Mielőtt belemennénk a mai (amerikai) jogesetünkbe, melyben érintve van a Patoshi mintázat egy darabja is, engedtessék meg pár mondatban a címben és a poszt tartalmi részében olvasható 2 jogintézményről pár mondatot szólnom, hogy mivel is próbálkoznak most a nagy vízen túl azok a ferde észjárású komisz kölkök, akik beleálltak a perbe odaát.

A polgári jog szabályai szerint különbséget lehet tenni eredeti és származékos (tulajdon) szerzés között. A szerzésmódok a dologi jog megszerzési módjára vonatkozó, a jogalkotó által a jogalanyok rendelkezésére bocsátott, igénybe vehető jogi formákat jelentik.

Eredeti szerzésmód esetében lényegében új tulajdonjog keletkezik vagy azért, mert a dolog felett a szerzés bekövetkeztekor eleve nem állt fenn tulajdonjog (pl. gazdátlan javak elsajátítása), vagy a tulajdonjog az előző tulajdonjogtól függetlenül, új jogként keletkezik (pl. találás, elbirtoklás). 

Én még úgy tanultam, hogy az elbirtoklás, hatósági határozat vagy árverés (lásd: ingatlan árverés kitűzése végrehajtók által, bár ezt már azóta áttörte pár dolog), a ráépítés/hozzáépítés, a gazdátlan javak elsajátítása, a találás és a kisajátítás eredeti szerzésmódok.

A szerzésmódon múlik, hogy a jogszerző tehermentes tulajdonjogot szerez-e vagy sem, hogy mikor maradnak meg, illetve mely esetekben szűnnek meg harmadik személynek a dolgot terhelő jogai?

A származékos tulajdonszerzés esetén a jogszerző a korábbi jogtól/jogból feltételezetten szerez jogosultságot, vagyis a jogelőd jogai szállnak át a jogszerzőre (pl. átruházás) a nemo plus iuris korlátaival (ti: nemo plus iuris ad alium transferre potest, quam ipse haberet = egy alapvető római jogi elv, amely kimondja: senki sem ruházhat át másra több jogot, mint amennyivel ő maga rendelkezik.

Na, most valami hasonlóval próbálkoznak New York állam Legfelsőbb Bíróságán a „Noah Doe” álnevet használó felperes és két wyomingi LLC által benyújtott keresetben, ahol bírósági végzést kérnek arra vonatkozóan, hogy nyilvánítsák őket csekély 39.069 régóta „alvó” Bitcoin-tárca jogszerű tulajdonosainak.

Amerikában – megítélésem szerint – szélesebb körben lehet perelni, mint mondjuk Magyarországon, és tudjuk azt is, hogy vannak egészen vad perek is Bitcoin és egyéb kripto pertárgyak kapcsán.

Attól most tekintsünk el, hogy a Bitcoin nem ingó dolog, ezt azért tudjuk 2017 óta, legalábbis szerintem.

A felperesek azzal érvelnek, hogy ezek az inaktív tárcák jogilag „elhagyott vagyonnak” minősülnek. New York állam gazdátlan vagyonra és elveszett és talált tárgyakra vonatkozó törvényeire hivatkoznak, azt állítva, hogy egy saját fejlesztésű algoritmus segítségével „fedezték fel” a vagyontárgyakat, és jelentették azokat az NYPD-nek.

A célzott címek összesen nagyjából 3,79 millió BTC-t tartalmaznak, amelynek értéke körülbelül 285 milliárd dollár. Nos, kétségtelen, hogy ezért azösszegért, már érdemes perelni. A felperesek joggal gondolhatták azt, hogy „belövünk az erdőbe, aztán majd meglátjuk mi jön ki?”

Ezeknek a címeknek a teljes állománya tehát cca 3,79 millió BTC, olyan címekkel, amelyeket pl. Satoshi Nakamotóhoz, más korai bányászokhoz, Casascius Coin-okhoz, elveszett érmékhez, hackerekhez és azonosítatlan entitásokhoz társítanak tulajdonítani.

A lista tehát pretty vegyes, tartalmazza a korai Bitcoin-bányászokhoz tartozó címeket, a hírhedt Mt. Gox hackerhez köthető címeket (kezdve a „1Feex”-szes címekkel), valamint a Bitcoin megalkotójához, Satoshi Nakamoto-hoz kapcsolódó tárcákat, (kezdve a „12c6D” címekkel, lásd még: Patoshi) és a Casascius coinokat is.

Hogy miért írtam ezt a „belövünk az erdőbe” hasonlatot mégis az előbb? A keresetnek egy része minimum merész, mert pl. nekem felrémlik, hogy bizony van olyan, ahol tudjuk ki a tulajdonos és az a tulajdonos bizonyosan bűncselekményből szerezte a BTC-it, lásd még: Silk Road.

Na, de miért fog – véleményem szerint – perveszteséggel zárulni a felperesek részéről az ügy?

Mert nem fognak tudni jogi tényt állítani a kérelmük mellé/mögé.

Egy perben ugye lehetnek jogállítások, tényállítások, meg – többek között – jogi tények is.

Jogi ténynek nevezzük a valóság azon eseményeit, körülményeit és emberi magatartásait, amelyekhez a jogszabályok joghatásokat – jogviszony keletkezését, módosulását vagy megszűnését – fűznek.

Önmagukban a tények nem feltétlenül jogiak; akkor válnak azzá, ha a jogrendszer relevánsnak minősíti őket.

Ide tartozik az emberi magatartás, az emberi tulajdonság és állapot, események, melyek függetlenek az emberi magatartástól és az állami vagy hatósági aktusok.

A tárgyi perben kérdésként merülhet majd fel, hogy milyen jogi tény eredményezi a dologi jog megszerzésére irányuló folyamatban közvetlenül a dolog jogi „megszerzését”, a dologi jog keletkezését? Ez a jogi mozzanat azért fontos, mert meghatározza azt, hogy a jogi uralmat a dologi jog szerzője mikor nyeri el?

Gazdátlan dolog esetében a tulajdonszerzés szándékával való birtokba vétel, míg a találásnál, ha a találó mindent megtett annak érdekében, hogy a dolgot a tulajdonos visszakaphassa, és a tulajdonos meghatározott idő eltelte esetén sem jelentkezik a dologért.

Nézzük az első esetet.

Még ha a New York-i bíróság meg is ítéli a tulajdonjogot, a Bitcoin hálózat decentralizált. Nincs főhatalma vagy adminisztratív mechanizmusa a láncon belüli pénzeszközök mozgatására vagy újraelosztására a megfelelő privát kulcsok nélkül senkinek sem. Még a Bíróságnak sem. A blokklánc platformok kód által érvényesített konszenzus alapján működnek, ami azt jelenti, hogy az alaprétegű Bitcoin csomópont-üzemeltetők nem módosítják a főkönyvet egy helyi állami bírósági végzés alapján.

Nézzük a második esetet, hogy a felperesek mindent megtettek a Bitcoinok eredeti tulajdonosainak megtalálása és tulajdonuk visszaszolgáltatása érdekében?

Ez önmagában erősen vitaképes, mert mi az a minden, mit tettek meg a tulajdonosok feltalálása, mit a tulajdonuk visszaszolgáltatása érdekében, hol végződnek az ésszerűen elvárhatóság határai ezek kapcsán (elég-e egy weboldal, ahol közzétesszük a „hirdetményünket”, illetve elég-e kitenni egy op-return-nel egy „közleményt” a blokkláncra, aztán hadd szóljon?) de van itt egy praktikusabb, a megkereséséhez, ilyen szempontból közléshez köthető probléma is.

A felperesek jogi közleményeket küldtek a BTC címek P2PKH (Pay-to-Public-Key-Hash) verzióira. A tényleges több milliárd dolláros egyenlegek azonban az eredeti P2PK (Pay-to-Public-Key) szkriptekben vannak, ami valószínűleg jogilag érvénytelenné teszi az értesítési/közlési folyamatot.

A jogi közlésekhez (jognyilatkozatokhoz) fűződő joghatások határozzák meg ugyanis, hogy egy nyilatkozat mikortól és milyen feltételekkel vált ki jogkövetkezményt (pl. szerződéskötés, felmondás, stb)?

Mikor és hogyan jutott az eredeti tulajdonosok tudomására a közlés a távollevők között, ha eleve rossz címre mentek ki a közlések és tudjuk azt, hogy a távollevők közötti nyilatkozatok akkor válnak hatályossá, amikor az a címzett(ek)hez megérkeznek.

(Szerk: ezért is sérelmeztem én anno azt egy perben még nem ügyvédként, hogy a biztosító miért „sima” postai levélben küldte ki a felmondásáról szóló tájékoztatását, – amit a címzett soha meg nem kapott, és emiatt pár száz Ft díjelmaradásért meg is szűnt neki a kgfb-je, miért nem szántak rá egy kicsivel több pénzt (a kérdés költői volt, lásd még: biztosítói lobby) az ajánlott küldeményre, ha amúgy a biztosítási díjban volt ilyen célra vonatkozó „díjtétel” – a Bíróság elégséges közlésnek ítélte meg azt a tényt, hogy a biztosító sima levélben közölte a felmondást, (tv. alapján lehetett akkor) és nem találta aggályosnak azt, hogy az viszont így soha tudomására nem jutott a biztosítottnak).

Abban a nem várt esetben, ha valahogy mégis megnyernék a felperesek ezen pert, a fő hozománya a dolognak egy olyan jogi precedens lenne, amely a láncon belüli „alvó” címeket igényelhető elhagyott vagyonként kezelné, potenciálisan megnyitva az utat hasonló igénylések előtt máshol.

Ellenben nem oldaná meg a címeken lévő Bitcoinok átruházásának problémáját, maximum egy statikus állapotot rögzítene a külvilágban.

Amit pedig egy jogi ténnyel (tulajdonjog gyakorlása a blokkláncon) felül is lehetne írni.