Sokszor találkozhat a kriptos területre érkező az ún. “sound money”, szilárd pénz, megbízható pénz, vagy még inkább jó pénz fogalmával.

Honnan lehet ez nekünk ismerős? Mondjuk a Gresham tételről, miszerint a rossz pénz kiszorítja a jót.

A Sir Thomas Greshamnek tulajdonított törvény szerint a rossz pénz (akkoriban névértékénél alacsonyabb nemesfém-tartalmú pénz) kiszorítja a jót.

Ezt azt jelenti, hogy a hétköznapokban az emberek a rossz pénzt használják az egymás közötti tranzakciókban, míg a jó pénzt szépen felhalmozzák maguknak. A tranzakciós funkciót tehát a „rossz” pénz tölti be, a tartalék(olás) funkciót pedig a „jó” pénz, ami ezáltal egyre inkább eltűnik a forgalomból, hiszen az emberek kivonják onnan.

Az elmélet szép is, meg régi is, ugyanakkor nem feltétlen idejemúlt.

Hol látunk valami hasonlót ma a pénzügyekben? A DeFi területén, ahol kőkemény vadnyugat van (lásd például: Sushi swap esete nemrég).

A DeFi kétségtelenül veszélyes terület. Kiberbűnözők fosztják ki a gyanútlan befektetőket, csomópont üzemeltetőket, illetve rosszul tervezett projektek hasalnak hatalmasakat.

Amiért számomra mégiscsak érdekes, az a DeFi szabad piac kísérlete, vagyis annak a próbálgatása, hogy bízzuk rá a szabad piacra azt, hogy meghatározza az egymás mellett létező pénzek és tokenek értékét.

Ha példának okáért a Bitcoin a számvitel pénze, akkor a legtöbb ügyletet BTC-ben számolják, a többi “pénzt” pedig BTC-ben meghatározott, szabadon ingadozó áron fogják átváltani.

Ha egy termék ára BTC-ben kifejezve mondjuk tizenötször nagyobb, mint a másik pénzében, akkor az árfolyam 1:15 lesz. Ha nem, kifizetődő lesz az egyikből a másikba való átváltás egészen addig, amíg el nem érik az egyenlőséget.

Tehát ha az árak tizenötször nagyobbak egyéb pénzben kifejezve, mint BTC-ben, míg mondjuk az egyéb pénz/BTC aránya 20:1, az emberek sietve eladják termékeiket BTC-ért, majd egyéb pénzt vásárolnak, végül pedig visszavásárolják a termékeiket egyéb pénzért, a folyamat során tisztes hasznot realizálva.

A DeFi tehát teret ad annak a kísérletnek, amely arra irányul, hogy a szabad piac határozza meg a pénz/fizetőeszköz mennyiségét és értékét is, azaz a szabad piac határozza meg azt, hogy mit is használ pénznek/fizetőeszköznek (amennyiben a tokeneket elfogadjuk fizetőeszköznek és egyelőre úgy tűnik, hogy a népek a DeFi kapcsán nagyon is elfogadják annak).

A pénz mindig is problematikus területnek számított, amióta közgazdaságtan létezik.

Mi a pénz értéke, mekkora mennyiségnek “kell” léteznie belőle? Kell-e csökkenteni vagy növelni a mennyiségét? Kinek? Ezek örök kérdések a pénz kapcsán.

A pénz az a gazdasági terület, amelyet a Kormányok évszázadokon átívelő beavatkozása legjobban behálózott és összegabalyított. A teljes pénzügyi rendszert, annak teljes egymásra épültségét, számtalan összetevőjét, talán nincs ember, aki 100%-ban érti és érzi.

Sok közgazdász azt mondja, hogy a pénzt a Kormány(ok)nak kell előállítania és a Kormánynak is kell szabályoznia.

Számukra elképzelhetetlen a pénz szabad piaca és a Kormány általi bevatkozást sem a szabad piacba való beavatkozásnak fogják fel, hanem szükségszerű folyamatnak.

A Kormányoknak érméket “kell” verni, papírpénzt nyomtatni, meghatározni a törvényes fizetőeszközt, központi bankokat létrehozni, pénzt pumpálni ki és be a gazdaságba, „stabilizálnia az árszintet,” stb.

Aztán, ha véletlen becsúszik egy Venezuela vagy Argentína, akkor ironikus módon széttárják a kezüket, hogy béna/dilettáns/rosszindulatú/naiv volt a Kormány, mert a széllel szembe pisilt, a szabad piac meg móresre tanította.

Napjainkban a pénz vásárlóerejének nagy ingadozása, például a Federal Reserve Note esetében, ugyanabból a pénzmanipulációból származik, amely éppen az általa okozott probléma megoldására szolgál.

Ne felejtsük el azt sem, hogy a pénznek haszna is van, amely bizony lecsapódhat a pénz előállítójánál, amennyiben elfogadjuk azon egyszerű állítást, hogy a pénz árucikk, azt előállítják nekünk.

Talán említettem már, hogy vannak olyanok akik a Központi bankokat marxista jellegű intézményeknek gondolják.

Az 1848-as Kommunista Kiáltványban Karl Marx és Friedrich Engels összeállította a kommunizmus megalapozásához szükséges intézkedések listáját.

Az 5. intézkedés a következőképpen szól: A hitel központosítása az állam kezében, állami tőkével rendelkező nemzeti bank és kizárólagos monopólium révén.

Nem mindenki ért egyet ugyanakkor azzal, hogy a pénzt központilag kell előállítani az emberek számára.

Ők azt a kérdést teszik fel, hogy lehetséges-e a pénz szabad piaca, úgy, mint bármilyen más terméké vagy szolgáltatásé? Milyen formát öltene egy ilyen piac és milyen hatása lenne a különféle állami irányításokra? Erősítené vagy gyengítené azokat?

Ezek közé az emberek közé tartozott Ludwig von Mises osztrák közgazdász (1881–1973) is, (aki meglepő módon az osztrák közgazdaságtani iskolához tartozott) és aki a szilárd vagy jó pénz (a sound money) nevet adta a szabad piaci pénznek.

Ahogy Mises fogalmazott: A jó pénz 2 elvnek felel meg.

1. A jó pénzt a piac választja és fogadja el általánosan használt csereeszköznek (ez az ún. megerősítő elv).

2. A kizáró vagy negatív elv pedig az, hogy ez a pénz megakadályozza a kormány beavatkozásra való hajlandóságát a valutarendszerbe.

A jó pénz tehát olyan pénz, amely hosszú távon nem hajlamos a vásárlóerejének hirtelen felértékelődésére vagy leértékelődésére és amelyet a szabadpiaci rendszerben rejlő önkorrekciós mechanizmusok segítenek.

Érdekes módon a jó pénzt fel lehet fogni jogilag értelmezve is. A polgári szabadságjogok és az ún. privát autonómia felől szemlélve.

Nem is kell messzire mennünk, hogy meglássuk, hogy az ún. társasági pénzek esetleges térnyerése az állami pénzek terhére, miként tenné az egyszerű állampolgárt cseberből vederbe.

A polgári szabadságjogokat a kormányok despotikus behatolásával szembeni védelmének eszközeként hozták létre. A szabadságjogoknak vannak különböző fajáti, garanciái, stb., ideológiailag pedig az alkotmányjog és alapjogok közé sorolhatóak.

A DeFi számomra egy olyan “homokozó”, ahol próbálnak visszatérni a jó pénzhez. Egyfajta “make the money great again.”

A szabad piaci pénz hívők szerint ehhez elsősorban az állami pénztermelési monopólium megszüntetésére és a pénz szabad piacának megnyitására van szükség.

A pénz szabad piaca azt jelenti, hogy az emberek szabadon választhatják ki a felhasználni kívánt pénzt, azaz szabadon választják meg a fizetőeszközöket egymás számára.

Jómagam ugyan nem szálltam be aktívan a DeFi-s területre, de természetesen blokklánc jogászként figyelemmel kísérem az ott folyó eseményeket és bizony szurkolok is azért, hogy jó és értéket képviselő projektek nőjenek ki belőle.