Digitalcash.hu
  • Telefonszámunk:
  • Címünk
    Budapest, Hungary
  • Munkaidőnk:
    Hétfő - Péntek 9.00 - 17.00

New to site?


Login

Lost password? (X)

Already have an account?


Signup

(X)
Farooq
KezdőlapLightning NetworkGondolatok és bemelegítő a SZTAKI Lightning Network tanulmánya kapcsán.
10
dec

Gondolatok és bemelegítő a SZTAKI Lightning Network tanulmánya kapcsán.

Nemrégiben futott körbe a haza kripto orientációjú sajtóban a SZTAKI-nak a Lightning Network-kel kapcsolatos tanulmánya.

A tanulmány szerzői Béres Ferenc, Benczúr András és Seres István András urak.

A SZTAKI kutatói (vagyis a fenti 3 úriember) hálózattudományi eszközökkel vizsgálták meg a Bitcoin problémáinak – lassúság, nehezen skálázhatóság – megoldására szánt, jelenleg legnépszerűbb úgynevezett fizetési csatornáját a Lightning Network-öt. A végeredmény az lett, hogy az LN nem eléggé anonim, és egyáltalán nem biztos, hogy működni fog.

A Digitalcash, úgy döntött, hogy kicsit megpróbál utána nézni a dolgoknak, még a közelgő meetup előtt. Ebből az apropóból interjút kértünk a SZTAKI kutatóitól.

Sajnos nekem közbe jött egy jó pár dolog az interjú kapcsán, de volt kollégám Sipos Róbert örömmel vállalta a feladatot (melyet ezúton is köszönök Robinak), melynek eredményét alább olvashatjátok és persze találkozunk a meetup-on.

Magát a tanulmány kapcsán történt interjút, inkább figyelem felhívónak szánjuk, egyfajta bemelegítésnek a meetup-ra, ahol reményeink szerint majd jól megvitatjuk a kérdést.

” 2 éves a Lightning Network (LN), ahol a gráfok csúcsai az emberek, a fizetési csatornák, pedig az őket összekötő élek. A SZTAKI kutatói 1,5 évnyi adatot vizsgáltak meg, vagyis lényegében az LN kezdetétől figyelték a fizetési csatornák nyitását és zárását.

Jelenleg napi több ezer csúcs kapcsolódik ehhez a hálózathoz. Azonban a köztük lebonyolított tranzakciók kriptográfiailag rejtve maradnak, nem képezik részét az adatnak. Az LN dinamikus hálózat-analízise során azonban a kutatók így is számos észrevételt tettek.

Méréseik szerint az LN több ismert véletlen gráf modellel szemben (Erdős-Rényi, Barabási-Albert) is sokkal nagyobb tranzitivitást mutat, azaz magas az olyan A-B-C csúcs hármasok aránya, ahol mindhárom résztvevő között létezik fizetési csatorna. A közel 130 ezer megfigyelt csatorna kétharmada háromszöget zárt be. Például a már kialakított AB és BC csatornákon felül egy új AC csatorna is megjelenik. A SZTAKIkutatói szerint ezek a háromszög lezárások jelezhetik a fizetési csatornák eltömődését.

A SZTAKI kutatói elsők között vizsgálták a LN kifizetéseket továbbító (router) csúcsok által felszámított tranzakciós díjakat. Az LN naponta változó struktúráját figyelembe véve szimuláltak kifizetéseket a hálózaton. Így meg tudták becsülni a hálózat résztvevőinek napi tranzakciós díjakból származó bevételét illetve a rajtuk áthaladó kifizetés forgalmat. Megoldásukban újdonságnak számít, hogy a szimulált kifizetések jelentős részét LN kereskedőknek címezték (bővebben: 1ml.com).

Az általuk javasolt kifizetés szimulátor paramétereit illesztették a hálózat résztvevői által publikált bevételi és forgalmi statisztikákhoz.


Például az LN teljes kapacitásának felét adó lnbig.com blog 25 csúcsán keresztül naponta átlagosan 200-300 tranzakció halad keresztül, amiből 5000-10000 satoshi bevételre tesz szert. Ez alapján 5 millió lekötött dollár fedezetre összesen 20 dollár havi bevétel képződik, vagyis nem érheti meg számára.

A legnagyobb bevétellel és forgalommal (tranzakciós díj saját döntés) rendelkező LN résztvevőket vizsgálva arra jutottak, hogy az éves ROI messze nem üti meg eltérő profilú valamennyi közvetítő esetén az 5%-os szintet.

A kutatók az alacsony megtérülési ráták miatt párhuzamot vontak az LN jelenlegi állapota és a Bitcoin kezdeti évei között, amikor még nem létezett kiforrott tranzakciós díj árazás a blokkláncon. A szimulátor segítségével megállapították, hogy az említett 5%-os ROI eléréséhez a forgalom erőteljes növekedésére vagy a jelenleginél sokkal drágább (közel blokklánc nagyságrendű) tranzakciós díjak bevezetésére lenne szükség.

Az LN jelenlegi állapotát feltételezve a szimulált tranzakciók harmada nem ér célba (nem létezik út a küldő és fogadó fél között. Ez az arány nagyobb összegű kifizetések, illetve forgalom mellett jelentősen megnő az egyre gyakoribb eltömődések miatt.


Az LN topológiájából adódik, hogy a legrövidebb / legolcsóbb utakon célba juttatott kifizetések átlagosan csak 1-2 közvetítő (router) csúcson keresztül érnek célba. Ez az anonimitás megőrzése szempontjából kockázatos. Minél nagyobb a küldő és fogadó közti távolság (minél több közvetítőn keresztül megy át a pénz), annál nagyobb az anonimitás foka.

Minél nagyobb a küldő és fogadó közti távolság (minél több közvetítőn keresztül megy át a pénz), annál nagyobb az anonimitás foka.

A SZTAKI kutatói egy genetikus algoritmus segítségével megmutatták, hogy a legrövidebb úton történő kifizetéssel szemben csak elhanyagolható többlet költséggel jár ha a felhasználók az anonimitást biztosító hosszabb utakat választják a tranzakciók célba juttatására.

Következtetések:

Kifejlesztett szimulátor segíti a tranzakciós díjak becslését, illetve az árazást.
● Hosszabb utas routing választásával biztosítható az anonimitás,
szinte elhanyagolható plusz kiadás mellett.
● Kisebb fizetési csatorna hálózatok (Layer 2) elemzéséhez is használható az analízisük.

● A tranzakciók számának vagy volumenének mértéke nem feltétlenül gyorsítja a rendszer működését az eltömődések
miatt.”

Ha tetszenek a posztok és szeretnéd támogatni a munkánkat, akkor itt megteheted:

BTC: 1G9ReJJUXqwwtAUCajzUk4GWm6BDWoKCCf

LTC: LPFXf42zHTgT8BAGmi2dgBKMUCpUJyYVxy

DASH: XuD7Am4yoyDh6tR3GdgWpFFMTnkEQ4KP26

ETH: 0xe984642d5f84e2043a535aba5b6c7ff1691ac15b

MONERO: 358a3bac054b9c91dfaf6f5b3a57cd43d92e4d8056127201a64067e55eff0607


dr. Varsányi Károly ügyvéd, a digitalcash.hu oldal szerkesztője, más oldalak vendégírója, blokklánc jogász. Ha kérdésed van a digitális fizetőeszközök vagy a digitális eszközosztályok (tokenek, etc.) kapcsán, akkor írj neki.
Ajánlott bejegyzések
SZÓLJ HOZZÁ
1 Komment

Leave A Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Digitalcash.hu