Ha már nemrégiben többször is volt szó az ICO-ról, akkor most nézzünk meg egy, az ICO-hoz szorosan hozzákapcsolódó témát: a DAO-t.

Előljáróban két dolgot szeretnénk elmondani a mai poszt kapcsán. Az egyik az, hogy tekintettel arra, miszerint nincsen a DAO-nak egy teljesen kiforrott jogi definíciója (mi is csak Vitalik Buterin leírásából indulunk ki), nincsen jól működő gyakorlata és maga a DAO is többféle szerződést egyesít társasági jogi szemmel nézve, (hogy a szorosan hozzá kapcsolódó értékpapírjogról ne is beszéljünk) ezért elhelyezni is nehéz a jogi szabályozási területeken. Elképzelhető, hogy mi is rossz helyen keresgélünk jelen poszt soraiban. A másik pedig, hogy jelen írás nem az első valóban említésre méltó DAO-ról (Ethereum DAO projekt) szól (ami, mint tudjuk csúfos véget ért szól), hanem a DAO-ról, mint társasági formáról.

 A DAO (decentralized autonomous organization) (ön)meghatározása szerint egy decentralizált autonóm szervezet.

Decentralizált, mert a blokkláncon alapul, autonóm, mert független, magának „törvényt” szabó, és szervezet, mert meghatározott cél vagy célok megvalósítására létrehozott, a cél elérését szolgáló elemek funkcionális összekapcsolásából adódó formalizált struktúrák összessége. Önmagát a DAO blokkláncban (hálózatban) létezőnek és államokon kívülinek definiálja.

Jellemzően az Ethereumhoz kötődik, hiszen a „tagok” egymás közötti viszonyait az ún. okos szerződések szabályozzák. Itt fontos megállni egy pillanatra tisztázni azt, hogy ezek az okos szerződések azonban nemcsak a „tagok” egymás közötti viszonyát tudják szabályozni, ami az egyszerűbb eset, hanem a tagok összességéből előálló szervezetnek és a hozzá kapcsolható vagyonnak a külvilággal, tehát a DAO-n kívüli más szervezetekkel vagy individuumokkal való interakciója is szabályozható (elvileg!) az okos szerződések (vagy akár tokenek) által. Ez nem azt jelenti, hogy a külvilággal is minden esetben az okos szerződések révén kötnek szerződést, hanem hogy a külvilág felé történő – szervezeti szempontból – egységes akaratnyilvánítás szabályaira is érvényesek lehetnek az okos szerződések.

Maga a szervezet a blokkláncon alapul, ezért átláthatóak és jóváhagyhatóak a döntések a blokkláncon belül mindenkinek pl. a szavazat formájában (is). A DAO-nak nincsenek vezetői és menedzserei a szó klasszikus értelmében, hanem a szervezet működésének szabályai egy ún. okos szerződésbe vannak kódolva. Az emberi döntéseket igénylő kérdésekben az okos szerződés szabályai szerint lebonyolított szavazással hozhatnak határozatot közvetlenül a tagok. Innen már az is kiderülhet, hogy a DAO nem mentes az emberi “beavatkozástól”. A határozatot aztán az okos szerződések önműködően, vagyis autonóm módon végrehajtják és ezzel történik meg a kikényszerítésük is. A tagok között eldöntendő kérdések közt bármi lehet, kezdve azzal, hogy a cég mit csináljon és kivel dolgozzon, ezért milyen „bérezést” kapjon a dolgozó/közreműködő, egészen a jövőbeni fejlesztéseken át, adott esetben akár az elért profit felosztásának kérdéséig is.

A DAO-nak bár nincsenek a szó klasszikus értelmében vette menedzserei, de mégis léteznek ún. kontraktorok és kurátorok (gondnok) a tagok (ilyen szempontból befektetők) mellett.

A kontraktorok terjesztik elő a DAO szavaztra jogosult közösségének (tagok) a különböző projekt előterjesztéseket, azaz, hogy milyen projektek legyenek végrehajtva majd a később a DAO automizmusa (okos szerződések) által, míg a kurátorok olyan a DAO és az Ethereum fejlesztők/programozók és az Ethereum Közösség bizalmát élvező személyek, akik rábólintanak a kontrakorok személyére (a szerzőnek itt óhatatlanul a római szenátus fogalma villan be és lehet, hogy végső soron nem is áll ez messze a valóságtól 🙂

A résztvevők körében tehát vannak a kezdeti befektetést (coinért/tokenért) nyújtó tagok/befektetők, a kurátorok, és a kontraktorok. Ezen kívül helyezkedik el minden a DAO-val kapcsolatba lévő személy (bedolgozó, szerződéses partner, pénzügyi intézmény, stb.)

A DAO az eredeti koncepciója szerint non-profit, azaz nem a profit szerzés a deklarált célja, azonban a szerző véleménye szerint egy DAO a valóságban annyira lehetett volna non-profit, amennyire az alapítványok szoktak azok lenni (ti: semennyire). Tehát hiába mondjuk ki, hogy a DAO-k non-profitok, ha jól működő projekteket hajtanak végre, akkor előbb-utóbb DAC-cá, azaz decentralizált autonóm társasággá (decentralized autonomous corporation ) válnak. Ez az átváltozás a termelődő profit eredménye.

Buterin eredeti elképzelése szerint a DAC a DAO egy alfajtája, ahol az evolúció a decentralizált szervezettől (DO – decentralized organization) tart a DAO-n át az AI-ig, mint a legfejlettebb rendszerig. Buterin a DO-ra korábban a Bitcoint hozta fel példának, ami (akkor még!) nem rendelkezett ún. autonóm/saját intelligenciával (az autonóm intelligencia az emberek közötti interakció szabályait fekteti le az okos szerződések által). A DAO abban különbözik a DO-tól, hogy rendelkezik ún. autonóm intelligenciával és van neki ún. belső bevétele is, ami nagyjából a cash flow-al (cash in – cash out) azonos, tehát nem csak a tagok/befektetők által korábban összeadott anyagiakkal (tőke) gazdálkodik. Ez az értelmezés most talán majd megváltozni látszik az RSK érkezésével a Bitcoin kapcsán. Annyiban jelenleg is igaz, hogy a Bitcoin jelenleg nem képes osztalékot fizetni alapból a tagoknak/befektetőknek a sikeres projektekből származó bevétel után, míg a DAO és az Ethereum igen, attól függetlenül is, hogy mind a Bitcoin-nak, mint az Ethereumnak van tőzsdén jegyzett értéke.

Buterin gondolata szerint DAO az ún. belső bevétel nélkül nem más, mint DO, hiszen maga a szervezet (organization) is csak egy fórum a belső bevétel=vagy bármiféle bevétel és tőke nélkül (lásd még: G8-ak)

Itt azonban maga Buterin is érzi, hogy sikamlós terepre érkezett és ő maga is felvet jónéhány kérdést, amire a poszt jelen részénél fogunk kitérni.

Az első és legfontosabb, hogy elválik-e a DAO személyisége a tagok személyiségétől? Magyarul  jogképes-e a DAO, azaz a saját nevében jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat a tagoktól (természetes személyek) kvázi függetlenül?

Amennyiben ez nem történne meg, akkor a DAO nem lenne más, mint egyfajta polgári jogi társaság, aminek a belső viszonyai ún. szindikátusi szerződésben vannak rögzítve.

A Polgári Törvénykönyv alapján a polgári jogi társaság több személy szerződésileg megalapozott egyesülése egy közösen elérni kívánt cél előmozdítása érdekében. Mivel a társasági szerződés nem hoz létre a tagoktól elkülönült jogalanyt, a társaság nem minősül gazdálkodó szervezetnek. Tagjai személyes közreműködésre kötelezettek, az ügyvitelt közösen látják el és közös a nyereségből vagy veszteségből való részesedésük is. Felelősségük közvetlen és egyetemleges. A DAO ezek szerint inkább egy személyegyesítő, mintsem vagyonegyesítő társaság lenne, amennyiben a kezdeti befizetést a coinért/tokenért a részvétel minimális feltételeként tételezzük fel. A tulajdonközösségnél több, azonban a jogi személynél kevesebb. A külföldi/angol jogirodalomban a személyegyesítő társaságoknak alapvetően 2 formája van: a general partnership és a limited partnership. Az előbbi esetében minden tag felelőssége korlátlan, míg az utóbbinál a limited partner elsősorban a vagyoni hozzájárulás megfizetésére kötelezett (mintegy kvázi bt.-kültag), addig a general partner a társaság működtetéséért felelős (mintegy kvázi bt.-beltag).

Elképzelhető ilyen felfogása a DAO-nak (Buterin eredeti elképzelése szerint), ha és amennyiben a tagok egy olyan projekt vagy projektek megszervezése és végrehajtása céljából szerveződnek, ami a decentralizáltság keretei között sikeresebben kivitelezhető(ek), mintsem centralizálva és alapvetően nem az anyagi haszonszerzés a szervezet és a tagok célja.

A fentiek teljesülése esetén a tagok egymás közötti viszonyára inkább a szindikátusi szerződés a jellemző. Ezen szerződés alatt azt a megállapodást értjük általában (pontos definíció hiányában), amelyben a gazdasági társaság tagjai a társaságon belül egymással szembeni kapcsolatukat, együttműködésüket és elvárásaikat szabályozzák. A bírói gyakorlat alapján a szindikátusi szerződés olyan atipikus szerződés, amely a szerződő felekre érvényes kötelmi jogi kötelezettségvállalást keletkeztet, és amelyet olyan tartalommal kell teljesíteni, ahogy azt a felek választották. Ezek a társaságok gyakran a nyilvánosság teljes kizárása mellett működnek és kötnek ilyen szerződést, hivatkozva a tagok kapcsolatában keletkező üzleti titokra. Az üzleti titok a Polgári Törvénykönyv értelmében 3 fő jellemzővel rendelkezik: 1. a társaság gazdasági tevékenységéhez kapcsolódik, 2. méltányolható érdek fűződik a titokban maradásához, 3. nem áll fenn felróhatóság a jogosulti oldalon. Ez esetben (ti: ha a DAO egy polgári jogi társaság) a tagoknak ún. titokvédelmi megállapodásokat (confidentiality agreement ) is lehetséges vagy szükséges lenne kötniük egymással.

Ha a DAO-t ilyennek tételezzük, akkor a DAO kapcsán is felmerül a szindikátusi szerződéssel kapcsolatosan 2  kérdés:

1. El lehet-e térni a szindikátusi szerződésben a társasági szerződés rendelkezéseitől? A DAO esetében ez – tekintettel arra, hogy ilyen értelmezés szerint nem feltétlen kell „társasági szerződésnek” létrejönnie a blokkláncban – azt jelenti, hogy a jogkövetkezményeit illetően harmadik személyekre is kiható megállapodások kapcsán nem lehet biztosan tudni, hogy azokat (ti: megállapodásokat) mi szabályozza? Ha pedig létrehoznak a blokkláncon belül egy „társasági szerződést”, akkor az már nyilvános (lehet), nem biztos, hogy abban nem lehet leszabályozni a tagok egymás közötti viszonyát. A legjobb eshetőség még a 2 szerződés (társasági és szindikátusi) egymás mellett élése.
2. Ha a  DAO tagja nem tartja be a szindikátusi szerződésben rögzített megállapodást (pl. nem fizet be valami minimális (mondjuk) adminisztrációs díjat a működés kapcsán, akkor kikényszeríthető-e ez a társaság működése során a tagok által, illetve szankcionálható-e az ilyen magatartás?

Szerintünk az ilyen non-profit DAO elképzelés azon túl, hogy nem túl életszerű (a való életben a szindikátusi szerződést valamilyen formában a verseny korlátozására alkalmazzák) számos olyan kérdést is felvet, aminek a tisztázása erősen ajánlott egy ilyen DAO-ba történő belépés előtt.

A DAO másik értelmezése miszerint tagoktól elkülönült jogalanyisággal rendelkezik, van neki saját vagyona és valamilyen formában anyagi (de nem csak kizárólagosan arra) haszonra törekszik pedig inkább a DAC, vagyis a társaság és nem a (nagyobb) szervezet fogalmába illik bele. Magyarul az ilyen társaságokat gazdálkodó szervezeteknek szoktuk hívni, élve a magyar nyelv kifejező erejével:-)

Ezt a felfogást támasztja alá magának a DAO-nak a ( amerikai) jogi megítélése is, miszerint a DAO egy kockázati tőkét (venture capital) kezelő venture capital fund (kvázi kockázati tőke társaság/alap).

A klasszikus kockázati tőke-finanszírozás alatt az induló, nagy növekedési potenciállal rendelkező, innovatív, tőzsdén nem jegyzett vállalkozások hosszú távú finanszírozását értjük.

Itt tehát világos a kiinduló és a vég pont is és a szerző véleménye szerint sokkal életszerűbb is, mint a non-profit DAO ötlete. Minden „vállalkozás” sarokpontja a tőke és a kockázat fogalma. A nyereség orientált DAO-nál a tag/befektető az átadott tőkéért cserébe a vállalkozásból tulajdoni részesedést kap. Kockázatinak azért nevezhetjük, mert egy ilyen DAO-ba való befektetés nem kockázat nélküli (tehát, nem egy bank betét, bár ott is van kockázat), de nem is egy bankbetétnek a hozamát hozza jó esetben.

A klasszikus venture capital szakaszaiba/formáiba is jobban beillik a DAO, lásd alább azokat:

1. Seed financing, vagy magvető finanszírozás azon ügyleteket jelenti, amelyek a válllakozás alapításához, indításához nyújtanak tőkét.
2. Start-up financig, vagy induló tőke biztosítása, amely már működő, de terméket még nem értékesítő, nyereséget nem termelő társaság számára, termékfejlesztésre, kezdeti marketingre, a termék piaci bevezetésére nyújtanak finanszírozást.
3. Fledging capital vagy fejlesztési tőke, amely a termelés megkezdése utáni időszakot finanszírozza. Ilyenkor a termék már a piacon van, de a gyártás és az értékesítés felfuttatása további befektetéseket igényel és a cég cash flow-ja negatív így mindenképpen pótlólagos tőkére van szükség.
4. Expansion capital, vagy terjeszkedés finanszírozása, amelynek elsődleges célja a termelési kapacitás növelése, a piac- vagy termékfejlesztés.
5. Buy-out, vagy kivásárlási tőke, egy vállalkozás létező részvényeinek vagy üzletrészének megszerzése egy másik pénzügyi befektetőtől vagy más tulajdonosoktól.

A szerző azt valószínűsíti, hogy a DAO-ba „belépő”, oda pénzt elhelyező tagok 95%-a azt végső soron anyagi haszonszerzés miatt teszi és csak 5%-ot motiválhat maga a projekt non-profit módon történő végig vitele. Véleményünk szerint a belépő tagok 95%-a kvázi csendestárs (stiller Gesellschafter) kívánna lenni, azaz úgy venne részt az általa nem működtetett „vállalkozásban” a DAO-ban, hogy abból vagyoni betétje révén részesedik (erről majd a következő cikkünkben írunk, ahol a DAO-t pszichológiai szempontból elemezzük).

Ez esetben 2 helyről is remélhetnek profitot a DAO-ba belépők: osztalék, amit a DAO fizet ki nekik, illetve a DAO-ban részesedést jelentő tagsági jogaiknak az értékesítése.

Persze a DAO-k kockázati tőkeként, valamint kockázati tőke társaságként való kezelése nem problémamentes, hiszen a DAO-k nem felelnek meg a jelenlegi kockázati tőkére/kockázati tőke alapokra és társaságokra vonatkozó szabályozásoknak (pl: részvételi tőkebefektetés, ahol a finanszírozó szerepe általában nem merül ki a tőke biztosításában, hanem részt vállal a vállalkozás irányításában is, vagy a részvétel időtávlata (általában 3-7 év) + ezen társaságok általában tőzsdén még nem jegyzett vállalkozások, ahol később a tag vállalatot nem tőkekivonás útján hagyja el, hanem a tőkerész eladásával, stb.).

Nincsen tehát klasszikus értelemben megszerzendő céltársaság és klasszikus értelemben vett befektetési alap, hanem befektetők vannak, akik maguk alkotnak egy befektetésre törekvő társaságot.

A DAO – a fentiek alapján – természetesen sem az uniós (alternatív befektetési alapokról szóló), sem a magyar szabályozásba (a kollektív befektetési formákról és kezelőikről szóló 2014. évi XVI. törvény) nem illik bele. A magyar szabályozás szerint a kockázati tőkealap olyan zártvégű alternatív befektetési alap, melyet vállalkozás-fejlesztés finanszírozásának céljából hoztak létre és befektetési politikája szerint az összesített tőke-hozzájárulása és a le nem hívott tőkéje legalább 70%-át a vállalati fejlődés kezdeti szakaszában lévő kisvállalkozásokba fekteti, amelynek kollektív befektetési értékpapírjait zártkörűen kizárólag szakmai befektetők részére hozzák forgalomba, és amely nem tőkeáttétellel finanszírozott.

Egyrészt ugye nincsen befektetési alap, amely befektetne a társaságba, hanem önálló befektetők vannak, másrészt a DAO-ba befektetők nem (feltétlen) szakmai befektetők, ezért nem feltétlen van kiválasztási/értékelési folyamat a befektetés előtt, a leendő tagok/befektetők DAO értékelését ide nem értve. A szerző meglátása szerint a leendő tagok/befektetők inkább azt értékelik, hogy melyik DAO-ba fektessenek az ICO/token mechanizmus által, mintsem, hogy mélységeiben tanulmányoznák a DAO-ban később megtestesülő jogaikra és kötelezettségeikre vonatkozó – adott esetben még nem is létező – szabályozásokat.

(Megjegyezni kívánjuk, hogy ugyanígy nem illik egyébként bele a DAO a befektetési vállalkozásokról szóló 2007. évi CXXXVIII. törvénybe, valamint a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvénybe sem.)

Az ICO során kibocsátott tokeneket – vélhetőleg – a részesedési jogot megtestesítő ún. dematerializált digitális értékpapírnak (esetleg vagyoni értékú jognak) kellene tekintenünk, amennyiben azok nem testesítenek meg hitelviszonyt, azaz a DAO nem vállalt „kamatfizetést” meghatározott időre vonatkozóan. Ha megtestesítenek, akkor értelemszerűen „vegyes” (tagsági és hitelviszonyt) megtestesítő értékpapírként kellene őket kezelnünk. (Egy DAO létrehozása folyamán egyébként az ICO-nál jogi szempontból keverednek a megbízási, a letéti, a bizományosi szerződés, valamint a bizalmi vagyonkezelési szerződés elemei.)

Bár a DAO-t nem tételezhetjük teljesen kockázati tőketársaságnak/alapnak, azonban az azokra vonatkozó szabályok közül jó néhány ugyanúgy kérdés lehet, tekintettel arra is, hogy a DAO nem AI, vagyis igényel emberi beavatkozást/közreműködést is.

Amit feltétlen szükségesnek látszik rendezni a DAO és a tagok kapcsán azok az alábbi kérdések (a teljesség igénye nélkül) az alapító okiratban/okos szerződésben:

1. Felek meghatározása, felek azonosítására szolgáló adatok
2. Definíciók és a szerződésben használt fogalmak részletezése,
3. A szerződés céljának rögzítése, különös tekintettel a részesedés megszerzésére és arra, hogy a kijelölt projekteken túl végezhet-e még más tevékenységet a DAO?
4. A DAO létrehozására irányuló szándéknyilatkozat, esetleges képviselők megjelölése,
5. A DAO működtetésének alapelvei,
6. A DAO működési idejének meghatározása, a megszűnés/elszámolás kérdései,
7. Az (alap)tőkére és annak szolgáltatására irányuló feltételek meghatározása,
8. Az eredmény elosztásának módja, amely kitér a tőke visszaválthatóságának kérdésére, a nyereség felosztásának módja, kifizetésének részletszabályai,
9. A DAO tevékenységére vonatkozó korlátozások megnevezése (kölcsönfelvétel, hitelviszonyt megtestesítő dematerializált értékpapír kibocsátása, stb.)
10. A tagok/befektetők/tulajdonosok jogai. A tulajdonosok az irányításban nem vesznek részt/részt vesznek? Az operatív munkafolyamatok kapcsán kik végzik el azt, hogyan történik ezen személyek kijelölése (lásd még: 17. pont). Lézetik-e opciós jog egymás részesedése kapcsán?
11. A tagok/befektetők/tulajdonosok „kiszállási” lehetőségei,
12. Esetleges hitelezési és áthidaló finanszírozás nyújtására vonatkozó szabályok,
13. A felmerülő költségek számításának és viselésének módja, elszámolásuk, annak részeként az állandó költségek meghatározása és kifizetése,
14. A DAO számvitelére, beszámolójára vonatkozó szabályok,
15. Döntéshozatali rendszer a DAO-nál, tulajdoni hányadok és a hozzájuk kapcsolódó jogok megosztásának szabályai,
16. Képviseleti jogosultságok és szavatossági igények
17. DAO tulajdonában álló szellemi tulajdon (azaz a DAO tulajdonában lévő technológiai érték) kérdései,
18. Vegyes rendelkezések, köztük a mögöttes jogszabályok meghatározása, titoktartási nyilatkozatok és egyéb fontos megjegyzések.

A 18-as pontnál külön említést érdemel hogy mi történik a tagok/befektetők szempontjából esetlegesen a DAO tulajdonában álló szellemi tulajdonnal (azaz a DAO tulajdonában lévő technológiai értékkel)? Ezt a korábbi posztunkban is megemítettük már. Indokolt-e ilyen esetben a szellemi tulajdon regisztrált védelme, vagy elegendő oltalmat jelenthet a polgári jogi titokvédelem? Ki legyen a szabadalmas és a védjegy-jogosultja? Átruházhatóak legyenek-e a jogok? Hol indítsák meg a jogvédelmi eljárást? Milyen felmerülő költségei vannak az eljárásnak és a jogi oltalom fenntartásának? Egy esetleges szabadalmi eljárás kapcsán véleményünk szerint a szabadalmi jogok kapcsán a tagot/befektetőt a szabadalmi jogok nem illetik meg, annak ellenére sem, hogy adott esetben tag/befektető nyilvánvalóan tulajdonos is a DAO-ban.

Végezetül még 2 kérdéssel szeretnénk foglalkozni érintőlegesen.

A.) A kockázati tőkebefektetésekből való kiszállás (exit), azon belül is a tőzsdei/magán értékesítése a tagsági jogviszonynak.

B.) Adókedvezmények és az állami részvétel kérdésköre.

A.) A klasszikus kockázati tőkebefektetés kapcsán 5 meghatározó módja ismert az ún. kiszállásnak.

1. nyilvános részvénykibocsátás (initial public offering – IPO),
2. felvásárlás vagy fúzió,
3. a más befektetőnek való értékesítés,
4. a menedzsment általi kivásárlás
5. leírás

A tőzsdei kiszálláshoz egyértelműen szükséges, hogy a cég tőzsdén jegyzett legyen, részvényeivel ott kereskedhessenek. Igaz ez a DAO-ra is, tehát ahhoz, hogy pénzért megválhassunk a tagságunktól szükséges, hogy valamelyik digitális/krypto deviza tőzsdén értékesíteni tudjuk azt. Akár közvetenül, akár közvetve értékesítjük a DAO-ban lévő részesedésünket, felmerül kérdésként, hogy az új vásárló tag/befektető hogyan tudja a tagsági jogviszonnyal járó (szavazati, egyéb) jogait gyakorolni. Erre nézve – a korábban tárgyalt – DAO alapító okiratában/okos szerződésében megfogalmazottak adhatnak iránymutatást. Amint ennek lesz egy kiforrott gyakorlata, mi is tudósítani fogunk róla, de per pillanat ilyen tudásanyag még nem áll rendelkezésünkre.

B.) Tekintettel arra, hogy a blokklánc technológia kapcsán elképzelhető állami szerepvállalás is (lásd: előző cikk, pl.: az ún. közhiteles hatósági nyilvántartások kapcsán), ezért felmerülhet az állami szerepvállalás a DAO-ban. Az állami részvétellel megvalósuló befektetések a decentralizált blokklánc technológia kapcsán igen érdekes kérdéskör, tekintettel az állam szabályozó szerepkörére. Az ilyen DAO-k várhatóan más jellemzőket mutatnának, mint a piac többi szereplőjének DAO-ra vonatkozó gyakorlata, sőt lehet, hogy az alkalmazott technológia és az állami részvétel miatt csak DO-k lennének, ezért ezt most csak megemlítjük, mint szabályozandó jelenséget, de nem térünk ki rá.

Annál inkább a kontinensen egyedülállónak mondható szervezeti formára, a venture capital trustra (továbbiakban: VCT) aminek Nagy-Britanniában van érdemi gyakorlata. Ez a londoni értéktőzsdén jegyzett vállalkozás, amely kizárólag magas kockázatú, tőzsdén nem jegyzett kereskedelmi kisvállalatokba fekteti a vagyonát. A VCT tőkéjét magánszemélyek adják, akik befektetéseikért cserébe (amennyiben legalább 5 évig megtartják azt) jelentős adókedvezményben részesülnek. A VCT által fizetett osztalék teljes egészében mentes a jövedelemadó alól, valamint a részesedés értékesítésekor keletkezett bevétel szintén mentes a tőkejövedelmek adója alól.

Ennek mintájára elképzelhető lenne, akár egy a DAO-kat (főleg a technológiai innovációkat fejlesztőket/felvonultatókat) érintő adóügyi szabályozás is az állam részéről. Ezt a magunk részéről nagyon támgatandó ötletnek tartjuk és egyútal bíztatjuk is a szabályozó szerveket a megvalósítás útján történő elindulásra.

Végezetül annak a reményünknek adunk hangot, hogy sikerült valamit megmutatnunk a DAO-k izgalmas világából az alapvetően „száraz” jog és jogászi gondolkodásmód aspektusából is. Amennyiben szeretnéd használni a poszt tartalmát, mi nem bánjuk, csak légy oly kedves feltüntetni a szerző személyét is. 😉

Írta: dr. Varsányi Károly, ügyvéd

Ha tetszenek a posztok és szeretnéd támogatni a munkánkat, akkor itt megteheted:

BTC: 1G9ReJJUXqwwtAUCajzUk4GWm6BDWoKCCf

LTC: LPFXf42zHTgT8BAGmi2dgBKMUCpUJyYVxy

DASH: XuD7Am4yoyDh6tR3GdgWpFFMTnkEQ4KP26

ETH: 0xe984642d5f84e2043a535aba5b6c7ff1691ac15b

MONERO: 358a3bac054b9c91dfaf6f5b3a57cd43d92e4d8056127201a64067e55eff0607