A rövid válasz erre az, hogy nem. Na, de miért nem?

Több posztunkban is írtunk már erről, de akkor most talán nézzünk meg egy másik nézőpontot.

Általánosságban véve a pénz a bankjegy és az érme, amely egyben egy adott állam törvényes fizetőeszközének megjelenési formáit jelöli.

A pénznek azonban van egy értéke és egy ára is. Ezen megállapítás Ludvig von Mises ún. regressziós elmélete alapján abból vezethető le, miszerint a pénzt azért fogadják el, mert egy meghatározott vásárlóerőt kifejező árura vezethető vissza.

(Misesről olvashattunk már mondjuk az ún. sound money fogalma kapcsán is jelen oldal hasábjain is.)

Mises tanára, Carl Menger ugyanis bebizonyította, hogy maga a pénz a piacról származik.

Nem az államtól és nem a társadalmi szerződésből. A pénz fokozatosan jelenik meg, amikor a monetáris vállalkozók az áru ideális formáját keresik a közvetett cseréhez. Ahelyett, hogy pusztán cserélnének egymással, az emberek az ilyen jószágot nem fogyasztáshoz, hanem kereskedelemhez szerzik meg. Tehát a pénz vagy ilyen szempontból csereeszköz piacképes árucikk.

Itt tehát nem szükségszerűen, de elválhat vagy elválik a pénz, a fizetőeszköz és a törvényes fizetőeszköz fogalma.

A konvencionális megközelítés szerint a törvényes fizetőeszköz akkor látja el a pénz funkcióit, ha a társadalmi közmegegyezés támogatja az állami deklarációt.

Ehhez képest napjaink bankszámlapénze a kereskedelmi bankok által teremtett pénz, amely a bankban bármikor beváltható törvényes fizetőeszközre, a beválthatóságért pedig a kibocsátó bank felel, így a bankszámlapénzbe vetett bizalom a bankba vetett bizalomnak felel meg.

Na, de miért újszerű mondjuk a Bitcoin és miért nem válhat el a blokklánctól, mint hálózattól?

A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) értelmezésében a tágabb értelemben vett elektronikus pénznek (e-money) minősül minden olyan érték, amelyet elektronikusan tárolnak olyan eszközökön, mint a számítógép merevlemeze vagy egy chipkártya.

A tágabb értelemben vett elektronikus pénz fogalmába tartoznak a digitális pénzek, akár központi kibocsátással, akár decentralizált formában jöttek vagy jönnek létre.

Szűkebb értelemben vett elektronikus pénznek viszont csak az tekinthető, amit az egyes országok jogrendszere kifejezetten elektronikus pénznek minősít, azaz egy ország törvényes pénznemében denominált, jegybankpénzre vagy kerbankpénzre vagy készpénzre névértékén beváltható.

Az IMF meghatározása szerint a digitális pénznem valamely
digitális (elektronikus) formában megjelenő értéket jelent, amely lehet törvényes fizetőeszközben denominált (ilyen pl. a PayPal) vagy valamilyen egyéb, saját elszámolási egységben denominált – ez utóbbi esetben már virtuális pénznemekről beszélhetünk.

Ezen belül a konvertibilis virtuális pénznem a valós élet termékeire, szolgáltatásaira is igénybe vehető vagy pénzre váltható, szemben azzal, amikor egy adott virtuális pénznem csak a megfelelő virtuális világon belül használható fel (nem konvertibilis virtuális pénznem).

Korábban értekeztünk már a virtuális dologról és a virtuális vagy digitális tulajdonjog fogalmáról.

A digitális tulajdonjog alatt azt értjük, hogy minden tárgy birtokosának joga van rendelkeznie a tárgyhoz kapcsolódó minden elérhető adattal digitálisan is. Ez ugye értelmezhető adatkereskedésként is.

A digitális tulajdonjog tartalmai elemei kötött olyan jogosultságok vannak, hogy ki olvashatja, ki írhatja (konstitutív hatály), ki módosíthatja, ki törölheti az adatot?

A Bitcoin pedig egy olyan pénz, ami pontosan egy ilyen digitális tulajdonjogot testesít meg, hiszen a nemlétező Satoshi Nakamoto által a white paper-ben leírt digitális aláírás vagy privát kulcs egy digitális tulajdonjogot testesít meg, azzal, hogy az írás és olvasás a felhasználó, míg az módosítás és törlés a hálózat többi tagja kezében van.

A Bitcoin pont emiatt egy olyan érték, ahol a fizetőeszköz értéke pontosan a hálózat értékétől függ, hiszen a Bitcoin egyszerre fizetési rendszer és pénz.

A fizetési rendszer az érték forrása, míg a könyvelési egység pusztán kifejezi ezt az értéket árban.

A pénz és a fizetés egysége igencsak szokatlan koncepció, hiszen mindannyian megszoktuk, hogy a valutára a fizetési rendszerektől elkülönítve gondolunk.

A pénzátutalás napjainkban külső szolgáltatóktól függ ugye. Használatukhoz létre kell hozni velük az úgynevezett “bizalmi kapcsolatot“, vagyis azt, hogy az ügyletet szervező intézménynek el kell hinnie, hogy fizetni fogunk.

Ezzel szemben a Bitcoinnál a hálózatra és azok fenntartóira van szükségünk. A hálózatot ugye blokkláncnak hívják. Ez egy főkönyv, amely a digitális felhőben, egy elosztott hálózatban él, és elvileg bárki bármikor elérheti. Sőt! Nemcsak elérheti, hanem minden felhasználó gondosan figyelemmel kíséri.

Lehetővé teszi a biztonságos és nem megismételhető információfájlok átvitelét egy személytől bármely más személyhez a világ bármely pontján, és ezeket az információbiteket a tulajdonjog digitális formáján keresztül biztosítja.

Ezen felhőalapú főkönyv feltalálása tette lehetővé a tulajdonjogok ellenőrzését anélkül, hogy valamilyen harmadik féltől származó bizalmi ügynökségtől kellene függenie.

A protokoll célja mélyebben viszont az, hogy összefonja a valuta funkciót egy fizetési rendszerrel. A kettő pedig teljesen összekapcsolódik a Bitcoin kód struktúrájában. Ez az összefüggés különbözteti meg a bitcoint a meglévő nemzeti pénznemektől, és valójában a történelem bármely pénznemétől.

Pontosan ezért nem válhat el a Bitcoin a blokklánctól. Ha ugyanis lehetséges lenne, hogy a blokklánc valahogy elkülönüljön a bitcointól, akkor a valuta értéke azonnal nullára esne.

Ugyanis, ha társadalmi szerződés vagy állami akarat garantálja az elfogadását és értékét, akkor meg is szűnik az a cél, amiért létrehozták. Ezért nem lehet önmagában stabilcoin sem, és éppen ezért volatilis is.

A bitcoin értékajánlata tehát kötődik a csatolt fizetési hálózathoz.

Nem a valutaegységbe van beágyazva, hanem inkább a briliáns és innovatív fizetési rendszerbe, amelyen a bitcoin él.