Digitalcash.hu
  • Telefonszámunk:
    +36 70 538-8940
  • Címünk
    Budapest, Hungary
  • Munka időnk:
    Hétfő - Péntek 9.00 - 17.00

New to site?


Login

Lost password? (X)

Already have an account?


Signup

(X)
Farooq
KezdőlapBlokklánc jogászA kód, a szólásszabadság és a praktikus mindentudás. III. rész.
21
okt

A kód, a szólásszabadság és a praktikus mindentudás. III. rész.

Személyi robotok

Hadd szemléltessem ezeket a gondolatokat egy gyakorlati példával: a személyi robotokéval, amely alatt a háztartási robotok, az okosotthonok és az Alexához hasonló digitális alkalmazások értendők. Az algoritmusos társadalom a fogyasztóvédelem gondolatát is forradalmasítja. A 20. század fogyasztóvédelmi problémájának ékes példája egy olyan kólásdoboz, amely felrobban az ember kezében – a 21. századé egy olyan kólásdoboz, amely kémkedik utánunk. Általánosságban a problémát az jelenti, hogy a fogyasztási cikkek, például a készülékeink, gépjárműveink és házaink információt gyűjtenek rólunk, mindenre odafigyelnek, amit teszünk, majd ezekről jelentést tesznek a gyártó és szervizelő cégeknek. A 21. század elejének szabályozási kihívása nem más, mint a kenyérpirító, amely elárul bennünket.

Ez a fókuszváltás megmagyarázza az olyan fogalmak fontosságát, mint a bizalmi adatkezelők és az algoritmus révén okozott sérelem. Szükség van annak a kapcsolatnak a leírására, mely köztünk és a szervezetek azon új fajtája között van kialakulóban, amely az algoritmusokat és az MI-t nemcsak arra használja, hogy szolgáltatásokat nyújtson, de arra is, hogy tanulmányozzon minket, és döntéseket hozzon velünk kapcsolatban. Vegyük például a személyi robotot. Nem kell, hogy emberszerű tárgynak tűnjön. Lehet ez akár okostelefon, okosautó, olyan otthoni alkalmazás, mint az Alexa, az otthoni légkondicionáló rendszer vagy akár a kenyérpirító. Nap­jainkban az embereket olyan személyi robotok veszik körül, amelyekről az emberek nem is sejtik, hogy robotok. Az idő előrehaladtával egyre több személyes készülék, alkalmazás és az emberek által mindennap – utazásra, a barátokkal és a családdal való kapcsolattartásra, a ház körüli teendők ellátására – használt eszköz rendelkezik (eltérő fokú) mesterséges intelligenciával. A személyi robotok algoritmusokat és MI-t használnak a döntésekhez és a szolgáltatások nyújtásához, miközben összegyűjtik és elraktározzák az őket e szolgáltatások nyújtására alkalmazó személyekkel kapcsolatos információkat. Ezek az eszközök gyakran kapcsolódnak az internethez, és jelentik a vállalkozásoknak és társaságoknak, hogy mit látnak, hallanak és csinálnak.

Mi a kapcsolat ezen új eszközök és a bizalmi adatkezelő, valamint az algoritmus révén okozott sérelem fogalmai között? Kezdjük ez utóbbival. Az okoseszközök folyamatosan hoznak döntéseket arról, hogy milyen típusú szolgáltatásokat kínáljanak nekünk, és milyen lehetőségekkel élhetünk, mi több, folyamatosan építik és felülvizsgálják digitális identitásunkat, és ezt az információt más vállalkozásoknak is elküldik, amelyek ítéleteket és döntéseket hoznak velünk kapcsolatban, és ezek bekerülnek digitális aktánkba. Ez okozza az algoritmus révén elkövetett sérelem problémáit. A személyi vagy háztartási robotok szintén jól szemléltetik a bizalmi adatkezelők elvét. A vállalatok egyre gyakrabban építenek be a házakba intelligens funkciókat, az Alexához hasonló háztartási robotokkal együtt. Ezek a háztartási robotok szintén a háztartások megfigyelésének eszközei. Az Alexa azért tudja, hogy mit kell tennie, mert rögzíti és megjegyzi, hogy mit kérünk tőle. Elméletben képes mindenre visszaemlékezni, amit valaha mondtunk neki, illetve ami elhangzott a környezetében.

Az Alexa azonban nem egyszerűen robot: felhőalapú robot. Amit mondunk neki és amit hall, nem marad a négy fal között: feltölti a mesterséges intelligenciát alkalmazó rendszert működtető cég szervereire, ahol tárolják. Amikor mondunk valamit az Alexának, nem egyszerűen egy konyhaasztalon heverő készülékhez, hanem egy egész vállalathoz beszélünk. E vállalatot, amely életünk legintimebb részleteinek ismerője, bizalmi szerepének megfelelő felelősség kell terhelje ahhoz, hogy megbízhatóan bánjon velünk. Bizalmi adatkezelőnek kellene tekinteni. ­Bizonyára sokan emlékeznek az olyan televíziós sorozatokra, mint a Downton Abbey, illetve P. G. Wodehouse Jeeves- és Wooster-novelláinak és -regényeinek feldolgozása. Ezek a történetek a brit komornyik – vagy helyesebben: inas – nélkülözhetetlen szerepe körül forognak, illetve az őket alkalmazó arisztokratákkal való kapcsolatukat járják körül.

Van egy régi mondás: senki sem lehet hős a saját inasa szemében. Jeeves egy Bertie Wooster nevű felsőosztálybeli tökfilkónál áll alkalmazásban. Szem- és fültanúja Bertie minden buta és piszkos húzásának, és ahogy Wodehouse egyértelművé teszi, Wooster kissé tökkelütött. Mindig valami kalamajkába kerül, amelyből Jeevesnek kell valahogy kimentenie. A Downton Abbey-rajongók számára a Crawley család talán szerethető, de annak tagjai is mindig bajba kerülnek, és néhányuk viselkedése igencsak sok kívánnivalót hagy maga után. (És Carson, az inas, akármennyire is imádta Lady Maryt, még neki is be kellett látnia, hogy időnként kicsit túl sok volt belőle.) Ahogy Jeeves mindig Wooster körül sürgölődött, ugyanúgy a Downton Abbey-ben ­szolgáló személyzet is mindent lát, amit a Crawley család tagjai tesznek. Idővel, Jeeveshez hasonlóan, sok olyan személyes információ birtokába kerülnek, amelyet munkaadóik sérelmére használhatnak fel. Az volt a feladatuk, hogy figyeljenek és szolgáljanak, és ne teregessék ki munkaadójuk szennyesét a nyilvánosság előtt. Más szóval, az volt velük szemben az elvárás, hogy bizalmi adatkezelői kapcsolatban legyenek munkaadóikkal, akár megfeleltek ennek az elvárásnak, akár nem.

Manapság más világban élünk, de a minket körülvevő világ egyre inkább a Downton Abbey amolyan 21. századi változata. Ebben a világban átlagemberek játsszák a lordok és ladyk szerepét, a szolgáik pedig Alexa és Siri, a komputer az önvezető autókban és a távirányítható klímarendszerekben. A személyi robot a mi digitális komornyikunk, és ahogy senki nem lehet hős a saját komornyikja szemében, senki nem lehet hős saját személyi robotja számára sem.

Talán ennél is fontosabb, hogy a mi új, digitális szolgáink nem önállóak. A robot mögött egy társaság, egy vállalat áll, amely az algoritmusokat és a mesterséges intelligenciát megter­vezte és használja, információkat gyűjt és elemez annak érdekében, hogy szolgáltatásokat és lehetőségeket biztosítson azok számára, akik személyi robotjaikat használják. Jeeves vagy Carson digitális verziója egy bonyolult technológiai rendszer – a szerverfarmok, algoritmusok és mesterségesintelligencia-ágensek sorával folyamatosan kommunikáló érzékelők, mikrofonok, kamerák és adatgyűjtő eszközök, amelyeket gazdasági társaságok üzemeltetnek más gazdasági ­társaságok számára –, bár fizikai megjelenése alapján a fogyasztó otthonában csupán egy kis doboznak vagy egy látszólag ártalmatlan, helyes pofijú guzminak tűnhet. Valóban, fizikai megjelenése lehet akár maga az otthonunk. Lehet, hogy amikor a leginkább otthon érezzük magunkat, akkor állunk a legszigorúbb megfigyelés alatt.

Ahhoz, hogy a fogyasztási cikkek és szolgáltatások eme új szervezésével megfelelően tudjunk foglalkozni, szükségünk van a bizalmi adatkezelő és az algoritmus révén okozott sérelem fogalmaira. A háztartási robotok és az okoseszközök óriási mennyiségű információt gyűjtenek rólunk, amelyet – elméletileg – egyesíteni lehet a számos más emberrel kapcsolatos, felhőben tárolt információval. A háztartási robotok és az okoseszközök olyan, mindig be- és összekapcsolt felhőalapú entitások, amelyek óriási adatbázisokra támaszkodnak, és egyben bővítik őket. Bár lehet, hogy megbízunk a háztartási robotban és az okoskészülékben – valójában kénytelenek vagyunk ezt tenni –, az a valaki, akiben valójában meg kell bíznunk, nem a robot vagy a készülék, hanem a mögötte álló vállalat, amely az adatokat gyűjti és a döntéseket hozza. E vállalatnak pedig, meggyőződésem szerint, bizalmi adatkezelőnek kellene lennie.

A véleménynyilvánítás szabályozásának új iskolája és a magánszabályozás

A problémák második csoportját az elfeledtetéshez való jog és a hamis hírek (fake news) fémjelzik. Úgy tűnhet, hogy ez a két dolog nem kapcsolódik egymáshoz, de valójában ugyanarról szólnak: a szólásszabadság szabályozásának alapvető változásáról a digitális korban. Az irányítás e változása két kulcsfontosságú elemet tartalmaz: az első a változás abban, hogy a kormány hogyan szabályozza (vagy legalábbis próbálja szabályozni) a szólást a digitális korban – ez a szólásszabadság szabályozásának „régi iskolájából” az „új iskolájába” való átmenet. A második az, hogy a magántulajdonban lévő online platformok is részt vesznek a szólásszabadság irányításában.

Az elfeledtetéshez való jog és a hamis hírek problémája

Az elfeledtetéshez való jog az európai adatvédelmi törvény egyik doktrínája. A közelmúlt eredménye, hogy ezt a doktrínát most már a keresőmotorokra is alkalmazzák azon az alapon, hogy azok a személyes adatok kezelését végzik. Az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy az elfeledtetéshez való jog megköveteli a keresőmotorokról, hogy eltávolítsák a linkeket azokhoz az oldalakhoz, amelyek különböző személyekkel kapcsolatban olyan információkat tartalmaznak, amelyek „nem helytállók, lényegtelenek, […] már nem lényegesek, vagy túlzók”, annak biztosítására, hogy mások ne férhessenek hozzá könnyen az információhoz.

A hamis hírek problémája a 2016. évi amerikai elnökválasztással összefüggésben merült fel. Sokan aggályosnak találták az emberek, szervezetek és bothadseregek által terjesztett propagandát és hamis történeteket, amelyek a közösségi médiában (pl. a Facebookon és a Twitteren) láttak napvilágot. Ezek a híresztelések és propagandák azért születtek, hogy a jelöltekkel kapcsolatban zavart keltsenek, és félretájékoztassák a választókat. E hamis történeteknek az egyik elhíresült példája az az állítás, amely szerint Hillary Clinton és más demokrata párti tisztviselők a Comet Ping Pong nevű washingtoni pizzázóból gyermeket szexuálisan kizsákmányoló csoportot tartottak fenn. Egy férfit annyira felháborított ez a hír, hogy fegyvert ragadott, és elment a pizzázóba, hogy elrendezze a dolgokat, és megmentse a gyerekeket. A választások után Trump elnök még zavarosabbá tette a helyzetet annak állandó hangoztatásával, hogy az őt rossz színben feltüntető hírek és történetek „hamis hírek”. Akárhogy is van, amikor az emberek a „hamis hírekkel” kapcsolatos aggályaikról beszélnek, általában a közösségi média ön- vagy kormányzati szabályozását követelik.

A véleménynyilvánítás szabályozásának új iskolája

Mind az elfeledtetéshez való jog életre hívása, mind a hamis hírek problémájának megoldásáért folyó küzdelem egy általánosabb jelenség példái: a véleménynyilvánítás-szabályozás új formá­jának kialakulása. Én ezt a véleménynyilvánítás-szabályozás „új iskolájának” nevezem, hogy megkülönböztessem a véleménynyilvánítás szabályozásának „régi iskolájától”. A véleménynyilvánítás szabályozásának régi iskolája elsősorban a megszólalóra és a tartalmat közzétevőre összpontosít, és a kényszer hagyományos módszereit alkalmazza a megszólalók és kiadók vissza­rettentésére és cenzúrázására, például a polgári és büntetőbírságokat, a bíróságok azonnali intézkedéseit, a szabadságvesztést, és bizonyos országokban az erőszakot vagy az azzal való fenyegetést.

Ezzel szemben a véleménynyilvánítás szabályozásának új iskolája nem a megszólalókat vagy kiadókat célozza: középpontjában a digitális infrastruktúra áll. Mi a digitális infrastruktúra? A digitális infrastruktúra magában foglalja az internet gerinchálózatát, a felhőalapú szolgáltatásokat, a nemzetközi domainnévrendszert (DNS), az internetszolgáltatókat, a webes tárhelyszolgáltatásokat, a közösségimédia-platformokat és a keresőmotorokat. A fizetési rendszerek – a hitelkártya-társaságok, mint például a Mastercard és a Visa, és az új pénzügyi közvetítők, mint a PayPal – is idetartoznak, mivel lehetővé teszik online vállalkozások tömegeinek finanszírozását. Ez az infrastruktúra együttesen biztosítja a digitális kommunikáció általunk használt jelenlegi rendszerét.

Az országok nem szüntették meg a véleménynyilvánítás régi iskola szerinti szabályozását. Egyre inkább elmozdulnak azonban a véleménynyilvánítás új iskolája felé, mert az online megnyilvánulásokat nehéz irányítani. A megszólalók elkerülhetik a felelősségre vonást, névtelenek maradhatnak, és lehetnek az országon kívül is, sőt előfordulhat, hogy egyáltalán nem is emberi lények, hanem bothadseregek. Ezzel szemben az infrastruktúra tulajdonosai általában nagy, profitorientált vállalatok, amelyek könnyen azonosíthatók, tényleges tárgyi eszközökkel működnek, és üzleti tevékenységüket állami keretek között gyakorolják.

A véleménynyilvánítás szabályozásának új iskoláját még egy tulajdonsága teszi különösen vonzóvá az államok szemében: a digitális infrastruktúrát alkotó nagy, magántulajdonban lévő vállalatok rendelkeznek a véleménynyilvánítás szabályozásának és irányításának technikai és bürokratikus feltételeivel a blokkolás, a szűrés, a tartalomeltávolítás, az eszközeikhez való hozzáférés ellenőrzése, továbbá a digitális megfigyelés révén. A véleménynyilvánítás szabályozásának új iskolája az infrastruktúra tulajdonosainak ezen irányítási képességeivel függő viszonyban van, és bizonyos mértékben ösztönzi is őket.

A véleménynyilvánítás szabályozásának új iskolája három említésre méltó tulajdonsággal rendelkezik. Először is, része a járulékos cenzúra is, amely gyakran ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint az előzetes igazgatási korlátozások. Másodszor, magában foglalja az állam és a ­magánszektor együttműködését vagy kooptálását. Harmadsorban, mint fentebb megjegyeztük, magában foglalja az infrastruktúra tulajdonosai, és különösen az olyan keresőmotorok (mint a Google) és közösségimédia-platformok (mint a Facebook, a YouTube és a Twitter) által gyakorolt magánszabályozást is, amelyek számos országhatáron átnyúlnak.

Járulékos cenzúra

A véleménynyilvánítás szabályozásának első kulcsfontosságú jellemzője a járulékos cenzúra. ­Járulékos cenzúráról akkor beszélünk, amikor az állam A-t célozza meg annak érdekében, hogy ellenőrizze B megnyilatkozását. Amennyiben A és B ugyanaz a vállalat vagy kiadvány, nem merül fel a szólásszabadsággal kapcsolatban jelentős probléma. Az újságokat például felelősnek tartjuk a becsületsértő megszólalásokért, amelyeket újságírói jelentetnek meg, a kiadók pedig felelősek az általuk megjelentetett szerzők becsületsértő tartalmaiért. Ám ha A egy infrastruktúra-szolgáltató vagy közvetítő csatorna, mint például egy internetszolgáltató vagy közösségimédia-oldal, B pedig egy független megszólaló, akkor A hajlamos lesz túlzott mértékben blokkolni és cenzúrázni a tartalmat a felelősségre vonás vagy a hatósági szankció elkerülése ér­­dekében. Ennek oka az, hogy nem A megszólalása áll itt a középpontban, hanem egy idegené, a B-vel jelzett személyé.

A járulékos cenzúra problémája olyankor jelentkezik, amikor a központi hatalom a közvetett felelősséggel kapcsolatos szabályokat fogad el. Valójában a közvetítői felelősséggel kapcsolatos szabály a járulékos cenzúra másik oldala. Annak értelme, hogy az internetes közvetítőket felelősnek tekintik az általuk közzétett vagy rajtuk átfolyó tartalmakért, az, hogy e közvetítőket a járulékos cenzúra különböző formáira ösztönözzék, legyenek azok akár a hozzáférés megtagadása, blokkolása, szűrése, vagy akár a digitális ellenőrzés más formái.

A digitális korszakban a járulékos cenzúra körébe tartozik az is, amikor az államok nyomást gyakorolnak az infrastruktúra-szolgáltatókra annak érdekében, hogy azok cenzúrázzák, elhallgattassák, blokkolják, akadályozzák, késleltessék vagy ‘kilinkeljék’ a digitális infrastruktúra segítségével megszólaló személyek megnyilvánulását. Az államok egy sor különböző straté­giával rendelkeznek a nyomásgyakorláshoz: bírságokat szabhatnak ki, büntetőjogi szankciókat állapíthatnak meg, bírósági eljárással fenyegethetnek, és a szóbeli meggyőzés eszközét is alkalmazhatják, azaz arra késztethetik a digitális infrastruktúra üzemeltetőit, hogy cselekedjenek helyesen, és blokkolják, akadályozzák vagy távolítsák el a tartalmat. A véleménynyilvánítás szabályozásának ex ante módszerei közé a szűrés és a blokkolás, az ex post módszerek közé pedig az eltávolítás tartozik – a megszólaló értesítésével vagy anélkül.

Hamarosan folytatjuk!

Forrás: Jack M Balkin, fordította: Ipso Jure Fordítóiroda

Címkék:

dr. Varsányi Károly ügyvéd, a digitalcash.hu oldal szerkesztője, más oldalak vendégírója, blokklánc jogász. Ha kérdésed van a digitális fizetőeszközök vagy a digitális eszközosztályok (tokenek, etc.) kapcsán, akkor írj neki.
Ajánlott bejegyzések
SZÓLJ HOZZÁ

Leave A Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Digitalcash.hu