. Tulajdonképpen ezekben a helyzetekben igaz ez csak igazán.

Amikor az emberek az algoritmusos társadalomról és a robotika, a mesterséges intelligencia felemelkedéséről elmélkednek, általában az aggasztja őket, hogy milyen a saját viszonyuk ezekhez a technológiákhoz. Amiatt aggódnak, hogy ezek a technológiák átveszik fölöttük a hatalmat, vagy nélkülözhetővé teszik őket. Az algoritmus, a mesterségesintelligencia-ágens és a robot mögött azonban ott áll egy kormány, egy vállalat vagy emberek valamilyen csoportja, amelyek arra használják a technológiát, hogy az emberek életét befolyásolják. A technológia – a big data gyűjtése, elemzése, plusz felhasználása a döntéshozatalban – összekötő kapocsként szolgál abban a hatalmi viszonyban, amely azon emberek között jön létre, akiknek az adatait gyűjtik és akikkel kapcsolatban döntéseket hoznak, illetve a kormány, a vállalat vagy a technológiát működtető emberek között.

Ez egy technológiával kapcsolatos általános megállapítás. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a hatalmat magának a technológiának a hatásaival kapcsoljuk össze. A technológia azonban ­valójában az emberek egyik, illetve másik csoportja közötti hatalmi viszonyokat szemlélteti és hozza létre. Ez még az írás technológiájára is igaz volt, amely, ahogyan azt Claude Lévi-Strauss oly remekül megfogalmazta, azért jött létre, hogy a rabszolgák munkáját megszervezzék. Ez ma is igaz az algoritmusok és az MI-ágensek általi döntéshozatal fejlesztésére. A robotokról és a mesterséges intelligenciáról folyó viták általában a körül forognak, hogy vajon veszélyesek-e a robotok és az MI-ágensek, kicsúsznak-e az emberi ellenőrzés alól, jogokat követelnek-e, átveszik-e az uralmat a világ fölött, és kiszorítják-e az emberi fajt. Ez Frankenstein szörnyének vagy a Terminátor-filmek Skynet-programjának képe. Ez a fajta gondolkodás eltereli figyelmünket a legfontosabb kérdésről. Nem a robotoktól, hanem a robotok mögött álló emberektől és vállalatoktól kellene tartanunk.

A technológia közvetíti az emberi lények közötti hatalmi viszonyokat. A robotok, az MI-ágensek és az algoritmusok mögött emberek és vállalatok állnak. Ők használják ezeket a technológiákat arra, hogy emberek csoportjairól döntsenek, és irányítsák őket. Emberek alkotják meg azokat a technológiákat, amelyeket ugyancsak emberek arra használnak, hogy hatalmat szerezzenek más emberek felett, és irányítsák őket. Ebből a szempontból a robotok és az MI-ágensek semmiben sem különböznek számos korábbi technológiai vívmánytól. Ami azonban érdekessé teszi az algoritmusos társadalmat, az az a folyamat, amelynek során az adatgyűjtésből, -továbbításból és -elemzésből létrejönnek az irányítás és az ellenőrzés új rendszerei. Az ipari forradalom korában a szerződéskötés szabadsága és a tulajdonhoz való jog állt a küzdelem középpontjában, az algoritmusos korban az adatok gyűjtése, továbbítása, felhasználása és elemzése körül folyik a harc. Ezért a legfontosabb alkotmányos kérdések nem a szerződéskötés szabadságára vonatkoznak, hanem a véleménynyilvánítás szabadságára.

Tételezzük fel, hogy a kormány megpróbálja szabályozni az olyan vállalatok adatgyűjtését, -elemzését és -felhasználását, amelyek MI-t és algoritmusokat alkalmaznak. Azok magától értetődő válasza az lesz, hogy az ilyen szabályozás sérti az Első Alkotmánykiegészítésben foglaltakat.

 A vállalatok ugyanis semmi mást nem tesznek, csak információt gyűjtenek, elemeznek, használnak fel és terjesztenek. Az információ véleménynyilvánítás, a véleménynyilvánítást pedig védi az Első Alkotmánykiegészítés. Ezen túlmenően az információ kezelése, elemzése és terjesztése csak a véleménynyilvánítás más formái. Ezért, szól az érv, az Első Alkotmánykiegészítés az algoritmusos társadalomban védi az adatok gyűjtését, összekapcsolását, felhasználását és terjesztését.

Amikor az emberek a robotokra, az MI-re és az Első Alkotmánykiegészítésre gondolnak, természetesen azt képzelik, hogy a legfontosabb kérdés az, vajon a robotok és MI-ágensek véleménynyilvánítása az Első Alkotmánykiegészítésben biztosított védelem hatálya alá tartozik-e. Ez nyilvánvalóan érdekes kérdés – és egyre terjedelmesebb a szakirodalma is –, csakhogy elfed egy mélyebben lévő problémát. A robot mögött mindig van valaki, aki a robotot tervezi, programozza, gyártja és működteti, aki a robot számára és a robotból adatokat gyűjt, és aki a robotot megfigyelésre, döntéshozatalra, irányításra és ellenőrzésre használja. A legfontosabb kérdés nem az, hogy a robotokat megilletik-e az Első Alkotmánykiegészítésben foglalt jogok, hanem az, hogy a vállalatok képesek-e elhárítani a rájuk vonatkozó szabályozást arra hivatkozva, hogy az MI-ágensek, a robotok és az algoritmusok használata az Első Alkotmánykiegészítés által biztosított védelem hatálya alá tartozik.

E technológiák mögött emberek és szervezetek állnak, akik az Első Alkotmánykiegészítést deregulációs eszközként kívánják majd felhasználni olyan üzleti gyakorlatok védelmében, amelyek számos más ember életét érintik. Az Egyesült Államokban végső soron az az alkotmányos kérdés, hogy a vállalatok a második aranykorban képesek lesznek-e a szólás- és sajtószabadság Első Alkotmánykiegészítés által nyújtott garanciáit ugyanúgy használni, mint ahogy az ipari szervezetek éltek a szerződési szabadság alkotmányos jogával az első aranykorban. Védi-e az amerikai alkotmány és az Első Alkotmánykiegészítés az algoritmusos kor hatalmi viszonyait? Mely üzleti gyakorlatokat óvja és kell hogy óvja az Első Alkotmánykiegészítés a kormányzati szabályozással szemben – ez az algoritmusos társadalom igazán fontos kérdése.

Két kulcsfontosságú gondolat segít megértenünk, hogy az Első Alkotmánykiegészítés mikor engedélyezi a big datát, algoritmusokat és mesterséges intelligenciát használó személyekkel és szervezetekkel szembeni jogi szabályozást: az első a bizalmi adatkezelők (information fiducia­ries), a második az algoritmus révén okozott sérelem fogalma (algorithmic nuisance).

Hamarosan folytatjuk!

Forrás: Jack M Balkin, fordította: Ipso Jure Fordítóiroda

Címkék:

dr. Varsányi Károly ügyvéd, a digitalcash.hu oldal szerkesztője, más oldalak vendégírója, blokklánc jogász. Ha kérdésed van a digitális fizetőeszközök vagy a digitális eszközosztályok (tokenek, etc.) kapcsán, akkor írj neki.
Ajánlott bejegyzések
SZÓLJ HOZZÁ

Leave A Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Digitalcash.hu