A bitcoin védelmében, és egy kis fogalomhatározó.
-
Szerződr. Varsányi Károly
-
Kommentek0 Komment
-
Kategória
Sokan sok mindent elmondtak már a Bitcoin és a különböző kriptodevizák, valamint a blokklánc ellen, és ugyanígy a védelmében is.
Ennek a témakörnek anno (tavaly a legnagyobb hype idején) én is nekifutottam, több-kevesebb sikerrel. Az ott leírtakat azóta is vállalom.
Hiszem, hogy el fog jönni „a Bitcoin (jelenség) kommercializálódása” is, mégha most még nem is tartunk ott.
Azonban mindig nagy öröm, ha jó írás születik a témában (Bitcoin pro és kontra).
Ez történt most véleményem szerint, ezért engedjétek meg, hogy azok figyelmébe ajánljam az alábbi írást, akik figyelmét alapból elkerülte az:
A Bitcoin lehet, hogy marhaság, de a cikk szerzője (Balásy Zsolt) nem írt marhaságot.
Egyúttal megragadnám az alkalmat, hogy a téma kapcsán azon örömömnek adjak hangot blokklánc jogászként, hogy az egyik írásom, (nevezzük – kiegészítésre váró – jogi szószedetnek), megjelent a Fintechzone.hu oldalán.
Örömömre szolgál a témában született első jogi szószedet utánközlése, melynek eredetijét itt olvashatjátok.
Mára ennyit és kellemes hétvégét mindenkinek!
Leave A Comment Válasz megszakítása
This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.
Üdvözöljük a blokklánc jogász weboldalán
Legfrissebb bejegyzéseink
Címkefelhő
Archívum
- 2025. március (12)
- 2025. február (16)
- 2025. január (30)
- 2024. december (25)
- 2024. november (26)
- 2024. október (23)
- 2024. szeptember (26)
- 2024. augusztus (27)
- 2024. július (25)
- 2024. június (16)
- 2024. május (21)
- 2024. április (23)
- 2024. március (24)
- 2024. február (25)
- 2024. január (24)
- 2023. december (24)
- 2023. november (28)
- 2023. október (13)
- 2023. szeptember (26)
- 2023. augusztus (13)
- 2023. július (15)
- 2023. június (15)
- 2023. május (12)
- 2023. április (11)
- 2023. március (21)
- 2023. február (12)
- 2023. január (19)
- 2022. december (14)
- 2022. november (20)
- 2022. október (15)
- 2022. szeptember (13)
- 2022. augusztus (10)
- 2022. július (13)
- 2022. június (12)
- 2022. május (17)
- 2022. április (14)
- 2022. március (8)
- 2022. február (9)
- 2022. január (17)
- 2021. december (12)
- 2021. november (15)
- 2021. október (15)
- 2021. szeptember (20)
- 2021. augusztus (20)
- 2021. július (18)
- 2021. június (32)
- 2021. május (26)
- 2021. április (32)
- 2021. március (24)
- 2021. február (21)
- 2021. január (29)
- 2020. december (26)
- 2020. november (25)
- 2020. október (31)
- 2020. szeptember (25)
- 2020. augusztus (23)
- 2020. július (21)
- 2020. június (14)
- 2020. május (12)
- 2020. április (13)
- 2020. március (14)
- 2020. február (7)
- 2020. január (10)
- 2019. december (16)
- 2019. november (12)
- 2019. október (14)
- 2019. szeptember (15)
- 2019. augusztus (18)
- 2019. július (20)
- 2019. június (25)
- 2019. május (21)
- 2019. április (20)
- 2019. március (23)
- 2019. február (18)
- 2019. január (24)
- 2018. december (19)
- 2018. november (22)
- 2018. október (21)
- 2018. szeptember (25)
- 2018. augusztus (19)
- 2018. július (19)
- 2018. június (18)
- 2018. május (24)
- 2018. április (21)
- 2018. március (19)
- 2018. február (20)
- 2018. január (27)
- 2017. december (22)
- 2017. november (23)
- 2017. október (22)
- 2017. szeptember (23)
- 2017. augusztus (30)
- 2017. július (26)
- 2017. június (23)
- 2017. május (23)
- 2017. április (9)