Bitcoin alapú Babaszámla.
-
Szerződr. Varsányi Károly
-
Kommentek0 Komment
-
Kategória
Az amerikai elnök idén július 4-én írta alá azt a törvénycsomagot, amely szerint – korábbi ígéretének megfelelően – a szövetségi kormány minden, 2025 január 1. és 2028 december 31. között született amerikai gyermek után 1000 dollárt helyez letétbe, amelyből a szülők gyermekük nevére számlát nyithatnak. A szülők és rokonok évente további maximum 5 ezer dollárt helyezhetnek el a számlán, amelyet a gyermek 18. életévének elérése előtt nem bonthatnak fel.
Ezt a számlát – szerényen – csak „Trump számlának” emlegetik a médiában odaát és megindult erőst a spekuláció, hogy akkor mennyi is lesz az annyi a végén?
Ha érdekel a matek, akkor itt megnézheted, hogy számolnak ezzel politikusok:
Egy fontos szót azért nem hallottam a videóban: az inflációt.
Kedden a Dell házaspár, több mint 6 milliárd dollárt ajánlott fel a Donald Trump amerikai elnök által kezdeményezett „babaszámlák” kiegészítésére. Ezt itt tudod megtekinteni.
(Szerk: Nem mondom, hogy léteznek emberek ijesztő aurával (mert léteznek), csak azt, hogy „a Jókedvű adakozót szereti és megáldja az Isten” , ahogy azt minden egyes tanévzáron kihangsúlyozták a …..-i református templomban. Is. Meg gondolom máshol is.)
Ami engem ebből az egészből izgat (azon túl, hogy hello Babakötvény tell me how you doin‘?), az az, hogy mikor teszik ez alá az egész alá a Bitcoint, ahogy ezt már 2019-ben javasoltam?
Tudjátok ez a Varsányi féle 30.000,-Ft minden magyar zsebébe story.
Jó-jó, tudom, hogy meg lehet-ezt csinálni ezt privátim is, – mégis, bár nem vagyok egy Keynesiánus -, de itt klasszikusan elkél az állami lapát az irányba tétel kapcsán.
Gondoljuk csak el, hogy mennyire örülne ennek a fejleménynek az RWA nagy élharcosa a JPMorgan? Vagy éppen a BlackRock.
Én pedig annak örülnék, ha kilépve végre sanyarú helyzetünkből – egyfajta Lee Kuan Yew-ként – elkezdenénk a jövő generáció(k) feneke alá tenni némi digitális (és ezért globálisan használható) tőkét. I mean államilag.
Azt'(án) én nem is a Cambridge-en, hanem az SZTE-n végeztem.
Leave A Comment Válasz megszakítása
This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.
Üdvözöljük a blokklánc jogász weboldalán
Legfrissebb bejegyzéseink
Címkefelhő
Archívum
- 2025. december (3)
- 2025. november (36)
- 2025. október (25)
- 2025. szeptember (28)
- 2025. augusztus (15)
- 2025. július (23)
- 2025. június (25)
- 2025. május (32)
- 2025. április (23)
- 2025. március (28)
- 2025. február (16)
- 2025. január (30)
- 2024. december (25)
- 2024. november (26)
- 2024. október (23)
- 2024. szeptember (26)
- 2024. augusztus (27)
- 2024. július (25)
- 2024. június (16)
- 2024. május (21)
- 2024. április (23)
- 2024. március (24)
- 2024. február (25)
- 2024. január (24)
- 2023. december (24)
- 2023. november (28)
- 2023. október (13)
- 2023. szeptember (26)
- 2023. augusztus (13)
- 2023. július (15)
- 2023. június (15)
- 2023. május (12)
- 2023. április (11)
- 2023. március (21)
- 2023. február (12)
- 2023. január (19)
- 2022. december (14)
- 2022. november (20)
- 2022. október (15)
- 2022. szeptember (13)
- 2022. augusztus (10)
- 2022. július (13)
- 2022. június (12)
- 2022. május (17)
- 2022. április (14)
- 2022. március (8)
- 2022. február (9)
- 2022. január (17)
- 2021. december (12)
- 2021. november (15)
- 2021. október (15)
- 2021. szeptember (20)
- 2021. augusztus (20)
- 2021. július (18)
- 2021. június (32)
- 2021. május (26)
- 2021. április (32)
- 2021. március (24)
- 2021. február (21)
- 2021. január (29)
- 2020. december (26)
- 2020. november (25)
- 2020. október (31)
- 2020. szeptember (25)
- 2020. augusztus (23)
- 2020. július (21)
- 2020. június (14)
- 2020. május (12)
- 2020. április (13)
- 2020. március (14)
- 2020. február (7)
- 2020. január (10)
- 2019. december (16)
- 2019. november (12)
- 2019. október (14)
- 2019. szeptember (15)
- 2019. augusztus (18)
- 2019. július (20)
- 2019. június (25)
- 2019. május (21)
- 2019. április (20)
- 2019. március (23)
- 2019. február (18)
- 2019. január (24)
- 2018. december (19)
- 2018. november (22)
- 2018. október (21)
- 2018. szeptember (25)
- 2018. augusztus (19)
- 2018. július (19)
- 2018. június (18)
- 2018. május (24)
- 2018. április (21)
- 2018. március (19)
- 2018. február (20)
- 2018. január (27)
- 2017. december (22)
- 2017. november (23)
- 2017. október (22)
- 2017. szeptember (23)
- 2017. augusztus (30)
- 2017. július (26)
- 2017. június (23)
- 2017. május (23)
- 2017. április (9)

