Digitalcash.hu
  • Telefonszámunk:
  • Címünk
    Budapest, Hungary
  • Munkaidőnk:
    Hétfő - Péntek 9.00 - 17.00

New to site?


Login

Lost password? (X)

Already have an account?


Signup

(X)
Farooq
KezdőlapCBDCKicsit csúszik a kínai digitális jegybankpénz, de úgy tűnik Sofie-nak igaza lesz.
29
aug

Kicsit csúszik a kínai digitális jegybankpénz, de úgy tűnik Sofie-nak igaza lesz.

  • Szerző
    dr. Varsányi Károly
  • Kommentek
    0 Komment
  • Kategória

Nincs új a Nap alatt. Mark Carney nemrégen tett kijelentése sem új (+Kína 2009).

Aki rendszeres olvasója a DC-nek, az tudja, hogy a digitális jegybankpénz vagy más néven CBDC (Central bank digital currency) a kezdetektől érdekelt minket.

2017-ben írtunk róla többször is, egyfelől az IMF nyomán, másfelől pedig a stockholmi bitcoin/blokklánc konferencián – Sofie Blackstad nevéhez kötődő – válasz kapcsán is.

Sőt! Megátalkodottságunkban arra vetemedtünk, hogy óva intsünk jegybankokat bizonyos – szerintünk – szereptévesztéstől, és arra is felhívjuk a figyelmet, hogy igazodva az IMF-hez, valójában a jegybankok is szeretnék ezt a CBDC-t, csak úgy tesznek, mint, aki nem.

Mindenesetre most úgy tűnik, hogy a korábban már említett Sofie Blakstadnak igaza lesz, már, ami az első CBDC-t illeti: ez Kína lesz.

Sofie Blakstadegyértelműen a konferencia egyik legjobbja volt nekem, a Jincor-os George Paliani mellett. Jogász vagyok, a szakmámnál fogva nem idegen tőlem a szabályozás és bizonyos mértékig szükségesnek is tartom. Sofie kifejtette az érveket a központi bankok által kibocsátott kripto pénzek mellett és ellen, szerintem egyértelmű az irányvonal: ez nem tervezet, ez a jövő. Kérdésemre, hogy ki és mikor lépi meg először: Kínát és 2018-at jelölte meg. Majd meglátjuk, hogy igaza lesz-e.

A hírt, miszerint idén novemberben jön a kínai jegybankpénz biztosan sokan olvasták.

A Kínai Nemzeti Bankhoz (PBOC) közel álló források azóta tagadták a Forbes magazin közelmúltbeli jelentését, amelyben azt állítják, hogy a törvényben előírt digitális valuta novemberben kiadásra kerül.

A Forbes magazin egy anonim forrást idézett, amely a PBOC digitális valuta/ elektronikus fizetés (DC / EP) projektjével foglalkozik és előre jelezte Kína digitális valutájának november 11-i megjelenési időpontját.

Ugyanebben a jelentésben Paul Schulte, a Kínai Építési Bank korábbi vezetője azt mondta, hogy a kínai központi bank kötelező digitális valutájának kezdeti kedvezményezettjei közé tartoznak az Alibaba és Tencent technológiai óriások, valamint az összes nagy állami tulajdonban lévő bank. A kínai központi bank forrásai azóta tagadták a jelentést, mondván, hogy az információ „pontatlan spekuláció”.

Ennyi a hír, azzal, hogy engem a magyar vonatkozás, vagyis az MNB féle digitális jegybankpénz történései érdekelnének, pláne a V4-ek vonatkozásában, de ez vélhetőleg államtitok tárgyát képezi (nevet).

Forrás: itt.

Ha tetszenek a posztok és szeretnéd támogatni a munkánkat, akkor itt megteheted:

BTC: 1G9ReJJUXqwwtAUCajzUk4GWm6BDWoKCCf

LTC: LPFXf42zHTgT8BAGmi2dgBKMUCpUJyYVxy

DASH: XuD7Am4yoyDh6tR3GdgWpFFMTnkEQ4KP26

ETH: 0xe984642d5f84e2043a535aba5b6c7ff1691ac15b

MONERO: 358a3bac054b9c91dfaf6f5b3a57cd43d92e4d8056127201a64067e55eff0607

Címkék:

dr. Varsányi Károly ügyvéd, a digitalcash.hu oldal szerkesztője, más oldalak vendégírója, blokklánc jogász. Ha kérdésed van a digitális fizetőeszközök vagy a digitális eszközosztályok (tokenek, etc.) kapcsán, akkor írj neki.
Ajánlott bejegyzések
SZÓLJ HOZZÁ

Leave A Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Digitalcash.hu