Ismét csak folytatva a korábban megkezdetteket…

A köz- és magánszabályozás új rendszerének problémái:

A véleménynyilvánítás szabályozásának új iskolája és a magánszabályozás összefonódik egymással. A digitális kommunikáció az államokat a véleménynyilvánítás szabályozásának új iskolájához vezeti, amely megteremti a magánszabályozás ösztönzőit. A platformok üzemeltetőiből különleges célú uralkodók válnak, akik a felhasználók közösségeit irányítják. A magánszabályozás kialakulóban lévő rendszere a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatban három fontos kérdést vet fel. Az első, amelyet már érintettem, az, hogy a szólásszabadság védelme egy több szereplőt érintő hatalmi játszma. A második az, hogy a megszólalás gyakorlati lehetősége nem kapcsolódik a szokásos, Első Alkotmánykiegészítés szerinti normákhoz vagy doktrínához. A harmadik pedig, hogy ebben az új rendszerben a tisztességes és törvényes eljárás egyre fontosabb értékké válik.

A magánszabályozás és a magánszféra által kialakított normák

A legtöbb fórumot, amelyen napjainkban az emberek megszólalnak és érintkeznek egymással, a digitális infrastruktúra vállalatainak normái szabályozzák. Ezek a normák nem felelnek meg az Első Alkotmánykiegészítés követelményeinek. Mondhatjuk, hogy ez lényegtelen a véleménynyilvánítás szabadsága szempontjából, mert a magánszabályozók feltételezhetően nem azonosak az állammal. Ez az érv azonban figyelmen kívül hagyja a szólásszabályozás kialakulóban lévő plurális rendszerének fontosságát.

Először is, a legtöbb véleménynyilvánítás a digitális infrastruktúrán keresztül történik, és a magánszabályozás tárgya. Másodszor, a véleménynyilvánítás szabályozásának új iskolája miatt a magánszabályozás nem teljes mértékben magánjellegű: a folyamatos állami nyomásgyakorlás, valamint a magáncégek és az államok közötti állandó interakciók és együttműködés eredménye. Harmadsorban, bár a véleménynyilvánítás internetes platformjai az Első Alkotmánykiegészítés értelmében nem nyilvános fórumok, más értelemben mégis nyilvánosak: a közéleti viták helyszínei, amelyek nem kizárólag egy előre meghatározott címzetti körnek közvetítenek üzenetet, hanem az általánosságban vett nyilvánosságnak. És bár a platform tulajdonosai magáncégek, kormányzók is egyben: ők irányítják azoknak az embereknek a közösségeit, akik az alkalmazásokat használják, ők hozzák létre és alkalmazzák a normákat, és ők rendezik a felhasználóik közötti vitákat is.

Ezek miatt nem sokra megyünk azzal, ha napjaink digitális véleménynyilvánításának megértéséhez mereven megkülönböztetjük egymástól az állami és a magánhatalmat. Ezzel nem azt állítom, hogy az infrastruktúra tulajdonosait állami szereplőként kellene kezelni, kivéve persze, ha történetesen állami tulajdonúak, ahogy az néhány országban van. Az az érvelés, hogy az infrastruktúra tulajdonosai állami szereplők, egyszerűen csak megismételné a digitális korszak előtti világ ma már elavult feltételezéseit. Ehelyett napjainkban az irányító hatalomnak legalább két forrását különböztethetjük meg: a szólás szabályozásának új iskoláját, amelyet az államok követnek, és a különböző netinfrastruktúra-tulajdonosok által végzett irányítást.

A helyzet értelmezhetetlen, ha ezt a két csoportot egybegyúrjuk csak azért, hogy megőrizzük az állami és a magánhatalom közötti hamis kettőséget. A magánszabályozás alapvető fontosságú a digitális véleménynyilvánítás szabályozása, és ilyen módon a digitális szólásszabadság szempontjából.

Az online közösségek olyan normákat alkalmaznak a véleménynyilvánításra, amelyek sokkal kevesebbet engednek, mint az amerikai Első Alkotmánykiegészítés a közhatalom vonatkozásában. Az online közösségek kordában tartják a sértő véleményeket, a szexuális tartalmakat és a gyűlöletbeszédet, amelyeket az Első Alkotmánykiegészítés általában védelmez a kormányzati szabályozással szemben. Ráadásul, bár az Első Alkotmánykiegészítés általában védi a nyilvánosság előtti névtelen véleményt, néhány internetes szolgáltató, mint például a Facebook, előírhatja az emberek számára, hogy valódi nevüket használják (vagy azt a nevet, amelyen a saját közösségük ismeri őket) a trollkodás és a gyalázkodó magatartás elkerülése érdekében.

A platformok tulajdonosait más és más motiválja ebben. Az egyik ok, hogy el kell érniük, hogy az emberek biztonságban és tiszteletben tartva érezzék magukat az online közösségekben. Ha a felhasználók biztonságban érzik magukat, továbbra is részt vesznek benne, tartalmakat posztolnak, és a platformot a mindennapjaik részévé teszik. Ez biztosítja a platformtulajdonosok számára a nyereséges működést, de ezen túlmenően hozzájárul egy folyamatos, élénk eszme- és véleménycsere kialakításához. Mivel a platformtulajdonosok magánszereplők, az alkotmányjog megengedi nekik, hogy tartalomalapú szabályozást vezessenek be, amelyet az Első Alkotmánykiegészítés tiltana, amennyiben állami szereplőként kezelnék őket. A platformtulajdonosok továbbá számos országban működnek, ennek eredményeként a moderálási szabályzataik jelentősen eltérhetnek a szólásszabadság amerikai normáitól.

Klonick az internetes megnyilvánulás platformjaival kapcsolatos tanulmányában rámutatott arra, hogy a legnagyobb platformok – a Facebook, a YouTube és a Twitter – véleménynyilvánítással kapcsolatos jelenlegi szabályzatai erősen védik a szólásszabadságot, nagyrészt azért, mert e vállalatok alapítói vagy maguk is amerikaiak, vagy jelentősen befolyásolta őket a szólásszabadság amerikai jogi szabályozása. Nincs azonban garancia arra, hogy a közösségimédia-platformok – illetve az infrastruktúra tulajdonosai általában véve – a jövőben is változatlanul megtartják szólásszabadság-barát attitűdjüket. Először is, semmi nem garantálja, hogy a do­mináns szereplők továbbra is amerikaiak lesznek. Másodszor, a platformszabályzatok a válla­lattulajdonosok és a részvényesek, a felhasználók és az országok igényei közötti kötélhúzás eredményének függvényében alakulnak, aminek iránya megjósolhatatlan. Például a 2017 ­augusztusában a Virginia állambeli Charlottesville-ben lezajlott, a fehérek felsőbbrendűségét hirdető és neonáci demonstrációkra adott válaszként számos digitálisinfrastruktúra-vállalat – domainnéviktatók, tárhelyszolgáltatók, proxiszolgáltatók, fizetési rendszerek és még egy zenei streamingszolgáltató, a Spotify is – megtagadta a szolgáltatást a fehérek felsőbbrendűségét hirdető és neonáci szervezetektől. Valószínű, hogy a jövőben ugyanilyen típusú reakciót ­várhatunk a magáninfrastruktúra tulajdonosaitól, ideértve azokat az amerikai tulajdonban lévő vállalkozásokat is, amelyek határozottan kiállnak az Első Alkotmánykiegészítés értékei mellett.

A magánszabályozás és a tisztességes eljárás

A véleménynyilvánítás magánigazgatásának dologi problémái mellett eljárási problémák is felmerülnek.

Jelenleg a véleménynyilvánításra szolgáló platformok a liberális demokráciáktól el­térően szabályoznak. A közösségre vonatkozó normák végrehajtása sokszor nélkülözi a tájé­koztatást, a tisztességes eljárást és az átláthatóságot. A platform üzemeltetői viselkedhetnek abszolutista uralkodókhoz hasonlóan is, azt hirdetve, hogy hatalmukat jóhiszeműen gyakorolják, miközben az internetes véleménynyilvánítás igazgatása során önkényesen kivételeznek és ítélkeznek.

Számos résztvevő számára az eljárással kapcsolatos értékek éppolyan fontosak, ha nem fontosabbak, mint a dologi alapértékek. Az eljárással kapcsolatos értékek pontosan azért válnak fontossá, mert az online vállalatok kormányzóként lépnek fel: felügyelik az általuk üzemeltetett közösségi teret, amit egyébként el is várnak tőlük, szabályokat és szabályzatokat vezetnek be, és a betartásukat az online közösségek nevében kényszerítik ki. Minél inkább kormányzóként vagy különleges célú uralkodóként tekintenek a felhasználók a vállalatokra, annál inkább elvárják és követelik tőlük, hogy az ilyen vezetőktől általában elvárható módon viselkedjenek az általuk kormányzottakkal szemben. Ilyen kötelezettség például a panaszkezelés és a szankciók alkalmazása során a tisztességes eljárás, a tájékoztatás, az átláthatóság, az indoklási kötelezettség, a következetesség és a jogállamiság értékeinek betartása – a „jog” ebben az esetben a vállalat nyilvánosan meghirdetett normáit és szabályzatait jelenti.

Bár lehet, hogy a felhasználók bizonyos mértékig elfogadják, ha a vállalatok a belső szabályzatok rendelkezéseit sértő posztokat eltávolítják, és kitiltják azokat, akik sértőn viselkednek vagy megszegik a vállalat szolgáltatási feltételeit, azt kifejezetten zokon veszik, ha a kritériumok nem ismertek, a posztok eltávolítása gyorsított eljárásban történik, a szabályokat önkényesen alkalmazzák, a befolyásos emberek és szervezetek felmentést kapnak a szabályok alól, és a felhasználókat előzetes figyelmeztetés és védekezési lehetőség nélkül dobják ki a platformokról.

Az állam kontra megszólalók kétszereplős modelljétől való elmozdulás a megszólalók, a magánszabályozók és az államok plurális modellje felé azt a furcsa hatást váltja ki, hogy az eljárási normák különösen szembeszökővé, ezért rendkívül értékessé válnak a felhasználók szá­mára. A felhasználók nem várhatják a magánszabályozóktól, hogy minden szempontból ­igazodjanak a véleménynyilvánítással kapcsolatban az államokat terhelő normákhoz. Talán elfogadják, sőt néhányan esetleg még ragaszkodnak is ahhoz, hogy a privát platformok felügyeljék a tartalmakat és a sértő megszólalásokat. Egy ilyen világban az eljárási szabályok még ér­tékesebbé és még fontosabbá válnak. Más szóval, minthogy az online véleménynyilvánítás platformjai irányítanak, és egyre inkább hasonlítanak a kormányokhoz, aligha meglepő, hogy a felhasználók elvárják, hogy azoknak az alapvető kötelezettségeknek is megfeleljenek, amelyek általában vo­natkoznak a demokratikus társadalmakban a tömegeket kormányzókra. Ezek az elvárások magukban foglalják

1. az átláthatósággal, tájékoztatással és tisztességes eljárással kapcsolatos kötelezettségeket;

2. a döntések vagy vállalati szabályzatok módosításának indoklását;

3. a felhasználók panasztételi jogosultságát az intézmény magatartásával szemben, illetve a reformok követelését;

4. a felhasználók részvételi jogosultságát az intézmény igazgatásában, még ha csak a legkorlátozottabb formában is.

Az online megnyilvánulások platformjai gyakran nem felelnek meg a tisztességes eljárással és részvétellel kapcsolatos elvárásoknak, azonban rá fognak jönni, hogy nem hagyhatják őket teljesen figyelmen kívül. Ezek az elvárások abba az irányba mutatnak, hogy az internetes platformoknak a jövőben teret kell engedniük a felhasználóiknak. Továbbá arra is rámutatnak, hogy a demokratikus kormányok milyen reformokkal állhatnak végül elő az online platformokkal szemben, mivel ezek lassan mind a kereskedelem, mind a demokrácia nélkülözhetetlen elemeivé válnak a demokratikus országokban.

Ennek az állításnak az alátámasztására segítségül hívok egy anekdotát. Nemrégiben egy az online szólásszabadsággal kapcsolatos beszélgetésben vettem részt egy igen jól ismert újságíróval együtt, aki magát a szólás- és a sajtószabadság nagy védelmezőjének tartja. Meglehetősen fel volt háborodva azon, hogy a YouTube korábban eltávolított néhány videót, amelyet ő és kol­légái töltöttek fel. Hevesen ellenezte azt az elképzelést, hogy a kormánynak az ő képviseletében be kellene avatkoznia, és szabályoznia kellene a YouTube-on való megszólalást. Az Első Alkotmánykiegészítés értékeinek bajnokaként továbbra is az állam hatalma kontra egyéni megszólalók jogai kétszereplős modell mellett állt ki. Mindazonáltal valamit mégiscsak elvárt a YouTube-tól, nevezetesen az előzetes értesítést és az eltávolítás indoklását, továbbá lehetőséget arra, hogy előadja a védelmére szolgáló érveket. Röviden, a magánszabályozóktól a tisztességes eljárást várta el.

Kilépés, véleménynyilvánítás és lojalitás a magánszabályozásban

Albert O. Hirschman elmélete alapján, amely arról szól, hogy hogyan viszonyulnak az emberek azokhoz a szervezetekhez, amelyek csalódást okoztak nekik, összegezhetjük a véleménynyilvánítás magánkormányzásának legfontosabb jellemzőit. A résztvevők kiléphetnek a platformról, vagy megpróbálhatják a platform üzemeltetőihez eljuttatni panaszaikat, és így hangot adni tiltakozásuknak. Lojalitásukat azzal fejezik ki, hogy kitartanak a szervezet mellett, és remélik, hogy eljön majd a javulás. Hirschman megjegyezte, hogy az intézmény természete és struktúrája dönti el, hogy a résztvevők elhagyják-e a platformot, vagy inkább hangot adnak tiltakozásuknak. Arra is rámutatott, hogy ha a kilépés könnyen megvalósítható, és minden más tényező változatlan marad, akkor az aláássa a tiltakozás lehetőségét. Mindenesetre a maradás és panasztétel, illetve a kilépés közötti választást az intézmény iránti lojalitás határozza meg. Az intézmény iránti lojalitást pedig az alakítja, hogy a résztvevők mit gondolnak a javulás valószínűségéről, mennyire érzik, hogy a szervezet tiszteli őket, mennyire nehéz vagy költséges közösséget váltani, mennyire elkötelezettek a közösség és saját részvételi lehetőségeik mellett.

Az online platformok esetében általában nem a kilépés a jellemző stratégia. Először is, a platformról való kilépés a járulékos hatások miatt terhes lehet. Másodsorban, mint Klonick rámutat, számos felhasználó több platformon is jelen van, és inkább egymást kiegészítő, semmint helyettesítő termékeknek tekintheti őket. Így a Facebook elhagyása nem olyan, mintha valaki Oroszországot elhagyva az Egyesült Államokba távozna. Az ember egyszerre több platformon is jelen lehet. A kilépés azért lehet kevésbé preferált opció, mert az egyik platformon való részvétel értékesebbé teheti a többi platformon való részvételt.

A közösségimédia-vállalatok cserébe azt az elképzelést erősítik, hogy a felhasználók egy nagyobb közösség részei, és arra bátorítják őket, hogy minél gyakrabban lépjenek be és posztoljanak. A vállalatok keményen dolgoznak azon, hogy olyan oldalt tervezzenek, amely vonzó felhasználóik számára, és leköti azok idejét és figyelmét. Ezen túlmenően a vállalatok valószínűleg jelentős adatbázisokat hoznak létre a felhasználók preferenciáiról, érdeklődési köréről és szokásairól. Bár az ember kiléphet abban az értelemben, hogy az oldalt nem látogatja többé, önmagában ez a lépés nem törli a felhasználókkal kapcsolatos adatokat, és nem is akadályozza meg a vállalatot abban, hogy az adatokat a későbbiekben felhasználja, vagy felhasználják mások, akiknek az adatokat a jövőben értékesítik. Amennyiben a vállalat nem tett ígéretet valamennyi összegyűjtött adat törlésére, vagy a jog nem követeli meg a cégtől a törlésüket, a személyes adatok továbbra is a rendelkezésére állnak későbbi felhasználásra. Ebben az értelemben tehát a kilépés nem lehetséges.

Ezért amikor a felhasználók úgy érzik, hogy az online platformok nem megfelelő elbánásban részesítik őket, valószínűleg a lojalitás lesz a domináns stratégia, vagyis a helyzet eltűrése és a javulásban való reménykedés, illetve a panasztétel a nem megfelelő elbánás miatt, és az elszámoltathatóság és/vagy reform követelése. Érdemes megjegyezni, hogy amikor valakit kitiltanak egy platformról, ahogy az gyakran előfordul, az illető rendszerint nem a kilépést választaná: maradna és panaszt tenne.

A legjelentősebb kivételek, amikor a kilépés válik a jellemző stratégiává, azok az esetek, amikor a platform megbízhatatlanná válik, vagy nem kínál többé jelentős hálózati hatásokat. Ebben az esetben a résztvevők egyszerűen csak felhagynak a platform használatával, hivatalosan nem hagyják el. Ahogy korábban megjegyeztük, ez a fajta viselkedés nem jelenti egyben a vállalat által korábban összegyűjtött személyes adatok törlését.

A reformok iránti igény mellett az internetes platformokon a véleményalkotás talán legfontosabb formája akkor jelenik meg, amikor a felhasználók megjelölik vagy azonosítják az általuk nem megfelelőnek tartott tartalmat. Ez a fajta véleménynyilvánítás nemcsak széles körben elterjedt, de ez hozza létre az online közösséget és annak normáit is. Az internetes vállalatok moderálási rendszerei valójában függnek az efféle megnyilvánulásoktól. A moderálási rendszerek, mint nagyon sok nyílt forrású projekt, a felhasználókat tulajdonképpen amolyan nem fizetett munkaerőként alkalmazzák, akik a platformot felügyelik, felhívva a figyelmet a közösségi normák esetleges megsértésére, ezzel egyengetve az alakulásukat.

Mivel az online megszólalás platformjain a kilépéssel szemben többen választják azt a lehetőséget, hogy hangot adnak kifogásaiknak, a rendszergazdákat folyamatos nyomás alatt tartják a felhasználók (csakúgy, mint azon nem tagok, akik a platformot közösségi szempontból fontosnak tekintik). A kifogások hangoztatása egyenes úton vezet a tisztességes eljárás követe­léséhez. Nem szabad összekevernünk a felhasználóknak a közösségimédia-vállalatokra gyakorolt befolyását a valódi demokráciával. A magánszabályozók sok tekintetben olyanok, mint a 19. szá­zad felvilágosult kényurai. Egy sor olyan felvilágosult értéket tűznek zászlajukra, amelyekről úgy gondolják, hogy felhasználóik vallják vagy vallaniuk kellene, de ezeket az értékeket bürokratikus úton és kód révén érvényesítik, mindenféle szavazás nélkül. És csakúgy, mint a felvilágosult kényurak, fenntartják maguknak a jogot arra, hogy alkalmanként önkényes döntéseket hozzanak.

Hamarosan folytatjuk!

Forrás: Jack M Balkin, fordította: Ipso Jure Fordítóiroda