Amit sokan nem vesznek komolyan a pénzzel kapcsolatban: az az ún. számlapénz.

Az alábbi gondolatokat részben Timothy May munkásságán való tűnődés (akiről Szabo is megemlékezett nemrég), részben Nick Szabo tweetje indította el bennem.

Pontosabban az, hogy mire is próbál figyelmeztetni Nick Szabo és mi ellen küzdött May, kicsit talán elismertebben, mint teszi ezt most az angol miniszterelnök a Brexittel (nevet).

Végső soron alapigazság, amit Szabo azóta is hirdet:

“A megbízható harmadik személyek – ironikus módon – biztonsági lyukak is.”

Lássuk csak mire is gondolhat.

Ha visszarévedek a gyerekkoromba, akkor sokakkal egyetemben én is emlékszem még azokra az időkre, amikor egy hó végi pénteki napon Édesanyám egy szobába ment átvenni a fizetését, másokkal egyetemben.

No, nem azért kapta borítékban a járandóságát, mert nem akart adót fizetni, hanem, mert ez volt az (egyik) útja a munkabérek kifizetésének. Készpénzben, kézbe. 

Megjegyzem, hogy akkor még jóval kisebb volt az (adó)teher, mint ma. Volt elvonás, (lehet hogy nem pont adó jogcímen lett beszedve, hanem illeték, nyugdíjjárulék stb. jogcímen), de ez az elvonás még körvonalaiban sem hasonlított a maira, nemhogy annak mértékére. Azért a 2016-os 60 féle! adónem, az minden csak nem baráti. Pláne úgy, hogy mint tudjuk adót elkerülni mindenki szeret, de a legjobban azért a vállalatoknak/cégeknek sikerül.

Ami nagyon “megdobta” a lakosságra rakódó terheket az a személyi jövedelemadó (SZJA) és az általános forgalmi adó bevezetése volt 1988-ban. Bizony, bizony jó darabig ezek nem voltak a magyar társadalom életének szerves részei és a poszt alján találtok egy videót, ahol éppen bemutatják az akkori computer (már ezt a szót sem nagyon használjuk ugye?) segítségével, hogy mennyi is az annyi, ha “bruttósítunk” az adó kapcsán.

Na, de vissza a fizetésnaphoz azokban a bizonyos 80-as években. 

A 2 szintű bankrendszert 1987-ben hozták létre Magyarországon, azaz, hogy a Jegybank mellett megjelentek az ún. kerbankok vagyis kereskedelmi bankok is. Egészen addig a rendszer úgy működött, hogy volt az MNB (más néven központi bank) meg a famulusai, vagyis “segítői”. A lakosság pénzügyeit az Országos Takarékpénztár (OTP), a külkereskedelmi forgalmat a Külkereskedelmi Bank, a beruházási hiteleket az Állami Fejlesztési Bank bonyolította le az MNB ellenőrzése és felügyelete mellett.

Ahogy létrehozták a kerbank rendszert és megjelent az SZJA és az ÁFA, rögtön el is kezdték “beterelni” az embereket ebbe a rendszerbe, ahol a kereskedelmi bankok foglalkoznak többek között a lakosság pénzügyeivel.

A bankok tehát, – erős túlzással – monomóliumot kaptak a lakossági pénzügyek terén. Olyannyira, hogy a jelenlegi Ptk-nk már úgy definiálja a fizetés fogalmát, hogy “pénztartozást pénz tulajdonjogának a jogosult részére való átruházása vagy a jogosult fizetési számlájára való befizetés vagy átutalás útján lehet teljesíteni.” Ezt tekinthetjük akár egyfajta monopóliumnak is, hiszen jogszabályban van rögzítve a kötelező rendszerhasználat.

Jó, ha most ezen (monopólum) valaki kiakad, akkor mondjuk azt, hogy nem monopólium, de a meglévő jogosítványaikat azért nagy mértékben szélesítették anno. Ami korábban nagyjából 1 kézben összpontosult, azt most sokan kezdék el végezni méghozzá dolgosan, hiszen mások pénzét kezelni, mindig jó üzlet, nézzük csak meg Csányi urat, ha nem hinnénk el.

Félreértés ne essék a folyamat nem vele és nem a 80-as években kezdődött el, de akkor szélesítették ki a lehetőséget a mások pénzének kezelésére. Ennek oka pedig az volt, hogy a fizetési számla a modern gazdaságban kulcsszerepet játszik, hiszen a készpénz nélküli fizetési forgalom lebonyolításának alapvető eszköze. 

Anno már a régi Ptk-nk is ismerte az ún. bankszámlaszerződés és folyószámla szerződés fogalmát.

Azt mondta, hogy a “bankszámlaszerződéssel a pénzintézet kötelezettséget vállal arra, hogy a vele szerződő fél (számlatulajdonos) rendelkezésére álló pénzeszközöket kezeli és nyilvántartja, azok terhére a szabályszerű kifizetési és átutalási megbízásokat teljesíti, a számlatulajdonost a számla javára és terhére írt összegekről, valamint a számla egyenlegéről értesíti.”

A folyószámla szerződés kapcsán pedig “a felek meghatározott jogviszonyból származó kölcsönös pénzköveteléseiknek egységes számlán való elszámolására vállalnak kötelezettséget. A felek folyószámlán levő egyes követeléseikkel nem rendelkezhetnek; rendelkezési joguk a folyószámla egyenlegére nézve áll fenn. “

Az új Ptk-nk már fizetési számla néven szabályozta újra a régi Ptk.-ban található bankszámla szerződést.

A mostani fizetési számlára vonatkozó szabályok egyébként többszintűek, köszönhetően a 2007/64/EK irányelvnek, és annak a hazai jogba történő implementálásáról szóló 2009. évi LXXXV. tv. (Pénzforgalmi törvény), valamint a 18/2009.(VIII.6.) MNB rendeletnek (mostani 35/2017. (XII. 14.) MNB rendelet).

A Pénzforgalmi törvény, valamint MNB rendelet tartalmazza a pénzforgalmi szolgáltatót terhelő részletesebb szabályokat (tájékoztatási kötelezettség, a keretszerződés és az egyedi szerződés megkötése, a jogosultat megillető rendelkezési jog, a fizetési műveletek lebonyolítása), valamint a szolgáltató felelősségének a szabályait.

A szabályozás jellege miatt ezt nem a Ptk.-ba illesztették, hanem a pénzügyi tárgyú jogszabályok közé került elhelyezésre.

Ellenben, amit sokan nem vesznek komolyan, az az, hogy a fizetési számla az bizonyos értelemben (lakossági) kontroll nélküli. 

Mit is jelent ez? A megfejtés a fizetési számla-követelés polgárjogi természetében rejlik.

Nem igaz ugyanis, hogy a számlavezető  pénzintézet a számlatulajdonos tulajdonában álló vagyontárgyak, azaz a nála elhelyezett pénz kezelését végzi.

A betétes (számlatulajdonos) és a számlavezető közötti jogviszony adós-hitelezői kötelmi viszony, azaz a betétesnek nem képezi a tulajdonát a számlavezetőnél elhelyezett pénz, hanem ilyen összegű követeléssel rendelkezik a számlavezetővel szemben. 

Hoppárézimi! Mit is írtunk le? Csak annyit, hogy a bankoknál tartott pénzed, az nem a Te tulajdonod, hanem van egy ilyen összegű követelésed a bank felé. Értjük ezt? Szerintem nem mindenkinek világos. Nem tulajdonod van, amit kontrollálsz, hanem egy követelésed, amit végső soron vagy kielégítenek vagy nem.

Ezért van az, hogy egy banki csődnél bizony nem mindenkinek tudják “kiadni” a pénzét. Sőt! A többségnek nem tudják.

Nem véletlen írom, hogy a jelenlegi pénzügyi rendszer korrupt, hanem szándékosan. Az ilyen rendszer ugyanis már eleve “biased”, vagyis keményen lejt a pálya a bankok és egyéb pénzintézetek felé, nem véletlen, ha az emberek úgy érzik, hogy a bankok mindig “nyernek”. Nyernek, mert a szabályok nekik kedveznek.

Erre “erősít rá” a hitelintézeti törvény (2013. évi CCXXXVII. törvény) is.

Pénzügyi szolgáltatás a következő tevékenységek üzletszerű végzése forintban, devizában vagy valutában: a) betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő elfogadása,

A törvény értelmező rendelkezései szerint a betét: a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szerinti betétszerződés vagy a takarékbetétről szóló 1989. évi 2. törvényerejű rendelet szerinti takarékbetét-szerződés alapján fennálló tartozás, ideértve a hitelintézetnél a fizetésiszámla-szerződés alapján fennálló pozitív számlaegyenleget is.

A betét és más, a nyilvánosságtól származó visszafizetendő pénzeszköz gyűjtése: pénzeszközök egyedileg előre meg nem határozott személyektől történő gyűjtése oly módon, hogy azzal a betétgyűjtő tulajdonosként rendelkezhet, de köteles azt – kamattal, más előny biztosításával vagy anélkül – visszafizetni.

Mit látunk tehát? Azt, hogy a gyűjtött betétnek nem a rendelkezésre bocsátója, hanem a gyűjtője a valódi tulajdonosa.

Szóval igaza van Nick Szabonak, amikor azt mondja végső soron, hogy a megbízható harmadik személyek – ironikus módon – biztonsági lyukak is, hiszen futjuk a TTP-vel (trusted third party) járó kockázatokat is, amikor a bankok és egyéb pénzintézetek rendelkeznek a sajátjukként a másokéval. Van ebben azért kockázat rendesen. Aggódni viszont nem kell, mert a bankok, nem olyanok, hogy ezzel visszaéljenek.

(Hogy fairek legyünk azért írjuk le azt is, hogy a korábban hivatkozott MNB rendelet is ismeri ugyan a számlatulajdonos fogalmát (a számlavezető pénzforgalmi szolgáltatóval számlaszerződést kötő fél), de kérdés, hogy a jogszabályi hierarchiában hol áll az MNB rendelet a törvényhez képest és hogy minek a tulajdonosai vagyunk? A számlának vagy az ott “elhelyezett” pénznek?)

Ráadásul a bankok meglévő megtakarítások (betétek) hiányában is képesek hitelezni, ezzel akár új beruházásokat (rosszabb esetben politikai érdekcsoportokat, szereplőket) finnszírozni. A banki számlapénz teremtésnek ugyanis nincsen technikai korlátja.  (Jogi értelemben egyébként nem hitelezéskor, hanem a kölcsön nyújtásakor történik számlapénzteremtés. Ugyanis a hitel és a kölcsön nem ugyanaz a fogalom.)

Az ún. számlapénz teremtés megint egy olyan dolog, ami önmagában megérne egy misét és – sajnos – a magyar jogrendszerben nincsen kristálytisztán szabályozva. Ez ugyanis jelentős veszélyeket rejt magában, hiszen amennyiben egy bank fizetőképességi (likviditás, szolvencia) válságba kerül, úgy megszűnik az a képessége, hogy a betétesek számlapénzeit jegybankpénzre váltsa át. Nem túl bíztató, ugye? 

Hiába hivatkoznak a jegybankok az ún. makroprudenciális szabályozásokra, a helyzet ezzel még nem megoldott, mert az alapvetés, vagyis a számlapénz jogi helyzete, ezt nem teszi lehetővé.

A 2008-as válság előtt a jegybankok egyöntetűen bíztak abban, hogy lehet úgy irányítani a számlapénzteremtés ütemét, hogy folyamatosan alacsony marad az infláció, és eközben nem keletkeznek jelentős egyensúlytalanságok a rendszerben. A válság után a  jegybankok jó része kiegészítette meglévő eszközeit a makroprudenciális szabályozásokkal. A makroprudenciális szabályok elviekben lehetőséget adnak a jegybank számára a számlapénzteremtés összmennyiségének és minőségének nagyobb befolyásolására, azaz a számlapénzteremtés csökkentésére.

Azonban ennek a hatékonyságát, majd csak a gyakorlat muatatja meg, vagyis ha beköszönt a válság 2.0.

Merthogy adósságban már megint ott tartunk, mint tartottunk 2008-ban. Sőt! Van, aki szerint még rosszabbul is állunk, köszönhetően mondjuk a derivatíváknak (lásd még: Deutsche bank és társai).

Lehet, hogy nem véletlen szerepel a Bitcoin genezis blokkjában, hogy “The Times 03/Jan/2009 Chancellor on brink of second bailout for banks”, azaz a kancellár a 2. bankmentő csomag elfogadásának a peremén egyensúlyoz? Ki tudja?

Szóval kétszer is gondoljuk meg, hogy mi a ponzi és mi a valós, elfogadottság ide vagy oda. A digitális pénzügyi eszközöket nem biztos, hogy temetni kellene.

Pláne úgy, hogy tudjuk, hogy a Bitcoinnak inkább készpénz jellege van a számlapénzhez képest. A készpénz pedig kontroll.

Végezetül álljon itt a poszt elején említett Nick Szabo tweet képe, amihez szerényen csak annyit írt Szabo, hogy a helyzet (ti: “nagyobb” összegű pénz kifizetése előtt, hívd a bankodat) őt Aiszóposz oroszlán meséjére emlékezteti.

“Megöregedett az oroszlán, nem tudott már vadat fogni. Elhatározta hát, hogy ravaszságból él majd meg. Beköltözött egy barlangba, és betegséget színlelt. Hamarosan látogatni kezdték a vadállatok. Csakhogy ő mind megette azokat, akik bementek hozzá.

A róka megneszelte a dolgot. Elment az oroszlánhoz, de a barlang szájánál megállt. Bekiáltott:

Hogy vagy, oroszlán?Jaj, nagyon beteg vagyok, válaszolta az oroszlán. Nem jössz be hozzám?

Nem megyek be, felelte a róka, mert látom, hogy sok a bemenő nyom, ám kijövő egy sincsen.”

Figyeljünk tehát, hogy kinek mit adunk oda!

Ha tetszenek a posztok és szeretnéd támogatni a munkánkat, akkor itt megteheted:

BTC: 1G9ReJJUXqwwtAUCajzUk4GWm6BDWoKCCf

LTC: LPFXf42zHTgT8BAGmi2dgBKMUCpUJyYVxy

DASH: XuD7Am4yoyDh6tR3GdgWpFFMTnkEQ4KP26

ETH: 0xe984642d5f84e2043a535aba5b6c7ff1691ac15b

Az igazi ínyenceknek pedig álljon itt mementóként a poszt elején említett SZJA bevezetésről szóló videó: