Úgy tűnik, hogy eljött a Minsky pillanat.
-
Szerződr. Varsányi Károly
-
Kommentek0 Komment
-
Kategória
„A helyzet annál is rosszabb, mint amitől féltünk”– jelentette ki a katasztrófa sújtotta területnek minősített New York állam kormányzója kedden. Az Egyesült Államokban összesen már 53 ezer igazolt eset van, kedden közel 10 ezer új fertőzést regisztráltak. Eddig 698 halálos áldozata van a gyorsan terjedő járványnak, ami már mind az ötven tagállamban jelen van. A 19 milliós New York állam számít a legnagyobb gócpontnak az Államokban, már több mint 26 ezer fertőzöttet vettek nyilvántartásba, és a halottak száma is elérte a 271-et.” A gazdasági következmények is szinte beláthatatlannak tűnnek.
Február 26-án írta a digitacash.hu az alábbiakat:
„Alkalmas lehet-e a Corona vírus, – akár szándékoltan, akár szándékolatlanul arra -, hogy aztán azzal (ti: a vírussal) lehessen megmagyarázni a gazdasági történéseket?
Hyman Minsky amerikai közgazdász után Minsky-pillanatnak nevezzük azt a pillanatot, amikor egy látszólag megingathatatlan pénzügyi-gazdasági rendszer egy szempillantás alatt összeomlik. Ilyen pillanat sok volt már a világtörténelemben egyébként. Kérdés, hogy tavaly mondjuk erről beszélt-e Ray Dalio vagy csak beugratós játékot űzött saját célok érdekében?
Minsky ezt először egy 1964-es cikkében írta le, amikor is – mint posztkeynesiánus tanokat hirdető közgazdász – annak az aggodalmának adott hangot, hogy esetleg a pénzügyi piacokat veszély vagy összeomlás fenyegeti.
Minsky ugyanis már akkor! aggodalommal figyelte a pénzügyi piacok deregulációját, az adósságfelhalmozásból finanszírozott növekedést, és a hozzá kapcsolódó általános eufóriát.
Elmélete szerint ugyanis a pénzügyek hosszú fejlődési ciklusainak a végén a mély depressziót elindító eseménynek nem kell igazán komolynak lennie ahhoz, hogy igazán komoly következményekhez vezessen.
A pénzügyi piacokról a reálgazdaságra is átterjedő globális krach tehát nem mai keletű dolog.
Hogy jelen pillanatban ennek nyitányát látjuk vagy valami mást, azt egyelőre még nem lehet megmondani.
Úgy tűnik, hogy most már meg lehet mondani, hogy inkább láttuk a Minksy pillanat nyitányát, mintsem mást.
Ha tetszenek a posztok és szeretnéd támogatni a munkánkat, akkor itt megteheted:
BTC: 1G9ReJJUXqwwtAUCajzUk4GWm6BDWoKCCf
LTC: LPFXf42zHTgT8BAGmi2dgBKMUCpUJyYVxy
DASH: XuD7Am4yoyDh6tR3GdgWpFFMTnkEQ4KP26
ETH: 0xe984642d5f84e2043a535aba5b6c7ff1691ac15b
MONERO: 358a3bac054b9c91dfaf6f5b3a57cd43d92e4d8056127201a64067e55eff0607
Leave A Comment Válasz megszakítása
This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.
Üdvözöljük a blokklánc jogász weboldalán
Legfrissebb bejegyzéseink
Címkefelhő
Archívum
- 2025. április (21)
- 2025. március (28)
- 2025. február (16)
- 2025. január (30)
- 2024. december (25)
- 2024. november (26)
- 2024. október (23)
- 2024. szeptember (26)
- 2024. augusztus (27)
- 2024. július (25)
- 2024. június (16)
- 2024. május (21)
- 2024. április (23)
- 2024. március (24)
- 2024. február (25)
- 2024. január (24)
- 2023. december (24)
- 2023. november (28)
- 2023. október (13)
- 2023. szeptember (26)
- 2023. augusztus (13)
- 2023. július (15)
- 2023. június (15)
- 2023. május (12)
- 2023. április (11)
- 2023. március (21)
- 2023. február (12)
- 2023. január (19)
- 2022. december (14)
- 2022. november (20)
- 2022. október (15)
- 2022. szeptember (13)
- 2022. augusztus (10)
- 2022. július (13)
- 2022. június (12)
- 2022. május (17)
- 2022. április (14)
- 2022. március (8)
- 2022. február (9)
- 2022. január (17)
- 2021. december (12)
- 2021. november (15)
- 2021. október (15)
- 2021. szeptember (20)
- 2021. augusztus (20)
- 2021. július (18)
- 2021. június (32)
- 2021. május (26)
- 2021. április (32)
- 2021. március (24)
- 2021. február (21)
- 2021. január (29)
- 2020. december (26)
- 2020. november (25)
- 2020. október (31)
- 2020. szeptember (25)
- 2020. augusztus (23)
- 2020. július (21)
- 2020. június (14)
- 2020. május (12)
- 2020. április (13)
- 2020. március (14)
- 2020. február (7)
- 2020. január (10)
- 2019. december (16)
- 2019. november (12)
- 2019. október (14)
- 2019. szeptember (15)
- 2019. augusztus (18)
- 2019. július (20)
- 2019. június (25)
- 2019. május (21)
- 2019. április (20)
- 2019. március (23)
- 2019. február (18)
- 2019. január (24)
- 2018. december (19)
- 2018. november (22)
- 2018. október (21)
- 2018. szeptember (25)
- 2018. augusztus (19)
- 2018. július (19)
- 2018. június (18)
- 2018. május (24)
- 2018. április (21)
- 2018. március (19)
- 2018. február (20)
- 2018. január (27)
- 2017. december (22)
- 2017. november (23)
- 2017. október (22)
- 2017. szeptember (23)
- 2017. augusztus (30)
- 2017. július (26)
- 2017. június (23)
- 2017. május (23)
- 2017. április (9)