Méghozzá a koordináltság irányába. Tegnap már megpendítettem ezt az IMF új Bretton Woods-i megállapodást célzó felhívásában.

Azok közé tartozom, akik nem hisznek Satoshi Nakamotoban.

Azok közé, akik azt gondolják, hogy az AI-al az emberiség végső soron a saját “Apa képét” (ellenőrzés, szigor), míg az internettel a saját “Anya képét” (összeköttetés, kapcsolat) keresi.

Azok közé, akik azt mondják (és ezt a 2017-es Fintechen túl konferencián el is mondtam), hogy a kerbankoknak, ha nem is meszeltek, de az új évtized(ek)ben a szerepük visszaszorulóban lesz.

Mert ne higgyük azt, hogy a nagy CBDC “keresés” az nem egy – szintén – koodinált művelet. Azért, mert a magyar Jegybank elnök nem mondta ki, – csak belengette -, nem jelenti azt, hogy a FedNow mintájára (erről majd később szeretnék írni) nem fog majd jönni az “MNBMost“.

Bizony nemcsak Japánban, vagy Amerikában volt előzménye a mostani digitális/algoritmusos/inforációs társadalmi rendnek, hanem Európában is.

Az ún. Római Klub-ot 1968-ban alapították és a jelentéseiről lett híres (lásd még: a híres “Növekedés határai”, azaz a MIT-komputer által előrevetített globális pusztulás szcenárió). A Klub egyfajta európai Rand Corporation-ként működött és az ún. “világproblematikákra” koncentrált.

Most egy viszonylag kései kordokumentumukat veszünk górcső alá, persze nem teljes egészében, hanem csak kivonatosan.

1982-ben (magyarul pedig 1984-ben) jelent meg G. Friedrichs és A. Schaff szerkesztésében egy jelentés az Római Klub számára, Mikroelektronika és társadalom címmel  (Áldás vagy átok? alcímmel).

A könyv vagy jelentés (melynek megírása 18 hónapig tartott) a technológiai forradalom lehetséges hatásait tárgyalja a társadalom különböző rétegeire, a harmadik világra, a makroökonomiára, a foglalkoztatásra, a közgondolkodásra és még számos más területre.

Ugyan választ nem ad az “Áldás vagy átok” kérdésre, de azt világossá teszi, hogy akkor nem lesz átok a technológiai fejlődés, ha “megtaláljuk a javak elosztásának jobb eszközeit” és megállítjuk “az esztelen alkalmazások terjedését”(hello IMF új Bretton Woods).

Nézzük csak, hogy miről is értekeznek a jelentésben:

A könyv általános bevezetéssel indul, amely megfogalmazza az alapvető kérdést: Csak egy új technológiával van- e dolgunk, vagy új ipari forradalom előtt állunk?

A mikroelektronika a miniatürizálás, az automatizálás, a számítógépesítés és a robotok terjedésével alapvetően átalakítja életünket, és hatást gyakorol rá minden tekintetben, a munkahelyünkön és otthon, a politikában, a tudományban, háborúban és békeidőben egyaránt.

A legfontosabb kérdések: a foglalkoztatottságra gyakorolt hatás, a vállalatok vezetése, és a változások hatása a munka jellegére.

Ezután a jelentés néhány átfogó kérdést vizsgál: Mi lesz a fentiek hatása a „harmadik Világban”, ahol a munkaigényes iparágak veszélybe kerülnek?

Hogyan hat azokra az információfeldolgozási technológiákra, amelyek a jelenlegi bürokrácia alapját alkotják? A nagyközönség szélesebb körű részvételéhez vagy centralizáltabb irányításhoz vezet-e majd?

A fő kérdés, vajon a kormányok – a jól tájékoztatott közvélemény támogatásával – képesek lesznek-e a mikroelektronika új lehetőségeinek előre megfontolt és tudatos kihasználására a társadalom átformálása céljából, vagy csak passzívan próbálnak igazodni a következményekhez, a pillanatnyi célszerűségnek megfelelően?

A mikroprocesszor, terjedő alkalmazásával (ipari automatizálás és a szolgáltató szektor) képes a termelékenység olyan fokú növelésére, amely mindenki számára megfelelően magas életszínvonalat teremt a jelenleg végzett fizikai munka töredékével.

Megnyílhat az út egy olyan társadalom felé, amelyben az egyénnek van ideje, ereje és lehetősége az önmegvalósításra, speciális érdeklődésnek, a művészetnek, a tudománynak, egy szakmának, az oktatásnak, a sportnak vagy bármi másnak művelésére. Ez elvezethet a szegénység és a munkakényszer tényleges megszűnéséhez. A mikroprocesszor lehet a kulcs Utópia ország felé.

Hamarosan léteznek majd azok az eszközök, amelyek a „Nagy Testvér”-hez hasonló diktátorok vagy társadalmak számára elektronikusan ellenőrzik mindenkinek a tevékenységét, sőt, talán a gondolatait is. Az adatok titkosságára vonatkozó aggodalom, amikor személyi adatokat tárolnak olyan adatbankokban, amelyek számítógépei szünet nélkül „beszélgetnek” egymással, a kezdeti és egészséges felismerése ennek a remélhetőleg távoli veszélynek.

Ez a technika tovább növeli a társadalom gyengeségét és sebezhetőségét. A jövő háborúja a számítógépekért vagy a számítógépek között folyó harc lesz. Ez esetleg még azok számára is parancsoló érv lehet az erős decentralizálás mellett, akik mániákusan hatalomvággyal rendelkeznek.

Amikor a mikroprocesszor annyira elterjed, hogy „fekete dobozzá” változtat majdnem minden berendezést ás terméket, és tervezőik technikai tudásszintje a felhasználók felfogóképességét meghaladja, akkor nem egy kettős kultúrájú helyzettel állunk szemben, hanem egy olyan kultúrával, amelyben élesen elkülönül a kevés „tudó” és a sok „tudatlan”. A technokraták papságának kiemelkedése természetesen nem kívánatos, és nem is szükségszerű, de ha el akarjuk kerülni, ezt az eshetőséget fel kell ismerni.

A készpénz nélküli, munka nélküli információs társadalom (az oktatási és szórakoztatási csatornákkal) elvezethet az egyén fokozódó elidegenedéséhez, de nem a ma tapasztalható aktív, kultúraellenes visszahúzódáshoz, hanem egy passzív és belső elidegenedéshez, amely az emberi méltóság és önbecsülés elvesztésével jár.

Keményebben fogalmazva: az emberi tevékenységek nagy részének automatizálása elvezethet a humánum automatizálásához. 

Forrás: itt.