Adományoznál az oldal fejlesztésére és még több posztra? A poszt alatt megtalálod a tárcáink címét. Előre is köszi!
Most, hogy elfogadták a Segwit-et a Bitcoin kapcsán is, felmerült a kérdés, hogy hogyan kéne erre a bányászokat is rávenni, vagyis, hogy támogassák, vagy ha nem is támogatják, de végrehajtsák a Segwit implementációt?
Egy digitális fizetőeszköz közösségen belül van szavazati joga a bányászoknak is egy protokoll (vagyis egy blokkláncot érintő változtatás) végrehajtása/módosítása kapcsán, na, de van a közösségnek is, a felhasználóknak. A régi BIP9-es protokoll rendszert pedig nagyon kisajátították a bányászok egyes hangok szerint. Legalábbis, sokan úgy érezték, hogy túlzottan irányítani akarnak a bányászok bizonyos, az egész közösséget érintő (pl: Segwit) kérdések kapcsán, sokszor a díjjazásukat (ami a felhasználók által fizetett díjjakból folyik be) előtérbe helyezve. Éppen ezért jött egy új kezdeményezés ( a misztikus nevű Shaolinfry-tól), ami a BIP 148 és BIP 149 névre hallgat.
A BIP 148 (Bitcoin Improvement Proposal 148) egy ún. (User Activated Soft Fork=UASF) vagyis egy a felhasználók kezébe szavazati jogot telepítő eszköz, már, ami a Bitcoin közösséget illető kérdéseket illeti. Ilyen pl. a fenti Segwit implementáció is. Tehát a bányászoknak jelezni kell, ha készen állanak Segwit elfogadására és végrehajtására. Akkor is, ha ez adott esetben nem egyezik az akaratukkal/érdekükkel.
Egy soft fork ugye egy új szabályrendszer kapcsán az új szabályrendszert bemutató/kezdeményező közösség próbálja rávenni a nagyobb közösség tagjait az új rendszer elismerésére és használatára. Azok, akik ezt nem fogadják el (ti: az új szabályokat) a régi lánc tagjai maradnak, tehát azé a láncé, ami még a régi szabályok szerint működik.
A hard fork lenne egy teljesen másik lánc kialakítása, de ez most nem fog megtörténni reményeink szerint.
Mivel jelen esetben a “hash power gazda” bányászok nem nagyon kezdtek el visszajelezni a Segwit ügyben, ezért elő kellett állnia Shaolinfrynak és a BIP148-nak és megpróbálni “befolyásolni” őket.
(Annak, hogy a bányászok miért nem működnek együtt a nagyobb közösséggel, az anyagiakon túl politikai és anonimitás beli okai is vannak, tekintettel arra, hogy a “bányák” nagy része Kínában van,)
A UASF (nevezzük most felhasználók által kontrollált soft forknak) lényege , hogy a soft forkot a közösség tagjai elfogadják és használják egy bizonyos időpillanattól fogva. Ha a soft forkot elfogadók aránya az egész Bitcoin közösségen (váltók, tőzsdék, felhasználók, bányászok) nagyobb többségbe kerül, úgy innentől a blokklánc rendszer az új szabályok (pl: Segwit) szerint működik, míg azok, akik ellenezték, azok vagy elfogadják a többségi akaratot vagy értéktelen blokkokat (amik nem felelnek meg a bevezetett újításoknak) bányásznak majd, ami financiálisan nem lesz kifizetődő.
Egyébként volt már hasonló a történelemben és még az sem biztos, hogy a régi blokkok értéküket vesztik, lásd még: ETH-ETC. Az viszont elgondolkodtató, hogy mennyi ideig tartott megizmosodni az ETC-nek árfolyamát tekintve…
2017. augusztus 1-től minden bányász el lesz utasítva, aki nem támogatja a BIP 148-at (Segwit). Ez tehát a dátum, amikorra készen kell állniuk, minimum a Segwit végrehajtására, ha nem is a támogatására.
Ennek a kérdésnek még számos vetülete van, mert mi van akkor, ha nem fogadják el a BIP 148-at, vagy nem akkora számban, vagy ketté válik a lánc, esetleg a bányászok megtámadják a mostani láncot?
Nos, nincs nálunk a kristálygömb, de reméljük minden jól fog menni. Egyébként is augusztusig még van idő. No para(cetamol:-)
A BIP 149 leírásába most nem megyek bele, mert a célom nem a rémisztgetés, meg amúgy is Segwit pártiak vagyunk és a BIP 149 csak 2018-ban valósulna meg, azt meg nem szeretnénk.
Ha bővebben érdekel a téma, akkor olvasd el a BIP148/UASF oldalán és aztán írjál nekünk bátran, hogy Te mit gondolsz a kérdésről.
Mi hiszünk a kompromisszumban és reméljük a bányászok is belátóak lesznek.
Adományoznál az oldal fejlesztésére és még több posztra? Alább találod meg a tárcáink címét. Előre is köszi!
BTC: 18Z2LGDFKFJrPrFkm4oXi3kCggGEAYXYaT
LTC: LVddRoA3XE6vYUoM4ZTDq8rCz4xF4Fczje
DASH: XsxNHGP635dnnf1Watk2JP7zPZcMuckDz5
ETH: 0x718c385e93c1de153dc0ecb953035d007fd0e6a6
MONERO: 358a3bac054b9c91dfaf6f5b3a57cd43d92e4d8056127201a64067e55eff0607
Leave A Comment Válasz megszakítása
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Üdvözöljük a blokklánc jogász weboldalán
Legfrissebb bejegyzéseink
Címkefelhő
Legfrissebb hozzászólások
- dr. Varsányi Károly - Olvasói vélemény az ex InLock korai kifizetésről.
- atti - Olvasói vélemény az ex InLock korai kifizetésről.
- dr. Varsányi Károly - 2 kérdés az ex InLock Vigiler.io kapcsán.
- Sobrijozska - 2 kérdés az ex InLock Vigiler.io kapcsán.
- dr. Varsányi Károly - Aranyvízum? Miért nem Bitcoin alapon?
Archívum
- 2024. október (13)
- 2024. szeptember (26)
- 2024. augusztus (27)
- 2024. július (25)
- 2024. június (16)
- 2024. május (21)
- 2024. április (23)
- 2024. március (24)
- 2024. február (25)
- 2024. január (24)
- 2023. december (24)
- 2023. november (28)
- 2023. október (13)
- 2023. szeptember (26)
- 2023. augusztus (13)
- 2023. július (15)
- 2023. június (15)
- 2023. május (12)
- 2023. április (11)
- 2023. március (21)
- 2023. február (12)
- 2023. január (19)
- 2022. december (14)
- 2022. november (20)
- 2022. október (15)
- 2022. szeptember (13)
- 2022. augusztus (10)
- 2022. július (13)
- 2022. június (12)
- 2022. május (17)
- 2022. április (14)
- 2022. március (8)
- 2022. február (9)
- 2022. január (17)
- 2021. december (12)
- 2021. november (15)
- 2021. október (15)
- 2021. szeptember (20)
- 2021. augusztus (20)
- 2021. július (18)
- 2021. június (32)
- 2021. május (26)
- 2021. április (32)
- 2021. március (24)
- 2021. február (21)
- 2021. január (29)
- 2020. december (26)
- 2020. november (25)
- 2020. október (31)
- 2020. szeptember (25)
- 2020. augusztus (23)
- 2020. július (21)
- 2020. június (14)
- 2020. május (12)
- 2020. április (13)
- 2020. március (14)
- 2020. február (7)
- 2020. január (10)
- 2019. december (16)
- 2019. november (12)
- 2019. október (14)
- 2019. szeptember (15)
- 2019. augusztus (18)
- 2019. július (20)
- 2019. június (25)
- 2019. május (21)
- 2019. április (20)
- 2019. március (23)
- 2019. február (18)
- 2019. január (24)
- 2018. december (19)
- 2018. november (22)
- 2018. október (21)
- 2018. szeptember (25)
- 2018. augusztus (19)
- 2018. július (19)
- 2018. június (18)
- 2018. május (24)
- 2018. április (21)
- 2018. március (19)
- 2018. február (20)
- 2018. január (27)
- 2017. december (22)
- 2017. november (23)
- 2017. október (22)
- 2017. szeptember (23)
- 2017. augusztus (30)
- 2017. július (26)
- 2017. június (23)
- 2017. május (23)
- 2017. április (9)
4 hozzászólás
[…] mert vélhetően ami a dolgok lényegi részét illeti: nem kis szerepe van a Bitcoin féle UASF (Bip 148)-nak és annak, hogy ennek hatására talán kezdhetik egy kicsit kiáramoltatni az emberek a […]
2017-06-12 at 18:00[…] félelmek most a Bitcoin kapcsán pl: a közelgő BIP 148 vagy a korábbi indiai eset, hogy nem lehet már megbízni a nemzeti fieztőeszközben, át kell […]
2017-06-14 at 18:03[…] továbbra is gyorsabb a Bitcoin-nál, ráadásul a BTC-ből való pénzkiáramlást erősítheti a BIP 148 is, hiszen ha jól figyeltétek meg a dolgokat Ti is észrevehettétek, hogy míg mostanában a BTC […]
2017-06-17 at 16:35[…] Aztán ott lesz a PoS-re való átállás is, lehet, hogy lesz olyan hatása, mint a BIP 148-nak. […]
2017-06-23 at 15:17