„A társadalomelmélet szilárd és örökérvényű elve az a rendkívülien fontos alapelv, amelyet sem megcáfolni, sem megváltoztatni nem lehetséges; ez így szól: amit az egyes egyének saját erejükből és képességeik révén meg tudnak valósítani, azt a hatáskörükből kivenni és a közösségre bízni tilos; éppen így mindazt, amit egy kisebb és alacsonyabb szinten szerveződött közösség képes végrehajtani és ellátni, egy nagyobb és magasabb szinten szerveződött társulásra áthárítani jogszerűtlenség és egyúttal súlyos bűn, a társadalom helyes rendjének felforgatása, mivel minden társadalmi tevékenység lényegénél és benne rejlő erejénél fogva segíteni – szubszidiálni – köteles a társadalmi egész egyes részeit, ellenben soha nem szabad bomlasztania vagy bekebeleznie azokat.„

– XI. Piusz pápa szociális enciklikája, a Quadragesimo anno.

Szélesebb érelemben: a kisegítés elve.

A szubszidiaritás (kisegítés elve) egy társadalmi és politikai elv, amely kimondja, hogy minden döntést és feladatot a lehető legalacsonyabb, az érintettekhez legközelebb eső szinten kell meghozni, ahol a legnagyobb a hozzáértés, csak akkor lehet magasabb (pl. állami, uniós) szinten beavatkozni, ha az alacsonyabb szint nem képes hatékonyan megoldani a feladatot, de ekkor is csak kisegítő jelleggel.

Ezt játsszuk állam-állampolgár, nemzetállam-nemzetállamok egyesülése szinten és blokklánc szinten is (knots-nem knots). Csak az elvet gyakran csak az egyik relációban szeretnénk alkalmazni.