Az első magyar Bitcoin Treasury Vállalat.
-
Szerződr. Varsányi Károly
-
Kommentek0 Komment
-
Kategória
Előre szólok, hogy a K.V. nem egyenlő V.K. („palindrom”), még ha ez utóbbi is a becsületes nevem, – szeretném jelezni, hogy – semmi közöm a Cégcsoporthoz (bárcsak volna!), csupán hírt adok az – ismereteink szerinti – első magyar Bitcoin Treasury Vállalatról, a KV. Cégcsoportról.
Talán emlékeztek még, amikor tavaly arra bujtogattam a hazai nagyokat (MOL és OTP), hogy helyezzék fel kis országunkat a globális BTC Treasury vállalatok, azaz az olyan vállalatok listájára, akik BTC-t tulajdonolnak. A legismertebb ilyen, – tudjátok – a Microstrategy, de példának okáért ilyen a Tesla is, akinek a főnöke, most pártot alapít (Szerkesztő: reméljük külön Bitcoin tartalékkal és jegyezzük meg azt is, hogy ez a megmozdulás, mondjuk Kínában – minden tiszteletünk mellett – nem menne ennyire „könnyen”, bár vélhetőleg a tengerentúlon sem fog).
Visszább kanyarodva a múltba, amikor az idei Bitcoin Pizza napon nekem szegezte a kérdést Borbás Anti (szerk: egy magyar crypto O.G., ha szabad ezt mondanom), hogy ki most a legaktívabb kriptós, akarom mondani Bitcoinos csapat/brigád Mo-n, én gondolkodás nélkül köptem a választ, hogy a 21 milliós srácok, azaz – mindenkit megkövetek, sokan vannak még, de talán a legaktívabbak közöttük – Feri, Anti és Árpi.
Mivel Ferit egy ideje követem az X-en, ezért nem volt nehéz, hogy a szemem elő kerüljön a – poszt végén képileg megjelenített – híradása, amit be is jelöltem magamnak, hogy „posztolni róla ” (ennyit a munkamódszereimről, azaz olvasok, nézek, jelölök és ha van idő rá, írok is róla), de aztán hozzászólt az egyik FB bejegyzésemhez és meg is volt az apropó az interjúra (amúgy is régen volt már ilyen), amit az alábbiakban olvashattok, azzal, hogy gratulálunk az első magyar Bitcoin Treasury-hez!
1. Honnan jött az ötlet, hogy ebbe belevágjatok? Amerikai inspiráció, saját ötlet, stb.?
Az ötlet természetesen Michael Saylor példájából indult ki, amikor cégként kezdett Bitcoin-t vásárolni. Ugyanakkor nálunk a döntés ennél személyesebb és korábbi megfontolásból született. Még jóval azelőtt, hogy a “Bitcoin Treasuries” cégek trenddé váltak volna, 2024 elején egy saját rendezvényünkre készülve számoltam egyet: mi lett volna, ha egy átlagos magyar hetente 3000 forintot félre tudott volna tenni Bitcoinban az elmúlt években? Megdöbbentett az eredmény, és rádöbbentem, hogy a Bitcoin valóban képes értéket őrizni – vagy akár gyarapítani.
Ekkor döntöttem el, hogy mi, mint cég, az éves árbevételünk 1%-át Bitcoinba fektetjük. Ezt kétféleképpen valósítjuk meg: egyrészt Bitcoin vásárlással, másrészt azzal, hogy elfogadjuk fizetőeszközként a két szállodánkban. A hosszú távú célom ezzel az, hogy ha tíz éven keresztül ezt következetesen csináljuk, akkor a megtakarított Bitcoin már egy teljes éves árbevételt is biztosíthat számunkra, amit fejlesztésekre és innovációra tudunk fordítani.
2. Mi a cél ezzel, akár edukálásban, akár gazdaságilag értve?
Számomra fontos, hogy ne csak beszéljek a változásról, hanem példát is mutassak – tettekkel. Hiszek abban, hogy az embernek saját tapasztalatai révén kell járnia az útját, és amit megtanul, azt érdemes megosztania másokkal is. Ezért számomra ez nemcsak egy gazdasági döntés, hanem egy edukációs küldetés is.
Azóta a szemléletünk is tovább fejlődött. Már nemcsak az éves árbevétel 1%-át, hanem minden olyan szabad pénzügyi eszközünket, amit például ingatlanfejlesztésekből nyerünk, Bitcoinba helyezzük. Így a cél túl is mutat az eredeti vállaláson: fizikai vagyon mellett digitális vagyont is felhalmozunk – egy újfajta, decentralizált értéktároló formájában.
3. Van-e kívánatos mennyiség, amit el szeretnétek érni?
Nem volt cél konkrét mennyiség elérése. Az 1%-os árbevételarányos tartalék meghatározása azért született, hogy minden körülmények között vállalható és fenntartható legyen – függetlenül a gazdasági helyzettől. Úgy gondolom, hogy Bitcoinból „nem lehet eleget” gyűjteni – ezért a cél inkább az, hogy következetesen, fegyelmezetten maximalizáljuk a tartalékainkat.
4. Mennyire örült ennek az ötletnek a céges könyvelés?
Már 2022 nyarán elkezdtem “terjeszteni” a Bitcoin szemléletét a családi, baráti, majd céges körökben is – születésnapokra például 10-20 ezer forint értékben ajándékoztam satoshikat. Ezzel megágyaztam annak, hogy amikor céges szinten felmerült a Bitcoin bevezetése, ne idegenként, hanem ismerősként fogadják az ötletet.
A könyvelőink és jogászaink is nyitottak voltak, és hajlandóak voltak tanulni – ez különösen fontos egy olyan iparágban, mint az építőipar vagy a szállodaipar, ahol ritkán történik valódi digitális innováció.
5. Ismersz-e hasonló BTC Treasury céget itthon?
Nem ismerek más hazai céget, amely hasonló tudatossággal és filozófiával tartalékolna Bitcoint. Bár sokan rendelkeznek privát tárcával, céges szinten ilyen mértékű elköteleződést még nem láttam. A mi működésünk valóban úttörő jellegű.
6. Milyen változást hozott a céges működésben?
A Hotel Aurorában és a Hotel Atlantisban több mint egy éve zökkenőmentesen működik a Bitcoin elfogadás. A kollégák gyorsan és nyitottan alkalmazkodtak. Az építőipari cégünknél még nem vezettük be a fizetést, de ott havi szinten 5000 euró értékben vásárolunk Bitcoint.
Fontos mérföldkő volt az első könyvvizsgálat, amely során dokumentáltuk a vásárlásokat, tárolást és elszámolást – ezzel példát kívántunk mutatni az átláthatóságban is. Három cégünk nyilvánosan is megosztotta a Proof of Reserve címeket, ahol bárki megnézheti a Bitcoin-állományunkat – ez világviszonylatban is ritkaság magáncégek körében.
Idén nyáron pedig elindítunk egy kizárólag Bitcoin-alapú vállalkozást, ahol minden ár satoshiban lesz meghatározva, a beszállítóktól kezdve az alvállalkozókig. Ez az ökoszisztéma már valóban Bitcoin-logika mentén fog működni – és teljes mértékben előre átgondolt stratégiai döntés eredménye.
7. Milyen visszajelzések érkeztek, és milyen változásokat hozott ez a megítélésben, kapcsolatrendszerben?
A visszajelzések minden szinten pozitívak voltak. A közvetlen kapcsolataimban – legyen szó üzletről, baráti körökről vagy új ismeretségekről – szinte mindig előkerül a Bitcoin, és mindenki nyitottan kérdez. Negatív reakcióval eddig nem találkoztam. A közösségi médiában is nagyon pozitív a fogadtatás: kulturált, érdeklődő kommentek, támogatás, őszinte kíváncsiság. Úgy érzem, sikerült párbeszédet indítani, és példát mutatni – nemcsak gazdaságilag, hanem szemléletformálásban is.
8. Hogyan zajlik egy BTC fizetés a szállodában, mit lát ebből a vendég és mit a könyvelés?
A szállodákban valódi Bitcoin-tranzakció zajlik – saját POS-terminálokat használunk, amelyek egy belső Bitcoin Pay szerverhez kapcsolódnak. A vendég QR-kóddal fizet on-chain vagy Lightning hálózaton keresztül. A satoshik beérkeznek a Strike fiókunkba, ahonnan havonta vagy negyedévente, költségmentesen továbbítjuk őket hideg tárcákba.
A vendég mindeközben forintban kap számlát – a Bitcoin itt készpénzt helyettesítő eszközként működik, mint egy Visa vagy SZÉP-kártya. A könyvelés számára teljesen átlátható: lekérjük a Bitcoin Pay szerverből az adatokat, és ezek alapján könyveljük az összegyűlt tranzakciókat.
Újdonságként most már online is lehet Bitcoinnal fizetni szállásfoglaláskor, akár előleget, akár a teljes összeget – így teljes a digitális élmény.
9. Mi a leggyakoribb félreértés vagy félelem, amit más cégvezetőknél tapasztaltál a BTC kapcsán?
A leggyakoribb kérdés: „Biztos ez legális?” vagy „Hogy váltjátok át forintra?” Ilyenkor mindig elmondom, hogy az árbevétel töredékéről van szó – olyan kis tételről, amit teljesen fölösleges túlaggódni.
Sok vállalkozó abban reménykedik, hogy majd a vásárló kényszeríti ki a változást – szerintem ez tévedés. Nekünk, vállalkozóknak kell lépnünk először. A rendszer bevezetése minimális költséggel vagy akár ingyen is megvalósítható. Itt nem pénz, hanem hozzáállás kérdése a fejlődés.
10. Miben változott a saját gondolkodásod a Bitcoin kapcsán azóta, hogy céges szinten is belevágtatok?
A gondolkodásom akkor fordult át igazán, amikor elkezdtem elképzelni egy Bitcoin-alapú vállalkozás működését. Először tartottam attól, hogy ha a Bitcoin ára emelkedik, akkor a szolgáltatásaim forintban nézve túl drágák lesznek. De ahogy tovább gondoltam, rájöttem: ha satoshiban árazzuk a szolgáltatásokat, és az árfolyam emelkedik, akkor az árainkat csökkenteni tudjuk – ami óriási előny, különösen PR szempontból.
Ezt a gondolkodást kiterjesztjük az ingatlanfejlesztési üzletágra is: lehetőség lesz lakásokat vásárolni vagy bérelni Bitcoinban. Az újonnan fejlesztett 120 lakásos társasháznál például egy műfüves focipályát tervezünk, amit kizárólag satoshiban lehet majd kibérelni. Ugyanez lesz igaz a parkolóinkra is – satoshi alapú fizetési rendszerrel.
Ez nemcsak üzlet, hanem egy szemléletváltás is: az árakat lehet csökkenteni – csak nem forintban, hanem Bitcoinban.
DC: Köszönjük az interjút és még egyszer gratulálunk!

Leave A Comment Válasz megszakítása
This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.
Üdvözöljük a blokklánc jogász weboldalán
Legfrissebb bejegyzéseink
Címkefelhő
Legfrissebb hozzászólások
Archívum
- 2025. július (16)
- 2025. június (25)
- 2025. május (32)
- 2025. április (23)
- 2025. március (28)
- 2025. február (16)
- 2025. január (30)
- 2024. december (25)
- 2024. november (26)
- 2024. október (23)
- 2024. szeptember (26)
- 2024. augusztus (27)
- 2024. július (25)
- 2024. június (16)
- 2024. május (21)
- 2024. április (23)
- 2024. március (24)
- 2024. február (25)
- 2024. január (24)
- 2023. december (24)
- 2023. november (28)
- 2023. október (13)
- 2023. szeptember (26)
- 2023. augusztus (13)
- 2023. július (15)
- 2023. június (15)
- 2023. május (12)
- 2023. április (11)
- 2023. március (21)
- 2023. február (12)
- 2023. január (19)
- 2022. december (14)
- 2022. november (20)
- 2022. október (15)
- 2022. szeptember (13)
- 2022. augusztus (10)
- 2022. július (13)
- 2022. június (12)
- 2022. május (17)
- 2022. április (14)
- 2022. március (8)
- 2022. február (9)
- 2022. január (17)
- 2021. december (12)
- 2021. november (15)
- 2021. október (15)
- 2021. szeptember (20)
- 2021. augusztus (20)
- 2021. július (18)
- 2021. június (32)
- 2021. május (26)
- 2021. április (32)
- 2021. március (24)
- 2021. február (21)
- 2021. január (29)
- 2020. december (26)
- 2020. november (25)
- 2020. október (31)
- 2020. szeptember (25)
- 2020. augusztus (23)
- 2020. július (21)
- 2020. június (14)
- 2020. május (12)
- 2020. április (13)
- 2020. március (14)
- 2020. február (7)
- 2020. január (10)
- 2019. december (16)
- 2019. november (12)
- 2019. október (14)
- 2019. szeptember (15)
- 2019. augusztus (18)
- 2019. július (20)
- 2019. június (25)
- 2019. május (21)
- 2019. április (20)
- 2019. március (23)
- 2019. február (18)
- 2019. január (24)
- 2018. december (19)
- 2018. november (22)
- 2018. október (21)
- 2018. szeptember (25)
- 2018. augusztus (19)
- 2018. július (19)
- 2018. június (18)
- 2018. május (24)
- 2018. április (21)
- 2018. március (19)
- 2018. február (20)
- 2018. január (27)
- 2017. december (22)
- 2017. november (23)
- 2017. október (22)
- 2017. szeptember (23)
- 2017. augusztus (30)
- 2017. július (26)
- 2017. június (23)
- 2017. május (23)
- 2017. április (9)