2019: a BTC nem halott. 2020: újra ATH körül.
-
Szerződr. Varsányi Károly
-
Kommentek1 Komment
-
Kategória
Most, hogy elérkeztünk a 2019-es év végére, mindenki számba veszi az év eseményeit és megpróbálja kitalálni, hogy mit is hoz majd 2020 (közkeletű nevén twenty-twenty avagy húsz-húsz)?
Tavaly év végén azt írtam a 2019-es év kapcsán, hogy “elhúzódó évre számítok“. Azt hiszem, hogy ez így is lett, hiszen sokan megszenvedték kriptos körökben az idei évet.
Hogy rögtön lelőjem a poént: 2020-ban újra ATH körüli árfolyamra számítok, már, ami a BTC árfolyamát illeti. Hogy mikor következik ez be pontosan, arra nem tippelnék.
Aztán van 2019-ből 2 darab fogadásunk is nekünk még.
Az egyik kapcsán kicsit élesebben akartam volna most fogalmazni, mert az illető kommentelő, – akivel az XRP index Nasdaq-on történő megjelenésére fogadtam – nagyképű és lekezelő volt felém anno a kommentjében.
Aztán az elmúlt pár nap úgy hozta, hogy inkább hagyom, mert jobb nem lesz tőle, ezekre a fajta hangemberekre nem feltétlen hat, ha megdorgálják őket és – az sem elhanyagolható, hogy – a tőle megnyert whiskymet sem fogja elhozni, mert az kellemetlen lenne neki, azt meg ő nem szereti.
Ami a másik fogadásomat illeti, – miszerint hol fog állni a BTC árfolyama 2019. év végén, én ugye 6-9k közé tippeltem dollárban ezt – ott más a helyzet.
Ott már előzetesen beszéltem a fogadást tevővel és közös kép nem lesz ugyan (amit sajnálok), de a szavát tartja és – ha minden jól megy – meg lesz a képen is látható 17 éves whisky. Tipródtam a Talisker és a Farclas között, végül ez utóbbi mellett döntöttem.
( Ha fogadópartnerem nyert volna, akkor – emlékeim szerint – egy üveg Oban-t nyújtottam volna át neki. Innen már sokan kitalálhatják, hogy ki is Ő, de erről majd egy másik poszt szól majd.)
![](https://digitalcash.hu/wp-content/uploads/2019/12/Glenfarclas-17-éves.jpg)
Munka ügyileg 2020 kemény év lesz, ez nem is lehet kérdés, még ma is hívott 6 Ügyfelem, de ezzel most nem untatnék senkit, (hogy milyen is a “fiatal, feltörekvő tehetségek” élete (melyből egy ügyvéd kollégám szerint, csak a feltörekvő állja meg a helyét maradéktalanul (nevet).
Végezetül felhívom mindenki figyelmét arra, hogy módosulnak a pénzmosás elleni szabályok (bővebben: itt) és bár a szakma döntő többsége már tisztában van az őket érintő módosulásokkal, azért nem árt egy szakemberrel is megnézetni (vagy megalkottatni) a meglévő szabályzatokat, hiszen a Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda nem alszik, mindenkinek az a jó, hogyha ellenőrzésre kerül sor, akkor minden téren mindent rendben találnak.
Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet kívánok Mindenkinek! Happy 2020!
Leave A Comment Válasz megszakítása
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Üdvözöljük a blokklánc jogász weboldalán
Legfrissebb bejegyzéseink
Címkefelhő
Legfrissebb hozzászólások
- dr. Varsányi Károly - Olvasói vélemény az ex InLock korai kifizetésről.
- atti - Olvasói vélemény az ex InLock korai kifizetésről.
- dr. Varsányi Károly - 2 kérdés az ex InLock Vigiler.io kapcsán.
- Sobrijozska - 2 kérdés az ex InLock Vigiler.io kapcsán.
- dr. Varsányi Károly - Aranyvízum? Miért nem Bitcoin alapon?
Archívum
- 2024. július (24)
- 2024. június (16)
- 2024. május (21)
- 2024. április (23)
- 2024. március (24)
- 2024. február (25)
- 2024. január (24)
- 2023. december (24)
- 2023. november (28)
- 2023. október (13)
- 2023. szeptember (26)
- 2023. augusztus (13)
- 2023. július (15)
- 2023. június (15)
- 2023. május (12)
- 2023. április (11)
- 2023. március (21)
- 2023. február (12)
- 2023. január (19)
- 2022. december (14)
- 2022. november (20)
- 2022. október (15)
- 2022. szeptember (13)
- 2022. augusztus (10)
- 2022. július (13)
- 2022. június (12)
- 2022. május (17)
- 2022. április (14)
- 2022. március (8)
- 2022. február (9)
- 2022. január (17)
- 2021. december (12)
- 2021. november (15)
- 2021. október (15)
- 2021. szeptember (20)
- 2021. augusztus (20)
- 2021. július (18)
- 2021. június (32)
- 2021. május (26)
- 2021. április (32)
- 2021. március (24)
- 2021. február (21)
- 2021. január (29)
- 2020. december (26)
- 2020. november (25)
- 2020. október (31)
- 2020. szeptember (25)
- 2020. augusztus (23)
- 2020. július (21)
- 2020. június (14)
- 2020. május (12)
- 2020. április (13)
- 2020. március (14)
- 2020. február (7)
- 2020. január (10)
- 2019. december (16)
- 2019. november (12)
- 2019. október (14)
- 2019. szeptember (15)
- 2019. augusztus (18)
- 2019. július (20)
- 2019. június (25)
- 2019. május (21)
- 2019. április (20)
- 2019. március (23)
- 2019. február (18)
- 2019. január (24)
- 2018. december (19)
- 2018. november (22)
- 2018. október (21)
- 2018. szeptember (25)
- 2018. augusztus (19)
- 2018. július (19)
- 2018. június (18)
- 2018. május (24)
- 2018. április (21)
- 2018. március (19)
- 2018. február (20)
- 2018. január (27)
- 2017. december (22)
- 2017. november (23)
- 2017. október (22)
- 2017. szeptember (23)
- 2017. augusztus (30)
- 2017. július (26)
- 2017. június (23)
- 2017. május (23)
- 2017. április (9)
1 Komment
[…] the winner, and the winner, most nem MC. Hammer, mert már 2020-at írunk, hanem a […]
2020-02-08 at 19:19