Ha hallottad már az ún. dark A.I. fogalmát (kis ízelítő itt) vagy elolvasod az U.S.A. Nemzeti Védelmi Stratégiáját (NVS) vagy éppen megnézel egy-két Handrás videót, akkor tudhatod, hogy Kína igencsak ott van a szeren és erős kihívást intéz az U.S.A. irányába. Minden szinten, így A.I. szinten is.

Vannak, akik szerint ez ellen a kihívás ellen harcolni kell, van, aki szerint meg részben vagy teljesen hagyni kell kibontakozni, vagyis hadd „jöjjön az a Neo-Kína a jövőből„. Ezek a hangok Kínát úgy tekintik, mint amely simán importálja a nyugati tudományt és technológiát, míg a nyugati innovációt folyamatosan korlátozza a katedrális progresszivizmusa.

Bizonyos elképzelések (dark A.I.) első pillantásra bizarrnak tűnhetnek, de nem sokkal bizarrabbak, mint a mesterséges intelligenciaiparban – amely egyre inkább a globális gazdaság motorja – tevékenykedő vezetők által vallottak, ideértve az U.S.A.-ban és Kínában tevékenykedő szereplőket is. Ráadásul – nem rémisztgetésből írom, de – a rossz nyelvek szerint még okkultista elképzelések is szerepet játszanak, mind a 2 oldalán (lásd még: Land „maki” fogalma, meg Tucker Carlson interjúja Conrad Flynn-nel) a vetélkedésnek/jövő tér kitöltésének.

A gazdasági megalapozottsága a versengésnek nyilvánvaló: a fent említett NVS-ben így fogalmaznak: „az Indo-Csendes-óceán hamarosan a globális gazdaság több mint felét fogja kitenni. Az amerikai nép biztonsága, szabadsága és jóléte ezért közvetlenül összefügg azzal a képességünkkel, hogy az Indo-Csendes-óceán térségében erős pozícióból kereskedjünk és működjünk együtt. Ha Kína – vagy bárki más – uralná ezt a széles és kulcsfontosságú régiót, akkor gyakorlatilag megvétózhatná az amerikaiak hozzáférését a világ gazdasági gravitációs középpontjához, ami tartós következményekkel járna nemzetünk gazdasági kilátásaira nézve, beleértve az újraiparosítás képességét is.”

A viszonylag új keletű Indo-Csendes óceán szókapcsolat az Indiai óceán és Csendes Óceán földrajzi határaira utal, amely Afrika keleti partjaitól a csendes-óceáni szigetvilágig terjed és a Föld egyik legfontosabb gazdasági, kereskedelmi és demográfiai központja. A tengeri kereskedelem cca. 60%-a érinti Ázsiát, a globális kereskedelmi volumen mintegy harmada pedig a Dél-kínai-tengeren bonyolódik.

A s(z)inofuturizmus (szerintem lehet a szót sino és szinofuturizmusnak is ejteni) fő szószólói pedig éppen Kínában látják a nyugati kapitalizmus felgyorsult végének betetőzését. A folyamatok begyorsulása után előálló új állapotot. A „kínai futurizmus” az a felfogás tehát, amely szerint Kína a technológiailag fejlett jövő alapja, és kihívást jelent a nyugati hegemóniának.

Maga az akceleracionalizmus (gyorsuláspártiság) egy baloldali eretnekségből ered: Gilles Deleuze és Félix Guattari filozófusok azon „utasításából”, hogy „gyorsítsuk fel a folyamatot”. Azokkal ellentétben, akik a fejlett kapitalizmus diszruptív tendenciáinak enyhítésére törekedtek, Deleuze és Guattari 1972-es filozófiai Anti-Oidipus című művükben azt állították, hogy az „igazi forradalmi út” a folyamatok fokozása: a „még tovább menni.”

Azonban a „vicc” az, hogy a nyugati elképzelésként induló szinofuturizmust időközben „magukévá tették” a kínai gondolkodók és művészek is, és a Kína potenciális hegemóniájával kapcsolatos nyugati aggodalmakat, valamint az orientalista sztereotípiákat használták fel arra, hogy a művészet, a sci-fi és a filozófia révén feltárják a technológia és a kínai társadalom, valamint nép közötti kapcsolatot és összekapcsolják a „Nyugattal” meg annak helyzetével.

3 szinten is gondolkodnak erről a kínai gondolkodók:

1.) Kínának a Nyugat alternatívájaként való elképzelése, 2.) a „kínai jövő” elkerülhetetlennek tartása, valamint 3.) a múlt és a jelen újragondolása a még eljövendő jövőhöz képest.

Persze azt is hangsúlyozzák a nagy gondolkodásban, hogy a s(z)inofuturizmus a Nyugat hanyatlására adott reakció, nem pedig a kínai helyzetben gyökerező jövő önmagáért való felfedezése. A kínai technológiafilozófiát meg majd megalkotják a kínaiak (lásd még: Keiji Nishitani és Mou Zongsan).

Szóval van egy ilyen „mi leszünk a kapitalizmus végének elhozói, a „hiper/technokapitalizmus” megalkotói?” Hold my baijiu, jövünk, de nem azért, mert ti mondjátok!” feelingje a dolognak Kínában.

És bizony van is miről gondolkodnia mind a 2 oldalnak, elég csak az internet korlátozást, a megfigyelési technológiát, a népességszabályozást, a mesterséges intelligenciát és a robotmunkásokat említeni.

Egyelőre – látható módon – Kínában, de témák ezek kérem mind a 2 oldalon (rejtettebben Nyugaton) és mint később látni fogjuk még akár sztereotípiák szintjén is vizsgálhatóak szociológiailag is az A.I. gazdaság árnyékában.

Maga a szinofuturizmus kifejezés eredetileg egy skót elektronikus zenész és a CCRU tagja, (Kode9) esszéjéből származik.

(Szerk: A CCRU (Cybernetic Culture Research Unit) egy 1995-ben alakult, interdiszciplináris brit filozófiai csoport, melynek központi alakja Nick Land volt és amit Land a Kollégájával Sadie Planttel alapított. Radikális akceleracionista és poszthumán elméleteikkel, valamint a filozófia és sci-fi határán mozgó „teóriafikcióikkal” a kapitalizmus és a technológia gépies jövőjét kutatták.)

Az irányzatot aztán Lawrence Lek képzőművész és zenész alapozta meg 2016-os Sinofuturism (1839–2046 AD) című esszéfilmjében.

Persze Kína már ott volt a Nick Land korábbi esszéjében is (Meltdown, amit én csak Leolvadás-nak szeretek fordítani), sőt William Gibson Neurománc-ában is, (ahol országot a tömeggyártású hardverek, a megfizethető fegyverek és bizonyos technológiai fejlesztések központjaként ábrázolják), vagy még korábban a Szárnyas fejvadász képeiben (a XXI. századi Los Angeles disztópikus, cyberpunk utcáiban a kínai negyedben) és lehetne még korábbra is menni a Kína, mint modernitás 2.0 képekért.

Landék és a szinofuturisták viszont csavartak egyet a dolgokon, mert azt állították, hogy a kapitalizmus nem emberi találmány, hanem egy önálló, a jövőből érkező mesterséges intelligencia inváziója.

Így fogalmazta meg ezt Land egészen pontosan 1993-as „Gépi vágy” című esszéjében: „Ami az emberiség számára a kapitalizmus történetének tűnik, az egy mesterséges intelligencia tér jövőből érkező inváziója, amelynek teljes egészében ellensége erőforrásaiból kell összeállnia.”

(Szerk: Egy jövőbeli mesterséges intelligencia küldötteket küld vissza a múltba, hogy biztosítsa saját létezését? Ismerős? Bizony, Land maga is több ízben hivatkozik a Terminátor filmekre)

Land az 1994-es Leolvadásban írta le először a „Neo-Kína a jövőből érkezik” tételt.

Úgy vélte, hogy a Nyugat erkölcsi és bürokratikus gátjai visszatartják a technológiai fejlődést, míg Kína – a marxizmus és a hiperkapitalizmus fúziójával – a legfőbb politikai és gazdasági motor, amely előrevetíti a poszthumán jövőt.

Land a hiperstíció (kulturális önbeteljesítő jóslat) fogalmával írja le a jelenséget: olyan fikciókról vagy jövőképekről van szó, amelyek annyira erősek, hogy végül önmagukat megvalósítva generálják a saját valóságukat. Aztán az is lehet, hogy azért tehetik valóságossá magukat, mert valójában a jövőből származó anticipatív kisugárzások.

Ez az elképzelés állt a Land féle „makik” mögött is (lásd még: okkultista vádak), amelyek először William S. Burroughs 1987-es „Madagaszkár szellem makijai” című novelláján keresztül jelentek meg Land írásaiban, amely viszont Madame Blavatsky által felidézett Lemuria elveszett kontinensének legendájára épült.

A szinofuturizmus szerint a technológia, az adatok, a kibernetika és a legújabbkori metropoliszok fúziója Kínában (például Sanghajban, Sencsen, Csunking) olyan egyedi sebességgel fejlődik, ami a társadalmat teljesen új, ember utáni szintre emeli. Ha erre a kedves olvasó azt mondja, hogy hello, szingularitás, hát szerintem nem áll tőle messze.

Magunk is írtunk már korábban hasonló elképzelésekről, csak, mi ezt a blokklánc talaján tartottuk.

A kínai társadalom 7 kulcsfontosságú sztereotípiájának (számítástechnika, másolás, játék, tanulás, függőség, munka és szerencsejáték) magáévá tételével bemutatja, hogyan tekinthető Kína technológiai fejlődése a mesterséges intelligencia egyik formájának?

Ez a 7 sztereotípia önmagában posztot érne az A.I.-al való kapcsolatával, de most lássuk mit mond ezekről maga a művész?