Aki ismer vagy követ minket, az tudja, hogy időről-időre lehozzuk a magyar vonatkozású híreket, információkat.
Példának okáért nemsokára írunk majd a Crypto Trader Hungary FB csoport által szervezendő meetup-ról is, előtte azonban ismerkedjünk meg (pontosabban azok, akik előtt nem ismeretes) a Magyar Bitcoin Egyesülettel:
Az Egyesületről egy rövid Q&A formájában olvashattok:
1. Mikor alapítottatok az egyesületet és mi a pontos elnevezése, hol van a székhelye?
Neve:
Rövidített elnevezése: BTC Egyesület
Székhelye: 1025 Budapest, Vérhalom utca 40.
Alapításának időpontja: 2014.02.06.
2. Milyen célból, mit mond erről az alapszabaly?
Az alapszabály ezt írja:
-
a Bitcoin magyarországi, valamint nemzetközi üzleti- és magáncélú felhasználási lehetőségeinek elősegítése;
-
technikai felhasználás elősegítése, szoftverek, hardverek fejlesztése és elérhetővé tétele;
-
a Bitcoin gazdasági jelentőségének széleskörű megismertetése, hatóságokkal való elfogadtatása;
-
a Bitcoinnal kapcsolatos vállalkozásfejlesztés, vállalkozásokban való részvétel, támogatásuk és egyesületi vállalkozás elindítása, fejlesztése.
A gyakorlatban a legfőbb célunk egyértelműen a magyar államigazgatási, hatósági szervekkel történő kapcsolattartás, kapcsolatban vagyunk a Magyar Nemzeti Bankkal is. Internetes jelenlétünk célja elsősorban a Bitcoinnal kapcsolatos nemzetközi szabályozási gyakorlatok példáinak bemutatása, valamint a kriptovalutákkal kapcsolatos veszélyekre (pl. hatósági figyelmeztetésekre) történő felhívás.
(A digitalcash.hu őszintén örül a fenti válasznak és csak remélni tudja, hogy több eredménnyel jártatok, mint mi)
3. Miert az egyesületi formát választottátok, miért nem mondjuk az alapítványit ?
Az egyesületi cél eléréséhez ez a civil szervezeti forma volt a legegyszerűbben és legkevésbé bürokratikusan létrehozható, valamint kevésbé hordozza annak veszélyét, hogy pénzügyi visszaéléseket gyanítsanak a működése mögött.
4. Hány tagotok van?
10
5. Van-e tagdíj fizetési kötelezettség, ha van, ennek mekkora a mértéke?
A rendes tagok (és a pártoló tagok) tagdíjat fizetnek, minden év január 31. napjáig, ennek mértéke jelképes összegben került meghatározásra, amely a működés szerény költségeit fedezi – a törvényi szabályozásnak megfelelően.
6. Ki az egyesület képviselője?
Az egyesületet az elnök és az elnökség tagjai képviselik. A legutóbbi elnökség tagjai: dr. Pajor Dávid, Debreczeni Barnabás és Blummer Tamás.
7. Hogyan folyik az egyesület „gazdálkodása” az egyesületi cél kapcsán, milyen célokat/eseményeket valósítotok/valósítottatok meg eddig?
Az egyesületben minden teendőt a tagok önkéntes munkájával valósítottunk meg. Az egyesület által szervezett rendezvények felmerülő költségeit pedig a jelképes belépő díjak, vagy a tagdíjak fedezték.
A Bitcoin használatának jogi és adózási vonatkozásairól tartottunk több rendezvényt, valamint résztvettünk például a Bitcoin Budapest által szervezett Bitfilm fesztiválokon.
8. Van-e honlapotok, jelen vagytok-e a közösségi media oldalakon?
https://www.facebook.com/
9. Rendszeresen találkoztok-e egymással vagy ez nem jellemzo, inkább csak területileg vannak megszervezve a találkozók? (pl: XY megyeiek, stb.)?
Főleg interneten tartjuk egymással a kapcsolatot, illetve az egyesület által szervezett rendezvényeken találkozunk. Országos szervezete nincsen az egyesületnek.
10. Vannak-e említésre méltó nemzetközi kapcsolataitok?
Nincsenek még.
11. Kaptok-e/kaptatok-e támogatást, adományokat, (amennyiben közhasznúak vagytok) akár adójogi értelemben is?
Nem.
12. Mi a véleményetek a mo.-i kripto közösségekről, ismeritek-e őket?
Tudunk több trader illetve peer-to-peer váltó csoportól, illetve kriptopénzekkel foglalkozó egyéb csoportokról. Az egyesület tagjai számos ilyen csoportnak is tagjai, de egyesületként, egyesületi minőségben nem tartjuk velük a kapcsolatot, mert az egyesület létrehozásának központi célja és szerepe a szabályozókkal való kapcsolattartás volt, az egyesületi formát elsősorban kifejezetten erre használjuk.
Köszönjük a válaszokat Raskó Gabriellának és Debreczeni Barnabásnak.
Leave A Comment Válasz megszakítása
This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.
Üdvözöljük a blokklánc jogász weboldalán
Legfrissebb bejegyzéseink
Címkefelhő
Archívum
- 2025. március (15)
- 2025. február (16)
- 2025. január (30)
- 2024. december (25)
- 2024. november (26)
- 2024. október (23)
- 2024. szeptember (26)
- 2024. augusztus (27)
- 2024. július (25)
- 2024. június (16)
- 2024. május (21)
- 2024. április (23)
- 2024. március (24)
- 2024. február (25)
- 2024. január (24)
- 2023. december (24)
- 2023. november (28)
- 2023. október (13)
- 2023. szeptember (26)
- 2023. augusztus (13)
- 2023. július (15)
- 2023. június (15)
- 2023. május (12)
- 2023. április (11)
- 2023. március (21)
- 2023. február (12)
- 2023. január (19)
- 2022. december (14)
- 2022. november (20)
- 2022. október (15)
- 2022. szeptember (13)
- 2022. augusztus (10)
- 2022. július (13)
- 2022. június (12)
- 2022. május (17)
- 2022. április (14)
- 2022. március (8)
- 2022. február (9)
- 2022. január (17)
- 2021. december (12)
- 2021. november (15)
- 2021. október (15)
- 2021. szeptember (20)
- 2021. augusztus (20)
- 2021. július (18)
- 2021. június (32)
- 2021. május (26)
- 2021. április (32)
- 2021. március (24)
- 2021. február (21)
- 2021. január (29)
- 2020. december (26)
- 2020. november (25)
- 2020. október (31)
- 2020. szeptember (25)
- 2020. augusztus (23)
- 2020. július (21)
- 2020. június (14)
- 2020. május (12)
- 2020. április (13)
- 2020. március (14)
- 2020. február (7)
- 2020. január (10)
- 2019. december (16)
- 2019. november (12)
- 2019. október (14)
- 2019. szeptember (15)
- 2019. augusztus (18)
- 2019. július (20)
- 2019. június (25)
- 2019. május (21)
- 2019. április (20)
- 2019. március (23)
- 2019. február (18)
- 2019. január (24)
- 2018. december (19)
- 2018. november (22)
- 2018. október (21)
- 2018. szeptember (25)
- 2018. augusztus (19)
- 2018. július (19)
- 2018. június (18)
- 2018. május (24)
- 2018. április (21)
- 2018. március (19)
- 2018. február (20)
- 2018. január (27)
- 2017. december (22)
- 2017. november (23)
- 2017. október (22)
- 2017. szeptember (23)
- 2017. augusztus (30)
- 2017. július (26)
- 2017. június (23)
- 2017. május (23)
- 2017. április (9)