Bitcoin bűnüldözés Angliában.
-
Szerződr. Varsányi Károly
-
Kommentek2 hozzászólás
-
Kategória
Korábban írtunk már a digitális devizák polgári jogi vetületéről. Akkor megpendítettük, hogy a jogász kollégák közül igazán vehetné valaki a fáradtságot, hogy elemezze egy kicsit szakmailag is a digitális devizákhoz és a blokklánc technológiához kapcsolódó bűncselekményeket. Úgy tűnik ez egyelőre még várat magára, de addig is „kedvcsinálónak” nézzük meg, hogy hogyan csinálják mások.
Az Egyesült Királyságban nemrégiben megjelent egy érdekes tanulmány, ami a nyomozó hatóság (rendőrség) és az ügyészség/bíróság digitális devizákkal kapcsolatos teendőit taglalja. A tanulmányt a rendőrséget „kívülről” segítő – Policing Research Partnership jelentette meg és teljes terjedemében itt tudjátok elolvasni:
(Reméljük a szélesebb olvasóközönségen túl lesz majd olyan büntetős kolléga, aki szintén elolvassa. Ez esetben szeretnénk komment formájában kérni a véleményét, ha megoldható.)
Ebben a tanulmányban a Bitcoin és az egyéb digitális devizák, – valamint implicit módon a blokklánc technológia is – a XXI. századi bűnözés kapcsán, mint elkövetési tárgy, közvetítő eszköz, vagy megszerzendő vagyoni érték van kezelve.
Emlékezetes az NHS (angol egészségbiztosítási rendszer) ellen 2017. májusában intézett kiber támadás, melynek során a támadók Bitcoint követeltek a ransomware (zsaroló vírus) eltávolításáért cserébe. Egy egész egészségügyi adatbázist megbénítani bizony nem egy „piti” bűncselekmény, elég itt csak a lehetséges rossz következményekre (esetleges emberi életek elvesztése) gondolni.
Ennek megfelelő komolysággal kezeli az angol rendőrség is a helyzetet, mert – mint a tanulmányból kiderül – több képzést (többféle formában) is kaptak az ilyen területen dolgozó angol rendőrök
Olyan szinten veszik ezt komolyan, hogy a különböző egyetemekről (Leeds, Liverpool, Birmingham) hívtak előadókat tréningeket tartani, illetve a különböző digitális devizákat tároló és árusító eszközök (pl: Ledger, Trezor, BTM, stb.) működését jól ismerő vagy azokat forgalmazó szakemberek is tartottak előadásokat a rendőrségen.
A végső cél a Bitcoinnal elkövetett/vagy a Bitcoinra (és egyéb kripto pénzekre) elkövetett fizikai és digitális aktivitás felismerésének „gyakorlása”, tehát például hogy hogyan ismerheti fel azt a rendőrség, ha valaki Bitcoinnal mos pénzt.
Akármilyen hihetetlen is, de a Europol statisztikái szerint globálisan a pénzmosás 3%-a zajlik digitális devizák segítségével.
Tekintettel arra, hogy az Egyesült Királyságban sincsen még szabályozás sem a digitális devizákra, sem pl. a BTM-ekre, ezért a Bitcoinnal történő tranzakciók lehetséges után-követését a bűncselekmények kapcsán kiemelten fontosnak tartják. Magát a különböző digitális deviza tőzsdék által kért azonosítást (útlevél, KYC, stb.) kijátszhatónak tartják a nyomozó szervek, ezért magán cégektől (Chainalysis, Elliptic) kérnek segítséget adott esetben és próbálják elsajátítani a visszakövetés alapjait.
Ezen túl e-learning csomagban is kapnak infókat a személyes konzultációkon és tréningeken felül a derék angliai nyomozók, akik egyébként a közvélekedésnek megfelelően – saját tapasztalataim alapján is – valóban udvariasak és segítőkészek.
A tanulmány világosan kimondja, hogy per pillanat – minden erőfeszítés ellenére – még nincsenek az angol nyomozók teljes körűen felkészülve az ilyen típusú bűnözéssel szemben. Több szimulációt is végrehajtottak (dark web-ről vásárlás, Bitcoin „lefoglalása”, ATM használat, egyéb digitális deviza tároló használata, a blokklánc visszakövetése, stb.), amik mind azt a célt szolgálják, hogy legalább az elméleti és gyakorlati alapokat megkapják a digitális devizák és a blokklánc technológia kapcsán a rendőrök, hiszen a Bitcoinért vagy Bitcoin, mint fizetőeszköz segítségével elkövetett bűncselekmények (lopások, csalások, zsarolások, pénzmosás, emberkereskedelem, terrorizmus) száma egyre nő.
Ezen felül munkacsoportok dolgoznak például a Bitcoin lefoglalásának és a lefoglalt Bitcoin hatósági letétjének szabályainak kidolgozásán a készpénz mintájára. Nagyon érdekes és egyben jelentős is, hogy a Bitcoint (és egyéb digitális devizát) bűnjelként a pénz!!! kategóriájába sorolták be.
Ez nem azt jelenti, hogy a magyar törvényhozásnak feltétlen ezt a kategóriát kell majd használni, hiszen lehet, hogy ők pénzhelyettesítő eszközként, vagy egyéb jogcímen fogják majd a messze jövendőben szabályozni, de mindenesetre elgondolkodtató lehet majd itthon is.
(Akik tudnak a sorok közt olvasni, azok tudják, hogy itt bizony a saját besorolásunkra (digitális fizetőeszköz, digitális pénz) célozgattunk:-)
Jó lenne, ha ilyen kezdeményezések Magyarországon is elindulnának a nyomozóhatóság szervezeti keretein belül, vagyis, ha az erre illetékesek megpróbálnának valami hasonló felkészítést tartani az ezzel foglalkozó nyomozók számára. Minél felkészültebbek ugyanis a nyomozók, annál hamarabb tudnak adott esetben lépni az ország területén esetlegesen jelentkező kiber bűnözés és maguk a bűnelkövetők ellen is.
Fogalom nélkül, eszközök és módszer nélkül elindítani egy nyomozást nem feltétlenül szerencsés, ott amikor adott esetben a gyors visszakövetésnek (amíg el nem jut az érték a pénzmosodákig) nagyon nagy jelentősége van.
A poszt szerzője ugyan nem büntető jogász, de azért nem kell különösebb büntető jogászi szakértelem ahhoz, hogy meglássuk, hogy a magyar büntetőjogi törvények (akár az anyagi, akár az eljárásjogi) és a végrehajtásra vonatkozó rendeletek sincsenek felkészülve a Bitcoinnal kapcsolatosan vagy a Bitcoinra (és a többi digitális devizára) elkövetett bűncselekmények kapcsán.
Ezzel még a szervezett bűnözésről (lásd: Europol statisztikái), a terrorizmusról és pénzmosásról még nem is beszéltünk.
Az angol rendőrség és igazságszolgáltatás jó irányt mutat. Most már csak rajtunk áll, hogy követni akarjuk-e vagy sem. Véleményem szerint ez nem lehet kérdés: követnünk kell, ha XXI. századi módszerekkel szeretnénk harcolni a XXI. századi elkövetők ellen.
Írta: dr. Varsányi Károly, jogtanácsos
Ha tetszenek a posztok és szeretnéd támogatni a munkánkat, akkor itt megteheted:
BTC: 1G9ReJJUXqwwtAUCajzUk4GWm6BDWoKCCf
LTC: LPFXf42zHTgT8BAGmi2dgBKMUCpUJyYVxy
DASH: XuD7Am4yoyDh6tR3GdgWpFFMTnkEQ4KP26
ETH: 0xe984642d5f84e2043a535aba5b6c7ff1691ac15b
MONERO: 358a3bac054b9c91dfaf6f5b3a57cd43d92e4d8056127201a64067e55eff0607
Leave A Comment Válasz megszakítása
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Üdvözöljük a blokklánc jogász weboldalán
Címkefelhő
Legfrissebb hozzászólások
Archívum
- 2023. október (3)
- 2023. szeptember (26)
- 2023. augusztus (13)
- 2023. július (15)
- 2023. június (15)
- 2023. május (12)
- 2023. április (11)
- 2023. március (21)
- 2023. február (12)
- 2023. január (19)
- 2022. december (14)
- 2022. november (20)
- 2022. október (15)
- 2022. szeptember (13)
- 2022. augusztus (10)
- 2022. július (13)
- 2022. június (12)
- 2022. május (17)
- 2022. április (14)
- 2022. március (8)
- 2022. február (9)
- 2022. január (17)
- 2021. december (12)
- 2021. november (15)
- 2021. október (15)
- 2021. szeptember (20)
- 2021. augusztus (20)
- 2021. július (18)
- 2021. június (32)
- 2021. május (26)
- 2021. április (32)
- 2021. március (24)
- 2021. február (21)
- 2021. január (29)
- 2020. december (26)
- 2020. november (25)
- 2020. október (31)
- 2020. szeptember (25)
- 2020. augusztus (23)
- 2020. július (21)
- 2020. június (14)
- 2020. május (12)
- 2020. április (13)
- 2020. március (14)
- 2020. február (7)
- 2020. január (10)
- 2019. december (16)
- 2019. november (12)
- 2019. október (14)
- 2019. szeptember (15)
- 2019. augusztus (18)
- 2019. július (20)
- 2019. június (25)
- 2019. május (21)
- 2019. április (20)
- 2019. március (23)
- 2019. február (18)
- 2019. január (24)
- 2018. december (19)
- 2018. november (22)
- 2018. október (21)
- 2018. szeptember (25)
- 2018. augusztus (19)
- 2018. július (19)
- 2018. június (18)
- 2018. május (24)
- 2018. április (21)
- 2018. március (19)
- 2018. február (20)
- 2018. január (27)
- 2017. december (22)
- 2017. november (23)
- 2017. október (22)
- 2017. szeptember (23)
- 2017. augusztus (30)
- 2017. július (26)
- 2017. június (23)
- 2017. május (23)
- 2017. április (9)
2 hozzászólás
Nálunk ebben is “kicsit” hátrébb tartunk. De gondolom ez senkinek nem meglepő.
2017-08-11 at 21:46Sajnos ez igaz, de nem kellene ennek így lennie, ha meg volna rá az akarat…
2017-08-12 at 11:07