Tegnap előtt lehoztunk egy posztot arról, hogy az U.S.A. – ha tovább halad a lenini úton – akkor a biztos államcsőd felé masírozik.

Bár sokan beleegyezően bólintanak a “great reset-re”, és azt mondják, hogy ez a világ így is és úgy is megérett már a pusztulásra (gazdasági és természeti szempontból is) én nem tartozom ezen személyek közé.

Röviden tekintsük át, hogy miért lenne ez gond (miért? mert oda lenne a bizalom) és reményeink szerint miért is fogjuk ezt elkerülni.

Ray Dalio is megmondta, de magunktól is tudhatjuk, hogy az ezüst, az arany és az egy Bitcoin kivételével minden modern pénz felelősségi vagy még inkább hitel pénz (jogi szempontból kötelem) – ez alatt azt értem, hogy nem más, mint valaki ígérete a kifizetésre. Ez egy hitel- és követelési rendszer bonyolult láncolata, ahol nagyon nehéz teljes egészében átlátni, hogy ki kitől követel, milyen jogcímeken?

Nem véletlen vagyok én nem nagy barátja az ún. rehipotekációnak, azaz amikor bizonyos fedezeti eszközöket többszörösen adunk fedezetbe.

Bizonyos irányzatok szerint ezzel a hitelpénz rendszerrel semmi baj nincsen és ezen irányzatok azt sugallják, hogy a hitelpénz rendszere korábban keletkezhetett az emberi társadalomban, mint az árupénz rendszere. Más irányzatok meg másképp gondolják.

Végső soron a modern társadalom, a kölcsönös ígéretek és kötelezettségek nyomon követése mentén működik, ez a fajt szemlélet ellenben jócskán kialakulhatott (volna) egy olyan rendszer előtt, amely az aranyat vagy más vagyontárgyat olyan jelzőként jelölte meg, amely bármilyen ígéretre, árura vagy szolgáltatásra cserélhető.

A probléma mélyen a „hitel” szó természetében rejlik. A „hitel” a latin Credo, Credere, Crediti, Creditum igéből származik, ami azt jelenti, hogy „hinni” vagy „bízni”.

A hitel- vagy kötelezettségpénz – még nemzetállami szinten is – csak addig működik, amíg elhiszed, hogy az, aki ígéretet tesz a fizetésre, az ki is fizeti azt, amit ki kell neki.

Amikor például befizetjük a pénzünk egy bankba, a pénzt ígéretre váltjuk. Jogszabály szerint jelenleg nem „pénz” van a számlán, hanem a bankkal szembeni követelés, amelynek összege megegyezik a banknál elhelyezett pénzösszeggel.

Amíg bízol és hiszel abban, hogy a banknál rendben van a pénzed, addig minden rendben van.

A kötelező (valójában: töredék) tartalék-banki tevékenységnek köszönhetően viszont szinte minden bank több ígéretet tett betéteseinek, mint amennyit egyszerre vissza tudnak fizetni. Ha mindenki arra kéri őket, hogy azonnal váltsák be ezeket az ígéreteiket, akkor a bank megbukik.

Mi az analógia szuverén szinten? Mi történik, ha egy hatalmasan eladósodott nemzetállam kezd úgy nézni, mintha nem tudja kiszolgálni óriási adósságterhét, legyen az harmincnégy billió vagy csekély 2600 milliárd?

Nagyon leegyszerűsítve egy nemzetállamnak jellemzően két választása van.

Az első választás nemes egyszerűséggel az adósság(teher) vissza nem fizetése, amit egyetlen gondolkodó ország sem tesz meg.

Ne feledjük, az egész rendszer hitelre és hitre épül. A hitelezőknek hinniük kell a hitelfelvevőkben és bízniuk kell abban, hogy visszafizetik azt, amit kaptak.

Hit nélkül a rendszer összeomlik. A partnerkockázat az együttműködő partnerek kockázata és amikor elfogy a hitünk ezekben a partnerekben, a pénz megérzi ezt és nagyon gyorsan követi, távozik a partnertől.

Ezért szinte minden nemzet azt a kevésbé kellemetlen második lehetőséget választja, hogy az általa ellenőrzött valutából új egységeket hozzon létre adósságaik visszafizetése érdekében.

A hitelezők (nevezetesen minden olyan ember, társaság, más nemzetállam, akik birtokolják ezeket az államkötvényeket) a megfelelő számú valutaegységet visszafizetik, de ezeknek az egységeknek az értéke és vásárlóereje megsemmisül és lecsökken a hitelek felhígulása miatt, a valuta összértéke pedig elenyészik a pénznyomtatás eredményeként.

Ha egy nemzet adóssága a saját pénznemében vannak nyilvántartva, akkor mindig “nyomtatni” fog, hogy visszafizesse ezeket az adósságokat. Egyre több visszafizetési ígéretet “nyomtat”, egyre több hitel- vagy kötelezettségpénz-egységet, ezzel felhígítja saját hitelének értékét, miközben leértékeli valutáját.

Éppen ezért, ha árupénz jellegű biztonsági tartalékra vágysz, jobban teszel, ha ilyet keresel vagy éppenséggel exitelsz a Bitcoinba.

Máskülönben a 2 állami elvonás (infláció és adó) közül az egyiket (infláció) biztosan elszenveded. Az pedig nem kellemes állapot, pláne, ha mondjuk azt tudatosan használják fel mások ellen (lásd: U.S.A. hogyan szorongatja a kamatlábbal, pl. csak Kínát), de a következményeit Te is elszenveded vastagon.

Szóval: