Digitalcash.hu
  • Telefonszámunk:
  • Címünk
    Budapest, Hungary
  • Munkaidőnk:
    Hétfő - Péntek 9.00 - 17.00

New to site?


Login

Lost password? (X)

Already have an account?


Signup

(X)
Farooq
KezdőlapAIA kripto megérkezett a képviselői vagyonbevallásba.
11
jún

A kripto megérkezett a képviselői vagyonbevallásba.

Volt nekünk anno egy kiindulási tételünk, miszerint a Bitcoin választási téma lesz Magyarországon. Erről talán 2023-ban írtunk először, de akkor kétszer is.

Aztán idén a Bitcoin megérkezett a magyar politikába is téma szintjén is, mert a walletekben persze már régóta ott volt szerintem.

Annak idején én figyelmeztettem arra, hogy vagy jön egy „új gazdasági mechanizmus, vagy jön a búcsúzzunk szépen Iván„. Ha már nem születünk annyian. Nem jött az „új gazdasági mechanizmus”. El is búcsúztunk egymástól később.

Aztán idén februárban választási téma/program lett a kriptó. Nagyon helyesen!

Partikuláris érdekek ne írják felül a közösség érdekeit!

Az a „szabályozás”, amit most kivezetni terveznek a Btk-ból semmit sem hozott volna az országnak, mert a világ már nem itt tart „jó reggelt„, illetve nem rohangálnak még itthon olyan létszámban a kripto milliomosok, ahogyan kellene, a szabályozás meg az állampolgárok egy kedvelt játékszerét (spekuláció) és/vagy önvédelmi fegyverét (infláció, vagy esetlegesen letérdelő magyar gazdaság/pénzforgalom) vette volna el!

Így is „mindenki” attól szenved itthon, hogy nincs elég likvid tőkéje (az ingatlan nem az!), még a vagyonadó kapcsán is azon megy a harc, hogy mi számít adóztatható – többé-kevésbé likvid – vagyonnak?

Ha meg tipli van az Országból, mit fogsz vinni magaddal? A bérbeadott ingatlanodat?

Az A.I. mit fog „papikálni” Papito? Stadionokat vagy tokeneket?

Az a fogadás Barátaim még nincs lefutva. Ha Musk a SpaceX-el tényleg sikeresen vinné fel az űrbe az A.I. kapacitást, – ahogy hirdeti -, akkor meg nagyon nincs.

Amerika az élet-halál harcát vívja Kínával, de ha ezt nem is fogadjátok el, azt biztosan, hogy legalábbis komolyan veszik őket.

Nekünk meg be kell kapcsolódni az új ellátási láncokba, lehetőleg ide is, meg oda is. Ha már a Visegrádi 4-ekkel nem sikerült valami közöset alkotni e téren, akkor, amikor erre még volt nagyobb lehetőség.

Abból kell kiindulni, hogy azok a stratégiai tartalékok nem véletlen születtek meg. Meg nem véletlen hajták a tokenizációt. Amit mi meg lesz@rtunk eddig.

A fizetési stabilcoinok sem a vakvilágba szabályozódnak, még ha harcok is dúlnak néha (vagy mindig) velük kapcsolatban.

Reméljük, hogy az új magyar vezetés tényleg kezdeni akar majd valamit a kripto/blokklánc területtel.

Ha még nincsenek konkrét ötletek, tartsátok meg végre azt az ezer éve kért Konferenciát a’la Neumann Jani bácsi, de arra ne csak Dzsábót, hanem mindenki mást is hívjatok meg (Varsányi díszvendég, már most szólok, sokat tett érte) ide értve a kínai és amerikai nagyköveteket is. Utána relax, lesznek ötletek, egy ilyen Konferencia nagyon inspiráló tud ám lenni!

Amíg pedig ez megtörténik nézzünk most meg 2 bátor önkéntes jelentkezőt (shame on you ex kormánypárti „rejtő menőjenők”, szvsz ti is kidobhattátok volna a frankót, bár azt elfogadom, hogy most nem annyira aktuális). A másik „shame on you” meg szóljon azoknak, akik nem nagyon szólaltak fel a Btk-s tiltás ellen, de most meg igen. Aki valóban tenni akar a területért, az nem játszik ilyen játékot!


dr. Varsányi Károly ügyvéd, a digitalcash.hu oldal szerkesztője, más oldalak vendégírója, blokklánc jogász. Ha kérdésed van a digitális fizetőeszközök vagy a digitális eszközosztályok (tokenek, etc.) kapcsán, akkor írj neki.
Ajánlott bejegyzések
SZÓLJ HOZZÁ

Leave A Comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

  • bitcoinBitcoin (BTC) $ 63,584.00
  • ethereumEthereum (ETH) $ 1,680.30
  • tetherTether (USDT) $ 0.998941
  • stellarStellar (XLM) $ 0.191401
  • bitcoin-cashBitcoin Cash (BCH) $ 204.62
  • litecoinLitecoin (LTC) $ 42.59