Nem éppen a minap és nem éppen Velencében olvastam Jaksity György egyik posztját, ami szerintem jól passzol az NFT-k világához is, ugyanis jól mutatja be, hogy mi is a különbség a Jaksity, vagy a magamfajta boomerek és a fiatalok között. Értelemszerűen sok minden, még ha – remélem nem is vagyunk egymásnak az „Ég és a […]
Itt pedig a Twitter Közösség csattanós kommentjét olvashatjátok:
Ahogy azt korábban írtam is, az NFT-k szerintem digitális bélyegek és úgy gyűjti őket a fiatalság, mint jómagam bújtam a Filatéliai Szemlét a 90-es években (nevet). Most éppen a svájci posta dobott piacra pár ilyen digitális bélyeget, de ha így haladunk, akkor jön majd a szalvéta is, mert – ne felejtsük el – azt is […]
Folytatva a korábban megkezdett „van-e NFT Hype?” posztot elmondhatjuk, hogy az OpenSea Google keresési trendje egybeesik az NFT platformon megnövekedett kereskedelmi forgalommal. Amint arról a The Block korábban beszámolt, az OpenSea ügyletek júliustól augusztusig 194% -ot meghaladó mértékben nőttek, és a hónapban már elérték a 830 millió dolláros forgalmat.
„Hype, nem hype, én azzal keveset gondolok,Terád pedig kicsit tartozik a dolog.” Jómagam sem tudnám megmondani, hogy valós érdeklődés és trend vagy hype a dolog, de kétségtelen, hogy nagy piacról beszélünk, ezért következzenenek a számok NFT ügyben:
Hal Finney-ről esett már szó jelen blog hasábjain, ahogy jó pár egyéb cypherpunkról is, akik kódokat írtak. Viszont elképzelhető, hogy sokaknak újdonság lehet, hogy az öreg Hal-nak a mostani NFT piachoz is lehet némi köze. Mondjuk úgy, hogy megálmodta az alapjait. Íme a bizonyíték 1993-ból:
Az alábbi posztban megpróbálom összevetni a Bitcoint és az ún. NFT-ket, azért hogy láttassam, hogy én mint blokklánc jogász hogyan is látom ezt a 2 dolgot, amiket a blokklánc köt össze. Jelen poszt megírását az általam sokra becsült Csernok Miklós (Kiszámoló) NFT-vel kapcsolatos posztja ihlette, amit tegnap volt alkalmam olvasni és a komment szekcióban leírni […]
Üdvözöljük a blokklánc jogász weboldalán
Legfrissebb bejegyzéseink
Címkefelhő
Archívum
- 2025. március (15)
- 2025. február (16)
- 2025. január (30)
- 2024. december (25)
- 2024. november (26)
- 2024. október (23)
- 2024. szeptember (26)
- 2024. augusztus (27)
- 2024. július (25)
- 2024. június (16)
- 2024. május (21)
- 2024. április (23)
- 2024. március (24)
- 2024. február (25)
- 2024. január (24)
- 2023. december (24)
- 2023. november (28)
- 2023. október (13)
- 2023. szeptember (26)
- 2023. augusztus (13)
- 2023. július (15)
- 2023. június (15)
- 2023. május (12)
- 2023. április (11)
- 2023. március (21)
- 2023. február (12)
- 2023. január (19)
- 2022. december (14)
- 2022. november (20)
- 2022. október (15)
- 2022. szeptember (13)
- 2022. augusztus (10)
- 2022. július (13)
- 2022. június (12)
- 2022. május (17)
- 2022. április (14)
- 2022. március (8)
- 2022. február (9)
- 2022. január (17)
- 2021. december (12)
- 2021. november (15)
- 2021. október (15)
- 2021. szeptember (20)
- 2021. augusztus (20)
- 2021. július (18)
- 2021. június (32)
- 2021. május (26)
- 2021. április (32)
- 2021. március (24)
- 2021. február (21)
- 2021. január (29)
- 2020. december (26)
- 2020. november (25)
- 2020. október (31)
- 2020. szeptember (25)
- 2020. augusztus (23)
- 2020. július (21)
- 2020. június (14)
- 2020. május (12)
- 2020. április (13)
- 2020. március (14)
- 2020. február (7)
- 2020. január (10)
- 2019. december (16)
- 2019. november (12)
- 2019. október (14)
- 2019. szeptember (15)
- 2019. augusztus (18)
- 2019. július (20)
- 2019. június (25)
- 2019. május (21)
- 2019. április (20)
- 2019. március (23)
- 2019. február (18)
- 2019. január (24)
- 2018. december (19)
- 2018. november (22)
- 2018. október (21)
- 2018. szeptember (25)
- 2018. augusztus (19)
- 2018. július (19)
- 2018. június (18)
- 2018. május (24)
- 2018. április (21)
- 2018. március (19)
- 2018. február (20)
- 2018. január (27)
- 2017. december (22)
- 2017. november (23)
- 2017. október (22)
- 2017. szeptember (23)
- 2017. augusztus (30)
- 2017. július (26)
- 2017. június (23)
- 2017. május (23)
- 2017. április (9)