Hogy állnak a kínai aranyvásárlások?
-
Szerződr. Varsányi Károly
-
Kommentek0 Komment
-
Kategória
Miközben sokakat Irán jüanos, meg kriptós útdíja tart lázban, addig ne feledkezzünk el arról, hogy a kriptotőzsdék kapcsán a fojtáspontokat még mindig a dollárosok kontrollálják, van nekünk egy másik oldalunk is (Kelet), ahol bizony lázas munka folyik az új tartalék és elszámolási rendszer megteremtésére.
Ennek kapcsán érdemes egy szempillantást vetni, hogy lankadtak vagy éppenséggel fokozódnak-e a kínai aranyos törekvések?
A helyzet az, hogy Kína jegybankja idén márciusban körülbelül 5 tonnával növelte aranytartalékait, ami több mint egy éve a legnagyobb havi vásárlás volt, és 17 egymást követő hónapra hosszabbította a felhalmozás sorozatát, annak ellenére, hogy az aranyárak az iráni konfliktus miatt nyomás alá kerültek.
(Szerk: ha most valaki azzal jönne, hogy jó, de Oroszország, Törökország, meg Lengyelország meg adott el aranyat, illetve vásárolt is vissza, azoknak én azt mondom, hogy a háború, meg a nemzeti valuta védelme megkövetel bizonyos dolgokat az érintett országoktól.)
A Kínai Nép(i)Bank márciusban tehát nagyjából 160.000 troy uncia arannyal növelte tartalékait, megerősítve ezzel szerepét, mint a globális aranypiac állandó keresleti forrása a fokozott geopolitikai volatilitás és a változó kamatláb-várakozások közepette.
Kína aranykészlete a hivatalos adatok szerint 74,38 millió troy unciára emelkedett, ami a közelmúltbeli árgyengülés ellenére is folytatódó és politikailag vezérelt felhalmozási stratégiát mutat. Emellett, ahogy írtuk korábban, vélhetőleg van ott egy nem hivatalos készlet is, csak az íze kedvéért.
Megjegyzendő az is, hogy a többi ország Jegybankja sem állt le az aranyvásárlásokkal (maximum lassítottak vagy adtak is közben el), hiszen globális Világ Arany Tanács szerint a jegybankok az év első két hónapjában – becslések szerint – nettó 25 tonna aranyat vásároltak, a februári aktivitás nagy részét egyenesen Lengyelország tette ki.
Emellett Franciország repatriálta az U.S.A.-ból az aranytartalékát és Németország is felkészül e téren.
Szóval tart még a csak az arany, csak a Bitcoin trend és ezt az U.S.A. pénzügyminisztere is mindig megerősíti.
Leave A Comment Válasz megszakítása
This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.
Üdvözöljük a blokklánc jogász weboldalán
Legfrissebb bejegyzéseink
Címkefelhő
Archívum
- 2026. április (2)
- 2026. március (16)
- 2026. február (13)
- 2026. január (32)
- 2025. december (25)
- 2025. november (36)
- 2025. október (25)
- 2025. szeptember (28)
- 2025. augusztus (15)
- 2025. július (23)
- 2025. június (25)
- 2025. május (32)
- 2025. április (23)
- 2025. március (28)
- 2025. február (16)
- 2025. január (30)
- 2024. december (25)
- 2024. november (26)
- 2024. október (23)
- 2024. szeptember (26)
- 2024. augusztus (27)
- 2024. július (25)
- 2024. június (16)
- 2024. május (21)
- 2024. április (23)
- 2024. március (24)
- 2024. február (25)
- 2024. január (24)
- 2023. december (24)
- 2023. november (28)
- 2023. október (13)
- 2023. szeptember (26)
- 2023. augusztus (13)
- 2023. július (15)
- 2023. június (15)
- 2023. május (12)
- 2023. április (11)
- 2023. március (21)
- 2023. február (12)
- 2023. január (19)
- 2022. december (14)
- 2022. november (20)
- 2022. október (15)
- 2022. szeptember (13)
- 2022. augusztus (10)
- 2022. július (13)
- 2022. június (12)
- 2022. május (17)
- 2022. április (14)
- 2022. március (8)
- 2022. február (9)
- 2022. január (17)
- 2021. december (12)
- 2021. november (15)
- 2021. október (15)
- 2021. szeptember (20)
- 2021. augusztus (20)
- 2021. július (18)
- 2021. június (32)
- 2021. május (26)
- 2021. április (32)
- 2021. március (24)
- 2021. február (21)
- 2021. január (29)
- 2020. december (26)
- 2020. november (25)
- 2020. október (31)
- 2020. szeptember (25)
- 2020. augusztus (23)
- 2020. július (21)
- 2020. június (14)
- 2020. május (12)
- 2020. április (13)
- 2020. március (14)
- 2020. február (7)
- 2020. január (10)
- 2019. december (16)
- 2019. november (12)
- 2019. október (14)
- 2019. szeptember (15)
- 2019. augusztus (18)
- 2019. július (20)
- 2019. június (25)
- 2019. május (21)
- 2019. április (20)
- 2019. március (23)
- 2019. február (18)
- 2019. január (24)
- 2018. december (19)
- 2018. november (22)
- 2018. október (21)
- 2018. szeptember (25)
- 2018. augusztus (19)
- 2018. július (19)
- 2018. június (18)
- 2018. május (24)
- 2018. április (21)
- 2018. március (19)
- 2018. február (20)
- 2018. január (27)
- 2017. december (22)
- 2017. november (23)
- 2017. október (22)
- 2017. szeptember (23)
- 2017. augusztus (30)
- 2017. július (26)
- 2017. június (23)
- 2017. május (23)
- 2017. április (9)


