Még egyszer az ún. fordított ügyfélszerzésről.
-
Szerződr. Varsányi Károly
-
Kommentek0 Komment
-
Kategória
Hiába írja meg a blokklánc jogász, hogy mi is volna a teendője 2026. július 1. után azoknak a CASP-oknak, akik szolgáltatni szeretnének itthon, de még nem szereztek erre a MICA engedélyt, – érthetetlen módon – vannak emberek, akik a fenti céldátumot elérvén, emailben érdeklődnek arról, hogy mi van, akkor, ha ők majd EU-n kívüli országból, okosan, stb. oldják meg a problémát?
Ők azok, akik nem olvasnak rendszeresen DC-t, hanem csak belekapkodnak ötletszerűen dolgokba, mert ha olvasnának, akkor tudhatnák, hogy az ilyen 3. országbeli kriptoeszköz szolgáltatás nem ment meg Téged!
Az ő kedvükért – reméljük immáron utoljára – még írunk a dologról, hogy aztán végre azzal is foglalkozhassunk, ami nagyobb jelentőségű, azaz, hogy hogyan változtassuk Magyarországot kaszinóvá, hogyan találjuk meg azt a kicsi előnyt, ami nekünk, magyaroknak kedvez?
A harmadik országbeli vállalkozás ügyfélszerzésnek (egy harmadik országbeli vállalkozás Magyarországon letelepedett vagy ott tartózkodó ügyfeleket keres meg) minősül(het)nek kétség nélkül az alábbiak, ezen kár is vitatkozni, max, ha egy ügyvéd is beszáll a vitába:
- telefonhívások
- elektronikus levelek
- szalaghirdetések, felugró ablakok és/vagy hasonló eszközök különböző honlapokon és a
közösségi médiában
- személyes találkozók
- sajtóközlemények
- a fizikai vagy elektronikus eszközök egyéb formái, beleértve a honlapokat, a közösségi médiaplatformokat, a mobilalkalmazásokat
- roadshow-kon és kereskedelmi vásárokon való részvétel
- meghívások rendezvényekre
- affiliate marketingre vonatkozó partneri felhívási kampányok
- a hirdetések újracélzása
- válaszadási űrlap kitöltésére vagy képzésen való részvételre szóló meghívók
- üzenetküldő platformok
- internetes hirdetések
- brossurák
- szponzorálási megállapodások
Mi a helyzet az ún. (kriptós) influenszerekkel?
Itt vélelmekkel él a szabályozó, azaz utaló jelnek tekinthet bizonyos tényeket, arra nézve, hogy egy személy egy harmadik országbeli vállalkozás nevében jár el:
Pl: a közönségnek a harmadik országbeli vállalkozás honlapjára való irányítását, a harmadik országbeli vállalkozás által kínált szolgáltatásokhoz való hozzáférés eszközeinek biztosítását, promóciós lehetőségek felajánlását vagy a harmadik országbeli vállalkozás logójának megjelenítését. A harmadik országbeli vállalkozás által a harmadik félnek nyújtott bármilyen (pénzbeli vagy nem pénzbeli) díjazás vagy juttatás megléte a szabályozó véleménye szerint határozottan jelzi, hogy a harmadik fél a harmadik országbeli vállalkozás nevében jár el. A javadalmazás vagy juttatás hiánya azonban nem feltétlenül zárja ki azt a tényt,hogy az adott személy a harmadik országbeli vállalkozás nevében járhat el.
Nyilván a vélelmek többsége itt egy megdönthető vélelem, nem pedig egy megdönthetetlen törvényi vélelem, de azért „good luck” egy ilyen vélelem megdöntéséhez, ha ilyenre adnád a fejedet. Magyarul: hiába mondod, hogy ez egy „pro bono” ingyenes dolog volt tőled,mint influenszertől, azért csak az lesz a vélelem, hogy te ezt bizony nem ingyenesen, hanem visszterhesen (anyagi vagy nem anyagi ellenérték fejében) tetted.
Mi lehet itt neked influenszerként mégis a fogódzó?
A szabályozó egy harmadik országbeli vállalkozás kriptoeszközökkel kapcsolatos szolgáltatásaival, vagy egyéb tevékenységeivel kapcsolatos saját kezdeményezésű beszámolót (amíg nem a harmadik országbeli vállalkozás érdekében vagy nevében készítik azt) nem feltétlen tekinti harmadik országbeli vállalkozás általi megkeresésnek. Az ilyen beszámolók és ismertetők azonban csak akkor tekinthetőek „saját kezdeményezésűnek”, ha a harmadik országbeli vállalkozás nem tudott a beszámoló készítéséről, nem járult hozzá, nem ösztönözte és más módon sem segítette azt.
A fordított ügyfélszerzésre (reverse solicitation) vonatkozó mentesség azon az előfeltevésen alapul, hogy a kriptoeszköz-terméket, -szolgáltatást vagy -tevékenységet az ügyfél saját kizárólagos kezdeményezésére nyújtják.
A Rendelet 61. cikk (2) bekezdése nyitva hagyja annak lehetőségét, hogy a harmadik országbeli vállalkozás azonos típusú kriptoeszközöket vagy kriptoeszköz-szolgáltatásokat vagy -tevékenységeket értékesítsen, illetve nyújtson az adott ügyfél számára.
A szabályozó eseti alapon (minden eset más és más tud lenni) mérlegelheti, hogy a kriptoeszközök, kriptoeszköz-szolgáltatások vagy tevékenységek ugyanabba a típusba tartoznak-e?
A fordított ügyfélszerzésre vonatkozó mentesség alkalmazásában nem tekinthetők azonos típusúnak:
- felhasználói tokenek, eszközalapú tokenek vagy elektronikuspénz-tokenek
- nem ugyanazon technológia alkalmazásával tárolt vagy átruházott kriptoeszközök
- elektronikuspénz-tokenek, amelyek nem ugyanarra a hivatalos pénznemre utalnak
- javarészt fiat pénzen alapuló eszközalapú tokenek és jelentős kriptovaluta-túlsúlyokkal rendelkező eszközalapú tokenek
- likvid és illikvid kriptoeszközök
- az eszközalapú tokenektől és az elektronikuspénz-tokenektől eltérő, nem azonosítható ajánlattevővel rendelkező kriptoeszközök, valamint az eszközalapú tokenektől és az elektronikuspénz-tokenektől eltérő, azonosítható ajánlattevővel rendelkező kriptoeszközök
És persze itt is igaz, hogy nem minden rovar bogár, de minden bogár rovar, azaz meg kell vizsgálni a rovátkolt barmokat (azaz a rovarokat):
Pl. az, hogy két elektronikuspénz-token ugyanazon pénznemhez van rögzítve, nem feltétlenül jelenti azt, hogy azonos típusúak. Vagy, a nem ugyanazon technológia felhasználásával tárolt vagy átruházott kriptoeszközök ugyan nem tartoznak ugyanabba a típusba, ugyanakkor az ugyanazon technológia alkalmazásával tárolt vagy átruházott kriptoeszközök azonban nem feltétlenül azonos típusúak.
Forrás: MNB
Leave A Comment Válasz megszakítása
This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.
Üdvözöljük a blokklánc jogász weboldalán
Címkefelhő
Archívum
- 2026. július (11)
- 2026. június (19)
- 2026. május (15)
- 2026. április (11)
- 2026. március (16)
- 2026. február (13)
- 2026. január (32)
- 2025. december (25)
- 2025. november (36)
- 2025. október (25)
- 2025. szeptember (28)
- 2025. augusztus (15)
- 2025. július (23)
- 2025. június (25)
- 2025. május (32)
- 2025. április (23)
- 2025. március (28)
- 2025. február (16)
- 2025. január (30)
- 2024. december (25)
- 2024. november (26)
- 2024. október (23)
- 2024. szeptember (26)
- 2024. augusztus (27)
- 2024. július (25)
- 2024. június (16)
- 2024. május (21)
- 2024. április (23)
- 2024. március (24)
- 2024. február (25)
- 2024. január (24)
- 2023. december (24)
- 2023. november (28)
- 2023. október (13)
- 2023. szeptember (26)
- 2023. augusztus (13)
- 2023. július (15)
- 2023. június (15)
- 2023. május (12)
- 2023. április (11)
- 2023. március (21)
- 2023. február (12)
- 2023. január (19)
- 2022. december (14)
- 2022. november (20)
- 2022. október (15)
- 2022. szeptember (13)
- 2022. augusztus (10)
- 2022. július (13)
- 2022. június (12)
- 2022. május (17)
- 2022. április (14)
- 2022. március (8)
- 2022. február (9)
- 2022. január (17)
- 2021. december (12)
- 2021. november (15)
- 2021. október (15)
- 2021. szeptember (20)
- 2021. augusztus (20)
- 2021. július (18)
- 2021. június (32)
- 2021. május (26)
- 2021. április (32)
- 2021. március (24)
- 2021. február (21)
- 2021. január (29)
- 2020. december (26)
- 2020. november (25)
- 2020. október (31)
- 2020. szeptember (25)
- 2020. augusztus (23)
- 2020. július (21)
- 2020. június (14)
- 2020. május (12)
- 2020. április (13)
- 2020. március (14)
- 2020. február (7)
- 2020. január (10)
- 2019. december (16)
- 2019. november (12)
- 2019. október (14)
- 2019. szeptember (15)
- 2019. augusztus (18)
- 2019. július (20)
- 2019. június (25)
- 2019. május (21)
- 2019. április (20)
- 2019. március (23)
- 2019. február (18)
- 2019. január (24)
- 2018. december (19)
- 2018. november (22)
- 2018. október (21)
- 2018. szeptember (25)
- 2018. augusztus (19)
- 2018. július (19)
- 2018. június (18)
- 2018. május (24)
- 2018. április (21)
- 2018. március (19)
- 2018. február (20)
- 2018. január (27)
- 2017. december (22)
- 2017. november (23)
- 2017. október (22)
- 2017. szeptember (23)
- 2017. augusztus (30)
- 2017. július (26)
- 2017. június (23)
- 2017. május (23)
- 2017. április (9)

