Nem mondom, hogy ilyen, amikor a hóhért akasztják, mert az nem ilyen. Ellenben a szabályok mindenkire vonatkoznak, még ha egyesek PIP-nek (primus inter pares)-nek is vélelmezik magukat. „Az Állami Számvevőszék elvégezte az adatvédelem hazai keretrendszerének és egyes kiemelt adatnyilvántartások ellenőrzésének utóellenőrzését. Az ÁSZ megállapította, hogy javult az adatkezelés biztonsága, mivel a Belügyminisztériumnál, a Nemzeti Adatvédelmi […]
Szokás a Litecoint fikázni és semmirevaló, vagy akár shitcoin vagy scamcoin projektnek tartani. Ebben – véleményem szerint – körülbelül annyi igazság van, mint, amikor az Ethereumra mondják ugyanezt (ti: shitcoin, scamcoin), azaz tény és való, hogy akadnak mind a 2 projektben megoldásra váró problémák, ugyanakkor egyikre sem indokolt a shitcoin/scamcoin jelző szerintem. Nemrég jött velem […]
2017-ben így ünnepeltük a nemzetközi Bitcoin pizza napot! 2018-ban így ünnepeltük a nemzetközi Bitcoin pizza napot! 2019-ban így ünnepeltük a nemzetközi Bitcoin pizza napot! 2020-ban pedig a jelen poszttal emlékezünk meg róla.
-
Szerződr. Varsányi Károly
-
Kommentek0 Komment
-
Kategória
-
Címke
Jerome Powell, a FED elnöke a koronavírus járvány miatt kialakult pénzügyi válságról, a FED intézkedéseiről, az amerikai munkanélküliségről , a gazdaság újraindításáról, vagyis az amerikai álom újraépítéséről is beszélt az amerikai „60 perc” c. hírműsorban. Aztán jött a pillanat, amikor műsorvezető konkrétan megkérdezte a FED elnökét, hogy igaz-e, hogy a FED márciusban bizony pénzzel árasztotta […]
-
Szerződr. Varsányi Károly
-
Kommentek0 Komment
-
Kategória
-
Címke
Vagyis egész pontosan mekkora mennyiség/milyen dollárérték található jelenleg az Ethereum láncon a stabil coinok kapcsán? Jelenleg 7,3 milliárd dollár körüli ez az érték. Itt mindenki megnézheti. (Egyébként lassan annyi BTC lesz már Ethereumon, hogy simán a BTC második rétegének lehet majd tekinteni (nevet). Nekem ezek után már csak 2 kérdésem van, kiegészítve Paul Sztorcot. 1. […]
Az a helyzet, hogy aki rendszeresen olvassa a digitalcash-t, azt tudhatja, hogy a hírek mellett jelen sorok szerzője leginkább a blokklánc jogi vetületét, valamint a szélesebb értelemben vett szociológiai vetületét (a blokklánc kvázi szellemtörténeti előzményét) szereti megírni Olvasóinak. Ma is egy ilyen előzmény (le)közlésére kerül sor, már csak azért is, mert nem igazán található meg […]
-
Szerződr. Varsányi Károly
-
Kommentek0 Komment
-
Kategória
-
Címke
Vannak tőzsdék (Bitfinex, BitMex), ahol komoly csökkenés látható:
-
Szerződr. Varsányi Károly
-
Kommentek0 Komment
-
Kategória
-
Címke
Tudom, hogy mindenki a Bitcoin feleződés lázában ég, de ügyvédként nem tudom megállni, hogy szűkebb pátriám vagyis a bírósági eljárások világából ne adjak közzé egy örvendetes hírt. A Covid 19 járvány szükségszerűen magával hozta az e-perek, vagyis e-tárgyalások alkalmazását, amely eljárás reményeink szerint a járvány után is velünk marad majd. A járvány kirobbanása „a bíróságokat […]
-
Szerződr. Varsányi Károly
-
Kommentek0 Komment
-
Kategória
-
Címke
Korábban írtunk arról, hogy a szlovák Parlament jóváhagyta a mobiltelefon adatokhoz történő állami hozzáférést Szlovákiában. Most pedig Csehországban vezetik be az ún. intelligens karantén rendszert: „Csehországban péntektől már országos szinten működik az úgynevezett intelligens karantén rendszer, amellyel a közegészségügyi hatóságok nagyon gyorsan meg tudják határozni, hogy egy-egy új koronavírus-beteg kikkel találkozott az előző öt napban. […]
Még 7 nap és itt a Bitcoin feleződés. Sokaknak ez csak és kizárólag az árfolyam szempontjából fontos. Azonban mögöttesen sokkalta többről van itt szó és sokkal nagyobb hatással is jár majd vélhetően, elég itt csak a bányászok közötti (várható) lemorzsolódásra gondolni. Hogy miről is van szó, az kiderül az alábbi videóban:
Üdvözöljük a blokklánc jogász weboldalán
Legfrissebb bejegyzéseink
Címkefelhő
Archívum
- 2025. március (19)
- 2025. február (16)
- 2025. január (30)
- 2024. december (25)
- 2024. november (26)
- 2024. október (23)
- 2024. szeptember (26)
- 2024. augusztus (27)
- 2024. július (25)
- 2024. június (16)
- 2024. május (21)
- 2024. április (23)
- 2024. március (24)
- 2024. február (25)
- 2024. január (24)
- 2023. december (24)
- 2023. november (28)
- 2023. október (13)
- 2023. szeptember (26)
- 2023. augusztus (13)
- 2023. július (15)
- 2023. június (15)
- 2023. május (12)
- 2023. április (11)
- 2023. március (21)
- 2023. február (12)
- 2023. január (19)
- 2022. december (14)
- 2022. november (20)
- 2022. október (15)
- 2022. szeptember (13)
- 2022. augusztus (10)
- 2022. július (13)
- 2022. június (12)
- 2022. május (17)
- 2022. április (14)
- 2022. március (8)
- 2022. február (9)
- 2022. január (17)
- 2021. december (12)
- 2021. november (15)
- 2021. október (15)
- 2021. szeptember (20)
- 2021. augusztus (20)
- 2021. július (18)
- 2021. június (32)
- 2021. május (26)
- 2021. április (32)
- 2021. március (24)
- 2021. február (21)
- 2021. január (29)
- 2020. december (26)
- 2020. november (25)
- 2020. október (31)
- 2020. szeptember (25)
- 2020. augusztus (23)
- 2020. július (21)
- 2020. június (14)
- 2020. május (12)
- 2020. április (13)
- 2020. március (14)
- 2020. február (7)
- 2020. január (10)
- 2019. december (16)
- 2019. november (12)
- 2019. október (14)
- 2019. szeptember (15)
- 2019. augusztus (18)
- 2019. július (20)
- 2019. június (25)
- 2019. május (21)
- 2019. április (20)
- 2019. március (23)
- 2019. február (18)
- 2019. január (24)
- 2018. december (19)
- 2018. november (22)
- 2018. október (21)
- 2018. szeptember (25)
- 2018. augusztus (19)
- 2018. július (19)
- 2018. június (18)
- 2018. május (24)
- 2018. április (21)
- 2018. március (19)
- 2018. február (20)
- 2018. január (27)
- 2017. december (22)
- 2017. november (23)
- 2017. október (22)
- 2017. szeptember (23)
- 2017. augusztus (30)
- 2017. július (26)
- 2017. június (23)
- 2017. május (23)
- 2017. április (9)