“Egy zajos boom, ez a kripto gyilkos, senkinek sincs kegyelem, mindenkit eltapos. Ez az üzenet neked (ETH), nehogy elveszítsed a helyed, én megmentelek, ha lehet.”
Mintha nem lenne elég baja az Ethereum láncnak, ami – véleményem szerint – már most is roskadozik a teher alatt, amit formálisan a megnövekedett gas használat (lásd: tokenizált gas), lényegileg azonban a DeFi és annak népes felhasználói tábora jelent neki.
Vannak persze csalódások is, meg aztán csalások is szép számmal, de ez már egy másik téma, mint ahogy az is, hogy mennyire készül el majd időben a Ethereum 2.0 és mennyiben érvényesül majd helyette (mellette) az a – máshol már látott – Elon Musk-i stratégia, hogy jól belengetjük a fejlesztéseket, aztán meg semmi.
A tokenizált BTC érték növekedés után, most a kriptos körökben “érdeklődéssel” kísért, (ha szabad ilyen eufemisztikusnak lennünk) Tether jelentette be, hogy közel 1 milliárd USDT-érmét, vagyis a teljes készlet körülbelül 7% -át fogja átmozgatni a TRON-ról az Ethereum blokkláncra.
A (csere)ügyletet két részletben, holnap, szeptember 15-én hajtják végre.
A hírek szerint a Tether képviselői egy meg nem nevezett kripto tőzsdével fogják koordinálni a cserét (Szerkesztő megjegyzése: vajon a biztonsági kérdéseken túl van-e jelentősége annak, hogy a kriptotőzsde nem adta a nevét vagy ez tényleg tisztán biztonsági kérdés?)
A stabil coin csereügyleteket (swap) általában akkor hajtják végre, amikor a felhasználók egy másik blokkláncot (azon való kereskedést) követelnek a meglévő helyett.
A kibocsátók és a tőzsdék általában nem maguk hoznak ilyen döntéseket.
Ezek szerint nem igazán voltak megelégedve a Tether körüli pénzes arcok a Tron-nal, ezért történik a 2. Tron-fosztás, hiszen múlt hónapban már volt egy ugyanilyen csere akció.
Ennek pedig azért van jelentősége, mert az Ethereum számára már eddig is a Tether volt az ún. szűk keresztmetszet.
Emlékezzünk rá, hogy a Tether a legutóbbi kritopénz felfutásnál 10 milliárd dollárról több mint 12,6 milliárd dollárra növelte a “kínálatát” június-júliusban, ami alig két hónap alatt több mint 25% -os növekedést jelentett. Milliárd dollárokról beszélünk. Ez idő alatt, az összes tranzakció 14% -át tette ki az Ethereum blokkláncon.
Na, erre pakolunk még rá most egy kicsit. Holnap itt már elviekben más értékeket fogunk látni.
Ha tetszenek a posztok és szeretnéd támogatni a munkánkat, akkor itt megteheted:
BTC: 1G9ReJJUXqwwtAUCajzUk4GWm6BDWoKCCf
LTC: LPFXf42zHTgT8BAGmi2dgBKMUCpUJyYVxy
DASH: XuD7Am4yoyDh6tR3GdgWpFFMTnkEQ4KP26
ETH: 0xe984642d5f84e2043a535aba5b6c7ff1691ac15b
MONERO: 358a3bac054b9c91dfaf6f5b3a57cd43d92e4d8056127201a64067e55eff0607
Leave A Comment Válasz megszakítása
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Üdvözöljük a blokklánc jogász weboldalán
Címkefelhő
Legfrissebb hozzászólások
- Arnold Hering - InLock károsultak jelentkezzetek!
- Prileszky - 2 kérdés az ex InLock Vigiler.io kapcsán.
- dr. Varsányi Károly - Olvasói vélemény az ex InLock korai kifizetésről.
- Gábor - Olvasói vélemény az ex InLock korai kifizetésről.
- dr. Varsányi Károly - Olvasói vélemény az ex InLock korai kifizetésről.
Archívum
- 2023. május (10)
- 2023. április (11)
- 2023. március (21)
- 2023. február (12)
- 2023. január (19)
- 2022. december (14)
- 2022. november (20)
- 2022. október (15)
- 2022. szeptember (13)
- 2022. augusztus (10)
- 2022. július (13)
- 2022. június (12)
- 2022. május (17)
- 2022. április (14)
- 2022. március (8)
- 2022. február (9)
- 2022. január (17)
- 2021. december (12)
- 2021. november (15)
- 2021. október (15)
- 2021. szeptember (20)
- 2021. augusztus (20)
- 2021. július (18)
- 2021. június (32)
- 2021. május (26)
- 2021. április (32)
- 2021. március (24)
- 2021. február (21)
- 2021. január (29)
- 2020. december (26)
- 2020. november (25)
- 2020. október (31)
- 2020. szeptember (25)
- 2020. augusztus (23)
- 2020. július (21)
- 2020. június (14)
- 2020. május (12)
- 2020. április (13)
- 2020. március (14)
- 2020. február (7)
- 2020. január (10)
- 2019. december (16)
- 2019. november (12)
- 2019. október (14)
- 2019. szeptember (15)
- 2019. augusztus (18)
- 2019. július (20)
- 2019. június (25)
- 2019. május (21)
- 2019. április (20)
- 2019. március (23)
- 2019. február (18)
- 2019. január (24)
- 2018. december (19)
- 2018. november (22)
- 2018. október (21)
- 2018. szeptember (25)
- 2018. augusztus (19)
- 2018. július (19)
- 2018. június (18)
- 2018. május (24)
- 2018. április (21)
- 2018. március (19)
- 2018. február (20)
- 2018. január (27)
- 2017. december (22)
- 2017. november (23)
- 2017. október (22)
- 2017. szeptember (23)
- 2017. augusztus (30)
- 2017. július (26)
- 2017. június (23)
- 2017. május (23)
- 2017. április (9)