A NAV állásfoglalása a Bitcoinról TAO szempontok alapján.
-
Szerződr. Varsányi Károly
-
Kommentek14 hozzászólás
-
Kategória
Mai posztunkban következzen az, amit már Ti is és mi is régen várunk:
A NAV állásfoglalása a Bitcoin értékesítéséről a társasági adó szempontjából (ilyenkor tehát nem magánszemélyként, – mert ennek a szabályozását már ismerjük – hanem gazdasági társaságként értékesítjük a digitális devizánkat).
Mielőtt magára az állásfoglalásra rátérnénk, 3 dolgot szeretnénk előrebocsátani.
1. Köszönetünket szeretnénk kifejezni a NAV Központi Irányítás Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztályának Észak-budapesti Tájékoztatási Osztálya Ügyintézőjének és Osztályvezetőjének egyaránt. Alapból is úgy gondoljuk, hogy a NAV a maga „fél-katonai” szervezetével:-), messze a legeredményesebb közigazgatási szerv a közigazgatási/szabályozási pályán, amit jelen levél is megerősített. Legjobb tudomásunk szerint igen jó mutatókkal büszkélkedhetnek a NAV-osok az I. és II. fokú helybenhagyó határozatok és a bírósági felülvizsgálatok kapcsán is. Úgy tűnik, hogy az „ügyfélbarát” szlogen is megállja a helyét (legalábbis esetünkben), mert a megkeresett szervek közül a NAV reagált leghamarabb. Kívánunk nekik egy szignifikáns „mozgót”, ha még létezik ez a fogalom:-D
2. Kérjük, hogy akik számára a NAV állásfoglalása segítség volt, az a jelen poszt alatt egy mondattal/pár szóval jelezze azt nekünk komment formájában, ezzel is segítve a jövőbeni munkánkat.
3. Továbbra is várjuk az MNB válaszát (A NAIH-é közben megjött) a témában (digitális devizák) azzal, hogy természetesen a Nemzetgazdasági Minisztériumot is megkerestük gyorsan a kérdéseinkkel. Amennyiben Nektek is lenne kérdésetek úgy szívesen feltesszük azokat, ha eljuttatjátok a digitalisfizetoeszkoz@gmail.com címre.
Itt: (Adó2) találjátok magát a NAV-os állásfoglalást, annyit fűznénk hozzá, hogy reméljük nem lesz túl zavaró a „beépített szerzői jogi védelem” a digitalcash.hu jelzés használata a pdf-en:D
Eredeti kérdéseink voltak:
- Mi a NAV állásfoglalása, ha a Bitcoinba fektető személy társasági adóalany?
- Milyen adójogi követelményeknek kell megfelelni egy ún. Bitcoin ATM felállítása és üzemeltetése kapcsán?
- Közreműködik-e a NAV adójogi (SZJA, TAO, stb.) törvények kidolgozásában a digitális devizák kapcsán, illetve a DAO és decentralizált értékpapírok fogalmának kidolgozása és szabályozása kapcsán?
- A DAO kapcsán a kibocsátott tokenek/coinok tekinthetőek-e dematerializált értékpapírnak (okos szerződésekkel együtt nézve)?
- Milyen adójogi jogosítványokkal fog rendelkezni felállása utána az Európai Ügyészség?
Jó olvasást, hasznos ismeretszerzést!
Ha tetszenek a posztok és szeretnéd támogatni a munkánkat, akkor itt megteheted:
BTC: 1G9ReJJUXqwwtAUCajzUk4GWm6BDWoKCCf
LTC: LPFXf42zHTgT8BAGmi2dgBKMUCpUJyYVxy
DASH: XuD7Am4yoyDh6tR3GdgWpFFMTnkEQ4KP26
ETH: 0xe984642d5f84e2043a535aba5b6c7ff1691ac15b
MONERO: 358a3bac054b9c91dfaf6f5b3a57cd43d92e4d8056127201a64067e55eff0607
Leave A Comment Válasz megszakítása
This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.
Üdvözöljük a blokklánc jogász weboldalán
Legfrissebb bejegyzéseink
Címkefelhő
Legfrissebb hozzászólások
Archívum
- 2025. február (5)
- 2025. január (30)
- 2024. december (25)
- 2024. november (26)
- 2024. október (23)
- 2024. szeptember (26)
- 2024. augusztus (27)
- 2024. július (25)
- 2024. június (16)
- 2024. május (21)
- 2024. április (23)
- 2024. március (24)
- 2024. február (25)
- 2024. január (24)
- 2023. december (24)
- 2023. november (28)
- 2023. október (13)
- 2023. szeptember (26)
- 2023. augusztus (13)
- 2023. július (15)
- 2023. június (15)
- 2023. május (12)
- 2023. április (11)
- 2023. március (21)
- 2023. február (12)
- 2023. január (19)
- 2022. december (14)
- 2022. november (20)
- 2022. október (15)
- 2022. szeptember (13)
- 2022. augusztus (10)
- 2022. július (13)
- 2022. június (12)
- 2022. május (17)
- 2022. április (14)
- 2022. március (8)
- 2022. február (9)
- 2022. január (17)
- 2021. december (12)
- 2021. november (15)
- 2021. október (15)
- 2021. szeptember (20)
- 2021. augusztus (20)
- 2021. július (18)
- 2021. június (32)
- 2021. május (26)
- 2021. április (32)
- 2021. március (24)
- 2021. február (21)
- 2021. január (29)
- 2020. december (26)
- 2020. november (25)
- 2020. október (31)
- 2020. szeptember (25)
- 2020. augusztus (23)
- 2020. július (21)
- 2020. június (14)
- 2020. május (12)
- 2020. április (13)
- 2020. március (14)
- 2020. február (7)
- 2020. január (10)
- 2019. december (16)
- 2019. november (12)
- 2019. október (14)
- 2019. szeptember (15)
- 2019. augusztus (18)
- 2019. július (20)
- 2019. június (25)
- 2019. május (21)
- 2019. április (20)
- 2019. március (23)
- 2019. február (18)
- 2019. január (24)
- 2018. december (19)
- 2018. november (22)
- 2018. október (21)
- 2018. szeptember (25)
- 2018. augusztus (19)
- 2018. július (19)
- 2018. június (18)
- 2018. május (24)
- 2018. április (21)
- 2018. március (19)
- 2018. február (20)
- 2018. január (27)
- 2017. december (22)
- 2017. november (23)
- 2017. október (22)
- 2017. szeptember (23)
- 2017. augusztus (30)
- 2017. július (26)
- 2017. június (23)
- 2017. május (23)
- 2017. április (9)
14 hozzászólás
Köszönjük szépen a cikket. 🙂
A dokumentumra mutató linket szerintem kicsit jobban ki kellene emelni, mert sokan elsiklanak fölötte.
Mégegyszer köszönet.
2017-07-17 at 19:05Rendben, megpróbáljuk megtenni. Köszönjük az észrevételt.
2017-07-18 at 16:05Kedves Varsányi Úr!
Köszönöm a fontos információkat, gratulálok az oldalukhoz.
2017-07-17 at 20:34További sikereket kívánok, üdvözlettel:
Karácsonyi Zoltán
Köszönjük a kommentet. Továbbra is célunk fenntartani a minőségi, hiánypótló írásokat.
Üdvözlettel:
2017-07-18 at 16:04Nekem csak az nem derült ki egyértelműen, hogy akkor most mi alapján, meg mennyit kéne adózni 😀 Egyszerűen rosszul vagyok az ilyen hivatali fogalmazástól.
2017-07-18 at 13:49Sajnos a hivatali nyelv az ilyen:D
2017-07-18 at 16:05[…] A NAV állásfoglalása a Bitcoinról TAO szempontok alapján. […]
2017-07-18 at 20:16[…] ezért szeretnék azonosítani a piaci magán, de még inkább a társasági szereplőit. A piaci résztvevők – amennyiben igénylik a vitás vagy bűncselekményi helyzetekre a […]
2017-07-20 at 15:27[…] Nemrégiben befutott hozzánk pár kérdés a Bitcoin ATM-ek kapcsán, illetve mi magunk is feltettük ezeket a NAV-nak, de úgy tűnik kitérő választ kaptunk. […]
2017-07-27 at 17:06[…] annyit, hogy a postára adott 3 levéllel kapcsolatosan úgy lett, ahogy sejtettük és a NAV levele érkezett meg leghamarabb. A NAV tájékoztató levelének keltezése 2017. július 7. Ez azt jelenti, hogy alig 10 nap […]
2017-07-30 at 15:52[…] (Köszönjük, ez megtörtént és hála Istennek a NAV válaszolt is.) […]
2017-07-31 at 18:45[…] Korábban írtunk már a Bitcoinról a társasági adó szempontjából. […]
2020-03-26 at 14:40[…] 2017. júliusában mutattuk meg, hogy hogyan is adózik a kripto társasági adó szempontjából, majd 2017. novemberében kitértünk arra is, hogy miként adózik a személyi jövedelem adót […]
2020-04-03 at 16:15[…] 2017-es évben 2 fontos adójogi (szja, tao) kérdést is körbe jártam a kriptopénzek kapcsán, elkezdtek felkérni előadásokra a […]
2020-04-21 at 08:46