Miközben zajlik a politikai átrendeződés Magyarországon, azonközben egyre égetőbben vetődik fel a másik fontos kérdés, a gazdaságági rendszerváltás kérdése.

A korábbi „brick and mortar„-tól el kellene már végre szakadnunk, illetve, aki bújt, aki nem, jön a piac egy csomó területen, így a pénzügyi szolgáltatásokban, az építőiparban, valamint a szállítás és raktározás területén is.

Ezért nemes egyszerűséggel újra kéne gondolni a dolgainkat, társadalmi működésünket és persze a játékot is, mert bizony mondom Néktek, egyfajta felfogás szerint játék az élet, még ha sokszor rigged is ez a játék.

A XXI. században az sem lesz baj talán, ha digitális tartalékot képzünk. a „játékhoz” Vagy éppen kaszinózunk (digitálisan), ha úgy gondoljuk, hogy a Király lesz a nyerő!

Találjuk meg, hogy hol van Magyarországnak egy kicsi versenyelőnye és az Állam álljon be oda a büdzsével!

A siker kulcsa egy csekély előny birtoklása, amelyet a volumen, a pozícióméretezés és a talpon maradás révén kamatoztat az ország mindaddig, amíg a matematika kénytelen lesz meghozni számunkra a nyereséget. Kaszinózzunk, de okosan!

Láss, ne csak nézz!

Ha belépsz egy kaszinóba, valójában egy matematikai tétel megtestesülésébe csöppensz. Nem metaforáról van szó, hanem egy valódi tételről.

A kaszinó nem tudja, hogy te személy szerint nyersz-e aznap este, lehet, hogy gazdagon távozol majd, lehet üres zsebbel. Ez valójában nem is érdekli. Úgy alakította ki a játékmenetet, hogy az összes játékost figyelembe véve egyszerűen ne veszíthessen. Az egyén sorsa csupán pénzfeldobás kérdése, a tömegé viszont biztosan kiszámítható.

A Wall Street legjövedelmezőbb cégei ugyanazt csinálják lényegében, mint a kaszinók. A kaszinók és a nagy wall street-i cégek is 4 dologra figyelnek, de arra nagyon.

A 4 kulcstényező vagy fogaskerék a következő: minimális előny, hatalmas volumen, fegyelmezett tétméretezés és akkora tőke, amely lehetővé teszi a balszerencsés időszakok átvészelését.

Ahhoz, hogy ezt megértsük, ugorjunk vissza az időben egy kicsit. Az egész történet 1654-ben kezdődik, két francia emberrel és egy szerencsejáték-problémával.

Egy Chevalier de Méré nevű szerencsejátékos arra kereste a választ, hogyan lehetne igazságosan elosztani a nyereményalapot egy félbeszakadt kockajátékban?

Levelet írt Blaise Pascalnak (igen a fizikus, (vallás)filozófus Pascalnak, aki matematikus is volt), aki továbbította a kérdést Pierre de Fermat-nak, aki meg a kor szokásaihoz híven, amúgy jogász is volt, amellett, hogy mégis inkább matematikusként lett ismertebb a neve. (Leginkább a Fermat-sejtésről (Fermat utolsó tétele) vált híressé, amely szerint az (x^n + y^n = z^n) egyenletnek nincs egész megoldása, ha n > 2. A tételt csak 350 évvel később, 1994-ben bizonyította be Andrew Wiles.)

A kettejük közötti levélváltás során pedig megszületett a valószínűségszámítás matematikája. Ironikus módon a modern valószínűségelmélet, – amely ma a világ összes opciós ügyletének és biztosítási kötvényének árazását meghatározza – egy kocsmai fogadás rendezése érdekében jött létre.

A matematika elsőként a várható érték fogalmát kínálja számunkra, amely nem más, mint a kaszinó működésének mozgatórugója. Vegyük például az amerikai rulettet. A keréken 38 mező található. Tegyünk fel egy dollárt egyetlen számra! Ha a golyó arra a számra érkezik, a kaszinó 35 az 1-hez arányban fizet. Ez bőkezűnek tűnik. Ám számoljunk csak kicsit utána!

Átlagosan minden 38. pörgetésnél nyerünk, és 35 dollárt kapunk. A többi 37 alkalommal veszítünk, mégpedig alkalmanként 1 dollárt. Az egy dollárra vetített átlagos eredményünk tehát harmincöt harmincnyolcad mínusz harminchét harmincnyolcad, ami mínusz két harmincnyolcad, vagyis mínusz 5,26%.

Ez a szám – az 5,26% – maga a kaszinó. Kicsinek tűnik, mint Rory Breaker a „Ravasz az agy és a két füstölgő puskacső„-ben, de úgy lerabol, hogy a fal adja a másikat. Egyetlen pörgetésnél teljesen észrevehetetlen, hiszen elnyomja a nyerés mámorító izgalma vagy a veszteség keserűsége. A kaszinó örömmel hagyja, hogy egész éjjel zseninek érezd magad. Cserébe csupán egyetlen dolgot kér: ​​hogy folytasd a játékot, és hogy sokan mások is játsszanak. Mert amint beindul a tömeges játék, ez az aprónak tűnő, láthatatlan szám gravitációként kezd hatni.

A kaszinó igazi fegyvere azonban a pörgetések száma.

1713-ban Jacob Bernoulli svájci matematikus bebizonyította azt a tételt, amely csendben meghatározza a világ összes kaszinójának és tőzsdei kereskedőasztalának működését, nevéhez fűződik a valószínűségszámítás (másik) megalapozása, a róla elnevezett Bernoulli-eloszlás és a Bernoulli-egyenlőtlenség.

Ezt mi most kellően pongyolán csak a nagy számok törvényének nevezzük. A tétel lényege, hogy ahányszor csak megismétlünk egy véletlenszerű fogadást, az átlageredmény egyre közelebb kerül a mögötte húzódó valódi várható értékhez.

Tíz pörgetésből semmit sem tudhatunk meg: a ház előnye elveszik a véletlenszerű ingadozás zajában, és könnyen lehet, hogy épp nyerésben vagyunk. Tízezer pörgetésnél azonban a zaj kiegyenlítődik, és tisztán, megmásíthatatlanul kirajzolódik az 5,26%-os előny.

Éppen ezért tesz meg a kaszinó mindent, hogy minél tovább játékban tartson: nincsenek ablakok vagy órák, ingyen italokat kínálnak, és a közelben ott az automata a pénz felvételhez. A cél nem az, hogy az adott pörgetésen nyerjenek, hanem arra törekednek, hogy további pörgetéseket vásároltassanak meg veled, hiszen minden egyes újabb kör az eredményt a háznak kedvező érték felé tereli. A kaszinóban az idő nem semleges tényező, ott az idő a kaszinó alkalmazottja.

Akadnak ugyan nyertesek, akiket lefotóznak és óriásplakátra tesznek, ám ők valójában ingyenreklámot jelentenek egy olyan játékhoz, amelyet a ház matematikailag már eleve megnyert. Egy észrevehetetlenül csekély előny, ha elképzelhetetlenül sokszor ismétlődik, olyan elkerülhetetlen bizonyossággá válik, amely elől nincs menekvés.

Na, de milyen téttel is játszunk?

Tegyük fel, hogy valódi előnnyel rendelkezel. Nem a kaszinó, hanem te. Mekkora összeget érdemes feltenned egy-egy fogadásra? Ha túl keveset teszel fel, a tőkéd alig gyarapszik. Ha túl sokat, egy átlagos balszerencse-sorozat tönkretehet, mielőtt az előnyöd érvényesülhetne. Létezik erre egy helyes válasz, amelyet 1956-ban egy John Kelly nevű fizikus talált meg.

Kelly kiszámította a tőke pontos arányát, amelyet érdemes kockáztatni ahhoz, hogy a pénzünk a matematikailag lehetséges leggyorsabb ütemben gyarapodjon, anélkül, hogy csődbe jutnánk. A képlet egyszerre gyönyörű és könyörtelen. Egy egyszerű, 1:1 arányú fogadásnál az előnyöd kétszeresét kell feltenned. Ha 51% az esélyed a győzelemre, az előnyöd 1 százalék, Kelly szerint tehát a tőkéd 2%-át kell feltenned.

Aki 51%-os előnyt érezve a pénze felét teszi fel a tétre, az nem bátor. Matematikai szempontból nézve az illető sorsa megpecsételődik: előbb-utóbb garantáltan tönkremegy, függetlenül attól, hogy mekkora előnnyel rendelkezett.

Egyébként a fentiek az oka annak is, amiért a kaszinók asztali limiteket alkalmaznak. Ezek nem csupán a játékos megfékezését szolgálják, az pont nem érdekli a kaszinót. A cél az, hogy megvédjék a házat a saját kockázati ingadozásától, és megakadályozzák, hogy egyetlen szerencsés „nagyhal” akkora összeget vigyen el, amely már érdemi veszteséget jelentene, mielőtt a nagy számok törvénye begyógyítaná a sebet.

Íme az a mechanizmus, amely több embert tesz tönkre, mint az összes többi együttvéve, és amelynek neve immár négy évszázados: a „szerencsejátékos csődje” (gambler’s ruin).

Képzeljünk el két játékost, akik egy közönséges (nem cinkelt) pénzérmét dobálnak, fordulónként 1 dollár tétben. A játék valóban igazságos, egyik fél sem élvez előnyt. Az egyik játékosnak 10 dollárja van, a másiknak meg 1000 dollárja. Addig játszanak, amíg valamelyikük el nem bukja minden pénzét. Ki megy csődbe? A matematika könyörtelen és egyértelmű: szinte biztosan a 10 dollárral induló játékos marad végül üres zsebbel. Nem azért, mert a játék igazságtalan volt, hanem azért, mert a 10 dollár elvesztéséhez szükséges balszerencse-sorozat gyakori jelenség, míg az 1000 dollár elbukásához vezető sorozat „csillagászatilag ritka”. Egyszerűen a kisebb tőke fogy el hamarabb.

Ha ezt egy pillanatra a politika mezsgyéjén értelmezzük: létfontosságú az új kaszinó vezetésének a korábban elnyert tőke visszaszerzése azoktól a játékosoktól, akik valójában a kaszinó segítségével (hiteléből) nyertek, mert hosszútávon nem mindegy, hogy a további játékban ki marad majd talpon?

Ezt láttuk az elmúlt időszakban: bizonyos játékosok a kaszinó pénzéből kaszinóztak, a nagy számok törvényére apellálva.

Ellenben, ha Te a kaszinóban saját pénzzel játszol és a a játékot akár csak hajszálnyival is igazságtalanná teszed – a nagyobb tőkéjű játékos javára billentve a mérleg nyelvét –, akkor a kisebb játékos bukása kellő idő elteltével szinte matematikai bizonyossággá válik. Pontosan ilyen a helyzeted a kaszinóval szemben. A te tőkéd véges és szerény, a kaszinóé viszont gyakorlatilag kimeríthetetlen. Ez a kaszinó volna a magyar Állam.

Mire kell törekednie? Csekély előny, hatalmas forgalommal párosulva, fegyelmezett tétméretezéssel biztosítva, és egy kimeríthetetlen tőkealapra támaszkodva.

Bingó! Kripto. Vagy valami teljesen más, majd a többi szakértő hozzáteszi a saját területét.

Ha bármelyik elem hiányzik, a gépezet akadozni kezd. Ha viszont mind a négy megvan, már nem szerencsejátékozol. Te magad vagy a kaszinó.

Bombabiztos a módszer? Nem teljesen!

A „lapleosztás” 300 éven át teljes egészében a kaszinóé volt. Aztán az 1960-as évek elején egy fiatal matematika-professzor, Edward Thorp olyasmit tett, amire korábban senki sem vállalkozott: megvizsgálta a szisztémát és feltette a kérdést, vajon a játékos is birtokba veheti-e a négy fogaskereket? A Blackjackben rájött, hogy igen. Thorp bebizonyította, hogy a már kiosztott lapok számon tartásával a játékos tudhatja, mikor kedvez neki a pakli maradéka, és csak ilyenkor tehet fel nagy tétet. Eredményeit 1962-ben tette közzé „Beat the Dealer” (Győzd le az osztót) című könyvében, amivel megfordította az esélyeket.

A kártyaszámolás nagyjából 1%-os előnyt biztosított(ott) a játékosnak – ez ugyan csekély és unalmas volt, ám Bernoulli elméletének köszönhetően kellően sok leosztás során abszolút valósnak bizonyult. Thorp a kaszinó saját fegyverét, a nagy számok törvényét fordította a ház ellen.

A kaszinók erre szabálymódosításokkal, a paklik számának növelésével és a kártyaszámolók kitiltásával reagáltak,ami a legnagyobb elismerés, amelyet egy kaszinó egy matematikai módszer iránt tanúsíthat.

(Szerk: A tőzsdéken és más kereskedési rendszerekben is van ilyen, gondoljunk csak az opciós piacon a margin emelésre, ahol ez a brókercégek vagy a tőzsdék által megkövetelt minimális fedezet (letét) növekedését jelenti egy-egy nyitott opciós pozíció fenntartásához vagy új pozíció nyitásához. Ez közvetlenül csökkenti a vásárlóerőt, és fokozott piaci volatilitást.)

Thorp arra is rájött, hogy a tőzsde valójában nem más, mint egy sokkal nagyobb kaszinó, ahol ugyanaz a 4 fogaskerék hever szanaszét, amit össze kell tenni, ám a tétek felső határa jóval magasabb. Létrehozott egy Princeton-Newport Partners nevű alapot, a Kelly-képlet alapján határozta meg a tétek nagyságát, apró árazási hibákra vadászott, és kérlelhetetlen következetességgel ismételte meg a műveletet. Az eredmény: közel két évtizeden át évi nagyjából 20%-os hozam, szinte egyetlen veszteséges negyedév nélkül.

Vagy van aztán a leghíresebb példa: Jim Simons (aki nem egyenlő Gene Simmons-al) és a Renaissance Technologiesnél működő Medallion alapja.

Simons elismert matematikus volt, aki kereskedők helyett fizikusokat és kódtörőket alkalmazott. Sokan azt feltételezik, hogy biztosan talált valami varázslatos kristálygömböt. Valójában azonban csupán egy, tranzakciónként nagyjából fél százalékos előnyre tett szert. Maga Simons is elismerte, hogy a cég döntései csupán az esetek mintegy 50,75 százalékában bizonyultak helyesnek – ez alig jobb arány, mint a pénzfeldobásnál. Ám ezt a parányi előnyt milliónyi ügylet során alkalmazta, miközben rendkívüli fegyelemmel kezelte a pozícióméretezést és a kockázatot, így a Medallion három évtizeden át – a költségek levonása előtt – átlagosan évi 66 százalékos hozamot ért el, ami a piacok történetének legkiemelkedőbb teljesítménye. Simons bebizonyította, hogy 0,5 % is elég ahhoz, hogy valaki a világ leggazdagabb kvantitatív elemzőjévé váljon.

Nem a kaszinót győzte le, hanem épített egy jobbat.

Ha már tudod, mit kell keresni, mindenütt felfedezed ezeket a szereplőket a Wall Streeten, amint ugyanazt a trükköt játsszák.

Kezdjük a „market maker” cégekkel, (ha már kriptó) – ilyen például a Citadel Securities vagy a Jane Street –, amelyek a vevők és az eladók között helyezkednek el.

Amikor te 100,02-ért veszel meg egy részvényt, miközben valaki más 100,00-ért adja el, a piaci árjegyző zsebre teszi a kétcentes különbözetet, azaz a spreadeket. Ez a különbözet ​​maga a „ház előnye”: a rulettjáték 5,26%-os előnyének új köntösbe bújtatott változata.

Egyetlen ügylet szintjén ez csupán elhanyagolható kerekítési hiba. Ám ezek a cégek naponta ügyletek millióit és millióit bonyolítják le, a többit pedig elvégzi a Bernoulli-törvény. Nem azt próbálják megjósolni, merre mozdul a piac, ez alig érdekli őket. Csupán egy apró, szinte biztos előnyt tesznek zsebre – gondosan megválasztott tétekkel, hatalmas tőkealapra vetítve –, méghozzá elképzelhetetlenül sokszor.

Ez maga a kaszinó, tetőtől talpig.

Végezetül jöjjön egy jó kérdés, amit Te is fel tehetsz magadnak:

Bármilyen piacon is mozogsz – legyen szó pókerasztalról, tőzsdéről vagy előrejelzési piacról –, mindig van „a ház” és van „a játékos”, a szerepeket pedig kizárólag az határozza meg, ki birtokolja azt a négy fogaskereket?

Ezért a következő téted megtétele előtt tedd fel azt az egyetlen kérdést, amelynek a kaszinóban valaha is jelentősége volt: vajon ebben a pillanatban, ebben a játékban én vagyok a ház, vagy én vagyok a játékos?

Ha pedig nem tudsz válaszolni, már tudod is, melyik szerepet töltöd be.

Felhasznált irodalom: Voltex.