Van nekünk egy posztunk, még 2018-ból, ami az ún. számlapénz fogalmáról szól és az a címe, hogy „Amit sokan nem vesznek komolyan a pénzzel kapcsolatban.”

Meg van ugye a Bitcoin, ami nagyon explicit módon a magántulajdonra épít, pontosan a privát kulcs miatt, ami viszont nem eliminálja, hanem kijegecesíti a tulajdonjogot (tisztelgés Pokol Béla előtt, – már csak a szóban felsejlő vélelmezett kikacsintás miatt is – aki bátran alkalmazta ezt a II. vh. előtti jogi megfogalmazást írásaiban), sőt, ahogy korábban írtuk még csak nem is decentralizálja, mert a jog világában nem így működnek a dolgok.

Ellenben az lehetséges, hogy a tulajdonjog és a rendelkezési jog elváljon egymástól, ha nem is dogmatikailag, hanem a gyakorlatban. (Nem, nem az alapítványokra gondolok a közpénz esetével, mert ott nincsen tulajdoni igény, pontosan a kötelmi jog miatt, de azért a vagyonszaporulat kérdésköre ott is felmerülhet(ne).

Kriptós vizekre visszaevezve, elviekben én vagyok a tulajdonosa a kriptopénzemnek, de ha pl. multisiges aláírással operálok, akkor az én engedélyezésem mellett más személyeknek is engedélyezni kell a tranzakciót, hiszen minden kripto tranzakció tartalmaz egy „aláírást”, (azaz hexadecimális számokat, amelyek akkor jönnek létre, amikor a pénztárca felhasználója engedélyez egy tranzakciót), illetve a „többes aláírású” vagy multi sig(nature) pénztárcák is – a nagyobb biztonság érdekében – két vagy több személytől igényelnek „jóváhagyást” a tranzakció engedélyezéséhez.

Ilyen formában nem véletlen „imádják” az új (és régi) kapitalisták ha nem is magát a BTC-t, de legalább az elvet, ami mögötte van a Bitcoin rendszerének, hiszen az a legtisztább privátautonómiát (ahogy ezt az OBH-s előadásomban is kifejtettem: magántulajdon elismerése és védelme + szerződéskötés szabadsága és az azzal járó jogosultság/kötelezettség leképződése, ti: fizetés a szolgáltatások/áruk kapcsán) célozza/célozná. Akár az állami túlhatalom (lásd: az Állam, mint királykeselyű vérszopó természetét, még John Stuart Mill-nél) ellen vagy ellenében is. (Most abba ne menjünk bele, hogy ki mit gondol a BTC eredeti céljaitól való eltérítettségről, legyen az Michael Saylor féle kritika, vagy akár Amir Taaki, Roger Ver vagy éppen Vlad Costea féle meglátások)

Másik ilyen esetkör lehet ugye a büntetőeljárások világa. Amikor mondjuk polgári jogi igényt szeretnének érvényesíteni a valamikor a tulajdonukban állt vagy sokszor csak abban állónak vélt kriptoeszközök kapcsán a volt tulajdonosok/sértettek.

Az ilyen eljárásokban a sértettek mondjuk a kormányzati szervek (U.S. Marshals) által visszaszerzett digitális eszközökre igyekeznek tulajdoni igényt támasztani a (sértettek, mint ex) tulajdonosok pénztárcáinak magánkulcsainak ellenőrzésére hivatkozva. Mások a szolgáltatási feltételekre utalnak, és nyilvános főkönyvek segítségével az ellopott vagyontárgyakat egyéni pénztárcájukra vezetik vissza tulajdonjogilag, lényegében a jól ismert „nemo plus iuris” elvre hivatkozva azaz, hogy senki sem ruházhat át másra több jogot, mint amennyivel saját maga rendelkezik.

(Azért azt vegyük észre, hogy a saját maga rendelkezés az ilyen esetekben elvált a tulajdonjogtól, tehát ha így tekintjük jó esetben is csak részleges rendelkezési jogot testesített meg, rosszabb esetben még azt se.)

Miért mondom ezt?

Azért, mert igen sok esetben nem feltétlenül a sértettől, hanem a sértett által 3. feles szolgáltatónak, kripto brókernak, tőzsdének, ne adj Isten banknak, de ilyen szempontból mondjuk bizományosnak vagy éppen letétkezelőnek átruházott kriptoeszközök tekintetében követik el a bűncselekményeket.

Ott pedig az a helyzet, hogy a szolgáltató ÁSZF-jére, meg az igen tisztelt Bíróságra, azon belül is az ún. bírói alakító jogra vagyunk bízva. Mint mindig, amíg el nem jön a gépi igazságszolgáltatás kora és joga.

Hogy is mondja a Magyar Jogi szemle 1938-as száma? „A meggyőződés kialakulása lelki folyamat, lelki vívódás eredménye: a bizonyosság tudata egyes bizonyítékok értékelésének helyessége iránt.”

Ellenben ügyvédként nekem kötelességem némi mankót is adni a T. Bíróságnak és benne a jogkereső feleknek annak érdekében, hogy az átélt és kiformált tényállás helyes megállapítása és összegzése után a jó irányba induljon el a Tisztelt qádi.

Merthogy itt is vannak ilyen és olyan jogértelmezések is, leginkább a 3. feles szolgáltatókkal aláírt szerződések alapján.

A Celsiusnál ugye döbbenten, leesett állal lesték a sértettek, amikor a T. Bíróság kimondta, hogy az eltűnt vagyontömeg bizony a Celsius tulajdonát képezi, mert a szerződéssel átruházták az Ügyfelek a kriptoeszközök tulajdonjogát a szolgáltatóra. Kriptoszámlapénzzé vált, ha szabad így mondanom.

A BlockFi ügyében viszont pontosan azt állapították meg, hogy az a kripto vagyontömeg a hitelezők, ilyen értelemben az Ügyfelek tulajdonát képezi.

Már mondjuk annak megítélése, hogy mindez hogyan lenne, miként alakulna, a feltételezett vagy blokklánc bizonyosság által megerősítetten koreai apt által a Bybit-től ellopott vagy még inkább elcsalt kriptoval, nem képezi jelen poszt tárgyát, mert a jövő zenéjét hozná el nekünk.

Na, de vissza a jogi mankókhoz, lássuk, hogy mi lenne az a 4 pont, amit a fenti esetben mindenképpen vizsgálni kellene a T. Bíróságnak?

1.) a szolgáltatási vagy számlaszerződések meghatározzák-e az eszközök tulajdonosát?

2.) a szolgáltató vagy letétkezelő/bizományos szabadon használhatja-e az eszközöket?

3.) a kriptoeszközöket elkülönítve vagy több eszközt együtt, azaz „keverten” tartották-e?

4.) ki gyakorolja rendelkezési jogot, kinél vagy kiknél vannak a pénztárca privát kulcsai?

Ezek lennének azok a kérdések, amiket mindenképpen vizsgálnia kellene a T. Bíróságnak, amíg a T. Bíró egyénisége által adott esetben kijegecesíti (tehát nem indoklást talál, mert az a könnyebb út szerintem) az igazságot. Vagy legalább tesz rá egy erős kísérletet.