Tartsd a Bitcoinodat stabilcoin alapon!
-
Szerződr. Varsányi Károly
-
Kommentek2 hozzászólás
-
Kategória
Vannak nekem Olvasóim (hello Robi bá), akik nem értik/szeretik, ha nagyon eltérek a fő témámtól (blokklánc és kriptopénzek), pedig szerintem van összefüggés a konkrét és az elvont, vagy ha úgy tetszik az álom és a realitás között (oximoron kedvelőknek: ilyen amikor az A.I. ismerkedik a realitással), már csak azért is, mert az élet álom és az álom pedig élet, ahogy erről már 2017-ben (mi is) értekeztünk.
„Futures made of virtual insanity„, ahogy a klasszikus mondja. Bővebben a poszt végén, de legyen most annyi elég, hogy ezen mondás bizony pénzügyi értelemben is igaz, lásd még: futures.
Nemrég kicsit beárnyékoltuk a Bitcoin iránt érdeklődők elméjét, ezért most ideje, hogy felhozzuk Napjukat is, azaz adjunk nekik egy kis reményt.
Vége van a nyárnak, nehéz idők járnak, nagy bánata van a cinege madárnak. Hogy lesz ebből Afrika (korai verzió) (a képen balról én vagyok látható, igen)?
Stabilcoin alapon lesz feltámadása a Bitcoinnak.
Van egy olyan elmélet (többeknél olvastam már, legutóbb MartyP bátyónál), ami erre alapozza a Bitcoin árfolyamemelkedését. Mutatom is a gondolatmenetet.
Több nagy intézmény becslései alapján 2030-ra 2-4 billió dollárnyi stabilcoint fognak kibocsátani különböző blokkláncokon, köszönhetően az Egyesült Államoknak (akinek üzenem, hogy nem ám elfeledkezni rólam a vízum proginál, majd, ha egyszer úgy döntünk, Drága Barátaim!).
Akinek nem volna ismerős a gondolatmenet indoklása, az itt (meg más posztjaimban is) olvashat róla.
Na, mármost a Bitcoin árfolyama jelenleg cca. 68 ezer dollár, a stabilcoin összérték/mennyiség pedig cca. 308 milliárd dollár.
Jelenlegi arány: Bitcoin ár / stabilcoin piaci kapitalizáció = 68.000 USD / 308 milliárd USD ≈ 0,0002208 USD/dollár stabilcoin (vagy azzal egyenértékű ~4529 USD stabilérme kínálat/1 dollár Bitcoin ár).
Ha ez az arány állandó marad (azaz a Bitcoin hasonló részesedést szerez a növekvő ökoszisztéma likviditásából), akkor a Bitcoin jövőbeli ára = jelenlegi ár × (jövőbeli stabilcoin kínálat / jelenlegi stabilcoin kínálat).
A 2030-as stabilcoin kínálat 2–4 billió dolláros tartományát használva.
• Növekedési szorzó:
2 billió dollár / 308 milliárd dollár ≈ 6,49x
4 billió dollár / 308 milliárd dollár ≈ 12,99x
Ekkor a Bitcoin árfolyama 2030-ra (azaz 4 év múlva):
2 billió dolláros stabilcoin mennyiséggel számolva: 68.000 dollár × 6,49 ≈ 441.000 dollár.
4 billió dolláros stabilcoin mennyiséggel számolva: 68.000 USD × 12,99 ≈ 883.000 dollár.
Álomnak tűnhet ez sokaknak, de ne felejtsük, hogy az élet fele álom (tehát nincs ok a zúgolódásra), illetve „Futures made of virtual insanity.„

Leave A Comment Válasz megszakítása
This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.
Üdvözöljük a blokklánc jogász weboldalán
Legfrissebb bejegyzéseink
Címkefelhő
Archívum
- 2026. február (11)
- 2026. január (32)
- 2025. december (25)
- 2025. november (36)
- 2025. október (25)
- 2025. szeptember (28)
- 2025. augusztus (15)
- 2025. július (23)
- 2025. június (25)
- 2025. május (32)
- 2025. április (23)
- 2025. március (28)
- 2025. február (16)
- 2025. január (30)
- 2024. december (25)
- 2024. november (26)
- 2024. október (23)
- 2024. szeptember (26)
- 2024. augusztus (27)
- 2024. július (25)
- 2024. június (16)
- 2024. május (21)
- 2024. április (23)
- 2024. március (24)
- 2024. február (25)
- 2024. január (24)
- 2023. december (24)
- 2023. november (28)
- 2023. október (13)
- 2023. szeptember (26)
- 2023. augusztus (13)
- 2023. július (15)
- 2023. június (15)
- 2023. május (12)
- 2023. április (11)
- 2023. március (21)
- 2023. február (12)
- 2023. január (19)
- 2022. december (14)
- 2022. november (20)
- 2022. október (15)
- 2022. szeptember (13)
- 2022. augusztus (10)
- 2022. július (13)
- 2022. június (12)
- 2022. május (17)
- 2022. április (14)
- 2022. március (8)
- 2022. február (9)
- 2022. január (17)
- 2021. december (12)
- 2021. november (15)
- 2021. október (15)
- 2021. szeptember (20)
- 2021. augusztus (20)
- 2021. július (18)
- 2021. június (32)
- 2021. május (26)
- 2021. április (32)
- 2021. március (24)
- 2021. február (21)
- 2021. január (29)
- 2020. december (26)
- 2020. november (25)
- 2020. október (31)
- 2020. szeptember (25)
- 2020. augusztus (23)
- 2020. július (21)
- 2020. június (14)
- 2020. május (12)
- 2020. április (13)
- 2020. március (14)
- 2020. február (7)
- 2020. január (10)
- 2019. december (16)
- 2019. november (12)
- 2019. október (14)
- 2019. szeptember (15)
- 2019. augusztus (18)
- 2019. július (20)
- 2019. június (25)
- 2019. május (21)
- 2019. április (20)
- 2019. március (23)
- 2019. február (18)
- 2019. január (24)
- 2018. december (19)
- 2018. november (22)
- 2018. október (21)
- 2018. szeptember (25)
- 2018. augusztus (19)
- 2018. július (19)
- 2018. június (18)
- 2018. május (24)
- 2018. április (21)
- 2018. március (19)
- 2018. február (20)
- 2018. január (27)
- 2017. december (22)
- 2017. november (23)
- 2017. október (22)
- 2017. szeptember (23)
- 2017. augusztus (30)
- 2017. július (26)
- 2017. június (23)
- 2017. május (23)
- 2017. április (9)


2 hozzászólás
Nagyon igényesen felépített gondolatmenet, különösen tetszik, hogy nem pusztán árfolyam-jóslatként közelíted meg a kérdést, hanem a likviditási oldalról, rendszerszinten vizsgálod a stabilcoinok és a Bitcoin kapcsolatát.Még ha a jövő természetesen bizonytalan is, az irány, amit felvázolsz, elgondolkodtató és vitára ösztönöz – és ez önmagában komoly érték. Köszönöm a minőségi tartalmat.
2026-02-22 at 17:12Köszönöm! Igyekszem olyan gondolatokat megosztani, ami vagy magán vagy közérdeklődésre tarthat számot a kriptós társadalomban. Örülök, ha ez sikerül.
2026-02-22 at 18:38