Nemrég kitűnő Kollégám Krámli Gergely – az MIT Technology Rewiew reportja kapcsán – többek között, a telefonszám, mint személyes adat A.I. általi megőrzésről írt a LinkedIn-en.

Mivel az A.I. korában az adatvédelem sok szempontból (ideológiai, gyakorlati) problémás lehet/lesz, ezért oda kommenteltem a posztja alá, hogy „a Palantir meg csendben sírdogál a sarokban?”

Ezzel arra céloztam, hogy az európai országok egy része/jó része (pl: Lengyelország, Magyarország(?) az A.I. alapú kiberbiztonság kiépítésével bízzák/bízták meg az amerikai vállalatot (Palantir), amely a mesterséges intelligencia segítségével elemzi a nagyméretű adatbázisokat a bűnüldözés, a hadsereg és a hírszerzés számára.

Ne legyünk naivak, a bánat se tudja, hogy ki mit kért egymástól a nagy gazdasági együttműködés kapcsán.

Gergő jelezte, hogy később talán fog írni a Palantir-ról is, én kíváncsian várom, mert szívesen olvasom az írásait a LinkedIn-en.

Kb. ugyanekkor Homoki Péter – másik kitűnő – Kollégám lehozta szintén a LinkedIn-en, a már általam is felemlített Javier Milei féle A.I. törvénytervezet cca. 150 oldalas szövegét. Köszönet érte!

Én meg mondom magamnak, ha már feljött a téma (adatvédelem és A.I.) és kinyílt Pandora szelencéje, akkor tegyük mellé azokat a háttérinfókat, amik jórészt ideológiai/politikai alapúak, már csak azért is, hogy teljes legyen a kép. Ki tudhatja előre, hogy mikor ütköznek majd az európai országok érdekei az U.S.A-éval vagy éppen a Palantiréval?

Max More korábban említett angol filozófus mellett, lehet említeni egy másik angol filozófust is, Nick Land-et is, ha és amennyiben napjaink amerikai politikáját és benne a Szilícium-völgybeli tech. gurukat (Muskot, Thielt, Karpot, Andreessen-t és a többieket vizsgáljuk, bár én a magam részéről a filozófiai/társadalomtudományi diplomás Karpot nem tartom egy kimondott tech. arcnak).

Land-ről, mint a Sötét Felvilágosodás korábbi vezetőjéről most nem írnék (itt tudsz róla olvasni), és senkit sem untatnék a még korábbi Carl Schmitt német jogász, filozófus, vagy éppen Leo Strauss , Uram bocsá’ David Chaum gondolataival (lásd még: Katechon Schmittnél), de annyit leírok, hogy mögöttesen hatottak posztunk szereplőire is, még Chaum is akár, aki lehet éppen annak a fajta kaliforniai „szuverén egyén” gondolatnak a megtestesítője, amivel szemben mondjuk létrejött a Technológiai Köztársaság.

(Én sem véletlen akartam volna meghallgatni Thielt, mert azért érdekelt volna, hogy ezt a visszatartó erőt -Katechon – hogyan fejti ki az Antikrisztus kapcsán.)

Akit viszont feltétlen meg kell említenünk az U.S.A. kapcsán, az az öreg „penészbogár„, (írói nevén Mencius Muldbug), azaz Curtis Yarvin.

Van, aki realistának, van, aki újfasisztának tartja az arcot, ha akarsz róla kicsit olvasni magyarul, itt megteheted.

S bár kétségkívül mozivászonért kiált Yarvin „Katedrális” fogalma, nekem egyszerűen túl tág, meg mintha ezt a mozit (az erősnek nem szabad korlátoznia magát, hanem túl kell lépni a gyengén) láttam volna már. Amikor ilyen nyíltan propagálják az nekem mindig fishy, mert ha ez így van, akkor ez megtörténik csinnadatra nélkül is szerintem.

Azt viszont bevallom férfiasan, hogy a Karp és Nicholas W. Zamiska (a cég vállalati ügyekért felelős vezetője) által közösen írt „A technológiai köztársaság: kemény hatalom, lágy hiedelmek és a Nyugat jövője” című könyvet még nem olvastam, csak a 22 pontos „kiáltványukat” láttam, meg némi recenziót a könyvről, de célozni legalább céloztam rá, az alapján, ami a kiáltványból visszaköszönt, (az is valami ahhoz képest, hogy nem ezt tolom főműsoridőben.)

A Technológiai Köztársaság a Szilícium-völgy kritikájával kezdődik, amiért az a civilizációs vízió nélküli „triviális fogyasztásra” összpontosít. A szerzők keményen bírálják a kereskedelmi alkalmazásokat, amelyek lekötik a figyelmünket és elpazarolják az emberi potenciált, ami az „amerikai projekt kiürüléséhez” vezet.

A szerzők számára a dekadencia forrása az 1960-as és 1970-es évek lázadása volt – az állam és a birodalom ellen, valamint a szabad piacon a szuverén egyén mellett ((lásd még: Chaum A pánk). (Szerk: Ebben mondjuk van valami, mert most már lehet kritikával illetni a kritikai iskolát, meg a francia posztmodern és posztsrukturalizmust is, meg Habermas papát és a többieket is jogi vonalon.) Szidják benne a későbbi – az Államnak nemet mondó- mérnököket, amiért nem hajlandók együttműködni a hadsereggel és a hírszerző ügynökségekkel, de semmi problémájuk sincs olyan rendszereket kiépíteni, amelyekkel megfigyelhetik az emberek magánéletét a piacok érdekében – tagadják azt a katonai hatalmat, amely a szabadságukat védi, és amely elindította az iparukat.

A szerzők szerint Amerikát meggyengítette a kollektivizmus hiánya. A Szilícium-völgy az atomizációt és a kulturális vákuumot kihasználva államot épített az államon belül. A szerzők bírálják a bróker-befektetői kultúra terjedését, amely a tehetségeket – a produktív mérnöki tudományok és tudományok helyett – hiábavaló „pénzügyi mérnöki munkára” vonzza.

Na, de mi köze az ideológiának a Palantirhoz? Az, hogy ez (ti: Palantir) volna a prototípus.

Azok számára, akiknek nincsen Palantir részvényük, mondjuk el, hogy a Palantirt 2003-ban alapították és a cég a rendőrség, a hadsereg és a hírszerző ügynökségek számára készült adathalmazok mesterséges intelligencia általi használatára specializálódott – fenyegetések észlelése, bűnügyi nyomozások, logisztika és csatatér-kezelés céljából.

A cég alapja egy PayPal-tranzakciók csalásészlelő rendszere volt. A 2001. szeptember 11-i támadások után ezt a rendszert az amerikai hírszerző közösség finanszírozásával fejlesztették ki. Eközben a vállalat egy Gotham nevű alrendszert épített a rendőrségi műveletek támogatására.

A Palantir ennek az Állammal nem kooperáló, a nemzetet nem tisztelő, ezáltal dekadens paradigmának az elutasítása.

A könyv is, meg a termék is egy „mérnöki gondolkodásmódot” hirdet – az intellektuális törékenység és ideológia elutasítását a kreatív súrlódás és az eredmények könyörtelen hajszolása javára.

A könyv szerzői szerint a Palantir a Technológiai Köztársaság prototípusát testesíti meg, mint a következők szintézise:

(1) a Szilícium-völgy mérnöki kultúrája – lapos, nem hierarchikus és részvételen alapuló struktúrák, valamint a kreativitás elsőbbsége a vállalati vagy bürokratikus eljárásokkal szemben.

(2) a nemzeti kultúra, az állam érdekei iránti hűség, mint magasabb, egyén feletti cél.

Az államokat hierarchikusan, mint egy vállalkozást, vagy még inkább, mint egy vállalatot kell vezetni. Mindenki részvényes, ugye.

Azt írják, hogy egy orwelli disztópia nem az állandó állami vagy közösségi média megfigyeléssel lesz lehetséges, hanem az igazságról és az erkölcsről szóló vita feladásával. A bűnös az „antiszeptikus diskurzus”, amely fél a normák megsértésétől és túllépésétől, miközben egyidejűleg túlzottan érvényesíti azokat a normákat, amelyek kizárják az embereket azért, mert „a jó élet rossz lehetőségei” mellett érvelnek.

Egy Technológiai Köztársasághoz vissza kell térnünk az erényhez, az értékekhez és a kultúrához: „a mindenki iránti tolerancia iránti törekvés a semmi támogatásává vált.” A befogadás imperatívuszát el kell hagyni.

Innen folytatjuk majd, ha sikerül a Milei féle törvényjavaslatot feldolgozni idővel…maradjanak velünk!