Mindig jó dolog, ha az olvasók reagálnak arra, amit írunk.

Így történt ez most, mert Szabó András úr úgy gondolta, hogy kiegészítené a Bitcoin, mint világ-pénz szerepével foglalkozó posztunkat.

Mivel osztjuk a szerző nézeteit, ezért nézzük meg, hogy a Bitcoin szerepével egyidőben, mi lehet a szerepe Mr. Trumpnak.

” Az Economist című magazin 1988. január 9-i számának címlapján megjelent, a nemzeti valuták hamvaiból életre kelő Főnix madárról, mint az új világpénz jelképéről írnék pár szót, amelyről ez év augusztus 19-én tett közzé a Digitalcash egy képet:

1987. október 19-én a New York-i tőzsdén 1929 óta nem tapasztalt méretű árfolyamesés volt, amely a következő napokban a világ többi nagy tőzsdéjére is átterjedt. Nagy valószínűséggel ez indította a folyóirat szerkesztőit arra, hogy nyilvánosan is elgondolkozzanak a dollár és a világgazdaság további sorsán, mivel az események hatására Reagan elnök 1981-ben beindított új gazdaságpolitikája „megbillenni” látszott. Ezzel együtt mi lehetett az oka annak, hogy a folyóirat harminc évvel későbbre, tehát 2018-ra vizionálta az új világpénzt megtestesítő Főnix madár feltámadását?

Ennek megválaszolásához vissza kell nyúlnunk a reagan-i gazdaságpolitika lényegéhez:

A múlt század hetvenes éveinek közepén-végén az USA – csakúgy, mint Nagy-Britannia – komoly gazdasági nehézségekkel küzdött, ami magas inflációval és a vele járó szintén magas hitelkamatokkal párosult. 1980-81-ben az USA-ban a FED alapkamata 20-21 százalék volt, és nem látszott kiút a gazdasági csapdából.

Paul Volcker, aki 1979-től 1987-ig töltötte be az USA központi bankjának elnöki tisztét a lakossági fogyasztás felpörgetésében látta a kiutat a válságból a kereslet tartós növelését szolgáló tömeges hitelnyújtás révén, amelyhez csatlakoztak a Pentagon stratégái és a hadiipari lobbi az ún. csillagháborús tervvel, amelynek végrehajtása jó részt szintén hitelből történt. A csillagháborús projekt az eredeti elképzeléseknek megfelelően sosem valósult meg, arra azonban mindenképp jó volt, hogy fegyverkezési versenybe kényszerítse a Szovjetuniót, valamint jelentős lendületet adjon az akkoriban kibontakozóban lévő információ-technológiai szektornak, amely húzóágazattá vált, oroszlánrészt vállalva az USA gazdaságának talpra állításában.

Ugyanakkor a múlt század kilencvenes éveiben megtapasztalt amerikai gazdasági „csodának” az előbb említett lakossági és ipari fogyasztás ösztönzésen kívül voltak más fontos összetevői is, nevezetesen a Szovjetunió felbomlása, és a kelet-európai országok piacainak megnyitása, melyek jelentős új források bevonását eredményezték mind az USA, mind Nyugat-Európa gazdaságába. Ez utóbbi tényezők – ami a dátumot illeti – politikailag és gazdaságilag nehezen voltak prognosztizálhatók, bár 1988 januárjában, a Főnix kép megjelenésekor már közel voltak a nyugati stratégák a feladvány megoldásához.

Ami viszont matematikailag is jól kiszámítható, az a későbbi hiteltörlesztésekből adódó fogyasztás csökkenés, amire újabb és újabb hitelek felvétele jelentette a megoldást, tehát újabb és újabb hitelekből finanszírozták a korábbi kölcsönöket a lakosság és a cégek, de ugyanígy tettek az országok is. Emlékezzünk vissza, hogy az az amerikai család, amelyik tizenöt-húsz évvel ezelőtt nem rendelkezett legalább négy-öt hitelkártyával függetlenül a jövedelmétől, az gyanúsnak számított, és jó, ha a hatóságok látókörébe nem került, de említhetjük akár a hazánkban mostanság oly népszerű lakossági állampapír kibocsátást is, amelyekből a korábban felvett hiteleit törleszti az állam.

Ez – tekintettel az amerikai családok jövedelmének hosszú ideje tartó stagnálására, valamint az Egyesült Államokban maradt vállalatok versenyképességének csökkenésére – csak egyetlen módon volt megvalósítható anélkül, hogy a lakossági és vállalati fogyasztás (kereslet) jelentős visszaesésével járt volna: Az újonnan adott hitelek futamidejét növelni, kamatait pedig folyamatosan csökkenteni kellett.

Így is tettek.

Nem kívánok különböző grafikonokat elemezni, ezért csak a végét mondom: A FED alapkamata – közbülső ingadozások után – 2007-re csaknem a nullára csökkent, amelyet az adóságok rendszerszintű bedőlése nélkül (Fannie Mae, Freddie Mac) csak abban az esetben lehetett (lehet) jelentősen növelni, ha a szocialista világrendszer felbomlásához és a kínai termelés-kihelyezéshez hasonló események azt lehetővé nem teszik újabb hatalmas külső források bevonása révén.

De vajon mi lehet ez az esemény? Vagy már meg is történt, csak nem tudunk róla?

Mindenesetre a 2008-as válságot követően az újabb és újabb dollármilliárdok jó része nem a gazdaságba, hanem a tőzsdére került, aminek jobb nem látni a végét… Mert azt senki sem gondolja komolyan, hogy a Dow Jones index szakadatlan csúcsdöntése a dübörgő amerikai gazdaságnak köszönhető?

És ugyancsak tény, hogy a FED hitegetése (halogatása, szájcséplése) a hitelkamatok emeléséről már három éve zajlik érdemleges eredmény nélkül: Amint közeledik a FED kamatdöntő ülésének ideje, menetrendszerűen valamilyen „nem várt” (rossz) adat érkezik vagy az inflációról, vagy a munkanélküliségről, vagy a fogyasztásról „lehetetlenné” téve az alapkamat növelését. Meggyőződésem, hogy minimális emelés(ek)re – többszöri halasztást követően – talán még sor kerülhet, de a hitelkamatok sosem fogják elérni a három százalékot komoly megrázkódtatás vagy infláció nélkül.

Visszakanyarodva a Főnix madarunkhoz: A nagyokosok valószínűleg már 1988-ban – de inkább 1981-ben – is látták, hogy az amerikai gazdaság „üzleti modellje” néhány évtizednél tovább nem fog kitartani, ami nem csak az amerikai, hanem a világgazdaságot is romba döntheti, maga alá temetve a dollárt.

Hogy ez mikor következik be, – 2018-ban vagy máskor? Nem tudom. Mindenesetre 2008-ban már majdnem sikerült, viszont az akkori bűvészmutatvány még egyszer nem ismételhető meg.

Ha nem a bőrünkre menne a játék, akkor olyan operettnek tekinteném az egészet, amelynek a végét a közönség nagy része ismeri, hisz különböző színházakban már többször láthatta. Ez az előadás azonban úgy tűnik, más lesz, mint a többi:

Új műsorhoz új férfi kell? … Trump? “

Kép forrása: youtube