Sohasem tudhatjuk bizonyosan, hogy egy műnek a maga korában, milyen rétegei voltak, amit az akkoriak értettek, de mi már nem. Ilyen szempontból még a kiskanál is üzen, de mi vakok és dacosak vagyunk, és „az Istennek sem töltjük magunk föl”.

Ha már ilyen szépen felszárnyaltak a nemesfémek árfolyamai (ezüst 100 dollár, arany 5000 dollár kapujában és azt mondják, hogy ez még nem a vége), akkor következzen egy közgazdasági vonatkozású mese, (aminek a mai üzenete: tokenizáni kell mindent IS) abból a korból, amikor az Egyesült Államokban vita folyt a magánbankok létjogosultságáról, valamint az arany alapú fizetőeszköz hitelpénzre cseréléséről.

Biztosan sokan ismerik, de talán lehet sokan nem, ezért annyit leírok, hogy a mesében az Óz nem más, mint az uncia (oz), azaz a súlymérték, és akkor már lehet tudni, hogy ez bizony a – magyarul nem túl szerencsésen fordított – The Wizard of Oz,  L. Frank Baum azonos című meseregénye, ami 1900-ban jelent meg.

A műből aztán a forgatókönyvet Noel Langley, Edgar Allan Woolf és Florence Ryerson írt, film verziójában (1939) anno Judy Garland is szerepelt, oly annyira, hogy a 2 Oscar-díjjal jutalmazott film tette világhírűvé az akkor még csak 17 éves Garlandot.

L. Frank Baumról, a szerzőről, anno úgy tartották, hogy szimpatizált az ún. populista mozgalommal (amely céljai között volt a sávos jövedelemadó bevezetése, a nyolc órás munkanap, a nők választójoga, és a politikai korrupció elleni küzdelem és mely mozgalom végül nagyrészt a Demokrata pártba olvadt bele) és William Jennings Bryan ezüstpárti/bimetál kampányával az 1896-os választásokon.

Nevét onnan kapta az ún. populista mozgalom, hogy antielitisták voltak („tiszta nép” és a „korrupt elit” éles szembeállítása), közvetlen demokráciát akartak (a nép akaratának előtérbe helyezése, a képviseleti rendszer kritizálása, lásd még: népszavazás, népi kezdeményezés) és populisták voltak (összetett problémákra gyakran egyszerű, populistának tűnő válaszokat kínáltak).

Nézzük a műben megjelenő monetáris vitát:

A monetáris vita: jó-e az aranystandard vagy a rendelkezésre álló arany mennyisége nem képes fedezni a gazdaság csereeszközének mennyiségét?

A korabeli monetáris politikai kritikákat a Szabad Ezüst mozgalom fogalmazta meg, lényegében arról szólt, hogy az aranystandard rendszerét fel kéne cserélni az ún. bimetál rendszerrel, amiben egyszerre lehet aranyból és ezüstből is pénzt verni.

Az ezüst kiemelt témája volt az 1896-os amerikai elnökválasztásnak, amiben William McKinley a republikánus oldalon az aranystandard mellett állt ki, míg a demokrata William Jennings Bryan a bimetál rendszert támogatta. Szerk: William McKinley győzött.

Óz nem más, mint az uncia (oz), azaz a súlymérték. A sárgatéglás út pedig azok az aranyrudak (téglák), amiknek az erőltetése már nem vezet tovább, csak egy látszatvilágba, ahol egy hatalom nélküli „varázsló” él, aki elárulja magáról, hogy semmit sem tud. Ez a filmes verzió.

A könyvben még az ezüst színű cipők, a sárga téglás úttal (az aranystandardot jelképezve) párosítva, a reformerek által a gazdasági depresszió és a magas adósságok leküzdésére szorgalmazott „16:1” ezüst-arany arányt, a monetáris vitát szimbolizálják.

Dorothy az ártatlan, jó szándékú, átlag amerikait képviseli, és ezüstcipői – amelyek mágikus, védelmező erővel bírnak – azt sugallják, hogy az átlagember számára az igazi gazdasági megkönnyebbülés az ezüst/bimetál standardban rejlik. (Az eredeti műben ahhoz, hogy hazataláljon, Dorothynak ezt az aranyutat kell követnie „ezüstcipőjében”, hogy találkozzon a varázslóval, aki az elmélet szerint William McKinley elnök.)

Dorothyt Ózba szállító ciklon a gazdasági és politikai felfordulást jelképezi.

A Madárijesztő a gazdákat (elismerésért vívott intellektuális harcuk), a Bádogember az ipari munkásokat (érzés/szív), a Gyáva Oroszlán pedig a reformer politikusokat (akik többre lennének képesek) szimbolizálják a műben. Szerk: hát, nem zseniális?

Smaragdváros pedig Washington D.C./Wall Street-et jelképezi, ahol zöldre színezett szemüvegen keresztül lehet csak látni a világot (hitelpénz). 

Varázsló pedig csalárd politikus vagy elnök, aki illúziók mögé bújik.

Az 1939-es film a cipőket rubinra változtatta, elsősorban az új Technicolor filmtechnológia kihasználása érdekében, s mivel az ezüst nem jelent meg a vásznon, a film feladta a specifikus gazdasági, politikai metaforát.

A könyvben társadalmilag szemlélve az ezüstcipők a munkásosztály és a gazdák kiaknázatlan potenciálját és erejét jelképezik, akik az aranystandardon átlépve egy stabilabb, méltányosabb gazdaságot érnek el.

Ennyit mára a tudomány és technika világából, ahogy azt anno Balogh Elemér Bátyám mondogatta.