A 3 nappal ezelőtti posztunk kapcsán érkezett egy olvasói kérdés, hogy miért ilyen fontos a privacy kérdése egyeseknek? Erre a legfrappánsabb válasz szerintem az ún. Cypherpunk kiáltvány.

Korábban közöltük már a Kripto-anarchista manifesztumot, a Kiáltvány a Kibertérből-t, a Kibertér földrajzát és „A­ „kibertér”­ és­ az „amerikai álom”: Magna­ Charta a­ Tudás­ Korához” c. sorozat posztokat, most miért is ne jöhetne válaszul a kérdésre a Cypherpunk kiáltvány Eric Hughes-től.

„Az elektronikus kor nyílt társadalmában a magánélet elengedhetetlen. A magánélet nem titoktartás. A magánügy valami, amit nem akarunk, hogy az egész világ tudjon, de a titkos ügy valami, amit nem akarunk, hogy bárki is tudjon. A magánélet az a hatalom, hogy eldöntsük, hogy szelektíven mit fedünk fel magunkból világ előtt.

Ha két fél valamilyen módon kommunikál egymással, akkor mindkettőjüknek vannak emlékei az interakciójukról. Mindkét fél beszélhet a saját emlékeiről, hogyan akadályozhatná meg bárki is? Lehetne törvényeket hozni ellene, de a szólásszabadság, még a magánéletnél is fontosabb, alapvető fontosságú egy nyílt társadalomban, arra törekszünk, hogy semmilyen szólásszabadságot ne korlátozzunk. Ha sok fél ugyanazon a fórumon beszél együtt, akkor mindegyik beszélhet a többiekkel, és összesítheti az egyénekről és a többi félről szóló ismereteket. Az elektronikus kommunikáció ereje tette lehetővé az ilyen csoportos beszédet, és ez nem fog eltűnni pusztán azért, mert mi akarjuk.

Mivel a magánélet védelmére törekszünk, biztosítanunk kell, hogy a tranzakcióban részt vevő minden fél csak arról a részről tudjon, ami közvetlenül szükséges az adott tranzakcióhoz. Mivel bármilyen információról beszélhetünk, a lehető legkevesebb információt kell felfednünk. A legtöbb esetben a személyes kilét nem lényeges. Amikor veszek egy magazint egy boltban, és készpénzt adok az eladónak, nem kell tudnom, hogy ki vagyok. Amikor megkérem az elektronikus levelező szolgáltatómat, hogy üzeneteket küldjön és fogadjon, a szolgáltatómnak nem kell tudnia, hogy kivel beszélek, mit mondok, vagy mit mondanak nekem mások; a szolgáltatómnak csak azt kell tudnia, hogyan juttassa el oda az üzenetet, és mennyi díjjal tartozom nekik. Amikor a tranzakció mögöttes mechanizmusa felfedi a kilétemet, nincs magánéletem. Itt nem fedhetem magam szelektíven, nincs választásom, mindig fel kell fednem magam.

Ezért a nyílt társadalomban a magánélet anonim tranzakciós rendszereket igényel. Eddig a készpénz volt az elsődleges ilyen rendszer. Az anonim tranzakciós rendszer nem titkos tranzakciós rendszer. Egy anonim rendszer felhatalmazza az egyéneket arra, hogy felfedjék személyazonosságukat, amikor és amikor kívánják, ez a magánélet lényege.

Egy nyílt társadalomban a magánélet megőrzése titkosítást is igényel. Ha mondok valamit, azt akarom, hogy csak azok hallják, akiknek szánom. Ha a beszédem tartalma a világ számára elérhető, akkor nincs magánéletem. A titkosítás a magánélet iránti vágyat jelzi, a gyenge titkosítással történő titkosítás pedig a magánélet iránti nem túlzott(an erős) vágyat. Továbbá, ahhoz, hogy valaki biztosan felfedje kilétét, amikor az alapértelmezett az anonimitás, titkosított aláírásra van szükség.

Nem várhatjuk el a kormányoktól, vállalatoktól vagy más nagy, arctalan szervezetektől, hogy jótékonyságból biztosítsanak számunkra magánéletet. Nekik abból származik előnyük, ha kibeszélnek bennünket, és erre számítanunk is kell, hogy megtörténik. Ha megpróbáljuk megakadályozni a beszédüket, azzal az információ valósága ellen küzdünk. Az információ nemcsak szabad akar lenni, hanem vágyik is rá. Az információ tágul, hogy kitöltse a rendelkezésre álló tárhelyet. Az információ a pletyka fiatalabb, erősebb unokatestvére, az információ gyorsabban jár, több szeme van, többet tud, és kevesebbet ért, mint a pletyka.

Meg kell védenünk a saját magánéletünket, ha arra számítunk, hogy lesz egyáltalán. Össze kell fognunk, és olyan rendszereket kell létrehoznunk, amelyek lehetővé teszik a névtelen tranzakciókat. Az emberek évszázadok óta védik saját magánéletüket suttogással, sötétséggel, borítékokkal, zárt ajtókkal, titkos kézfogásokkal és futárokkal. A múlt technológiái nem tették lehetővé a szigorú magánélet védelmét, de az elektronikus technológiák igen.

Mi, a Cypherpunkok, elkötelezettek vagyunk az anonim rendszerek építése iránt. Kriptográfiával, anonim levéltovábbító rendszerekkel, digitális aláírásokkal és elektronikus pénzzel védjük a magánéletünket.

A cypherpunkok kódo(ka)t írnak. Tudjuk, hogy valakinek szoftvert kell írnia a magánélet védelmében, és mivel nem érhetjük el a magánéletet, hacsak mindannyian nem teszünk érte, mi fogjuk megírni. Közzétesszük a kódunkat, hogy cypherpunk társaink gyakorolhassanak és játszadozhassanak vele. A kódunk mindenki számára ingyenesen használható, világszerte. Nem érdekel minket, ha nem helyesled a szoftvert, amit írunk. Tudjuk, hogy a szoftvert nem lehet megsemmisíteni, és hogy egy széles körben szétszórt rendszert nem lehet bezárni.

A cypherpunkok elítélik a kriptográfiára vonatkozó szabályozásokat, mivel a titkosítás alapvetően magánjellegű cselekedet. A titkosítás valójában információkat von ki a nyilvánosság elől. Még a kriptográfia elleni törvények is csak egy országhatárig és erőszakának eszközéig terjednek. A kriptográfia elkerülhetetlenül el fog terjedni az egész világon, és vele együtt az általa lehetővé tett anonim tranzakciós rendszerek is.

Ahhoz, hogy a magánélet széles körben elterjedt legyen, annak társadalmi szerződés részének kell lennie. Az embereknek össze kell fogniuk, és együtt kell alkalmazniuk ezeket a rendszereket a közjó érdekében. A magánélet csak addig terjed, amíg az emberek társadalmilag együttműködnek. Mi, Cypherpunkok, várjuk kérdéseiteket és aggályaitokat, és reméljük, hogy kapcsolatba léphetünk veletek, hogy ne csapjuk be magunkat. Azonban nem fogunk letérni az utunkról azért, mert egyesek nem értenek egyet a céljainkkal.

A Cypherpunkok aktívan részt vesznek a hálózatok adatvédelmének javításában. Haladjunk együtt, gyorsan!

Tovább!”

1993. március 9., Eric Hughes