Szokták mondani, hogy senki nem olyan szegény, hogy ígérni ne tudjon. Ehhez tartozik az is szerintem, hogy az sem mindegy, hogy kinek a pénzét költjük, ahogy azt Milton Friedman oly szépen megfogalmazta.

Az Államnak nincs pénze, hát persze, hogy szívesen és nagy kedvvel költ a másokéból.

Mivel legtöbbször nem személyi döntés történik, hanem testületi, így aztán a felelősség is szétmállik a döntés következményeiért (ti: milyen eredményt értünk el a döntésünkkel), ahogy azt látjuk az élet sok területén.

Példának okáért, sok beteg Gyermekből nem lesz szavazó polgár, ezért az Állam nem is költ rájuk sokat. Nem úgy – mondjuk – a nyugdíjasokra, mert ők szavaznak és ez fontos a mindenkori hatalomnak.

Ennyi bevezető után lássuk a 4 alapköltést.

1.) A saját pénzedet költöd saját magadra (mind a költségekre, mind a minőségre odafigyelsz).

2.) A saját pénzed másokra költöd (az ár számít, a minőség kevésbé érdekel).

3.) Más pénzét saját magadra költöd/fordítod (a minőség a fontos, nem a költség).

4.) Mások pénzét másokra költöd (se a költség, se a minőség nem fontos).