Mit hozhat az elhasalt adatvédelmi pajzs kriptoföldjének?
-
Szerződr. Varsányi Károly
-
Kommentek0 Komment
-
Kategória
Minekutána a Safe Harbor konstrukciót korábban elkaszálta az Európai Unió Bírósága, lehetett sejteni, hogy valószínűleg erre a sorsra fog jutni az ún. Privacy Shield (vagy adatvédelmi pajzs), tekintettel a folyamatban lévő USA-EU kereskedelmi szembenállásra.
A közelmúltban éppen ez történt, amikor az Európai Unió Bírósága az úgynevezett Schrems II.-ügyben hozott ítéletében érvénytelennek nyilvánította az EU tagállamai és az Egyesült Államok közötti adatcserét szabályozó adatvédelmi pajzsot, ugyanis az Egyesült Államok joga nem felel meg a GDPR által elvárt arányosságnak.
A bíróság szigorúbb intézkedéseket várna el a személyes adatok védelmében, ugyanis az amerikai szabályozás szerint az adatokhoz hozzájutó – elsősorban online működő – amerikai cégeknek bizonyos esetekben az adatokat (szerkesztő: azaz felhasználóik személyes adatait) meg kell osztaniuk nemzetbiztonsági szolgálataikkal.
Ezt a megállapodást (vagy adatvédelmi pajzsot) helyezte hatályon kívül a Bíróság, mert jogi álláspontja szerint a szabályozás az érintettek alapvető jogaival szemben a nemzetbiztonság, a közérdek és a bűnüldözés érdekeit helyezte előtérbe.
A döntés új helyzet elé állította azokat cégeket, amelyek az Egyesült Államokba továbbítanak személyes adatokat.
Itt nem kevés számú cégről beszélünk, hiszen a keretrendszer 2016. augusztus 1-jei bevezetése óta több mint 5000 vállalat tett nyilvános és jogilag érvényesíthető kötelezettségvállalást az EU-ból továbbított adatoknak az adatvédelmi pajzs elveinek megfelelő védelmére.
Anélkül, hogy hosszabban belemennénk, itt bizony lehetőség nyílik a blokklánc technológiának és a decentralizált alkalmazásoknak is.
Mire gondolunk pontosan? Mondjuk a Chaum féle “biztonság azonososítás nélkül” féle elgondolásra.
A magán adatátvitel szabályozásának jelenlegi trendje az, hogy az adatokat egyre inkább a digitális kód irányítja.
“A kód a törvény”, azt hiszem így már sokaknak ismerősen cseng a dolog.
Részben mi is ezért írunk, mert ügyvédként nagyon is érdekel, hogy mennyire törvény a kód, vagy mennyire lesz az?
Az algoritmusos társadalmat ugye a nagy, multinacionális, az országok és az átlagemberek között elhelyezkedő közösségimédia-platformok és az algoritmusok, valamint a mesterséges intelligencia tömegek irányítására való használata jellemzi.
Az elkövetkező néhány évben skálázható intelligens szerződéses platformok kora jöhet el, amelyek aktívan alkalmazzák a fejlett kriptográfiai technológiák széles skáláját.
Az egyik ilyen technológia a nulla ismeretű igazolás vagyis olyan protokoll, amely lehetővé teszi az adatok megosztását jelszó, vagy a tranzakcióval kapcsolatos bármely információ nélkül.
Egy másik lehetőség a biztonságos többrésztvevős számítás, amelyben számos különálló, csatlakoztatott számítástechnikai eszköz közös számítást végez anélkül, hogy megismerné a többi bemenetet, csak a kimeneteket ismerik.
Ez a módszer véd a behatolástól, mivel nincs olyan megbízható harmadik fél, aki kezeli az összes érintett adatot.
Szükség lenne tehát egy új transzatlanti adatátviteli keretrendszerre, amely az egyének számára nagyobb mértékben teszi lehetővé az adatvédelmet.
Akármerre is indulunk, az adatvédelem megoldásai kapcsán fontos szerepe lehet a blokkláncnak és az egyéb decentralizált megoldásoknak is.
Ha tetszenek a posztok és szeretnéd támogatni a munkánkat, akkor itt megteheted:
BTC: 1G9ReJJUXqwwtAUCajzUk4GWm6BDWoKCCf
LTC: LPFXf42zHTgT8BAGmi2dgBKMUCpUJyYVxy
DASH: XuD7Am4yoyDh6tR3GdgWpFFMTnkEQ4KP26
ETH: 0xe984642d5f84e2043a535aba5b6c7ff1691ac15b
MONERO: 358a3bac054b9c91dfaf6f5b3a57cd43d92e4d8056127201a64067e55eff0607
Leave A Comment Válasz megszakítása
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Üdvözöljük a blokklánc jogász weboldalán
Címkefelhő
Legfrissebb hozzászólások
Archívum
- 2023. október (3)
- 2023. szeptember (26)
- 2023. augusztus (13)
- 2023. július (15)
- 2023. június (15)
- 2023. május (12)
- 2023. április (11)
- 2023. március (21)
- 2023. február (12)
- 2023. január (19)
- 2022. december (14)
- 2022. november (20)
- 2022. október (15)
- 2022. szeptember (13)
- 2022. augusztus (10)
- 2022. július (13)
- 2022. június (12)
- 2022. május (17)
- 2022. április (14)
- 2022. március (8)
- 2022. február (9)
- 2022. január (17)
- 2021. december (12)
- 2021. november (15)
- 2021. október (15)
- 2021. szeptember (20)
- 2021. augusztus (20)
- 2021. július (18)
- 2021. június (32)
- 2021. május (26)
- 2021. április (32)
- 2021. március (24)
- 2021. február (21)
- 2021. január (29)
- 2020. december (26)
- 2020. november (25)
- 2020. október (31)
- 2020. szeptember (25)
- 2020. augusztus (23)
- 2020. július (21)
- 2020. június (14)
- 2020. május (12)
- 2020. április (13)
- 2020. március (14)
- 2020. február (7)
- 2020. január (10)
- 2019. december (16)
- 2019. november (12)
- 2019. október (14)
- 2019. szeptember (15)
- 2019. augusztus (18)
- 2019. július (20)
- 2019. június (25)
- 2019. május (21)
- 2019. április (20)
- 2019. március (23)
- 2019. február (18)
- 2019. január (24)
- 2018. december (19)
- 2018. november (22)
- 2018. október (21)
- 2018. szeptember (25)
- 2018. augusztus (19)
- 2018. július (19)
- 2018. június (18)
- 2018. május (24)
- 2018. április (21)
- 2018. március (19)
- 2018. február (20)
- 2018. január (27)
- 2017. december (22)
- 2017. november (23)
- 2017. október (22)
- 2017. szeptember (23)
- 2017. augusztus (30)
- 2017. július (26)
- 2017. június (23)
- 2017. május (23)
- 2017. április (9)