7000 dollárra jósolják 2030-ra. Érdekes elképzelés, nem mondom, hogy így lesz és azt sem, hogy nem így lesz. Azt viszont továbbra is fenntartom, hogy a FED “kijelölte”, hogy merre tovább arany és ezért a 2021-es valós inflációs adatok igen érdekesek lesznek majd. Jelenleg 1 uncia arany ára 2040 dollár környékén, míg 1 uncia ezüsté majdnem […]
Ilyen az élet. Pénteken még tűnődünk és szurkolunk neki, hétfőn pedig bejelenthetjük, hogy itt az aranyár új All Time High-ja, hiszen az arany ára felszaladt 1932 dollár közelébe. Aki elgondolkodott a “csak az arany, csak a Bitcoin” koncepción, amiről még 2019 közepén írtunk, az most örülhet, hiszen a Bitcoin árfolyama is 10.230 dollár környékén csatangol, […]
Júniusban azon tűnődtem, hogy merre tovább aranyár és annak a meggyőződésemnek adtam hangot, hogy a FED kijelölte már akaratlanul (vagy készakarva?) az arany árfolyam irányát. Aztán nemrég Judy Shelton leigazolása a FED nyíltpiaci bizottságába, ráerősített erre az irányra. Június 30-án írtam egy másik posztban, – amiben azon tűnődtem, hogy meg lesz idén az aranynak az […]
Két ábrán (az infláció csak 2017-ig mutatva), röviden, távirati stílusban: nem lett volna rossz profit szerintem, de biztosan lett volna jobb is. 13-as sorszámmal érkezik az éhes forint.
Eredetileg az 1921-hez kapcsolódóan akartam írni, de mivel nem igazán olvastam magyar nyelvű anyagot róla, muszáj hírt adnom arról, hogy nemrégiben 83 tonna hamis aranyat foglaltak le a hatóságok Kínában. Az 1921-es számhoz kapcsolódó cikk arról szólt volna, hogy vajon meg lesz-e az arany árfolyamának az idén az 1921 dollár, vagyis az új all time […]
Most, hogy a FED úgy döntött, hogy elinflálja a dollár vásárlóerejét, jelentős (akár 50-100%-os) inflációra számíthatunk a következő 5-7 évben, de akár hamarabb is. Most fog reméljük jól jönni a Bitcoin és az arany is, kinek-kinek ízlése és egyéni meglátása szerint. Alább a Kitco felmérését láthatjátok, arról, hogy ki mire számít arany (ár) fronton? Lassan […]
Azt nem mondom, hogy a dekád legjobb befektetése volt az arany, – mert az kétségtelenül a Bitcoin -, de messze nem a legrosszabb és az meg biztos, hogy – minimum – jó értékálló volt az elmúlt 15 évben az arany. Ami az arány ár előrejelzését illeti, egyelőre még nem jött be a Citi előrejelzése, igaz […]
Ha valaki lemeradt volna róla, annak elmondom, hogy miközben a szerb Jegybank elnöke magában dúdolgatta “a jó irányba halad minden, mitől legyen rossz kedvem” sorokat a “Minden szép” c. nóta szerb verzójából, azonközben mégiscsak bevásárolt kilenc tonna aranyat. A “nem QE-k“, “nem válságok” világában ez persze teljesen természetes, jómagam is így tennék a Jegybankok helyében, […]
-
Szerződr. Varsányi Károly
-
Kommentek2 hozzászólás
-
Kategória
-
Címke
Nem fogom magyarázni senkinek, hogy ki az a Ray Dalio, miért érdemes rá oda figyelni. Felesleges körök ezek. Ehelyett megosztom, hogy milyen apropóból közlöm le Daliót, aki idén november 5-én publikálta meglátásait. Hogy mit is akarok mondani, az köztudott, hogy miért az kevésbé. Az ügyvédi törvény szerint: (1) Az ügyvédi tevékenység gyakorlása keretében kiegészítő jelleggel […]
A Citi Research, – a Citigroup Inc (vagyis a világ egyik legnagyobb bankjának, amely az U.S.A.-ban a “big four” között van) Markets & Securities Services divíziójának – kutató részlege szerint valahogy így fog alakulni az arany ára a közeljövőben. A lényeg, hogy (nem is rossz %-al) új “all time high”-t várnak 1-3 éven belül. Sokak szerint […]
Üdvözöljük a blokklánc jogász weboldalán
Címkefelhő
Legfrissebb hozzászólások
Archívum
- 2023. december (4)
- 2023. november (28)
- 2023. október (13)
- 2023. szeptember (26)
- 2023. augusztus (13)
- 2023. július (15)
- 2023. június (15)
- 2023. május (12)
- 2023. április (11)
- 2023. március (21)
- 2023. február (12)
- 2023. január (19)
- 2022. december (14)
- 2022. november (20)
- 2022. október (15)
- 2022. szeptember (13)
- 2022. augusztus (10)
- 2022. július (13)
- 2022. június (12)
- 2022. május (17)
- 2022. április (14)
- 2022. március (8)
- 2022. február (9)
- 2022. január (17)
- 2021. december (12)
- 2021. november (15)
- 2021. október (15)
- 2021. szeptember (20)
- 2021. augusztus (20)
- 2021. július (18)
- 2021. június (32)
- 2021. május (26)
- 2021. április (32)
- 2021. március (24)
- 2021. február (21)
- 2021. január (29)
- 2020. december (26)
- 2020. november (25)
- 2020. október (31)
- 2020. szeptember (25)
- 2020. augusztus (23)
- 2020. július (21)
- 2020. június (14)
- 2020. május (12)
- 2020. április (13)
- 2020. március (14)
- 2020. február (7)
- 2020. január (10)
- 2019. december (16)
- 2019. november (12)
- 2019. október (14)
- 2019. szeptember (15)
- 2019. augusztus (18)
- 2019. július (20)
- 2019. június (25)
- 2019. május (21)
- 2019. április (20)
- 2019. március (23)
- 2019. február (18)
- 2019. január (24)
- 2018. december (19)
- 2018. november (22)
- 2018. október (21)
- 2018. szeptember (25)
- 2018. augusztus (19)
- 2018. július (19)
- 2018. június (18)
- 2018. május (24)
- 2018. április (21)
- 2018. március (19)
- 2018. február (20)
- 2018. január (27)
- 2017. december (22)
- 2017. november (23)
- 2017. október (22)
- 2017. szeptember (23)
- 2017. augusztus (30)
- 2017. július (26)
- 2017. június (23)
- 2017. május (23)
- 2017. április (9)