Ébredezik a Jegybank.
-
Szerződr. Varsányi Károly
-
Kommentek0 Komment
-
Kategória
Nagyon helyesen.
Korábban többször írunk az ún. digitális jegybankpénz fogalmáról.
Ott és akkor azon tűnődtünk, hogy lehet-e vagy van-e esélye az ilyen pénzeknek a kriptopénzek mellett?
Nálunk ez “mellett” és nem “helyett”, mert valamilyen formában meg kell történnie a decentralizációnak.
Ugyanakkor az is világos előttünk, hogy az államnak, államoknak igenis lépnie kell a “fenyegető” veszély kapcsán, mert a multik nem fognak felhagyni az adat és pénz monopolizációs törekvéseikkel.
Ahogy ezt nemrégen egy interjúban is elmondtuk:
“Muszáj, hogy legyen lehetőség a szabályozásra. Ugyanis, ha nem kezdjük el azt legalább az 1.0-ás verzióban, akkor nagyon nehéz lesz, amikor a felgyorsult gazdasági átalakulás kellős közepén (ha nem vagyunk már ott) kell majd. Ez jogi szükségszerűség is, ha csak azt nézem, hogy, amit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére! “
valamint:
” Gondoljunk csak az MNB műhelytanulmányára az ún. digitális jegybankpénz fogalmára, ami a digitalcash-en is megjelent. Ha az állam szeretné a saját elképzeléseit érvényesíteni, akkor hasznos, ha megismerkedik a területen meglévő más szereplők elképzeléseivel is.
Amire igény van, arra kereslet is lesz. Egy infláció mentes, közvetítő nélküli, határokon átívelő, lefoglalhatatlan és gyors átutalási és fizetőeszköz rendszerre pedig úgy tűnik, hogy igény van.
Az uniós államoknak pedig kicsit komolyabban kellene vennie az olyan „versenytársak” szerepét, mint a Google és a Facebook, stb. Most még van/lehet beleszólásuk az események menetébe, ez a lehetőség később már nem biztos, hogy meglesz. Ahogy az oldalamon is többször írtam, verseny folyik a digitális bizalmi körök kialakításáért és a digitális bizalom megszerzéséért. Ezt az EU-nak is tudomásul kell vennie.”
Most úgy tűnik, hogy ébredeznek a Jegybankok, vagy legalábbis az MNB.
Idéznék az MNB Tanszék blogjából:
Amit látnak, hogy meg fog változni:
“a pénz alapvetően a kereskedelmi bankok hitelezési tevékenysége révén kerül forgalomba, és a hitelek visszafizetésével kerül ki a forgalomból, miközben a kereskedelmi bankok bonyolítják le a fizetési forgalmat a jegybank felügyelete és támogatása mellett, amely mögött végső soron az állam áll költségvetési – adókivetési és költekezési – kapacitásával.”
Ahogyan meg fog változni:
“lehetnek alternatív megoldások a közvetlen jegybanki pénzkibocsátás mellett, mint a kiszervezés (franchise-ba adás) a jegybanki felügyelet megtartása mellett, vagy állami támogatás nyújtása a kockázatok és veszteségek ellentételezésére a magánszektor számára.”
A Facebook/Google féle adat és pénz monopolizáció kapcsán pedig:
“fennáll a veszélye a monopolhelyzet kialakulásának. Ezt a veszélyt láthatjuk számos más elektronikus hálózati iparág esetében, mint az online kereskedelem vagy a „közösségi” média. A rendelkezésre álló információk alapján a digitális jegybankpénz kibocsátását fontolgató 11 jegybank közül négy jelölte meg lehetséges célként a monopolizáció megakadályozását”
Ez már valami, de itt kár lenne megállni. Törvényt kellene hozni, hadd örüljön Sandy Pentland és a digitalcash.hu (nevet).
Reményeim szerint ilyesmiről is fogunk beszélgetni az idei Fintechshow-n az MNB képviselőivel.
A kerekasztal beszélgetésre mindenkit szeretettel hívok.
Leave A Comment Válasz megszakítása
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Üdvözöljük a blokklánc jogász weboldalán
Legfrissebb bejegyzéseink
Címkefelhő
Legfrissebb hozzászólások
- dr. Varsányi Károly - Olvasói vélemény az ex InLock korai kifizetésről.
- atti - Olvasói vélemény az ex InLock korai kifizetésről.
- dr. Varsányi Károly - 2 kérdés az ex InLock Vigiler.io kapcsán.
- Sobrijozska - 2 kérdés az ex InLock Vigiler.io kapcsán.
- dr. Varsányi Károly - Aranyvízum? Miért nem Bitcoin alapon?
Archívum
- 2024. október (8)
- 2024. szeptember (26)
- 2024. augusztus (27)
- 2024. július (25)
- 2024. június (16)
- 2024. május (21)
- 2024. április (23)
- 2024. március (24)
- 2024. február (25)
- 2024. január (24)
- 2023. december (24)
- 2023. november (28)
- 2023. október (13)
- 2023. szeptember (26)
- 2023. augusztus (13)
- 2023. július (15)
- 2023. június (15)
- 2023. május (12)
- 2023. április (11)
- 2023. március (21)
- 2023. február (12)
- 2023. január (19)
- 2022. december (14)
- 2022. november (20)
- 2022. október (15)
- 2022. szeptember (13)
- 2022. augusztus (10)
- 2022. július (13)
- 2022. június (12)
- 2022. május (17)
- 2022. április (14)
- 2022. március (8)
- 2022. február (9)
- 2022. január (17)
- 2021. december (12)
- 2021. november (15)
- 2021. október (15)
- 2021. szeptember (20)
- 2021. augusztus (20)
- 2021. július (18)
- 2021. június (32)
- 2021. május (26)
- 2021. április (32)
- 2021. március (24)
- 2021. február (21)
- 2021. január (29)
- 2020. december (26)
- 2020. november (25)
- 2020. október (31)
- 2020. szeptember (25)
- 2020. augusztus (23)
- 2020. július (21)
- 2020. június (14)
- 2020. május (12)
- 2020. április (13)
- 2020. március (14)
- 2020. február (7)
- 2020. január (10)
- 2019. december (16)
- 2019. november (12)
- 2019. október (14)
- 2019. szeptember (15)
- 2019. augusztus (18)
- 2019. július (20)
- 2019. június (25)
- 2019. május (21)
- 2019. április (20)
- 2019. március (23)
- 2019. február (18)
- 2019. január (24)
- 2018. december (19)
- 2018. november (22)
- 2018. október (21)
- 2018. szeptember (25)
- 2018. augusztus (19)
- 2018. július (19)
- 2018. június (18)
- 2018. május (24)
- 2018. április (21)
- 2018. március (19)
- 2018. február (20)
- 2018. január (27)
- 2017. december (22)
- 2017. november (23)
- 2017. október (22)
- 2017. szeptember (23)
- 2017. augusztus (30)
- 2017. július (26)
- 2017. június (23)
- 2017. május (23)
- 2017. április (9)