Kontraproduktív indiai kripto szabályozás tervezet.
-
Szerződr. Varsányi Károly
-
Kommentek1 Komment
-
Kategória
Mindig, amikor hasonló törvényjavaslatról olvasok, akkor próbálok a jobbik eszemmel arra gondolni, hogy ez biztos csak egy “smoke and mirror” akció, azaz a belengetett tiltással éppen, hogy ez ellenkezőjét akarják elérni, mert, ha nem ez van, akkor csak egy nagyon hülye ötlettel állunk szemben és nagy csalódás volna az indiai törvényalkotók kapcsán.
A “Kriptopénzek tiltásáról és a hivatalos digitális devizáról szóló” 2019-es törvényjavaslatban 2 érdekes elem is felbukkan.
Egyfelől ott a teljesen agyament szabályozási gondolat, hogy a kriptopénzek, – mint például a Bitcoin – tartása, bányászása, értékesítése, kezelése vagy kereskedése tíz év letöltendőbe is kerülhet az ezzel foglalkozó illetőnek.
Másfelől pedig ott van a hivatalos digitális indiai pénz a digitális rúpia lehetősége is, hiszen “a digitális rúpia elindításáról szóló döntést az Indiai Tartalékbankkal (RBI) folytatott konzultációt követően hozzák meg,” ahogy azt egy tisztviselő nyilatkozta.
Az még nem derült ki, de sejthető, hogy ez inkább lenne digitális jegybankpénz, mint bármi más.
Anno a digitalcash.hu is elmondta több ízben a véleményét akár a szabályozásról, akár az indiai szabályozás terveiről. Nem volt foganatja. Max. a románoknál (lásd még: ottani 10%-os adózás)
Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy indiai barátaink visszaléptek egyet az úton, ami a programozható gazdaság felé vezet. Reméljük, hogy ez a szabályozás, ebben a formájában nem valósul meg, mert ez így nagyon kontraproduktív.
Forrás: economictimes.
Ha tetszenek a posztok és szeretnéd támogatni a munkánkat, akkor itt megteheted:
BTC: 1G9ReJJUXqwwtAUCajzUk4GWm6BDWoKCCf
LTC: LPFXf42zHTgT8BAGmi2dgBKMUCpUJyYVxy
DASH: XuD7Am4yoyDh6tR3GdgWpFFMTnkEQ4KP26
ETH: 0xe984642d5f84e2043a535aba5b6c7ff1691ac15b
MONERO: 358a3bac054b9c91dfaf6f5b3a57cd43d92e4d8056127201a64067e55eff0607
Leave A Comment Válasz megszakítása
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Üdvözöljük a blokklánc jogász weboldalán
Legfrissebb bejegyzéseink
Címkefelhő
Legfrissebb hozzászólások
- dr. Varsányi Károly - Olvasói vélemény az ex InLock korai kifizetésről.
- atti - Olvasói vélemény az ex InLock korai kifizetésről.
- dr. Varsányi Károly - 2 kérdés az ex InLock Vigiler.io kapcsán.
- Sobrijozska - 2 kérdés az ex InLock Vigiler.io kapcsán.
- dr. Varsányi Károly - Aranyvízum? Miért nem Bitcoin alapon?
Archívum
- 2024. október (9)
- 2024. szeptember (26)
- 2024. augusztus (27)
- 2024. július (25)
- 2024. június (16)
- 2024. május (21)
- 2024. április (23)
- 2024. március (24)
- 2024. február (25)
- 2024. január (24)
- 2023. december (24)
- 2023. november (28)
- 2023. október (13)
- 2023. szeptember (26)
- 2023. augusztus (13)
- 2023. július (15)
- 2023. június (15)
- 2023. május (12)
- 2023. április (11)
- 2023. március (21)
- 2023. február (12)
- 2023. január (19)
- 2022. december (14)
- 2022. november (20)
- 2022. október (15)
- 2022. szeptember (13)
- 2022. augusztus (10)
- 2022. július (13)
- 2022. június (12)
- 2022. május (17)
- 2022. április (14)
- 2022. március (8)
- 2022. február (9)
- 2022. január (17)
- 2021. december (12)
- 2021. november (15)
- 2021. október (15)
- 2021. szeptember (20)
- 2021. augusztus (20)
- 2021. július (18)
- 2021. június (32)
- 2021. május (26)
- 2021. április (32)
- 2021. március (24)
- 2021. február (21)
- 2021. január (29)
- 2020. december (26)
- 2020. november (25)
- 2020. október (31)
- 2020. szeptember (25)
- 2020. augusztus (23)
- 2020. július (21)
- 2020. június (14)
- 2020. május (12)
- 2020. április (13)
- 2020. március (14)
- 2020. február (7)
- 2020. január (10)
- 2019. december (16)
- 2019. november (12)
- 2019. október (14)
- 2019. szeptember (15)
- 2019. augusztus (18)
- 2019. július (20)
- 2019. június (25)
- 2019. május (21)
- 2019. április (20)
- 2019. március (23)
- 2019. február (18)
- 2019. január (24)
- 2018. december (19)
- 2018. november (22)
- 2018. október (21)
- 2018. szeptember (25)
- 2018. augusztus (19)
- 2018. július (19)
- 2018. június (18)
- 2018. május (24)
- 2018. április (21)
- 2018. március (19)
- 2018. február (20)
- 2018. január (27)
- 2017. december (22)
- 2017. november (23)
- 2017. október (22)
- 2017. szeptember (23)
- 2017. augusztus (30)
- 2017. július (26)
- 2017. június (23)
- 2017. május (23)
- 2017. április (9)
1 Komment
[…] nem nehéz elképzelni, hiszen egy India, Kína, Törökország példája magáért beszél és bizony Magyarország is le van maradva […]
2020-01-26 at 10:13