A SEC végre lépett a Sam Bankman-Fried (FTX) ügyben.
-
Szerződr. Varsányi Károly
-
Kommentek0 Komment
-
Kategória
Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) a mai napon vizsgálatot kezdeményezett az FTX ügyben, azaz nevesítetten Samuel Bankman-Friedet vádolta meg olyan cselekményekkel, amelynek célja az FTX Trading Ltd. (FTX) kriptokereskedési platform (melynek ő volt a vezérigazgatója és társalapítója) részvénybefektetőinek megkárosítása (csalás) volt. Folyamatban vannak az egyéb értékpapír-jogsértésekkel, valamint az állítólagos kötelességszegéssel kapcsolatos egyéb jogalanyok és személyek elleni vizsgálatok is.
A SEC szerint legalább 2019 májusa óta a bahamai székhelyű FTX több mint 1,8 milliárd dollárt vett fel részvénybefektetőktől, ebből körülbelül 1,1 milliárd dollárt cca. 90 amerikai befektetőtől.
Bankman-Fried a befektetőknek adott nyilatkozataiban az FTX-et biztonságos, felelősségteljes kriptoeszköz-kereskedési platformként hirdette, kifejezetten az FTX kifinomult, automatizált kockázati intézkedéseivel hirdetve az ügyfeleknek, azok vagyonának védelme érdekében.
A „feljelentés” azt állítja, hogy a valóságban Bankman-Fried évekig tartó csalást szervezett, hogy eltitkolja az FTX befektetői elől
(1) az FTX ügyfelei pénzeszközeinek az Alameda Research LLC-hez, a magántulajdonban lévő kriptofedezeti alapjához való titkolt átirányítását
(2) az Alamedának az FTX platformon biztosított, titkolt „különleges bánásmódot”, beleértve az Alamedának – a platform ügyfelei által finanszírozott – gyakorlatilag korlátlan „hitelkeret” biztosítását, valamint az Alamedának bizonyos kulcsfontosságú FTX kockázatcsökkentő intézkedések alóli felmentését
(3) az FTX-nek az Alameda túlértékelt, nem likvid eszközeinek, például az FTX-hez kapcsolódó jelentős tulajdoni arányt képviselő tokenek kitettségéből eredő, nyilvánosságra nem hozott kockázatot.
A „feljelentés” továbbá azt állítja, hogy a Bankman-Fried az Alamedában az FTX-ügyfelek pénzeszközeit használta fel nem nyilvános kockázati befektetésekre, pazar ingatlanvásárlásokra és nagy politikai adományokra.
„Azt állítjuk, hogy Sam Bankman-Fried megtévesztésre épített kártyavárát, miközben azt mondta a befektetőknek, hogy ez az egyik legbiztonságosabb épület az iparági kriptós épületek között” – mondta Gary Gensler, a SEC elnöke.
A Mr. Bankman-Fried által elkövetett állítólagos csalás egyértelmű felszólítás a kriptoplatformok számára, hogy meg kell felelniük a törvényeinknek.
A megfelelőség a kriptoplatformokba befektetőket védi olyan jól bevált biztosítékokkal, mint például az ügyfelek pénzeszközeinek megfelelő védelme és az összeférhetetlen, egymással ütköző üzletágak elkülönítése.
A kereskedési platformoknak mind a befektetőknek (a közzététel révén), mind a szabályozók számára (vizsgálat) meg kell felelniük. Azokkal a platformokkal szemben, amelyek nem felelnek meg az értékpapír-törvényeinknek, a SEC végrehajtási osztálya kész lépéseket tenni.”
„Az FTX a legitimitás máza mögött működött, amelyet Mr. Bankman-Fried, többek között azzal a céllal alakított ki, hogy a kategóriájában legjobb szabályozó mechanizmusaiként hirdethesse szolgáltatását, beleértve a szabadalmaztatott „kockázati motort”, valamint azt, hogy az FTX betartja a konkrét befektetővédelmi elveket és a elkülönített szolgáltatási ágak elvét (elszámolás).
De amint azt panaszunkban állítjuk, ez a máz nem csak vékony volt, hanem megtévesztő is” – mondta Gurbir S. Grewal, a SEC végrehajtási osztályának igazgatója.
Az FTX összeomlása rávilágít azokra a nagyon valós kockázatokra, amelyeket a nem regisztrált kriptoeszköz-kereskedési platformok jelenthetnek a befektetők és az ügyfelek számára egyaránt. Miközben továbbra is vizsgáljuk az FTX-et és más szervezeteket és magánszemélyeket a szövetségi értékpapír-törvények esetleges megsértése miatt, amint azt a bejelentésünkben állítjuk, ma Mr. Bankman-Friedet tesszük felelőssé azért, mert csalárd módon több milliárd dollárt gyűjtött be FTX-be befektetőktől, és visszaélt az FTX kereskedelmi ügyfeleihez tartozó pénzeszközökkel.
A SEC bejelentése Bankman-Friedet az 1933-as értékpapírtörvény és az 1934-es értékpapír-tőzsdei törvény csalás elleni rendelkezéseinek megsértésével vádolja.
A SEC „bejelentésében” az értékpapír-törvény jövőbeni megsértése elleni tiltó határozatot kér; azaz olyan végzést, amely megtiltja Bankman-Fried számára, hogy részt vegyen értékpapírok kibocsátásában, vásárlásában, ajánlatában vagy eladásában, kivéve a saját személyes számláját (foglalkozástól eltiltás) indítványozza a jogtalanul szerzett nyereségének visszaszolgáltatását (vagyonelkobzás), polgári jogi kártérítést, valamint a fent nevezett tisztségeitől való megfosztást (vezető tisztségviselő eltiltása ebbéli minőségétől).
Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok New York déli körzetének ügyésze és a Commodity Futures Trading Commission (CFTC) ma bejelentette, hogy vádat emeltek Bankman-Fried ellen.
A SEC folyamatban lévő vizsgálatát egy rakás nagynevű jogász, akiket most nem nevesítünk – mert ők sem írják ki a mi nevünket – végzi és felügyeli. Helyette benyomjuk ide a magyar blokklánc jogász nevét (dr. Varsányi), hogy jutalmazzuk azokat, akik eddig elolvasták a posztot és egyúttal kellemes hétvégét is kívánjunk nekik!
A SEC nagyra értékeli a New York-i déli körzetben működő amerikai ügyészi hivatal, az FBI és a CFTC segítségét.
(Szerkesztő: ez ilyen kötelező smúz, aki érdekel a bejelentés az itt eredetiben olvashatja)
Leave A Comment Válasz megszakítása
This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.
Üdvözöljük a blokklánc jogász weboldalán
Legfrissebb bejegyzéseink
Címkefelhő
Legfrissebb hozzászólások
Archívum
- 2025. február (8)
- 2025. január (30)
- 2024. december (25)
- 2024. november (26)
- 2024. október (23)
- 2024. szeptember (26)
- 2024. augusztus (27)
- 2024. július (25)
- 2024. június (16)
- 2024. május (21)
- 2024. április (23)
- 2024. március (24)
- 2024. február (25)
- 2024. január (24)
- 2023. december (24)
- 2023. november (28)
- 2023. október (13)
- 2023. szeptember (26)
- 2023. augusztus (13)
- 2023. július (15)
- 2023. június (15)
- 2023. május (12)
- 2023. április (11)
- 2023. március (21)
- 2023. február (12)
- 2023. január (19)
- 2022. december (14)
- 2022. november (20)
- 2022. október (15)
- 2022. szeptember (13)
- 2022. augusztus (10)
- 2022. július (13)
- 2022. június (12)
- 2022. május (17)
- 2022. április (14)
- 2022. március (8)
- 2022. február (9)
- 2022. január (17)
- 2021. december (12)
- 2021. november (15)
- 2021. október (15)
- 2021. szeptember (20)
- 2021. augusztus (20)
- 2021. július (18)
- 2021. június (32)
- 2021. május (26)
- 2021. április (32)
- 2021. március (24)
- 2021. február (21)
- 2021. január (29)
- 2020. december (26)
- 2020. november (25)
- 2020. október (31)
- 2020. szeptember (25)
- 2020. augusztus (23)
- 2020. július (21)
- 2020. június (14)
- 2020. május (12)
- 2020. április (13)
- 2020. március (14)
- 2020. február (7)
- 2020. január (10)
- 2019. december (16)
- 2019. november (12)
- 2019. október (14)
- 2019. szeptember (15)
- 2019. augusztus (18)
- 2019. július (20)
- 2019. június (25)
- 2019. május (21)
- 2019. április (20)
- 2019. március (23)
- 2019. február (18)
- 2019. január (24)
- 2018. december (19)
- 2018. november (22)
- 2018. október (21)
- 2018. szeptember (25)
- 2018. augusztus (19)
- 2018. július (19)
- 2018. június (18)
- 2018. május (24)
- 2018. április (21)
- 2018. március (19)
- 2018. február (20)
- 2018. január (27)
- 2017. december (22)
- 2017. november (23)
- 2017. október (22)
- 2017. szeptember (23)
- 2017. augusztus (30)
- 2017. július (26)
- 2017. június (23)
- 2017. május (23)
- 2017. április (9)