Folytatjuk a korábban megkezdett sorozatunkat.

“A világgazdaság és az arany.

De mi a hosszú távú érdek, és létezik-e ilyen egyáltalán? A talán nem is oly távoli jövőben miért nem kell számolni az előbb vázolt veszélyekkel, nevezetesen, hogy a bitcoint betiltják vagy használatát adminisztratív eszközökkel korlátozzák, illetve hogy az ára ellenérdekelt csoportok játékszerévé válik?

Nos, az erre adandó válasz messzire vezet, amellyel sokan nem értenek egyet, mégis érdemes végiggondolni:

Jó néhány kutató állítja, hogy a jelenlegi világgazdasági és pénzügyi rendszer afelé halad, hogy a dollár világpénz és tartalékvaluta szerepe háttérbe szorul, majd fokozatosan, – esetleg egyik napról a másikra – megszűnik. Ezzel lehet nem egyetérteni, vitatni, mindenesetre e tanulmány keretei nem alkalmasak arra, hogy az indoklást részletezze.

Csupán annyit hozok fel alátámasztásul, hogy a kamatos kamat lényegéből adódóan az országok, cégek, helyi közösségek és egyes személyek a világban oly mértékben eladósodtak, hogy képtelenek fizetőképes keresletet biztosítani a gazdaság szinten tartásához, amely lefelé menő spirálba taszítja a hitelezést, a gazdaságot, lehetetlenné téve az adósságtörlesztést, és mindez egymást erősítve minden bizonnyal a modern kor legnagyobb válságát idézi elő. Különböző praktikákkal a rendszer agóniája meghosszabbítható, a prosperitás látszata fenntartható, viszont az idő múlásával, és az egyre nagyobb mennyiségű fedezetlen pénz kibocsátásával a következmények egyre súlyosabbá válnak, ezért az a lényegen nem változtat.

Sokak szerint a helyzet ma már annyira súlyos, hogy a kérdés nem az, hogy a katasztrófa bekövetkezik-e, hanem hogy mikor.

A dollár szerepének csökkenése az USA világhatalmi szerepének gyengülését, talán elvesztését, az amerikai, európai és ázsiai életszínvonal jelentős esését, az Egyesült Államok és a fejlett világ belső problémáinak végletekig történő kiéleződését, a világgazdaság soha nem látott visszaesését, a regionális és helyi valuták szerepének megerősödését, a globális munkanélküliség meredek emelkedését, a nyugati középosztály megszűnését, a magasfokú tudást és jelentős ráfordítást igénylő csúcstechnika és technológia visszaszorulását, egyes ágazatokban eltűnését (globális piac hiányában nem éri meg gyártani, fejleszteni), a nacionalizmus térhódítását, az államok közötti feszültség növekedését, kezdetben a káosz és anarchia, később a diktatórikus tendenciák és a helyi háborúk térnyerését vonja maga után.

Majd amikor az infláció elviszi az emberek keresetét és megtakarításait, a nyugdíjalapok kiürülnek, a bankok jó része csődbe megy, és maga alá temeti a betéteket, a munkanélküliség az egekbe szökik, a dolgozók jövedelme csökken, eladhatatlan készletek halmozódnak fel, majd áruhiány lép fel, nos, majd akkor erős társadalmi igény jelentkezik az államoktól és bankoktól független, nem szabályozott, nem ellenőrzött, értékálló, biztonságos, könnyen kezelhető globális értékhordozóra.

Először minden bizonnyal az arany támad fel hamvaiból, amely hosszú évtizedekig a dollár árnyékában próbálta értékét, és az iránta való keresletet megőrizni.

Az az arany, amelynek árát szánt szándékkal tartják alacsonyan a kereskedelmét meghatározó bankok a dollár szerepének fenntartása érdekében, kiváló lehetőséget biztosítva aranytartalékaik növelésére, ami minden valószínűség szerint már hosszabb ideje gőzerővel folyik. Az az arany, amelynek értékállóságát nem kell különösebben bizonygatni, amelynek szakrális jellegéről a világ csaknem valamennyi vallása meg van győződve, és amely a történelem során már számtalanszor vált a vagyonok átmentésének megbízható eszközévé a nehéz időkben.

A válságról szóló hangok erősödésével egyre többen figyelik az aranyfelhalmozásról szóló híreket, és nem kevesen arra a következtetésre jutottak, hogy jó néhány ezer tonna befektetési arany hollétéről egyáltalán nincs, vagy nincs megbízható információ. A történelem során mintegy 170 ezer tonna aranyat hoztak a felszínre, amiből legalább 140 ezer ma is rendelkezésre áll, a többi kalózhajók gyomrában a tenger fenekén, gyümölcsöskertek árnyas fái alatt elásva és elfelejtve, romba döntött templomok kupoláin vagy elektronikai hulladékként szemétlerakók mocskos bűzében pihen. Az államok és jegybankok hivatalosan elismert aranytartaléka összességében sem éri el a 25 ezer tonnát, és ha mindehhez hozzáadjuk a magánszemélyek által birtokolt befektetési aranyat és ékszert, valamint az ipari és dekorációs célú felhasználást, még abban az esetben is több tízezer tonnányi nemesfém keresi gazdáját, amely minden valószínűség szerint magánbankok tulajdonában van.

Az arannyal kapcsolatos titkolózás és ködösítés nem változott az évszázadok során, ami válsághelyzetben nyerheti el értelmét, amikor az ára akár napok alatt a többszörösére nőhet.

Az állami és jegybanki tartalékokról szóló nyilatkozatokat ezért érdemes fenntartással kezelni, a Kína által közzétett másfélezer tonnás aranytartalék például a becslések szerint jelentősen alulértékelt, az USA páncéltermeinek auditját viszont évtizedek óta nem hajtották végre (nem engedték végrehajtani), ezért sokan kétkedéssel fogadják az általa bevallott mintegy nyolc ezer tonna drágafémet.

Az arany több olyan hátrányos tulajdonsággal rendelkezik, amely korlátozza pénzként történő felhasználását: Őrizni kell, nehogy elrabolják, az interneten nem lehet továbbítani a maga fizikai valóságában, részekre osztása körülményes, hitelesítése pedig speciális eszközt és szakértelmet igényel. Mégis ez az egyetlen, amelynek értékállóságába vetett bizalom az évezredek során sem változott, és azon kevés anyagok egyike, amely az idő múlásával sem veszíti el kedvező fizikai tulajdonságait, ezért rendszerint hallgatag trezorok mélyén szolgál fedezetül más értékek, elsősorban értékpapírok, kötelezvények, hitelek számára.

A közelgő összeomlás azonban olyan mértékűnek ígérkezik, hogy elmossa a pénzügyi ígérvények és kötelezettségek többségét, semmissé téve az adósságok jelentős részét, ezért senki sem szándékozik majd értéktelen papírok és elinflálódott pénzek megmentésére pazarolni a drága fémet, így az hasznosulás nélkül marad. Viszont mégis csak kezdeni kell vele valamit, hisz az nem lehet, hogy holt tőkeként lapuljon ismeretlen trezorokban anélkül, hogy hatalom és befolyás forrása lenne. Fizikai valóságában ugyan befektethető abba a viszonylag kisszámú talpon maradt vállalkozásba, amely a válság ellenére – vagy éppen azért – busás hasznot termel, azonban nagy valószínűséggel ennél távolabbra tekintenek azok, akik a kincsesláda kulcsát birtokolják.

Ugyanakkor a sárga fémet ismét trónjára ültető aranyalapú valutához való visszatérés nemzeti, de akár regionális keretek között is aligha lehetséges, mivel a szabadon aranyra váltható pénz hatalmas aranykészletet igényel, ráadásul – a sárga fém korlátos mennyiségből adódóan – visszafogja a pénzkibocsátást, ami fékezi a gazdaságot. Egyes országok, régiók aranyfedezetű valutája bevezetésével az arany árát még a megnövekedett értékéhez képest is irreálisan magasan kellene tartani ahhoz, hogy az a kibocsátott pénz harmadát, negyedét fedezze, ugyanakkor e pénzmennyiség teljes mértékben elegendő legyen a gazdaság pénzügyi szükségleteinek kielégítéséhez. Ez gyakorlatilag megvalósíthatatlan.

Az aranyalapra való áttérés egyedül abban az esetben nem vezet fizetésképtelenséghez, vagy a gazdaság stagnálásához, ha az aranyfedezetű pénzt alapvetően a régiók és a nemzetek közötti elszámolásban használják, lokális szinten pedig marad az aranyhoz nem kötött régiós és nemzeti valuták alkalmazása. Ez esetben a sárga fémnek lényegesen kisebb értéket kell lefednie, és a lokális gazdaságok pénzügyi igényei is jobban érvényesülhetnek. 1945-től 1971-ig a dollár részben megfelelt az aranyalapú valuta feltételeinek – vagy legalábbis úgy tartották róla –, azonban ő sem tudott túllépni azon a hitelpénz által generált növekedési kényszeren, amely újabb és újabb milliárdok kibocsátásával tartotta fent a fejlődést megalapozó piramisjátékot és fegyverkezést, tarthatatlanná téve a dollár aranyra történő váltását.

A válság a regionális és a nemzeti valuták szerepének megerősödéséhez fog vezetni, az árucsere a jelenlegi globális kereskedelemmel szemben alapvetően e régiókon és nemzeteken belül fog megvalósulni. A régiók közötti kereskedelem csökkenni fog a háborúk és a protekcionizmus következtében, valamint a munkamegosztás visszaszorulása miatt, ezért a világpénz szerepét betöltő új valutának összességében sokkal kisebb értéket kell képviselnie, mint most a dollárnak.

A szükséges pénzmennyiséget szintén jelentősen csökkenti, hogy az új pénz nem fogja a hátán cipelni az USA nemzeti valutájának terhét, ezért a felhalmozott aranykincs elegendő lehet arra, hogy egy új világpénz fedezetéül szolgáljon a régiók közti kereskedelem pénzügyi szükségleteinek kielégítéséhez, és jusson belőle tartalékképzésre is.

A tartalékképzés eddigi kényszere ugyanakkor az új pénzügyi rendszerben megszűnik, mivel a nemzeti valuták nem lesznek kitéve a spekulánsok kénye kedvének, hanem értékük az új világpénz viszonylatában lesz objektív tényezők alapján meghatározva. Ebből adódóan az államok nem kényszerülnek majd idegen pénzekben hihetetlen mértékű valutatartalékok felhalmozására annak érdekében, hogy nemzeti valutájukat védjék, a spekuláció, valamint a szándékos bajcsinálásból fakadó károkat mérsékeljék. Ez szintén csökkenti az új világpénz iránti mennyiségi igényt.

A tartalékolás iránti szükséglet az államok részéről azt követően erősödött fel, hogy a dollárt a múlt század hetvenes éveinek elején leválasztották az aranytól, és a nemzeti valuták árfolyamát a piac szeszélyére bízták. Ez tudatos döntés lehetett annak idején, mert a tartalékolással az egyre nagyobb mennyiségben előállított dollár jelentős részét sikerült kivonni a forgalomból, hisz a valutatartalékok többsége (amerikai) kincstárjegyekbe és számlákra került.

8. A bitcoin mint világpénz

Na de mi lehet az az új pénz, amely a dollár helyére lép? Képesek lesznek-e megegyezni a válság által gyötört államok valamelyikük – erős inflációs nyomásnak kitett – valutája világpénzzé emelésében, és a hozzá szükséges aranyfedezet biztosításában, amellyel tulajdonképpen az Egyesült Államokat felváltó új szuperhatalom felemelkedését indítanák útjára?

Aligha.

Képes lesz-e az új világpénzt valamelyik állam katonai vagy gazdasági eszközökkel kikényszeríteni?

Szintén nem.

Képesek lesznek-e az államok megegyezni egy olyan vadonatúj világpénz létrehozásában, amelynek kibocsátását együttesen ellenőrzik, és amely egyikőjüknek sem nemzeti valutája?

Talán, de semmiképp sem a válság kezdeti szakaszában, amikor alapvetően az államok és régiók szembenállása lesz a meghatározó: A csodatévő gyógyszerre való globális igény csak hosszú vajúdás útján születhet meg az elhúzódó válság keserves romjain.

No, de mi történne akkor, ha néhány nem túl jelentős, zavaros tulajdonosi háttérrel rendelkező bank a válság hatására úgy döntene, hogy tekintettel a bitcoin meredeken emelkedő árára a digitális pénzt beváltja meghatározott mennyiségű aranyra annak érdekében, hogy gyakorta jelentkező likviditási problémái enyhüljenek, – hisz a bitcoin az interneten szükség esetén hamarabb pénzzé tehető, mint az arany. És mi történne, ha kezdeményezésükhöz sok olyan – többségében újonnan alakult – bank csatlakozna, amelyek egymást felüllicitálva még több aranyat kínálnának a digitális pénz egységéért? Vajon e bankoknak lenne elegendő aranyuk arra, hogy a várható kezdeti rohamot kielégítsék?

Meggyőződésem szerint igen, és elsősorban nem amiatt, mert olyan sok arany van a birtokukban, – azért is – hanem mert a vásárlók olyan kevés bitcoin-nal rendelkeznek. A bitcoin aranyban kifejezett áráról a bankok később megegyeznének, és ily módon látszólag spontán megszületne az aranyfedezetű világpénz anélkül, hogy azt bármely állam akár egyetlen szóval is szorgalmazta volna, anélkül, hogy az emberek a válságban leszerepelt bankokat vádolnák vele, és anélkül, hogy a bitcoinba vetett bizalom megrendülne, sőt.

Ugyanakkor a bankok, ha úgy látják jónak, minden következmény nélkül bármikor beszűntethetik a bitcoin aranyra való váltását, – hisz azt önszántukból teszik, amivel semmiféle további kötelezettséget nem vállalnak – és pontosan ez az, ami a bitcoint alapvetően megkülönbözteti az aranyfedezetű bankjegyektől (hagyományos pénztől), ez az, amiért a bitcoint annyi vesződséggel és ravaszsággal „demokratikusan” kell előállítani és forgalmazni.

Az, hogy a bitcoin kisebbik (elenyésző?) része a „bevetéskor” a hagyományos bankjegyektől eltérően idegen kezekben lesz, csak első pillantásra negatívum meghatározott szempontból: Valamilyen módon ugyanis biztosítani szükséges, hogy az emberek, vállalatok rendelkezzenek annyi kriptopénzzel, amennyivel az „aranylázt” be lehet indítani, gondoljunk csak a második világháború utánra, amikor a lerombolt és elpusztított európai államoknak egyáltalán nem volt dollárjuk, hogy azért amerikai termékeket vásárolhassanak, olyan szegények voltak, adósságuk viszont annál inkább. (Érdemes lenne a világtörténelem háborúit elemezni abból a szempontból, hogy melyik fél győzelme biztosította inkább az adósságok visszafizetését – és láss csodát!) Hiába a Beretton-Woods-i konferencia, ha nem használja senki az új világpénzt, azon egyszerű oknál fogva, hogy nincs neki, és lám, mi történik: Jön a Marshall terv! (Marshall segély)

Bármely világpénz előállításának és működtetésének van egy fontos feltétele: A vásárlóknak megfelelő mennyiségben rendelkezniük kell vele a kibocsátó országon kívül is, ellenkező esetben a világkereskedelemben fennakadások lesznek, illetve mást (is) fognak használni helyette. Többek között ezért van negatív külkereskedelmi mérlege az USA-nak hosszú évek, évtizedek óta (az egyéb okok most nem ide tartoznak), és ebből fakadóan Kína rendkívül pozitív külkereskedelmi mérlege az egyik oka annak, miért nem lehet a jüant (rembinit) világpénzzé tenni.

A bitcoin használatáról nem szükséges az államoknak egyetértésre jutniuk, mivel arról már korábban megegyeztek azok a magánszemélyek, vállalkozások és bankok, akik és amelyek azt nap mint nap használják. A bitcoin akarva akaratlanul a regionális és nemzeti valuták egyetemes értékmérőjévé válik, amely meghatározza átváltási arányaikat amellett, hogy egymás közti kifizetéseik jelentős részét szintén abban fogják bonyolítani. A bitcoint továbbra is használni fogják a magánszemélyek és a vállalkozások, azonban alapvető funkciója mégsem ez lesz, hanem egyrész a világkereskedelem motorjává válik, másrészt olyan tartalékvaluta szerepet fog betölteni a világban, amely a kaotikus politikai és gazdasági viszonyok között is őrzi értékét, amit a nemzetek hiábavaló belső tiltása ellenére bárhol bármikor elfogadnak, átmentve azt a közvetlenül ki nem tapintható hatalmat, amely a mögöttes aranyból származik.

Az államok nemzeti valutáik megvédése érdekében tett erőfeszítései a bitcoin korlátozására, vagy betiltására a belföldi pénzforgalomban csak részleges sikert fog eredményezni abból adódóan, hogy a káosz és hanyatlás közepette égetően szükség lesz egy olyan széles körben elfogadott fizetőeszközre, amely őrzi az értékét, általános értékmérőként funkcionál, gazdájának (részleges) névtelenséget biztosít, ráadásul a készpénzhez hasonlóan, de annál hatékonyabban az adóelkerülésben és a feketepénzek mozgatásában jól felhasználható. Hogy alapvetően mégis a nemzeti valutákat fogják használni a belső forgalomban az a szankcionáláson kívül abból fakad, hogy a nemzetek belső pénzforgalmának biztosítására nem áll majd rendelkezésre elegendő bitcoin, illetve akinek van ilyen, az sem szívesen adja ki a kezéből, hanem tartalékolja.

Azonban van ezeknél fontosabb ok is: Nevezetesen az akkorra már kirívóan magassá váló tranzakciós díj alkalmazása, ami visszatartja az embereket és vállalatokat a bitcoin mindennapi használatától, így az csak a magas értékű átutalásoknak válik a hatékony eszközévé, hisz a díj nem százalékos arányban, hanem abszolút értékben van megállapítva. Ez a tranzakciós díj a tétje annak a látszólagos huzavonának, amit napjainkban (2017) a bitcoin az ún. „segwit” kapcsán elszenved, és ami a lényegére tapint rá az egész bitcoin történetnek. Később még szó lesz róla.

Itt elöljáróban csak annyit: A bitcoin tranzakciók nyilvántartása a blokkláncban egy megabájtos blokkokba vannak szervezve, amelyekből a matematikai alapokból következően tíz percenként készítenek el egyet a hitelesítő szerverek. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy legalább tíz percig a beérkezett bitcoint a felhasználók nem tudják továbbküldeni, mert meg kell várniuk annak hitelesítését, – de ez a tíz perc egyúttal a bitcoin előnyét és korlátját is jelenti,  amelyről később esik szó – mindenesetre behatárolja az időegység alatti tranzakciók maximális számát, amelynek túllépésével egyes – a bányászoknak alacsony díjat felajánló – tranzakciókat a blokkláncban azonnal nem lehet rögzíteni, ezért meg kell várniuk, amíg az időegységre jutó tranzakciók száma a maximális érték alá esik. Ez esetenként több napot is igénybe vehet, a tudósítások szerint az algoritmus úgy működik, hogy a három napnál tovább várakozó tranzakciókat a rendszer automatikusan eldobja, ami akár az átutalt összeg elvesztését is jelentheti (ennek utána kell nézni!). Mindenesetre nálam már előfordult két napos átutalási idő, mivel a díj felajánlásakor (ez olyan, mint a műtéti várólista) nem vettem figyelembe az időközben megugró forgalmat – mit ne mondjak, majdnem én is azon a bizonyos várólistán találtam magamat, mert majd belebetegedtem.

Amennyiben a blokkméretet a többszörösére növelnék – ez informatikailag egyszerűen megvalósítható, – úgy az időegység alatt továbbítható tranzakciók maximális száma is ugyanannyival növekedne. Sokáig mégsem tették, pedig a dolog nyilvánvaló volt, és a média is elkezdte kongatni a lélekharangot a bitcoin felett, hisz a konkurens altcoinoknál ez már régen csont nélkül működik. Na, itt kezdtem mélyen elgondolkozni azon, hogy ez nem lehet véletlen…

Kezdődött a hókuszpókusz, habverés, médiaháború, miszerint a kínai bányászok és hitelesítő szervezetek ezt nem engedik (ők vannak többségben!), mivel az internet sávszélessége (sebessége) ott nem elegendő annak megvalósításához – utána néztem: 10 megabit/sec sebesség elég hozzá, ennek a tízszeresét tudja az én otthoni internetem.

A Youtube-ra kitettek egy felvételt egy Hong-Kong-ban rendezett konferenciáról, ahol kiültettek a színpadra kilenc–tíz ferdeszemű cégvezetőt, akik ékes kínai nyelven – angol tolmács segítségével – azt bizonygatták, hogy miért nem lehet a blokkméret növelését megvalósítani, ugyanakkor a megnyilvánulásukból, a viselkedésükből, az angoltudásukból lerítt, hogy valami nem stimmel.

A lényeg: A nyomasztó kényszer hatására létrejött egy „bitcoin core” és egy „bitcoin unlimited” nevű csoportosulás a bitcoint bányászó szervezetek körében, az előbbi a két megabyte-os blokkméretre való növelést szorgalmazta, az utóbbi a forgalom függvényében rugalmasan növelhető, de nyolc megabyte felső határral rendelkező blokkméret mellett állt ki, ami gyakorlatilag a bitcoin „felzárkózását” jelentetette volna az „azonnalos” átutalást biztosító altcoinokhoz képest (bár kb. 10 perccel még így is lemaradtak volna az előbb ismertetett ok miatt).

Nos, a vak is láthatta, hogy a kétmegabájtosok fognak, győzni, mivel a kapacitásuk jelentősen felülmúlja a másik táborét, de a habverés az habverés, a fenyegetés az fenyegetés, miszerint az ellenfél ún. hardfork-ot fog végrehajtani, azaz a bitcoin blokkláncát elágaztatja, és ettől kezdve két bitcoin fog létezni, egy kétmegabájtos meg a másik. Ez az ethereum esetében korábban már megvalósult, – így jött létre az ethereum classic, – igaz, más okok miatt, – később lesz róla szó.

Ugyanakkor: A tranzakciós díjakból a későbbiekben – ha a bitcoin ára eléri a százezer dolláros nagyságrendet – évente több tíz (száz?) milliárdos hasznot lehet húzni, – mindez egyszerű matematika, ezért aki érez iránta elhivatottságot, bártan tegye meg, hogy utánaszámol.

Véleményem szerint nem véletlen, hogy a kliensprogramok újabb verzióiban – korábban ez másként volt – törvényszerűen alkalmazzák az ún. HD (Hierarchical…) módszert, amely megkerülhetetlenül igényli minden egyes tranzakció alkalmával a fogadó fél részéről vadonatúj fogadási cím generálását, – és mindezt az anonimitásra, illetve a nyomon követhetetlensége hivatkozva!

Mindez annak fényében, hogy minden bizonnyal a Kajmán szigetek a világ legerősebb állama, hisz a leghatalmasabb  országok az összes körülményt figyelembe véve sem képesek felszámolni az ott megtelepedett offshore paradicsomot, és egy méretes szabóollót elővéve levágni bankjait a nemzetközi pénzügyi átutalási rendszerről (swift), mint ahogyan azzal Oroszországot fenyegették a krími válság kapcsán, nos, mindezt figyelembe véve, az anonimitrásra való törekvés egyáltalán nem meglepő, – persze csak a megbízható kevesek számára. Mindezzel együtt – vagy éppen ezért – a bitcoin lehetőségei a névtelenség biztosítására kisebbek, mint egyes feltörekvő altcoinoké (Zcash, Dash, Monero), ami nem feltétlenül hátrány a bitcoin számára a fennmaradásért vívott küzdelemben, bármennyre is igyekszik az ellenkezőjét elhitetni néhány szavahihetőnek tűnő hírportál.

Ugyanakkor maradjunk mégis inkább annál az aprópénznél, ami éves viszonylatban milliárdokra rúg:

Tudni való, hogy a tranzakciós díj címhez kötött, tehát amennyiben valamely küldő címről elfogy a bitcoin, ezért ugyanabban a tárcában egy másik címet is (automatikusan) igénybe kell vennie a rendszernek annak érdelében, hogy a felhasználó által küldendő egyszeri bitcoin-összeget a kettőből „összerakja”, akkor a tranzakciós díj a duplája (triplája stb.) lesz. Ha a beérkezett bitcoinok szétforgácsolódnak az egyes címek között, viszont azokat később egyszerre szeretnénk elküldeni, úgy mélyen a zsebünke be kell nyúlnuk a tranzakciós díj felajánlásakor, hisz az a teljes összegre vonatkozik, amely megosztásra kerül az egyes küldő címek között – márpedig a hitelesítő szervezeteket csak ez érdekli.  Ezért van az, hogy egyes kliens programokban a felajánlásra kerülő díjat nem abszolút értékben, hanem elküldött kilobyte-ra vonatkoztatva kell beállítani, és ha két címről küldjük az összeget ugyanazon tranzakció keretében, az ugyebár dupla kilobyte-ot, és dupla tranzakciós költséget jelent… Valahogy erről az interneten eddig sehol sem olvastam, pedig fontosnak ítélem meg.

Viszont a lényegnél még mindig nem tartunk: A lényeg, hogy a fogcsikorgatva végrehajtott (végrehajtandó) két megabyte-os blokkméret növelés óhatatlanul a tranzakciós díjak csökkenését fogja eredményezni, hisz duplájára nő az időegység alatt elvégezhető „műtétek” száma, amely alapvetően nem az aktuális bevételek csökkenése miatt fontos, mivel a bevételkiesést a forgalom növekedése rövid idő alatt kompenzálni fogja.

Az igazán fontos, az eredeti cél szem előtt tartása:  A tranzakciós díjaknak nem szabad egy meghatározott szint alá kerülniük annak érdekében, hogy később csak a „nagy halak” használhassák a bitcoin által nyújtott lehetőségeket, köztük a névtelenséget.

9. Az arany hasznosulása

Az viszont még mindig nem világos, hogy az aranytartalékok hogyan fognak hasznosulni, hisz az látszólag nem nagy üzlet, hogy a bankok fizikai aranyat adnak digitális kódért cserébe. A bitcoin – és ezzel az arany – hasznosulása a korlátozott mennyiségből adódóan ugyanis sokáig nem történhet hitelezés és kamatszedés révén, hisz a kamatokat újabb és újabb digitális érmék létrehozása nélkül az adósok nem tudnák hosszútávon fizetni, nem állna rendelkezésre elegendő pénz.

Nos, hogy ezt megválaszoljuk egy kis képzelőerővel kell rendelkeznünk:

Képzeljük el, hogy a kibányászott bitcoin érmék túlnyomó része néhány nagybank kezében összpontosul. Elképzelhetetlen? Ugyan miért? Hisz némi előrelátással a tőzsdén forgalomba hozott érmék túlnyomó részét most bagóért felvásárolhatnák (2015!), – azonban valószínűleg még sem teszik, hisz az a végletekig csökkentené a digitális pénz forgalmát, ami még a jelenlegi helyzetben sem cél. Ehelyett megfinanszírozzák a bitcoin bányászatot, és a kitermelt digitális pénzből csak annyit csurgatnak a tőzsdére, amennyi adott intenzitású pénzforgalom fenntartásához feltétlenül szükséges, illetve amennyivel képesek befolyásolni a digitális pénz aktuális árát. Ez igen valószínű, hisz valaki csak megfinanszírozza a bányászatot – de vajon ki, és mi célból?

Az arany árfolyamát napi rendszerességgel meghatározó öt nagybank a közel száz éves múltra visszatekintő ún. londoni arany fixing keretében képes meghatározó befolyást gyakorolni a sárga fém árára, jelentősrészt függetlenítve azt a piaci hatásoktól. Ezt csak abban az esetben lehet megvalósítani, ha a forgalomba kerülő (nem a trezorokban pihenő!) arany jelentős (túlnyomó) része felett azok a személyek, szervezetek rendelkeznek, akik e nagybankok tevékenységét  irányítják.

Ezért amikor arra kerül a sor, hogy aranyat kell adni a bitcoin-ért, azt a nagybankok irányítása alatt álló „névtelen” pénzintézetek gond nélkül meg fogják tenni, hisz a forgalomban lévő digitális érmék több mint kilencven százaléka feltehetően az ő birtokukban lesz, az aranyról nem is beszélve. A roham csitultával a vásárlók egy része a sárga fémet úgyis visszaváltja, hisz az a maga fizikai valóságában csak kevéssé alkalmas a pénz funkcióját betölteni. Hogy nem mindig ugyanabban a bankban váltják vissza, ahol vették? Annál jobb, de talán ez is a cél, hisz ez esetben újabb bankok kapcsolódnak be a bitcoin-lázba.

Az arany tehát ismét zálogul szolgál, de ezúttal a bitcoin zálogául, amelynek többségét – a dollárhoz, fonthoz, német márkához és cári rubelhez hasonlóan – soha nem fogják aranyra cserélni még akkor sem, ha a bankok a náluk lévő bitcoin túlnyomó részét elköltik, azaz reális fizikai javakat (cégeket, gyárakat, termőföldet) és életerős embereket (politikusokat, lapkiadókat, művészeket) vásárolnak belőle.

A sárga fém tehát egyrészt úgy hasznosul, hogy a bitcoin jelentős részét a bankok elköltik, – viszont az arany döntő része továbbra is a birtokukban marad -, másrészt ugyanúgy, ahogyan azt évszázadokkal előtte az arany tárolásáért cserébe adott elismervények, papírpénzek fedezet nélküli gyarapításával tették, azaz a bitcoin aranyban kifejezett egységárát úgy határozzák meg, hogy a bitcoinok összessége a náluk tárolt arany értékének a három-négyszeresét érje, és ezzel az aranyuk értékét megtöbbszörözik.

Na, de mi történik akkor, amikor a bankok az összes bitcoinjukat elköltik?

Nos, addigra a zűlés és káosz a világban olyan méreteket fog ölteni, hogy a Föld lakossága egy emberként fog olyan központi hatalomért kiáltani, amely rendet tesz, globális értelemben új világot teremt, ismét világpénzt bocsát ki, egyúttal a bitcoin aranyra váltását megszűnteti, és ezzel a digitális pénzt halálra ítéli. Az arany természetesen ezúttal sem cserélt gazdát.

Hogy mitől lenne káosz? Nos, pontosan attól, ami ellen a hatalmasságok harcolnak, amelyet nem lesznek képesek leküzdeni, de talán soha sem akartak: Azzal párhuzamosan ugyanis, hogy egyre több kriptopénz áramlik ki a bankok kezéből, és kerül forgalomba, a pénzmosásra, az adóelkerülésre és az illegális tevékenységek finanszírozására is egyre több fog jutni belőle, ami végső soron alá ássa az államok gazdasági alapjait, megrendíti a biztonságot és a hatalmat. A bitcoin – és kisebb részben más kripropénzek – hatékony eszköznek bizonyulhat az anarchia térnyeréséhez, az államok felbomlasztásához.

Ugyanakkor: Az arany – illetve a bitcoin – hasznosulása időlegesen másként is megvalósulhat, gondoljunk arra, hogy annak idején az arany alapú papírpénz bevezetéséből Angliában, Németországban, Oroszországban és másutt mekkora haszon származott a nemesfém keresetének megugrása, és az arany széleskörű hitelezése révén. Az aranyalapú pénzek a fent már ismertetett okok miatt idővel törvényszerűen megszűntek, gazdaságilag és pénzügyileg tarthatatlanná váltak. Egy-két (három?) évtized múlva ez fog történni a bitcoinnal is.

10. Mennyit fog érni egy bitcoin?

Ha az előbbi feltételezés igaznak bizonyul, mennyit érhet majd a bitcoin a fénykorában?

Tegyük fel, hogy mintegy harmincöt-negyvenezer tonna arany áll rendelkezésre, ennyinek kell az összes érme értékét megfeleltetni. Ezt az előbbieknek megfelelően szorozzuk fel néggyel, azaz a bitcoin a rendelkezésre álló aranynak csak a negyedét fogja lefedni. Ez 150 ezer tonna aranyat jelent, ami 150 millió kilogramm. Húszmillió darab bitcoin-nal számolva ebből egy bitcoinra háromnegyed kiló arany jut. Azt feltételezve, hogy az arany ára a jelenleginek az ötszörösére emelkedik, tehát unciánként ötezer, kilogrammonként 150 ezer dollárt fog érni, ezért egy bitcoin mintegy 100 ezer dollárba fog kerülni.

A bitcoin jelenleg 250 dollár körül mozog a tőzsdén (2015-öt írunk!), ezért a 100 ezer dolláros ár mintegy négyszázszoros emelkedést jelent. Csak nem a bitcoin napjaink legígéretesebb befektetése? Meg fogjuk látni, hogy nem, létezik ennél nagyobb hasznot hajtó befektetés is – már ha elméletünk igaznak bizonyul.

Képes lesz a pénz funkcióját a bitcoin betölteni akkor, ha ilyen hatalmas értéket fog képviselni? Más szóval: Milyen legkisebb részre lehet osztani a digitális pénzt? Nos, a bitcoin kódját úgy alkották meg, hogy annak értéke a tizedes vesszőtől jobbra nyolc számjegyig, azaz a bitcoin 100 milliomod részéig osztható. Ez 100 ezer dolláros bitcoinnal számolva egy tized cent. A bitcoin létrehozói ennyire előrelátóak voltak, és előre számoltak ilyen mértékű értéknövekedéssel? Úgy tűnik igen, sőt: Egymillió dolláros érme (bitcoin pénzegység) esetén a legkisebb (nyolcadik) helyiérték (ezt most Satoshi-nak hívják) pontosan egy centet érne.

Elég ennyi bitcoin a világpénz funkció betöltéséhez? 100 ezer dolláros árral számolva igen, ugyanis a 20 (huszonegy) millió bitcoin érme együttes értéke két trillió, azaz kétezer milliárd dollár a jelenlegi árfolyamon számolva. Vegyük figyelembe, hogy a bitcoinnak nem kell semelyik nemzeti vagy regionális valuta szerepét betöltenie, ezért a jelentősen visszaeső világkereskedelem pénzügyi szükségletének kielégítéséhez ez az összeg, – illetve annak tartalékképzéssel csökkentett része – minden bizonnyal elég lesz. De ha mégsem, akkor a digitális pénz általános elfogadottságának növekedésével párhuzamosan a legkisebb helyiérték értékét némi csalással akár 1 centig lehet emelni, 20 trillió dollár pedig még a jelenlegi viszonyok között is hatalmas összeg. Nem ez lenne az első csalás a történelemben, nem ez lenne az első, hogy valamely értékpapírnak, érmének eltűnik a fedezete, és még az is lehet, hogy ez jó szolgálatot fog tenni a bitcoin bedöntéséhez, amikor majd beköszönt a szép új világ…

A húszmillió bitcoinnal történő számolás a huszonegymillió helyett reális, mivel – az aranyhoz hasonlóan – jó néhány érme az idők során „elvész”, a tulajdonos elfelejti a hozzáférési jelszót, vagy véletlenül kitörli a háttértárolóról a pénztárcafájlt. Ez különösen a kezdeti időszakra lehetett jellemző, amikor a kód gyakorlatilag még nem ért semmit. Városi legendaként emlegetik a bitcoin történetével foglalkozó nemzetközi internetes oldalak annak a fiúnak az esetét  (a fáma szerint László volt a neve), aki 2010 elején tízezer bitcoinért vásárolt két pizzát. Vajon a pizzás mit tett a digitális kóddal néhány hónappal később? Kidobta az elavult számítógépével együtt?

(A szerkesztő megjegyzése: nagyon is valós dolog ez a pizza eset, azóta ünnepeljük a nemzetközi Bitcoin pizza napot)

Milyen hatást gyakorolhat mindez a bitcoin árára és forgalmára?

A sorozat 4. részét itt olvashatod.

Forrás: Szabó András, http://bandibacsi.blogspot.hu

Ha tetszenek a posztok és szeretnéd támogatni a munkánkat, akkor itt megteheted:

BTC: 1G9ReJJUXqwwtAUCajzUk4GWm6BDWoKCCf

LTC: LPFXf42zHTgT8BAGmi2dgBKMUCpUJyYVxy

DASH: XuD7Am4yoyDh6tR3GdgWpFFMTnkEQ4KP26

ETH: 0xe984642d5f84e2043a535aba5b6c7ff1691ac15b

MONERO: 358a3bac054b9c91dfaf6f5b3a57cd43d92e4d8056127201a64067e55eff0607